|
44 - The Line Begins To Blur
2007.04.14. 16:35
44.
Dave sietősen kapkodta össze a cuccait. Zsóhoz készült. Minél előbb oda akart érni. A ritka alkalmak egyike lesz, mikor a gyerekek is ott lesznek. Nem tudta, hogy meddig titkolhatják előlük a dolgot - Ewan így is méregeti. Néhány óra múlva már a bejárati ajtón kopogott be.
A nő már várta, hogy odaérjen. A gyerekek újra a kirakóval foglalkoztak. Ő most ott hagyta. Nem volt türelme hozzá. Pont kész volt a zuhanyzással és a felöltözéssel, mikor a férfi kopogott. A gyerekek nem hallották meg a zenétől, amit hallgattak, Zsó viszont igen. Lenge sötét színű nyári ruhájában sietett oda, majd mikor kinyitotta az ajtót, rögtön a férfi nyakába vetette magát. Már hiányzott neki. Mohón csókolta meg.
Készségesen viszonozta a nő csókját - Örülök, hogy így örülsz.
- Hiányoztál - súgta még egy percig szorosan ölelve őt, majd elengedte, mielőtt meglátta volna őket valaki, és betessékelte.
- Mit csináltok?
- Ők elmerültek a kirakózásban, én meg epekedve vártalak és számolgattam visszafele a perceket a hajamat csavargatva... - vigyorodott el szélesen, miközben végigsimított a férfi kis táskáját tartó kézfején - Kérsz valamit?
- Nem kösz. Mesélj valamit - ült le az asztalhoz, miközben állával a kézfejére támaszkodott az asztalon és érdeklődve tekintett Zsóra.
- Itt volt Martin - fordult hátra, hogy visszanézzen Dave-re a pulttól, ahol épp egy pohárért nyúlt, hogy töltsön magának narancslevet.
- És mit akart? - komorult el a tekintete - Remélem, hogy nem csinált semmit!
- Nem, ne aggódj, ezúttal nem erőszakoskodott - pillantott reflexszerűen a már alig látható foltokra karján, miközben töltött magának - Bocsánatot akart kérni, aztán ki akarta szedni belőlem Capriék tartózkodási helyét.
- És? - kérdezte, jelezvén, hogy folytassa.
A nő leült mellé, és kicsit felé fordította a széket, hogy kényelmesen jobb könyökére támaszkodhasson, miközben végignyúlt az asztalon. - Nos semmi extra. Elregélte, hogy mennyire sajnálja, meg hogy bocsánatot kér, aztán úgy döntöttem, hogy csak Capri telefonszámát adom meg - vonta meg egy kicsit a vállát majd kortyolt egyet.
- És, megbocsátasz neki?
- Meg kéne, igaz? - nézett a zöld szemekbe.
- Ahogy érzed, nem dönthetek helyetted. Mélyen megvetem a nőket bántó férfiakat, és Marttal sem teszek kivételt. De elég jól ismerem már ahhoz, hogy sejtsem, hogy mi zajlik le benne. Tudom, hogy 'épeszűen' sosem tett volna ilyet, de mindenkiben van egy rosszabb éne. Valamiért feltört belőle, pedig elég jól kordában tudja tartani. Láttam rajta, hogy szenved, Capri épp eléggé tönkrevágja az idegeit. Ahogy elmesélte a barátnőd a kelleténél egy kicsit kegyetlenebb volt, de ez csak az én véleményem. Sokat jelentene neki, ha megbocsátanál, de nem akarlak befolyásolni.
- Úgyis tudod, hogy előbb-utóbb meg fogok - hunyta le a szemeit egy percre - De ez most nem megy olyan gyorsan. Nem tudok ilyen könnyen túllépni azon, hogy a barátnőmet bántalmazta. Capri sokkal fontosabb nekem, mint Martin, már csak abból is kifolyólag, hogy tizenéves korunk óta a barátnőm.
- Ez érthető – bólintott.
- Egy kis idő kell hozzá, hogy tényleg megbocsáthassak neki - vonta meg újra a vállát - Ilyen vagyok, és kész. Én se voltam túl kedves vele, de úgy érzem, ezt még megérdemelte.
- Jól van - mosolyodott el.
Zsó automatikusan mosolygott vissza rá - Jövő héten megint New Yorkba kell mennem...
- Igazán? És milyen indokkal?
- Hivatalos, és talán te...
- Talán? Mi az, hogy csak talán?
- Hát az attól függ... - húzta szélesebbre mosolyát, és újra kortyolt.
- Mitől? - villantott rá egy kétértelmű mosolyt.
A nő szíve egy pillanatra kihagyott ettől a mosolytól, ahogy érezte: teste bizseregni kezd tőle - Hogy mennyi szabadidőm lesz, és...
- És? - fixírozta tovább.
- Hogy ráérsz-e a nagy albummunkálatok közben... ergo otthon leszel-e... - hajolt kicsit közelebb hozzá.
- Természetesen. Úgyhogy jöhetsz, és mindenben a rendelkezésedre állok...
- Mindenben? - emelte meg egy kicsit egyik szemöldökét mosolyogva.
- Naná – válaszolta szinte suttogva.
- Ne mondj ilyet, mert képes vagyok halál komolyan venni... - simított végig ujjbegyeivel a kezén, majd a karján.
- Mondtam én, hogy az baj? - hajolt közelebb.
- Nem, és ez az én szerencsém... - válaszolta, miközben biztonságos távolságba költöztette a narancslevét, és egy kicsit közelebb araszolt a férfihoz, hogy ujjai játékosan "felsétálhassanak" a vállán, és elérjék az arcát, hogy még közelebb húzhassa magához egy csókra.
A férfi mosolyogva hagyta magát. Zsónak már hiányoztak ezek a pillanatok. Teljesen belefeledkezett a gyengéd csókba, miközben az eddig Dave tarkójába kapaszkodó kezét a férfi combjára helyezte. A férfi szinte magára húzta. Sophie teste éledezni kezdett Dave érintéseitől. Hagyta magát, hogy az ölébe húzza. Lehunyt szemekkel élvezte a csókjait, és viszonozta nyelvének játékát.
Zsó nagyon hamar megérezte maga alatt párja izgalmát. - Nocsak, ennyire hiányoztam? - mozdult be egy kicsit a csípője incselkedve. Dave felnyögött párja ingerlő mozdulatain, majd mohón csókolta tovább.
- Ezt igennek veszem - szakította el egy pillanatra tőle a száját, majd viszonozta a csókjait a hajába túrva. A férfitől csak egy igenlő mordulást kapott válaszul.
Pár pillanat múlva betoppant Lilian a konyhába bátyjával a nyomában, hogy elújságolják, hogy kirakták a kirakóst, de megtorpantak a látványtól.
Dave megakadt a levegő kifújása közben. Elszakadt Zsótól és döbbenten nézett a nőre. Egész testében megmerevedett. A nő visszanézett Dave-re, majd zavartan a gyerekeire pillantott. "Hogy feledkezhettem meg róluk?!" - korholta magát. A két gyerek teljesen ledöbbenten állt ott, Lilian még a száját is elfelejtette becsukni.
- Ööö... - szakadt ki a nőből nagyon értelmesen, miközben kiegyenesedett ültében.
Ewan nem mondott semmit. Szemei vészjóslóan szűkültek össze, szája megremegett. Lendületesen megfordult, a szobájába rohant és bevágta maga mögött az ajtót. Zsó beleremegett a hangosan bevágódó ajtó hangjába, és lehunyta a szemét. Sejtette, hogy ez a látvány nem tett jót Ewannak. Nagyon nem. Lánya felé fordult, miközben lassan feltápászkodott Dave öléből. - Kicsim...
A lány hátrált egy lépést. Sosem látta még így az anyját, a helyzet megrémítette.
- Kicsim semmi baj - próbálta megnyugtatni őt letérdelve előtte.
A kislány hátrált még egy lépést kitépve magát anyja fogásából. Nem értette a helyzetet. Látta, hogy az apja és az anyja hasonlót csináltak már, de az az apja volt. Dave meg nem az apja. Ezek szerint az anyja nem szerette az apját? Nem is fontos neki az emléke?
- Ne félj, semmi rosszat nem csináltunk Dave-vel - ejtette saját ölébe kezeit, és igyekezett eltitkolni félelmét, hogy mit fog reagálni lánya.
- De ő... Ő nem apa! - kiáltott fel.
- Tudom kicsim. De a felnőtteknél elő szokott fordulni ilyen. Senki sem szeret egyedül maradni. És ha valakinek megtetszik a másik, akkor előfordul az ilyen. Tudom, hogy ez furcsa lehet neked, mert még kicsi vagy drágám, de azért mert apa elment, anyának nem kell örökre egyedül maradnia veletek - próbálta elmagyarázni a sarkaira ülve, és fohászkodott, hogy Lilian értse meg. Ezt nem így akarta, hogy megtudják.
- De akkor nem is szeretted apát? - hangján érezhető volt, hogy kezd egyre inkább kiakadni.
- Dehogynem! Én imádtam apát, tudod nagyon jól - mondta gyorsan - És még most is sokszor hiányzik, de ő már nem jön vissza, kincsem.
- De… de akkor miért...? - elcsuklott a hangja.
- Ne sírj kicsim - húzta magához gyengéden - Tudod, anya nagyon magányos lett volna, ha nem jön Dave, hogy enyhítse a fájdalmat, amit apa elvesztése okozott. Furcsán hangzik, de ez az élet rendje. Ettől én még nem szeretem kevésbé apát, ugyanúgy gondolok rá, nem felejtem el, de most már, tudod, Dave-et is megszerettem.
- Nem! - kiáltott fel tiltakozón - Azt mondtad, hogy nem akartál velünk egyedül maradni! Minket se szeretsz? Ewannek van igaza? Ő előre megmondta! Mondta, hogy ez lesz, hogy Dave-et akarod apa helyére rakni! - Dave felé fordult - Te sosem léphetsz apa helyébe, sosem lehetsz olyan, mint ő volt! - vágta a férfi fejéhez, majd kiküzdötte magát az anyja öleléséből és ő is zokogva a szobájába menekült.
Zsó letaglózva ült a konyha hideg padlóján. Erőlködnie kellett, hogy ne kezdjen el sírni. Arra koncentrált, hogy visszanyelje könnyeit.
- Ezt nem így akartam, hogy megtudják. Elővigyázatlanok voltunk.
- Ne haragudj - mondta halkan Gahan, miközben a padlót fixírozta. Sejtette, hogy fog kapni egy hasonló mondatot, de nem épp Liliantől várta, akivel olyan jól kijött... eddig.
- Most már nem tudjuk visszacsinálni - hunyta le a szemét egy hatalmasat sóhajtva, majd pár pillanat múlva összeszedte annyira magát, hogy fel tudjon állni. - Miért kell mindig bonyolítanom az életemet? - jegyezte meg félhangosan a folyosóra vezető ajtót nézve, ahol gyerekei viharzottak ki.
- Ezt hogy érted? - nézett fel a férfi.
- Mit hogy? - fordult felé szórakozottan karba téve a kezét a konyha közepén állva.
- Hogy túlbonyolítod az életed.
- Általánosságba véve mondtam. Nem rád.
- Mit akarsz most csinálni?
- Attól féltél, hogy ki akarlak rakni? - hagyta figyelmen kívül a kérdését, mikor eljutott zakatoló agyáig, hogy Dave mire célozhatott.
- Igen. Attól tartottam, hogy rám céloztál, és inkább be akarod fejezni.
- Nem. Semmiképp sem. Ha te is itt hagynál a szarban, akkor nem tudom, hogy lenne-e erőm kimászni belőle tök egyedül - Zsó idegesen lépett oda hozzá, és simogatta meg az arcát. Ritkán szokott csúnyán beszélni, de ha megtette, akkor abból tudni lehetett, hogy nagyon ideges - Sajnálom, ha megijesztettelek. De... ha nem akarsz a nyakadba egy problémás anyát a problémás gyerekeivel, én megértem... - vonta meg egy kicsit a vállát.
- Dehogynem akarok! Kelletek úgy, ahogy vagytok.
- Ezt jó hallani - mosolyodott el szomorkásan, ahogy párszor végigszántotta a férfi haját ujjaival - Úgy tűnik, akkor kicsit mazochista alkat vagy...
- Dehogy! Csak nem futok el a problémák elől. Nézd, várható volt, hogy ez be fog következni, mindketten tudtuk.
- Igen, csak talán kevésbé hatásosabb demonstrációt kellett volna tartani arról, hogy mennyire szeretlek - csúszott ki a száján idegességében. Egy pillanatra le is merevedett, ahogy a férfi szemébe nézett, majd inkább a vállát kezdte fixírozni, ujjai pedig újra a hajában kezdtek mozogni.
Halványan elmosolyodott - Igen, igazad van. A legjobb lesz, ha én most elmegyek. Sem Lilian, sem Ewan nem tűr meg most a házban, de még a közeledben sem. Előbb beszélj velük, aztán hívj fel, hogy mi volt és megbeszéljük a többit, rendben?
- Rendben. Igazad van - pillantott fel rá, majd kicsit zavartan a ténytől, hogy tulajdonképpen először mondta ki neki, hogy szereti, lépett hátrébb, hogy fel tudjon állni. A férfi egy pillantással búcsúzott el párjától, majd kisétált a bejárati ajtón.
Zsó nagyot sóhajtva rakta vissza a hűtőbe félig teli narancsleves poharát, majd elindult a gyerekek szobája felé. Pár percig csak állt a két ajtó előtt, és várta saját döntését, hogy kihez menjen először be. Egyetlen porcikája sem kívánta a most következő beszélgetés egyik lehetséges verzióját sem. Végül mélyet lelegezve, majd sóhajtva kopogott fia ajtaján aztán meg sem várva válaszát lépett be. Ewan az egyik sötét sarokban kuporgott.
- Ewan, kicsim, beszélnünk kéne - hajolt előre térdeire támasztva kezeit, miközben megtartotta a három lépés távolságot.
- Hagyj békén! - sziszegte ellenségesen fia.
- Ewan, hallgass rám, kérlek! Dave nem akar az apátok helyébe lépni, ha ettől félsz - kezdte.
- Nem érdekel. Semmi sem érdekel, ami veled kapcsolatos!
- Ne mondj nekem ilyeneket, kérlek! Ezzel fájdalmat okozol - nézett rá könyörgőn.
- És te? Meghalt apa, akkor egyszerűen lepasszoltál minket! Most meg ezzel a pasival jössz! Ha apa élne még, akkor is ilyen lenne a viszonyod vele? Nem is érdeklünk téged, ahogy elnéztem remekül szórakozol!
- Nem, ha apa élne, akkor nem így viselkednék Dave-vel - jelentette ki - Szerettem és még most is szeretem apátokat, de nem élhetünk örökké a múltban. Vagy azt akarod, hogy örökre egyedül maradjak veletek?
- Szóval problémát okoz a nevelésünk?
- Nem erről van szó. Inkább azt fejtsd ki nekem pontosan, hogy mi nem tetszik abban, hogy Dave és én...
- Hogy mi nem tetszik?! - pattant fel - Láthatólag elfelejtetted apát, hogy mekkora fájdalommal jár az, hogy nincs velünk. Undorító, amit művelsz! Ha tehetném, már rég nem laknék itt! Szánalmas vagy! Gyűlöllek!
Zsót letaglózták fia szavai. Sosem hitte volna, hogy ezt egyszer is megkapja a gyerekeitől. Aztán a döbbenet mellé betársult a düh is. - Gyűlölsz? Engem, akitől az életet köszönhetitek? Örökké kárhoztatni akarsz azért, mert apátok meghalt? - emelte meg egy kicsit a hangját - Nem én tehetek róla, ezt jobb lenne, ha felfognád! Én próbáltam lebeszélni a filmezésről, de imádta. Vagy pont emiatt hibáztatsz?! - egyenesedett fel karba tett kézzel.
- Te tartod magad anyának? Te?! Gyerünk, felelj: miért vagyok ilyen?
- Mert azt hiszed, hogy nem foglalkozom veled, igaz?! - kérdezte ingerülten - Elfelejted azt a tényt, hogy folyamatosan próbálkozom, de te nem engeded. Nem engedsz közel magadhoz! Akkor hogy az istenbe foglalkozzam veled többet, ha állandóan elutasítasz?
Ewan keserűen felnevetett - Nem tudsz te semmit. Most pedig menj ki!
- Akkor mondd el! - kiáltott rá megragadva a vállait dühösen és kétségbeesetten.
Ewan nem felelt, hanem hátat fordított anyjának.
- Értem. Szóval így büntetsz - egyenesedett fel hideg hangtónust megütve - Ne beszélj többet velem ilyen hangnemben. Ha tetszik, ha nem az anyád vagyok! Még akkor is, ha mást akarsz annak. A családot nem választhatja meg az ember. Sajnálom, hogy el kell viselned, de nincs más választásod. Ha nem segítesz nekem, hogy tudjam, miben változtassak, ha nem nyitsz felém, akkor sajnálom. Szenvedj csak magadban. Tudod, néha azon jár az agyam, hogy talán nem kellett volna ellenállnom apátok halála után a kísértésnek, hogy utána menjek. Biztosan boldoggá tettelek volna vele - vágta oda cinikusan, majd minden további nélkül kilépett az ajtón, és becsukta maga mögött. Azt akarta, hogy elgondolkodjon a fia, hogy ízelítőt kapjon abból, hogy neki sem volt, illetve van könnyű helyzete.
- Ez is csak azt bizonyítja, hogy tökéletesen alkalmatlan vagy az anyaságra! Ráadásul gyenge vagy! - kiabálta még utána.
"Gyenge... Igen, az vagyok. Mindig is az voltam. De ha ez kell neki, akkor kemény leszek vele. Nem sajnálhatom állandóan magamat. Eric, odaföntről hathatnál már egy kicsit a fiadra, hogy megkönnyítsd a helyzetem" - dőlt a folyosó falának, miközben felnézett a plafonra. Nem tudta, hogy meg merje-e kockáztatni, hogy Lilianhez is benézzen.
Egy pillanatra bevillant neki az a gondolat, hogy Ewan talán azért is lett ilyen nehezen kezelhető, mert váratlan, és majd hogy nem nem kívánt magzat volt az első pár hétben. Zűrösen indult az élete. Tudta Ericről, hogy a fiát kicsit mindig jobban szerette, noha Lilianért is odavolt. Egy anya az ilyet észreveszi, még ha rossz anya is... Fájó szívvel kopogott be utolsó mentsvárának ajtaján, és lépett be. Nem tudta, mennyit hallott az iménti veszekedésből. - Bejöhetek, vagy te is kidobsz, mint a bátyád? - kérdezte szomorúan.
- Gyere csak - szipogta. Hangja sokkal kedvesebb volt, mint a bátyáé.
Zsó egy kicsit megkönnyebbült ettől. - Kicsim, én sajnálom, hogy ez történik. Nem akartalak titeket ennek kitenni. Pont emiatt nem akartuk elmondani - ölelte át gyengéden lehetőséget adva neki, hogy elhúzódjon, ha akar - Nem így akartam, hogy megtudjátok, tényleg. És sajnálom az összes hibát, amit elkövettem ellenetek. Nem szándékosan tettem - fakadt ki.
- De miért nem mondtad el? És Dave tényleg nem akar apa helyébe lépni? És ugye nem szereted jobban, mint apát? És ugye Ewannak nincs igaza? Ugye nincs? - kérdezte kétségbeesetten.
- Mert addig nem akartunk titeket ezzel megzavarni, amíg bizonytalan volt, hogy tudunk-e együtt lenni Dave-vel, hogy jól kijövünk-e - simogatta meg a hátát - Nem sokára már megtudhattátok volna, bár nem ilyen körülmények között. Dave egyáltalán nem akarja elvenni apa helyét. Apa csak egy volt, ő pótolhatatlan. De szeretne veletek jól kijönni, ha egyáltalán adtok esélyt neki. Ő kedvel titeket. Neki is van két nagy gyereke, tudja milyen apának lenni. Nem fogom őt jobban szeretni, mint apátokat, csak másképp. Apa mindig is itt lesz a szívemben, mint ahogy neked is - tette lánya mellkasára egyik kezét - Ezt soha senki nem veheti el tőlünk. Amúgy... mire gondoltál a bátyáddal kapcsolatban? Sok mindent a fejemhez vágott az előbb - simogatta meg a vállát, amit lánya mellett az ágyon ülve fél kézzel átfogott.
- Hát... mondta, hogy nem szeretsz minket, meg Dave apa helyét akarja elvenni, meg ilyenek. Azt is mondta, hogy közted és Dave közt van valami.
- A bátyád egyszerre okos és buta - mosolyodott el egy picit - Azt jól látta, hogy Dave egyre fontosabbá válik a számomra - adott igazat - Abban viszont nagyon nagyot téved, hogy nem szeretlek titeket. Ez nem igaz, ne higgy neki! Én mindig szeretni foglak titeket, bármit is tesztek, vagy mondotok, hiszen apa és az én gyerekeim vagytok. Nekem csak ti maradtatok apából... - morzsolt el egy könnycseppet a szeme sarkában - Nagyon szeretlek titeket, még ha néha úgy is érzitek, hogy ez nem így van. Tudod, a felnőttek világa nagyon bonyolulttá tud válni - simogatta meg Lilian arcát.
- És... akkor Dave velünk fog élni?
- Egyelőre nem. Nem akar a jelenlétével leterhelni titeket, amíg nem szoktátok meg a gondolatot, hogy ő és én... nos, egy pár vagyunk. Ő türelmesen tud várni. Tudja, hogy nem könnyű nektek. Viszont majd szeretném, ha az ideköltözése valamikor megvalósulna. De csak ha nem lesz ellenetekre.
- Szóval... ide fog költözni? - mondta kicsit félénken. Fura volt neki, hogy az apján kívül egy számára - végül is - majdnem idegen férfi fog itt élni.
- Majd egyszer. Ha megbarátkoztatok a gondolattal. Ti döntötök, hogy akarjátok-e. Én megpróbálok alkalmazkodni hozzátok. Ti vagytok a legfontosabbak.
- És akkor többet lesz velünk? Úgy értem, hogy mikor még nem lakik itt…
- Megpróbál párszor eljönni, igen. Hogy jobban megismerhessétek őt - bólintott.
- És mi van, ha ezek után máshogy nézek rá? Úgy értem, ha tartok tőle.
- Miért kéne tartanod tőle, csillagom?
- Rondát mondtam neki...
- Nem, emiatt nem kell aggódnod. Nem vette magára. Tudja, hogy mérges és csalódott voltál, mikor kiszaladt a szádon.
Lánya hozzábújt, miközben egy újabb könnycsepp csordult ki egyik szeméből. Sok volt neki a mai nap.
Zsó fájó szívvel, ugyanakkor egy kicsit megkönnyebbülve ölelte szorosan magához. Legalább Lilian tartja benne a lelket. Hangtalanul folytak a könnyei. "Legalább a lányunknál bevált a segítség, amit küldtél..." - gondolt Ericre hálásan, és egy leheletnyit elmosolyodva.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés