Megjegyzés by Useless-girl: Nos ez egy régebben kitalált novella volt a várólistán, s most végre szólították, így elkészülhetett. Reméljük, tetszeni fog!

Jogok: DM group és mi

Korhatár: 18!!! – slash, úgyhogy aki nem kedveli két férfi szexuális együttlétének leírását, az bele se kezdjen!

Beware what you whish!

      Csönd volt a hatalmas stadionban. Legalábbis a félhomályos színpadon. A technikusok már mindent beállítottak, a színpadépítők befejezték munkájukat, az utolsó kábelek is a helyükre kerültek. Martin sötétkék farmerjának zsebeibe csúsztatott kézzel csöndben állt a sötét nézőtér előtt a színpadon. Időnként ki szokott jönni ide koncert előtt, mikor senki sincs a közelben, mindenki a színpad mögött készülődik, s az ő furcsa gondolatait végre nem zavarja meg senki. Érdekes volt számára, hogy pont egy hatalmas csarnok közepén tudta elengedni azokat a benyomásokat és gondolatokat, amik kavarogtak benne. Ilyenkor mindig megborzongott az érzéstől, hogy milyen kicsi is ő a világhoz, a kozmoszhoz képest. De ez a gondolat nem mindig volt ijesztő. Most is kellemes érzésekkel töltötte el. Mikor majd látja ezt a helyet dugig tömve emberekkel, érezve a belőlük áradó szeretetet és energiákat, mikor az ő dalszövegeit fogják skandálni, mikor az ő nevét fogják kiabálni és tapsolni neki, akkor újra érezni fogja azt a csodálatos érzést feléjük áradni, ami őt is éltette: a szeretetet. Hogy őt is szeretik tettei ellenére is.

A félhomályból egy magas sötéthajú férfi lépett ki. Már egy ideje csinálták a turnét, és ez meg is látszott az alakján: kicsit nyúzott volt. Macskaügyességgel pattant fel a színpadra, hogy komótosan körbejárjon mindent. Megszokás volt ez, ami nélkül mindig egy kicsit nyugtalanabb volt. Szerette nézni az üres stadiont, és elképzelni az őrjöngő tömeget.

Martin fekete rövid ujjúja miatt szinte beleolvadt a sötétségbe, ahogy karba tett kézzel állt a helyén, lehunyt szemmel hallgatva a stadion apró neszeit, a benne lévő levegő tömegének szinte észrevehetetlen mozgását. Teljesen kikapcsolt.

Dave-nek beletelt pár percbe mire észrevette szőke zenésztársát. A színpad széléhez sétált és megállt Mart előtt.

- Szia.

- Szia - eszmélt fel kinyitva mélyzölddé sötétült szemeit, melyek nyugodtan csillogtak, s először valahova Dave háta mögé fókuszáltak az árnyas széksorokra, majd lassan zenésztársára fordította tekintetét. Nem volt még mindig teljesen ott.

- Mit csinálsz? - nézett kérdőn Dave.

- Gondolkodtam - mosolyodott el halványan.

- Miről?

- A halálról - kacsintott.

Dave halkan felnevetett, majd folytatta az útját a színpadon.

- Olyan más itt. Hozzászoktam, hogy mindig teltházat látok. Most meg tök üres.

- Igen. Én így is szeretem. Kikapcsol. Félelmetes és gyönyörű egyszerre, ha arra gondolsz, hogy pár óra múlva az egészet megtöltjük a zenénket szerető emberekkel... - mélázott újra el, ismételten zsebre téve a kezeit.

- Mi töltjük meg... ez teszik - mosolyodott el ismét Dave, miközben folytatta az útját a színpadon.

- Mi tetszik benne annyira? Ezt még sosem kérdeztem meg - fordult Dave felé, s követte tekintetével, ahogy rótta köreit. Mint egy izgatott fenséges feketepárduc...

- Azon a tudaton kívül, hogy megőrülnek értünk, a zenénkért, hogy szeretnek minket? Nem is tudom...

Martin csöndesen, de figyelmesen hallgatta, egy kis mosollyal a szája szélén.

- Az az energia... amit meg szoktál lovagolni éneklés közben... milyen érzés?

- Jó. Nagyon jó. Egyszer ki kéne próbálnod.

- És mit ajánlanál? Hogy kezdjek hozzá? Hogy kezeljem az energiát? Én úgy érzem, hogy engem körbeáramlik, de nem folyik belém, nem ragad úgy el, mint téged. Én teljesen máshová sodródom egy koncert alatt. Mintha nem lennék itt teljesen.

- Mert más vagy. Ezért is kedvellek annyira. De, ha szeretnéd, talán megmutathatom.

- Mutasd csak - biccentett, s az üres publikum felé fordult egy percre lehunyva a szemeit, s nyugtázva Dave válaszát.

- Esetleg mássz fel mellém.

Martin szó nélkül fordult meg és indult a színpad széle felé, majd fel is jutott pár percen belül, s megállt nem messze Dave-től, zsebre téve kezeit.

- Ismered már az érzést, hogy milyen, amikor érted rajonganak. Mikor a neved ordítják. Mikor érzed, hogy akarnak. Csak hagynod kell, hogy elragadjon. Amikor ez a stadion tele van emberekkel, szinte pezseg a levegő. Érzed, ahogy az átható energia ostromolja a bőröd. És, ahogy hergeled az embereket, úgy lesz erőteljesebb, intenzívebb az az energia. Ebből merítesz erőt a folytatáshoz, az énekléshez, mindenhez, mert a rajongók ugyanúgy csapolnak téged, ahogy te őket. Jó érzés, hogy ennyire szeretnek. Ezért csináljuk, nem?

- De igen. Részben - hunyta le újra a szemeit, miután végighallgatta Dave kommentárját, a férfit figyelve. Most újra a széksorok felé fordult - De... azt hiszem, ehhez képesség kell. Mármint az energia meglovagolásához. Amihez te igazán jól értesz. Megőrjíted őket - súgta.

- Hát, igen... - mondta elmosolyodva, majd Martin mögé lépett.

- Ezért mindig is irigyeltelek, bár sosem mondtam - sóhajtott a szőke férfi, majd egy pillanat múlva megérezte Dave közelségét. De nem zavarta.

- Nocsak... irigyeltél?

- Igen... bevallom, nagyon is - köszörülte meg a torkát.

- Ezt kifejtenéd?

- A hőfokot, amin égsz, amin élsz, az energikusságod, a forrófejűséged... a hangod... - halkult el a végére, hogy Dave-nek hegyeznie kellett a fülét, ha hallani akarta.

- Folytasd csak... - hajolt közelebb a férfi, így közvetlen Mart fülébe súgta a szavait.

A férfit kellemesen kirázta a hideg, és sóhajtania kellett újra.

- Irigyeltelek a rajongóid miatt, a sikereid miatt... az akaraterőd miatt... mikor letetted a drogokat...

- Neked is van sikered - mondta Dave és elhajolt tőle - De be is bizonyítom, ha szeretnéd - mondta azzal felpattant az egyik hangfalra, majd, mint egy cirkuszi porond igazgatója meghajolt és fennhangon megszólalt - És íme Martin Gore, a zseniális dalszövegíró és gitáros, aki összetartja a depeche Mode-ot három gyermek apja, remek, barát, társ... és szerető - halkult el a végére és Martra mosolygott.

A másik férfi először csak nevetett, majd fokozatosan halkult el, s sötétült el a tekintete a mondat végére, ahogy a bohóckodó, majd mosolygó társára nézett fel. Érezte, hogy valami megint megmozdul benne, ahogy tekintete végigmérte a nyúlánk és vonzó alakot. Sosem értette, hogy hogyan lehet rá ilyen hatással ez a nagy gyerek. Tudta, hogy fullasztó tekintettel kezdett a hangfal felé lépkedni, tartva a szemkontaktust.

Dave nem mondott semmit, csak mélyen Mart sötétzöld szemeibe nézet. Várta, hogy mit fog művelni a szőke férfi.

- Hogy csinálod? Látod, egy pillanat és egy szó kellett hozzá, hogy megint utánad reszkessek! Ki vagy te Dave? Milyen varázserővel bírsz? - állt meg a hangfal előtt, felnézve az énekesre, s nem tudta megállni, hogy ne érintse meg fekete nadrágba bújtatott vádliját, s csúsztassa ujjait térdének érzékenyebb hátsó részére.

Dave röviden felnevetett. Volt a hangjában egy kis gonoszság - Uralkodom feletted, Mart - csillantak meg a szemei.

Martin ujjai öntudatlanul feszültek meg a nadrág anyagán, ahogy belemarkolt. Nem is tudta Dave, hogy mennyire... és hogy egyre jobban... Nagyot nyelt.

- Nem tudod, miről beszélsz... - suttogta.

- Mert?

- Semmi, semmi... - lazította el szorítását, majd miután lesimítgatta a nadrág gyűrődéseit, lassan elengedte Dave-et, s elkezdett hátrébb húzódni.

- Nem, Martin, meséld csak el. Miért nem tudom, hogy miről beszélek? - követte sötét tekintetével a férfit.

Martin megint sóhajtott. Az utóbbi időben egészen rászokott erre. Félig elfordult, zsebre téve kezeit, s az üres sorokat kezdte pásztázni.

- Túl sokat gondolok rád az utóbbi időben - vallotta be halkan.

Dave leugrott a hangfalról, majd újra Martin mögé lépett.

- Ezt hogy érted? - súgta a fülébe.

- Azt hiszem... azt hiszem túl sokat vagyunk együtt, és ez egyszerre ijeszt meg és tölt el kellemes érzésekkel.

- Turnén vagyunk Mart. Hogy akarsz nem a közelemben lenni? - cirógatta meg a férfi oldalát.

Nagyot nyelt az érintésre.

- Nem tudom, Dave... Az utóbbi időben... sok mindent nem tudok. Összezavarsz - hunyta le a szemeit, ahogy megérezte Dave meleg lélegzetét a tarkójánál.

- Szeretlek összezavarni - lehelte a másik fülébe.

- Igen, tudom, hogy szeretsz játszani.... és megégetni másokat... a tüzeddel - fordult felé félig az arcával.

- Na ugye... - mosolyodott el szélesen.

Martin nem mondott mást, csak egyik kezével Dave tarkója után nyúlt és hirtelen szenvedélyesen megcsókolta. Teljesen kikészíti ez a férfi!

Dave belemosolygott a csókba, majd nem kevesebb hévvel viszonozta azt.

Martin hamarosan tett róla, hogy a hangfalnak ütődjön a sötéthajú énekes háta, miközben ujjai mohón kalandoztak Dave hasán a sötét póló alatt.

- És még én vagyok a heves? - suttogta Mart szájába, mikor elvált tőle.

- Miattad vagyok heves, Dave. Te tüzelsz fel! - nyomta a másiknak ágyékát, és áttért a nyaka csókolgatására.

- Ennyire? - nyögött fel, mikor érezte Martin tagját a sajátjának nyomódni.

- Ennyire. Megőrülök tőled, David. Nem bírom! Felperzselsz, hogy csak egy marék hamu maradjon utánam, amit felkap a szél s a feledésbe sodor, míg te halhatatlanná válsz a magaslatokban, ahol állsz... - suttogta a szájába, miközben az arcát pásztázta furcsán csillogó szemekkel.

- Ebből dalszöveg lesz, ahogy érzem - nézett a csillogó szemekbe, miközben karjaival átfonta Martin derekát.

- Nem, ezt csak neked mondom. Csak neked. Csak te hallhatod, David... egyedül te... - simította meg a másik arcát, majd jóval finomabb csókokkal ajándékozta meg.

- Nem mintha nem értékelném, félre ne érts - húzta közelebb magához Martint - De igazán írhatnál egy Condemnation 2-öt. Aztán úgyis letagadod, hogy nekem írtad...

- Nem elég az a sok dalszöveg, amit már kaptál tőlem? - suttogta - Telhetetlen vagy... - nyúlt be lassan a másik nadrágjába baljával.

- Imádom őket... olvasni, mikor... senki nem lát - nyögte, ahogy érezte lassan egyre lejjebb csúszni a másik kezét.

- És... mit csinálsz, mit érzel... mikor olvasod őket? - súgta a nyakába, miközben ujjai rákulcsolódtak Dave férfiasságára, s másik kezével pillanatok alatt ügyesen megoldotta a nadrágot, kiszabadítva a kényeztetésre váró éledező tagot.

- Legfőképp, felidézem... a közös... múltunkat - nézett le Martin kezére, csakhogy lássa, ahogy a kezében tartja őt.

- És? Mire gondolsz még? - kezdte el masszírozni a jól ismert tagot, miközben végignyalt a nyakán.

- Ah... - dőlt a hangfalnak, mert a saját lábai már nem bírták el a teljes súlyát. Érezte, amint a lapockái vonalába vájt a hangfal éle - Megpróbálok a soraid mögé... látni - emelte fel a fejét szemeit lehunyva, mert érezte, hogy Mart munkálkodásának a látványától is képes lenne elmenni.

- Folytasd csak! - mosolyodott el halványan Martin, majd észrevétlen letérdelt David előtt, s egy óvatlan pillanatban ajkai is csatlakoztak kezének munkájához.

Ezzel a mozdulatával kiváltott a férfiből egy újabb nyögést és sikerült elérnie, hogy Dave újra ránézzen - Megpróbálom megfejteni az érzéseidet - mondta egyre szaporább zihálással - Megfejteni... téged.

- És... hogy megy? - nyalta végig, ahogy forrón felpillantott rá, s keze egy pillanatra sem pihent meg. Másik kezének ujjaival pedig alulról markolta meg.

- Nehezen... - nyögött fel ismét, de mélyen a másik zöld szemeibe nézett.

- Próbálkozz csak... segítek, ha megakadsz... - válaszolta még mielőtt mélyen a szájába fogadta volna a duzzadozó tagot, s mohón kényeztetni nem kezdte.

- Te egy... olyan ember vagy, aki valamiért... elrejti az érzelmeit, ugyanakkor mégis igyekszik a dalszövegeivel kommunikálni. Mintha.. Jézus... mintha azt mondanád, hogy... tessék, értsetek meg. Bár tudod, hogy úgysem fog menni... Én viszont el fogok menni, ha ezt így folytatod.

- Nem baj, Davie... nem baj... Közel kerültél a megértésemhez... - pillantott fel rá, miközben egy gyengédet húzott rajta.

- Ennek... örülök! - nyögte az égre Dave.

- Gyere, Dave, gyere csak! - suttogta Mart, majd újra a férfi ágyékába temette magát, mohón esve neki.

Dave-nek nem kellett sok, hogy rekedten felüvöltve élvezzen el.

Társa hálásan fogadta magába minden cseppjét, csak hogy utána felállva megnyalja a száját, s ujjait Dave tarkójára csúsztatva kényszerítse, hogy rá nézzen, s gyengéden megcsókolja.

Dave percekig el sem szakadt tőle, majd végül mosolyogva megkérdezte:

 - Szerinted milyen lesz a koncert?

Mart felsóhajtott - Nem érdekel, csak hogy ott leszel... Dave!

- Ott leszek. Sőt, az elkövetkezendő pár koncerten is ott leszek - nevetett fel.

- Kegyetlen vagy... Őrülten kívánlak! Érzed? - nyomta hozzá fájdalmasan szűkké vált nadrágját.

- Igen, határozottan. De... miért vagyok kegyetlen?

- Újra és újra kínozni fogsz, igaz? - húzta ágyékára Dave egyik kezét.

- Ez a hobbim - nevetett fel - Ne mondd, hogy nem élvezed - súgta Mart szájába, miközben matatni kezdett az ágyékán.

- Oh, Dave! David! Segíts rajtam, kérlek! Fáj, annyira fáj! - nyögte kínban.

- Segítek, bármiben segítek neked - mondta, már térdelve Martin előtt és úgy rángatta le róla a nadrágját, hogy feltárja a másik ágyékát - Huh...Imádom, hogy ekkora vagy - mosolyodott el felnézve Dave, miközben párat húzott rajta.

Mart hangosan felnyögött - Istenem, még ezzel az egy kibaszott mondattal is még inkább felizgatsz! - markolt keményen a hajába.

- Akkor inkább csöndben maradok... - mondta, majd eltűntette Martint a szájában.

A férfi egy hatalmasat nyögött. Már nagyon-nagyon várt Dave-re! Egész tagja fájdalmasan feszült, és megőrült a látványtól, ahogy az érzéki ajkak egyre többet és többet tűntettek el belőle!

- Istenem! Mivel... érdemeltem ezt ki?! - nyögött fel újra.

- Ezt úgy mondod, mintha büntetnélek... - nézett fel egy válasz erejéig Dave.

- Igen... ahhhh... büntetsz... ezzel a... a... bűnös szenvedéllyel... amit keltesz bennem.... amit irántad érzek! - markolt bele újra a sötét hajba, és mélyebbre csúszott Dave szájában, ahogy életre kelt a csípője is.

Dave felnyögött a kis fájdalomérzet hatására, majd még inkább belelendült Mart kényeztetésébe.

A férfi torokhangon nyögött, majd nem bírta tovább, és felrángatta Dave-et. Nem érdekelte, hogy nem épp a legfinomabban. Egy durva csók után megfordította, és a hangfalnak lökte, s elkezdte lerángatni a fenekéről a nadrágot és az alsót.

Dave a lökettől, erőteljesen ütődött neki a hangfalnak, de ideje sem volt méltatlankodni.

Martin mohón simított végig az énekes lemeztelenített fenekén, majd a tenyerébe köpve még inkább benedvesítette saját magát, és Dave-et is, mielőtt elkezdett volna belé nyomulni.

Dave felnyögött öblös hangján, ahogy érezte Martint egyre mélyebbre merülni a testében.

Társa nem finomkodott sokat, hamarosan egy mély lökéssel és egy hangos nyögéssel eltűntette méretes tagját az előtte állóban. Nyögése visszhangot vert az üres csarnokban, de hamar el is halt. Megragadta Dave csípőjét, sajátja pedig életre kelt. Keményen és türelmetlenül hágta. Nem tudott uralkodni az érzésein, ahogy egyik kezével feljebb tolta Dave gerincén a pólót.

- Szeretem, mikor... ilyen durva vagy! - nyögte Dave. Karján az izmok minden egyes lökésnél megfeszültek, ahogy megtartotta a saját és Martin súlyát.

Csak egy állatias artikulálatlan morgást kapott válaszul és egy újabb mélyreható és durva lökést. Martin finoman végigkarmolta Dave hátát, nem akart látható sebeket hagyni rajta.

- Ahhh! A legszívesebben... úgy kicsipkézném a hátad... hogy az anyád... se ismerne rád! - hörögte.

- Nem lenne ellenemre...csak tudod... a koncert...

- Tudom! A kurva... éltbe! Tudom! - öntötte el az agyát újra a vér, és egy fájdalmasat lökött Dave-en, újra rászorítva mindkét kezével a csípőjére. Érezte, hogy hamarosan belé fog robbanni.

- Adnék valamit a kezedbe... amivel, el tudsz... játszani - húzta előre Mart egyik kezét a csípőjéről.

- Add csak! Ah... Dave, úgy kiverem neked, hogy sírva fogsz elélvezni! - harapott a hátába, s erőteljesen megmarkolta a már újra félig izgalomba jött testrészt.

Dave felszisszent az érzéstől. Homlokán már ott gyöngyöztek az izzadtságcseppek, ahogy a hátán is vékony csíkot húztak, ahogy végiggördültek a bőrén. Ráfogott Mart dolgozó kezének a csuklójára. Érezni akarta, ahogy munkálkodik rajta.

A szőke férfi nem késlekedett. Megadta neki azt, amit akart. Csuklója vadul munkálkodott rajta, míg csípője ütemesen és szenvedélyesen ütődött testének. Érezte, hogy már nagyon közel jár a feloldozáshoz, de azt akarta, hogy egyszerre menjenek el, vagy Dave előbb, épp ezért gyorsított keze munkáján.

- Ah... beszélj hozzám Martin! - nyögött fel Dave. Hallani akarta a háta mögött lévőt.

- Mit akarsz? Mit mondjak?! - nyögte összeszorított szemekkel. Érezte, hogy halántékán legördül egy izzadtságcsepp.

- Mindegy, csak mondjad! Imádom, mikor mocskos a szád Gore! Beszélj már bazd meg!

- Te perverz állat! - vigyorodott el - Azt akarod, hogy úgy megbasszalak, hogy lábra se tudj állni? He? Válaszolj te kis szexfüggő! - lökött rajta egy újabb fájdalmasat.

- Tőlem szétdöngölheted ezt az egész kibaszott színpadot is! - nyögött fel ismét.

- Bele fogsz dögölni, Gahan! Ahh! - kiáltott fel - A farkam lesz az utolsó az életedben... amit érezhetsz! - vágta belé magát még durvábban, majd kezével is rásegített a mozdulatra.

- Basszus, ha így folytatod, össze kell majd varrniuk az orvosoknak! Hogy fogok és összevarrott seggel koncertezni? És te sem fogsz tudni hetekig megdugni.

- Te akartad, nem? Viseld a következményeit, te vinnyogó szuka! - húzott még egyet a férfin, aki erre üvöltve élvezett el - Nah! Sírsz már?! - kiáltott rá és újra belé vágta magát, aztán pár lökés után felszabadulva felüvöltött, ahogy Dave testébe robbant.

      Dave hosszú percekig nem tudott megszólalni, csak nyelni a levegőt - Cseszd meg... megjelöltem a hangfalat - szólalt meg Dave, ahogy lenézve meglátta az elfolyt fehér foltot a fekete burkolaton.

Martin rekedten belenevetett Dave hátába. - Hát... legalább tudni fogod, hogy hova állj legközelebb...

- Igen, ez biztos. Nagy ribanc vagy te, Gore - fújtatott Dave.

- Én ribanc? És akkor te mi vagy, Gahan? - csúszott ki belőle, és rakta rendbe magát.

Dave halkan felnyögött, ahogy érezte Martot eltávozni a testéből - Miért, mi vagyok?

- Nincs rá szó, te kis fehérmájú dög! - fordította maga felé Mart, majd látványosan lenyalogatta az ujjairól azt, amivel Dave összekente.

A férfi nyelt egyet - Legszívesebben magamra rántanálak most azonnal.

Martin felnevetett - Az tudományos csoda lenne, Dave - pillantott le kettejük közé.

- Semmi gond, akkor maximum seggbe raklak én téged.

Mart újra felnevetett. - Nem, nem erre gondoltam, hanem hogy épp most elégültél ki. Ha nem kapkodtál be pár Viagrát, akkor csoda lenne, ha seggbe tudnál rakni.... - csóválta meg a fejét.

- Nem mostanra gondoltam. Hová gondolsz? Már előre élvezkedsz? - mosolyodott el ördögien.

- Naná! Koncert után át akarnál jönni hozzám? - futtatta végig az ujjait Dave karján.

- Csak nem rakoncátlankodnál? Nyugtassalak le?

- Most már nyugodt vagyok, Dave. Épp most élveztem beléd. Ez eléggé lenyugtatott - húzódott egy perverz kis mosolyra a szája.

- Én már a koncert után járok gondolatban. Nem tartod velem a lépést - mondta, miközben öltözködni kezdett.

- Jaj de nagyképűen hangzott ez, Mr. Gahan! - húzta lejjebb a saját pólóját Mart is.

Dave csak elmosolyodott, miközben meghúzta az övét.

- Azzal a tudattal tombolj a koncerten, hogy utána kicsipkézem a hátad, sőt a mellkasod is... Négy napja lesz a bőrödnek regenerálódni a következő koncert előtt... - kacsintott rá, majd otthagyta a férfit a színpadon.

Dave nézte az eltűnő szőke zenész alakját, majd elment lelkileg és testileg felkészülni a koncertre.

Második rész

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés