13.

Dave-en láttam, hogy amúgy sem szándékozik közbeavatkozni. Nem is engedtem volna. Hadd mozizzon csak míg a szőkeséget kínzom! Martin láthatóan teljes mértékben megfeledkezett róla, hogy a lakosztályban eredetileg hárman vagyunk. Észrevétlen felmértem Dave távolságát. Pont annyira jött csak közel, hogy ha Martin hátraejtené a fejét - mert biztos hogy hátra fogja -, pont nem fogja meglátni a boxerban ácsorgót.
De hogy az alattam türelmetlenkedő se érezze elhanyagoltnak magát, egy durva csók után újra a mellkasához hajoltam kicsit lejjebb helyezkedve. Immár majdnem hogy a térdein ültem. Fájdalmas harapásaim a mellkasát, a mellbimbóit gyötörték, de azért beiktattam pár puhább csókot is. Nyelvemmel röviden ízlelgettem a bőrét, majd lejjebb haladva újra haraptam. A hasának felső harmadát értem el számmal, eleresztve fülem mellett kéjes nyögéseit, mikor egyik kezem visszatért ágaskodó tagjához. Nem is nagyon kellett előkészítenem a terepet a számnak, mely egy sunyi felpillantás után hirtelen és mohón bukott rá.

Ránéztem Davidre, teljesen belefeledkezett a látványba, csak állt ott meredten és nézett. Kíváncsi lettem volna rá, hogy mi jár a fejében. Láttam, hogy idelép, odalép, behatóan tanulmányoz bennünket, ami mókásnak tűnt, mivel nem nagyon tudom tudósként elképzelni. Úgy nézett, ahogyan egy érdekes műtárgyat szokás műértő szemmel vizsgálni. Na, ez inkább ő volt, hogy szakértője a témának, az biztos.

Hirtelen sarkon fordult és macskaléptekkel besurrant vissza a fürdőszobába. „Jaj, ne menj el Dave” - gondoltam, de közben Martra figyeltem.

Mohón és durván tértem vissza újra belelendülve. Martin hangos nyögései kéjjel és fájdalommal teltek voltak. Egy pillanatra felnézve láttam, hogy ujjai belefehérednek a kanapé szorításába. Beiktattam pár finomabb mozdulatot is, majd nyelvemmel párszor végignyaltam rajta, csak hogy aztán csókjaim lejjebb csússzanak egy percre. Egy elhaló nyögést kaptam tőle, aztán pár pillanatra szám még visszatért kőkemény tagjára.
Térdelő helyzetemből felnéztem a szőkeségre, kezem vette át az izgató szerepét. Martin feje újra előre bukott, de szemei még csukva voltak. Kíméletlenül beleharaptam egyik belső combjába, majd újra ránéztem. Dave ott volt mögötte.

Megint. Nem láttam visszajönni, egyszerűen csak ott terem ahol akar. Nem értettem mit akar, minek járkál. Hagytam volna, hadd nézelődjön tovább, de úgy tűnt készül valamire.

Talán nem csak Martin sürgetni próbáló nyögései és sóhajai miatt térdeltem újra a szőkeség fölé, hanem hogy jobban is láthassam a másik izgató férfit. Megnyaltam a számat, majd egy mohó csókot váltottam a messze járó Martinnal. Lehunyta a szemét, ahogy határozottan megragadtam őt, és az ölébe ereszkedve - Dave pillantását állva - határozottan magamba vezettem. Itt én sem tudtam elnyomni egy kicsit hangosabb nyögést. Martin őrülten kemény volt.

Dave szinte toporzékolt. Ahogy Marton mozogtam, keményen a szemébe néztem, időnként lehunyva őket és szándékosan nagyot nyögve, amikor a paripám mélyebbre nyomult. Most már nem csak Martin volt kőkemény. Dave szenvedett. Egyik kezével a hajába túrt, másik kezével enyhíteni próbált kínján, de tekintete elárulta, hogy nem úgy szeretné befejezni, ahogyan elkezdte.

De én őt is kínozni akartam, ha már így belejöttem ebbe a "domina-szerepbe", amit Martin kért tőlem, és amit felettébb élveztem. Lelassítottam, és újra és újra elszakadtam Marttól, csak hogy utána két-három másodperc után újra teljes hosszával magamba fogadjam. Pontosabban olyan hosszan, amit testem bebírt fogadni. A természet vele sem fukarkodott. Vagy az apja? Elmosolyodtam, és előredőlve Martinra folytattam pillanatnyilag érzéki csípőkörzéseimet. Hagytam egy kicsit pihenni őt a következő vadulásom előtt. A vállai mellé támaszkodtam két kezemmel, ahogy szinte felkínáltam neki melleimet. Hangosan felnyögtem mikor szájával mohón utánuk is kapott, kezei pedig átölelve a hátamon és a fenekemen siklottak. Nem engedtem neki, hogy gyorsítson a mozdulataimon. Keményen ellenálltam neki megfeszítve csípőmet és tartva a korábban felvett tempót.
Most észrevétlenül mustrálhattam végig Dave-et. Őrjítő volt a látvány, ahogy egyik keze magán dolgozik. Martin egyik mellemet ért harapásától felnyögtem. De talán a látványtól is. Tekintetemmel intettem Dave-nek, hogy jöjjön közelebb egy csókra.

Ekkor jöttem rá, hogy minden férfi irányítható. David már ott is volt és engem meg sem érintve, csak a fejét odatartva csókolt. Hevesen és kitartóan. Közben nem hagyta abba, amit csinált. Nem tudtam mit tegyek, élvezzem-e tovább David rendkívüli játékát önmagával, vagy vegyem én a kezembe a dolgot? Dilemmák, választások és minden választás egy lassú kínhalál. Végül nem bírtam tovább, Dave csuklójára tettem a kezem, abbahagyta a csókot és a másik kezével rákulcsolta a kezemet a helyre ahol eddig az ő keze volt. Most ott volt mindkettőnké és együtt folytattuk a játékot.

Éreztem, hogy arcom ég, hogy meleg van a szobában. Kicsit gyorsítottam csípőm mozgásán, ahogy egyre inkább belelendültünk Dave kényeztetésébe. A szőke közben semmit sem véve észre harapta és szopogatta tovább a melleimet időnként a mellkasomra nyögve.
Keményen ragadtam meg Dave-et. Ujjai a kézfejemre feszültek, és láttam rajta, hogy alig tudott elnyomni egy hangos nyögést. Mégis sikerült neki csöndben maradnia. Mélyzöldre sötétült szemeibe nézve kényszerítettem nemesebbik részénél fogva, hogy óvatosan jöjjön közelebb. Most igazán helyénvalónak éreztem azt a mondást, hogy "a férfiak a farkuk után mennek"... Elszakítottam tőle a pillantásomat, és ügyelve rá, hogy Martin ne vegye észre, hogy mit művelek, az ajkaim közé fogtam Dave szintén kemény tagját.

Összeharapta az ajkait, hogy ne nyögjön. Ahogyan Martinon lovagoltam, annak a ritmusára járt a szám, a kezemmel keményen tartottam és csak gyengéden haraptam, csak pont annyira, hogy az őrületbe kergessem vele. Még mindig megállta, hogy ne nyögjön hangosan. Gyorsítottam a tempón, kíváncsi voltam meddig bírja.

Határozottan mozdultam Martinon, amit ő egy hangos nyögéssel díjazott, és erőteljesebben harapott a mellbimbómba, amitől viszont nekem kellett gátlástalanul felnyögnöm. Incselkedve felnéztem Dave-re. Mi hangoskodhattunk... ő elméletileg nem. Ő már megkapta a reggeli adagját - legalábbis Martin így sejthette. Elméletileg most csak rá kellett volna figyelnem. De nem bírtam ellenállni kedvenc párducomnak. Mohón fogadtam a számba újra őt a gyorsuló tempóra hangolva őt is.

De tévedtem, ha azt hittem nem tud uralkodni magán. Csöndben volt, nagyon csöndben, nem is mozdult. He suffered with pride. Viszont ő volt az, aki hamarabb az élvezetek mezejére lépett. Egy pillanat és már ott is volt, azután, már csak azt láttam, hogy visszaoson a fürdőbe. Újra. Végignyaltam, ahol a nyelvemmel elértem, a többit pedig testápolóként hasznosítottam.

Elképesztett az önuralma, igazi párducként való osonása, és az íze, amit még mindig éreztem a számban, a számon... Elvette az eszem. Azonnal érezni akartam a felszabadulást. Megtörölve a számat kiegyenesedtem Martin ölében, és az élvezettől eltorzult arcú férfira néztem, miközben mozdulataim egyre gyorsultak. Vadabbak lettek, ahogy a vállaiba kapaszkodtam keményen belenyomva körmeimet a bőrébe. Most már mindketten hangosan és gátlástalanul nyögtünk. Nem tagadom, ez a kis koncert a részemről Dave-nek is szólt, aki megőrjített engem újabb felbukkanásával! A fürdő ajtófélfájának támaszkodva nézett minket egy lehengerlő félmosollyal. Csípőm őrült ritmust járt, amit csak tovább fokoztam, noha Mart lassan már kegyelemért könyörgött. Önkontrollomat vesztve lovagoltam meg őt most már párszor felsikoltva, ahogy melleimbe markolt, vagy a csípőmet szorította. Aztán pár perc múlva hirtelen egész testem megfeszült és Dave pillantásától elszakadva hátrakaptam a fejem, ahogy felordítottam a plafonra. Szinte meg sem hallottam Martin hasonló megnyilvánulását fél percen belül.
Zihálva kapaszkodtam még mindig a vállaiba. Halántékomon egy izzadtságcsepp araszolt. Martin tovább kapkodott a levegőért elszakítva magától és féloldalasan az ölébe húzva engem, csak hogy a melleim közé hajthassa homlokát, és ott próbálja visszanyerni erejét.

A szemem sarkából láttam, hogy Dave közelebb jön, majd le is ült jobb oldalt majdnem szembe velem egy kényelmes fotelba. Rápillantottam elégedett vigyorra húzódó arcára.

Lassan leszálltam Martinról és mögé állva átöleltem, jólesően belesimult a karomba, ott szuszogott. Annyira édes volt, hogy puszilgatni kezdtem a Szőkét, ahol értem...

Dave mosolyogva figyelt minket, Martin pedig felemelte a fejét, hogy megcsókolhasson. Hagytam neki. Száját is apró puszikkal halmoztam el. Szerettem mindkét pasast.

Sejtéseim szerint a Szőkeség érezhette Dave ízét a számon, ahogy nyelve utat tört magának.

- Hol van Dave? - kérdezte.
- Ott ül a fotelben.
- Mikor jött be?
- Hát, elég régen. Nem fürödhet egész nap, hogy nézne ki úszóhártyával a keze?

- Ez igaz - nyalta meg a száját - Úgy érzem, nem unatkozott - emelte fel lustán és elégedetten csillogó tekintetét, hogy társára nézhessen. - Jól szórakoztál Dave?

- Oh remekül Martin, köszönöm szíves érdeklődésedet - vigyorgott rá vissza barátja.
- Mégis, mit csináltatok, hogy és mikor? - nyalta meg még egyszer a szája szélét.

- Tényleg nem vettél észre semmit belőle? – hajoltam a füléhez átkulcsolva a nyakát.
- Nem, el voltam foglalva - simított végig a karomon.
- Hallod Dave? Elmehetnénk színésznek is... - pillantottam sötét pillantású elégedett párducunkra.
- Ó igen...
- De hogy a kérdésedre válaszoljak rövid mondatokban... - súgtam a fülébe - Te a melleimet. Én az odaálló Dave-et...
- Igen, az eredményt ízleltem - vigyorodott el mocskos pillantással.

- Esetleg repetát? - kérdezte David, de tekintete komoly és vágyakozó volt.

- Dave, részemről azt hiszem, egy kis időre jól laktam a reggeli fehérjeadagommal... - búgtam. - Te sem kaphatsz meg mindent minden alkalommal - gonoszkodtam elvigyorodva, majd meztelenül a fürdő felé indultam - Inkább zuhanyozok egyet. Ha annyira sürgős, kérd meg Martint, hogy segítsen - vontam meg vigyorra ránduló arccal a vállamat. – És fiúk, ne rosszalkodjatok, amíg zuhanyzok, kezek az asztalra, és tessék szépen fütyülni!

Úgy nevettek, hogy majd legurultak a székről.
- Én életemben rossz nem voltam soha - kacagott Mart.
- Én sem. Én sem. Csak a világ nem alkalmazkodott hozzám! - vigyorgott Dave.

- Na peeersze - húztam el a fürdő ajtajából visszapillantva. - Nos, jó szórakozást, amíg én eltűnök. Addig találjátok ki azt is, hogy mit csinálhatnánk még, amíg veletek lehetek késő délutánig.

- Rendben - felelték egyszerre.
- Mi lenne, ha valami jó helyen ebédelnénk és némi pihi meg séta után elmennénk úszni? - kérdezte Dave.
Én persze nem hallottam a vízcsobogástól a hangjukat, így nem is válaszoltam.

- Minden áron lenge öltözetben akarod látni a cicánkban lapuló vadmacskát? - vigyorodott el megint a szőkeség. - Egyébként benne vagyok, bár lehet, hogy csak később tudok utánatok menni, mert Andyvel meg kell beszélnem valamit.

- Nos elbírok vele szálegyedül is - düllesztette ki mellkasát. - De a vadmacskát most békén hagyom. Most a cicát szeretném látni.

- Mi az? Nem vágysz ilyen szép karmolásokra és harapásokra? - nyalta meg a szája szélét Martin végignézve jó pár helyen vöröslő bőrén.
- Nem, egyelőre nem. Tudod, nekem vetkőznöm kell a koncerteken. Hogy néznék ki ilyen szerelmi bélyegekkel? - húzta össze sunyi zöld szemét.
- Azt hiszem néznének egy nagyot az emberek. Főleg Jenny...

- Hé, hé ez durva volt! Mit piszkálsz? Csak nem féltékeny vagy? - simította végig David barátja arcát. Ekkor léptem ki a fürdőszobából és ismét úgy éreztem magam az elkapott pillanat miatt, mint aki leselkedett.
Bár láttak belépni, nem fordultak felém, Martin próbálta halkabbra venni a hangját, de nem suttogott.
- Egy kicsit David, egy kicsit. Te mindig a hölgyek nagy kedvence voltál!
- Te talán nem?
- Nos, ebben mindenképpen kenterben versz, nem vitás.
- Hmm, most meg az arcomba dicsérsz! Mondd csak, mi jár a fejedben? - vette két keze közé Martin arcát.
- Semmi, de tényleg, csak, igen, tessék, féltékeny vagyok, most örülsz?
- De még hogy!
- Jaj, Dave!
- Most miért? Érzem, hogy fontos vagyok neked, jól esik. És tévedsz, nem a hiúságomnak, hanem a lelkemnek.
- Megáll az eszem rajtad! Jaj, David!
- Bocsi fiúk, nem zavarok, biztos?
- Semmi újat nem mondtunk, vagy igen Mart?
- Nem, semmit. Gyere csak, magadra ne vedd, hogy magamnak akarom őt. Vannak ilyen pillanatok, amikor csak rá és kizárólag rá van szükségem. Szeretem, ha mellettem van... Szeretem…

- Ez érthető... - jegyeztem meg belebújva a földön heverő köntösömbe, mert már koránt sem érezem olyan melegnek a szobát, és miközben szorosan magam köré tekertem, és lehuppantam a Martin által bitorolt kanapé végébe felhúzott lábakkal, figyeltem, ahogy Dave hihetetlen gyengédséggel az arcán elmosolyodik Martin utolsó szaván. Imádtam nézni őket, mikor ilyen figyelmesek voltak egymással. Dave finoman megcirógatta Martin arcát. Ahogy innen láttam, a Szőkeségünk szemei regélhettek Dave-nek éppen.
- Marty, Marty... Tudod jól, hogy ez fordítva is igaz... - simított végig barátja alsóajkán egyik hüvelykujjával.

- Csak küzdünk ezzel Dave, csak küzdünk és mindig ugyanoda lyukadunk ki, nem?
- Mármint, hogy bölcsebb, etikusabb és egyszerűbb lenne egymást békén hagyni?
- Nos, igen.
- Hát, megvádolhatsz sok mindennel, talán csak azzal nem, hogy bölcsen élem az életem. Bölcsesség, na igen. Mégis mi köze van mindennek a bölcsességhez, a józanésznek vagy a logikának? Itt csak a csupasz érzelmek vannak, sallangok nélkül.

- Milyen igazad van, Mr. Gahan. Hiába vagyunk egyre idősebbek, úgy tűnik a bölcsesség ebben a kérdésben újra és újra cserben hagy minket - simogatta meg az arcát fogó egyik kezet szelíden elmosolyodva.
- Vagy... ez is egyfajta bölcsesség. A natúr érzelmek bölcsessége?
Elmosolyodtam a párbeszédük hallatán. Úgy ültem ott, mint egy tudatlan diáklány, aki a tanárai diskurzusát figyeli árgus szemekkel. Hihetetlen ez a két pasas!

Próbáltam megérteni őket, próbáltam beleképzelni magam az ő helyükbe, milyen lehet Dave Gahannak vagy Martin Lee Gore-nak lenni? Mit érezhetnek vajon. Soha nem fogom megtudni, még ha elmondanák sem, hiszen nem érezhetem ugyanazt, ők férfiak, én nem. Hihetetlen komplikáltnak és sok szálon futónak tűnt nekem az érzelmi életük. Örültem, ha nem bánják, hogy részt vehetek egyáltalán ilyen mély dologban, ami köztük zajlik és nem értettem hogyan váltak ennyire nyílttá, különösen Martin, aki mindig visszafogottabb volt. Eltűnődtem azon, amit David mondott, az érzelmek bölcsességén. Igaza volt, semmi más ez, mint érzelmi intelligencia és a magad vállalása. Ki tudja, mi minden hatás érte őket. És hát nincsen hatás ellenhatás nélkül.

Azt hiszem ezek a pillanatok újabb rövid kis betekintések a színfalak és az évek hosszú sora mögött kialakult kötődésbe, a nagy érzelmekbe, amikről eddig sejtésem se volt. Elgondolkodva babráltam a köntösöm csomóját. Persze, kívülálló voltam, de ez most nem zavart. Inkább őket próbáltam megérteni, valamennyire átérezni azt, amiket ők érezhetnek, noha tudtam jól, hogy csak próbálkozom. De jól esett. Mint ahogy jól esett kettősükre pillantanom is, ahogy egyre fogy arcuk közt a távolság. Ez sokkal mélyebb... különlegesebb a puszta testi vágyak vonzásánál. Ez... ezek tényleg csak érzelmek. A mélyebb fajtából.

A homlokuk összeért, egymásnak támasztották a fejüket. Egymást támasztották. Egymás támaszai voltak.

Megindított ez a pillanat! Ajkamat harapdálva olyan kicsire kuporodtam össze, amennyire csak tudtam, és még észre se vettem. Erőlködnöm kellett, hogy a gombóc a torkomban ne nőjön nagyobbra! Ez a két napos intenzív érzelmi vihar betett nekem. Hevesen pislogtam párszor.

Azután már csak a könnyeim csorgását éreztem az arcomon és a sós ízt a torkomban. Nem csináltak semmi különöset, csak amit minden ember. Szerették egymást, én pedig itattam az egereket halkan. Nem akartam, hogy mozduljon az idő, állni látszott hosszú pillanatokig. Aztán Martin kiszabadította magát és hirtelen átölelve Davidet kiviharzott a szobából.
- Most hova ment? - kérdeztem szipogva, orromat elegánsan a köntös ujjába dörgölve.

Dave elgondolkodva nézett utána, és úgy válaszolt nyugodt hangján: - Azt hiszem, keres ő is pár egeret.

- Tudod, hihetetlenek vagytok - mondtam neki.
- Tudom. Mi sem hisszük el néha, amit művelünk. Magunkkal, másokkal. Érzelmi gubancok és hullámvölgyek mindig akadnak, Martin csak tudja!" Pain and misery always hit the spot" De vannak olyan pillanatok, amikért érdemes volt megszületni, amikor érzed minden rendben, még ha sírni látszol is.

- Igen, azt hiszem, értem miről beszélsz - töröltem meg a szememet. - De… mióta veletek vagyok, többször éreztem magam kispályásnak hozzátok képest. Ez valami... valami egészen különleges. Már csak nézni is fantasztikus, átélni meg... Kicsit sajnálom, hogy ezt nem érthetem meg soha teljesen, de örülök, hogy hagytátok, hogy ezt is láthassam. Ez sokat jelent nekem.

- Hmm, hagytuk igen. De hogy akartuk-e? Nem sokan látták ezt hidd el! És nehéz ez nekünk, a keresztünk, ha meggondolom. Gyönyörű kereszt, de kereszt és nekünk kell vinnünk. Még a közeli családtagok közül is kevesen tudják. Kétlem, hogy megértenék. Tulajdonképpen, szinte senki nem tudja.

- Talán nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy ezen nem lepődöm meg. Mármint, hogy szinte senki sem tudja. Azt hiszem, egy kicsit őrültnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt meg tudja érteni. Vagy legalább is nyitottnak és szabadelvűnek. Vagy én nem is tudom. Nem hiszem, hogy kitörő örömmel fogadnák odahaza a kapcsolatotoknak ezt a részét - vontam meg egy kicsit a vállam egyik gyűrűmet babrálva.

- Nos, sehogy sem fogadnák, nemhogy kitörő örömmel. Csak az egyik testvérem tudja. Martin pedig senki élő léleknek el nem mondta.
- Philipp, ugye?
- Te ismered őt? HUH. Igen, egyébként ő az.

- Hát, mondhatjuk, hogy "ismerem". Az interneten keresztül találtam meg és olvastam a blogját, aztán párszor beszélgettünk is. De azon kívül, hogy az adatlapomról tudja, hogy szeretlek titeket, sosem beszéltünk rólad, vagy a DM-ről úgy igazán - vontam meg újra kicsit a vállam - Egyébiránt az öcsédet is értékes embernek tartom. Mikor végigolvastam az oldalát, mit ne mondjak, a hatása alá kerültem.

- Igen, Gahan nem válik vízzé. Jó fej tényleg, szeretjük egymást. Rendes fickó. Azon kívül, bár nem érdemlem meg, imád engem. Igaz, mindig megvédtem és ő is engem. Amolyan véd és dacszövetség, tudod.

- Miért ne érdemelnéd meg, hogy imádjon? Ezt nem értem nagy hirtelenjében. Amúgy meg értem miről beszélsz. Én ugyan a nővéremmel már vagy három éve nem beszéltem, de van egy-két barátnőm, akivel hasonló "véd és dacszövetségben" vagyunk.

- Nézd, gondold csak végig. Te ki mered jelenteni fennhangon, hogy megérdemled, hogy imádjanak? Ugye nem. Hát még ha az én életemet nézed, aminek egy része nem igen nagyszerű.

- Nem, nem jelenteném ki fennhangon, persze. De arra még nem gondoltál, hogy azért imád téged, ami vagy? Amit bátyként tettél vele az évek során? Hogy védted, hogy támogattad, hogy segítettél neki, mikor tudtál? Hogy példát mutattál neki, mikor kimásztál a legsötétebb bugyrokból is? Tudom róla, hogy felnéz rád és becsül, amiért sikerült megszabadulni a drogproblémáidtól, és én is hasonlóképp vagyok vele. Jó, nem akarlak fényezni, de sajnos tényleg kevés embernek van ennyi akaratereje hasonló helyzetekben - jobbik esetben a baráti segítség mellett is. De ne csak ezt nézzük. Vegyük a zenéteket! Ahonnan indultatok és ahová eljutottatok. A basildoni kamaszokból világsztárok lettetek önerőből. Ez azért nem semmi. Szerinted ezek a példák nem elegendőek ahhoz, hogy felnézzen rád, hogy sírjon a meghatottságtól és a büszkeségtől, mikor Grammyre jelölik a számodat? Szerintem elegendő. Csodálom ezt a testvéri szeretetet, ami köztetek van. Talán még irigylem is - mosolyodtam el egy kicsit szomorkásan.

- Hmm, hát ha valamire akkor a családomra igazán nem panaszkodhatom, az már igaz. Nagyon-nagyon összetartó család vagyunk a mai napig. Drága édesanyám is min ment keresztül miattunk. Tudod, Pete sem volt az a jó gyerek, mint én pepitában. Szegény anyám!
- David, hiszen már nem csinálod, vége! 

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés