42.

A vihar romjainak nagyját eszméletlen gyorsan eltakarították. Az utcákon újra lehetett közlekedni, és pár étterem, amik nem szenvedtek nagy kárt, újra ki is nyitottak. Mi az egyik ilyen lefoglalt helyre igyekeztünk. Senki sem flancolt, egyszerű ruhákba öltözött, ahol kényelmesen letelepedtünk. Én Martin mellé, aki Dave mellett foglalt helyet. A párducunk már lebonyolított egy hosszadalmas telefonbeszélgetést Jenniferrel, aki időközben hazament Rosie-hoz és Jimmyhez, s mikor hallotta a miamii vihar hírét, azonnal felhívta Dave-et mikor vonalat kapott. Miután letudta a családot, nyugodtabban folytattuk a vacsorát.

- Végre lecsendesült minden és mi továbbállhatunk - mondta Marty teli szájjal. Szerette a cajun konyhát és mindent ami csípett. Zsíros is volt, csípős is volt, ahogy kell. Minél inkább ilyen annál inkább finom.
- Most ez pont úgy hangzott, mintha valami gengszerfilmből idéztél volna - mosolygott Dave.
- Hmm, nyamm, eeegen.....
- Mart, ne tömd úgy magad, mert rosszul leszel - szóltam aggódva rá.

- Dehogy leszek! Nem is eszem olyan gyorsan, mint mondjuk Kessy! Nézd! - bökött mutatóujjával a férfi felé.
- Na jó, de ő megszokta, hogy mindig rohanásban van a banda ügyei miatt... - mosolyodott el Dave is.

- És muszáj így ennie? Nem lennék a felesége! Akármit főznék, úgy lapátolja be, mint a vasutas a mozdonyba a szenet.
Ezen már mindenki nevetett, csak Jonathan nem, aki nem hallotta mit mondott Mart, az evésre koncentrált. Csak a nagy nevetésre nézett fel a tányérjából.
- Mi van? Mi van?

Felvilágosították és helytelenítően morgott a vádakat hallva: - Nem is igaz, értékelem én a jó kaját. És Martin! Isten őrizzen attól, hogy a feleségem légy! Bár, most hogy így mondod, a mennyasszonyi ruha nagyon jól áll neked. Olyan szűzies vagy benne.

- Ó igeeeen! - nevetett fel Dave is, de a szemében olyan szikra pattant, amit csak ők ketten - na meg én - értettünk és láttunk - Tényleg kiemelte a modell alkatodat, Marty...
Az alsóajkamba harapva vigyorogtam rájuk, villámmal a kezemben, próbálva visszafogni kitörni készülő kacagásom, amibe valami más is keveredett. "Átkozott piercing! Még három napig kéne türtőztetnem magam?" - gondoltam, és figyeltem, Martin mit fog reagálni.

- Igen, tetszett az a ruha – vigyorgott - a kísérletező kedvem határtalan. Végül is másfél évig csak női ruhát hordtam, Dave-ék már majd megőrültek tőle, meg az emberek reakcióitól. Polgárpukkasztás. Nehezen vette be a gyomruk. Ők már csak ilyenek, nem szeretik ha valaki más - mosolygott, de aztán hirtelen elhallgatott és a beálló csöndben újra enni kezdett.

- Marty drága... - hajoltam hozzá diszkréten miután befejezte a kaját.
- Igen? - pillantott féloldalasan rám.
- Akarlak. Most - csúsztattam egyszerűen a kezemet a combjára az asztal takarásában.

- Tegyelek fel az asztalra vagy másszunk alá? - súgta a fülembe.
- Egyik sem, csak ülj nyugodtan - mondtam és lehúztam a cipzárt a farmerjén, kiszabadítva a kispajtásomat. Sikerült Martyt meglepnem, gyorsan a kezébe vett egy poharat, a másikba egy doboz sört és ezekbe kapaszkodott, félig a doboz mögé rejtve az arcát, hogy ne lássák, ahogyan változik. Kezembe vettem az irányítást és egyenletes ütemben izgatni kezdtem.
- Mia, ha beleakad az ujjad a piercingbe hangosan sikoltani fogok.
- Nyugi Martin! Vagy hagyod, hogy ezt csináljam veled, vagy találsz egy helyet és addig nem dugsz, amíg eszméletlen nem leszek.
Érdekes volt látni a szavaim hatását az arcán.

A döbbenetet felváltotta rajta a vágyakozás, majd látszott, ahogy elönti az agyát a szenvedély. Ha nem lettek volna ennyien az asztal körül, biztos, hogy látványosan nekem esett volna.
- A második opció lehet, hogy jobban tetszene...
- Csak lehet? - kérdeztem a fülébe súgva, miközben egy erőteljesebbet húztam rajta. Alig tudta megállni, hogy ne nyögjön fel.
Dave-re sandítottam, aki épp Christiannal beszélgetett.
- Nem. Biztos! - suttogta szöszi.
- Akkor?
- Engedj el, keresünk egy helyet! - lehelte a nyakamba forrón, mire kirázott a hideg, s gyorsan visszacsomagoltam őt. Már most kezdett forrósodni a helyzet a bugyimban, pedig még hozzám sem ért...

Felpattant az asztaltól és valami kifogást motyogva elvágtatott. Dave felnézett a beszélgetésből,- Mi baja Mia?
- Nem tudom Dave, talán, ... a piercing... - súgtam a fülébe - Megyek utána nézek - mondtam és én is kitrappoltam.

Láttam, ahogy értetlenül pillant rám, de aztán visszafordult Kesslerhez és Antonhoz, akik a kérdéseikkel kezdték bombázni valamiről.
Sietősen lépkedtem arra, amerre Martint eltűnni véltem, mikor éreztem, hogy megragadják a karomat, és máris a falnak szorítva szusszantam fel.
- Hol csináljuk? - nyögtem Martin szájába.

- A női wc fülkéjében fogjuk, ott nyugtunk lesz.

- És hogy gondolod? Hogy jössz be?
- Az ajtón, hol máshol. Mennyasszonyi ruha, mi. Cseréljünk itt gyorsan felsőt és add ide a sminkkészleted!
- Te teljesen megőrültél! Ha elkapnak! A sajtó! Nem elég, hogy a női wc-ben kefélsz, már ezért lecsuknának, de ebben a szerkóban!
- Csináld – utasított -, mert itt duglak meg!

Engedelmeskedtem neki. Miközben azt suttogtam, hogy teljesen megőrült, mire annyi volt a válasza, hogy igen, tőlem...
Majdnem felnevettem, mikor tényleg megcsinálta az egészet. De a nevethetnékem elszállt, mikor kézen fogva behúzott a kihalt női wc-be. Szerencsénk volt. Egy percen belül az egyik fülkében találtam magam, és hallottam, ahogy ráfordítja a zárat.

- Most véged - döntött a falnak és hevesen csókolni kezdett. Nem is ellenkeztem, hanem lehúztam a cipzárját és kiszabadítottam szegény barátomat a fogságból. Már egészen megmerevedett a hiábavaló vágyakozástól. És mint annyiszor most is térdre hullottam Martin nagysága előtt.

Szó szerint nagysága előtt...
Mohón fogadtam az ajkaim közé, amit ő egy elfojtott nyögéssel díjazott. Lehunyt szemmel kényeztettem őt egyik kezemmel rásegítve a munkámra.

Megadóan a fülke falának dőlt, két karjával tartva magát. Én egyre gyorsabban és hatékonyabban tevékenykedtem szétvetett lábai közt térdelve, amíg nagyot nem nyögött.

De nem azért nyögött fel, mert elment volna, hanem hogy megakadályozzon abban, hogy átsegítsem a határon. Belém akarta temetni magát. Teljesen. Láttam a szemén. Tudtam már belőle, hogy mit akar. Felhúzott a karjaimnál fogva és egy mohó csókkal kísérve a falhoz szorított, és megemelt leszaggatva a bugyimat mélyen belém hatolva.

Őrület volt, csak úgy döngött a fülke fala, és mozgott az egész.
- Vigyázz Marty, majd még szét... a wc-falait - lihegtem az arcába.
- Azon vagyok, azon vagyok.

Istenesen döngölt, én viszont már annyira kívántam, hogy most nem tudtam bevárni őt, hangosan élveztem a karjaiban. Mi lett volna itt ha valaki bejön!

De senki nem jött szerencsére, így az ő rekedt kiáltását is csak én hallhattam, ahogy hosszan élvezett belém. Istenem de imádtam az érzést!
Mohón csókoltam a száját minden szeretetemmel. Újra boldoggá tett.

- Mia-cica, te macska-nő, te, szeretlek téged!
- Hmm, ez kölcsönös szőke hercegem. Gyere, kapjuk össze magunkat és menjünk vissza a többiekhez.
- Remélem Dave nem lesz dühös, alighanem tudja jól merre bóklásztunk.

- Ha szerencsém van, akkor ő is művel velem valami hasonlót - kuncogtam végigsimítva Martin arcán, majd hagytam, hogy letegyen a földre, s ahogy tudtam rendbe szedtem magam.
- Nem vagy te egy kicsit nimfomán, cicám? - mosolygott Martin.
- Lehet, Marty, lehet. Azzá tesztek, mert belőletek sosem elég... - fontam karjaimat még egyszer a nyakába miután kész voltunk, és gyengéden megcsókoltam - Viszont "sajnálatos módon" bugyi már megint nincs rajtam. A fizetésem fele azokra megy el... - kuncogtam, miközben elfordítottam a zárat. Marty hátulról átölelt, és a fülembe suttogott:

- Jobban is szeretlek bugyi nélkül, azonnali hozzáférés garantálva. David is így szeret.
- Te malac vagy! Én meg gatya nélkül szeretlek!
- Cica, szted volt rajtam alsó, hmm?
- Úristen, nem?
- Nem figyelsz, arra mit csinálsz?
- Hát, minden figyelmemet kis barátomnak szenteltem.

- Hálás is volt a kis barátod azt hiszem...
- Én nem hiszem, én tudom - kuncogtam, majd egy zsebkendővel letöröltem Martról a smink maradékát, illetve visszacsakliztam a felsőmet. Elég hülyén nézett volna ki így odalépve az asztalhoz.

Dave még mindig a legnagyobb beszélgetésbe merülve ült ott, alig nézve fel visszatértünkkor. Vehemensen próbálta a többieket meggyőzni a véleményéről. Gesztikulált és agitált, már ingerült hangon beszélt tovább, amikor is egyszer csak felugrott, kirúgva maga alól a széket és majdnem az asztalt is felborította.
- Nyugi Dave, mi baj? - lépett hozzá Martin megfogva a karját.
- A kiadó újabb promo felvételeket akar, ahogy össze-vissza bolondozzunk, egy nap az életünkben ilyesmi. Én megmondtam Antonnak, hogy nem csinálom.

- Miért nem? - kérdeztem óvatosan és halkan, nem is voltam biztos benne, hogy meghallotta-e egyáltalán.
Martin enyhén felszisszent a kérdésemre.

Dave csak rám nézett, majd szó nélkül elviharzott otthagyva a megdöbbent társaságot. Nem gondolkodtam, csak utána futottam.

- Dave, drágám, állj meg kérlek - szóltam utána.

És csodák csodája meg is állt és várakozóan és csodálkozva nézett vissza. - Azt mondtad Mia, drágám?
- Igen David.
- De édes vagy, olyan mintha férj és feleség lennénk - somolygott rám, de a következő pillanatban már elkomorult a tekintete mikor az utánunk csörtető Antont is meglátta. - Nem, nem és nem! - ordította - Nem csináltok megint táncosmajmot belőlem! - ordította magából kikelve és a lift helyett a lépcsőn viharzott fel, mire a lifttel felértünk már csak azt hallottuk, hogy bevágja maga mögött az ajtaját.

Anton bizonytalanul nézett rám.
- Utána mész? - kérdezte.
- Igen.
- És... nagy kérés lenne, hogy...
- Hassak rá?
- Hát...
- Miből gondolod, hogy rám hallgatni fog?
Anton vágott egy 'jaj, ne csináld már, nem vagyok hülye' arcot.
- Nem ígérek semmit - vontam meg vállam, majd otthagytam a folyosón odalépve Dave ajtajához.
Megvártam, míg Anton eltűnt, majd halkan bekopogtam.
- Hagyjatok békén! - hallottam az üvöltést.
- Dave, csak... én vagyok... Bemehetek, vagy engem is elküldesz?

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés