51.

Tényleg sokat aludt Spanyolországban. Martinnal sokszor csak ültünk és beszélgettünk a teraszon, míg ő odabent húzta a lóbőrt. Eszembe jutottak a részeg szeretkezéseink a szőkével a ház különböző pontjain. Párat fel is elevenítettünk, míg párducunk alukált. Kicsit nyugodtabb voltam, hogy már nem rohangálunk városról-városra. Noha a feszültség nem tűnt el belőlem. Egyre inkább féltem, ahogy közeledett a rehabba vonulás napja. De egyelőre még nyaraltunk. És ez jó volt.

De hiba lett volna azon spekulálnom, hogy milyen lesz, hisz ezt csak akkor tudhattam meg, ha megtapasztalom. Ezt se igen gondoltam volna, hogy rehabra kell egyszer valaha az életben  mennem, de hát az élet adja magát.

Az egyik délután kikérdeztem Davidet, hogy számára milyen volt, bár persze más lesz a kettő, hiszen szegénynek sokkal mélyebbről kellett felmásznia vissza a gödör széléig.

Elmesélte. Láttam rajta, hogy még mindig kellemetlenül érinti, de éreztem, hogy segít rajtam, hogy beszél róla, hogy nagyjából fel tudok készülni arra, ami rám fog várni. Nem színezte a történteket, elmondott mindent. Nem egyszer nyeltem vissza a borzalmat, amit éreztem, és minél többet mesélt, annál jobban becsültem és szerettem.

Néha elmentünk együtt kirándulni, amikor mormotánk ki tudta nyitni a szemét és rávettük, hogy kelletlenül bár, de kijöjjön velünk a természetbe. Olyan kis husi volt utálkozó fintorral az arcán, ahogy tologatta orrán a napszemüveget!

Jókat mosolyogtam rajta. Kicsit sikerült feloldódnom hála két bohócomnak. Martin egy angyal volt, folyamatosan kényeztetett meg viccelődött, na nem mintha Dave nem tette volna ezt, ha épp ébren volt... HA! Nem hittem, hogy ennyit tud aludni, de megértettem ennyi koncert után.

Martin most is felhúzott egy meredekebb részen és szó szerint kiröhögte Dave-et az utálkozó arcai miatt. Mintha a természet olyan utálatos dolog lenne.

- Nevess, csak nevess, majd leég az orrodon az a habfehér bőröd szöszi és hámlani fog - kontrázott Dave.

- Szívem én barnulok, égni te szoktál - grimaszolt most Mart is - Tényleg Mia ilyen magasságban lehet meztelenül napozni, nem fázol meg, akarsz? Itt csak sziklák vannak már, gyere levetkőzünk. ÉS MORCI IS UTÁNUNK JÖHET HA AKAR - rikkantott hátra hármasunk lemaradó tagjának.

- Martin, te bediliztél? - nevettem - Teljesen fel vagy pörögve! Mi ez a jókedv? Rég láttalak ilyennek! - karoltam belé.

- Egyszerűen jól érzem magam. Úgy érzem, hogy kicsattanok az energiától! Nah, vetkőzöl cica, vagy én szedjem le rólad a ruhát?

Bár elméláztam azon, hogy a magaslati levegő miatti oxigénhiánynak tudom be Marty eufóriáját be kellett látnom, hogy most csak felszabadult és örül, örül az életnek úgy ahogy van.

- Te, Mart, te vetkőztess és én téged!

- Na abból minden lesz csak napozás nem - nyihogott fel idétlenül a most felérő Dave, de automatikusan már a sliccét gombolta kifelé az utolsó métereknél.

Tekintetem le is siklott a nadrágra, de csak elmosolyodtam, és körbenéztem. Elég jó terep volt. Sziklák, árnyékot adó magas bokrok, pár fa és kifújt. Semmi élet. Pont nekünk való.

- Hmmm... nudizni se nudiztam még - mosolyodtam el újra és visszafordultam Martin felé jelezve, hogy akár el is kezdhetné a vetkőztetésemet.

Lassan, minden sietséget nélkülözve és nagyon érzékien el is kezdte, teljesen elvarázsolt ragyogó zöld szemével és káprázatos mosolyával. Dave is és minden más is eltűnt, a gondolataim is, például az, hogy így történhetett, hogy David is teljesen belefeledkezett ezekbe a szemekbe. Remegtem a vágytól és ő csak mosolygott, láttam rajta, hogy nagyon a kedvemre akar tenni. Édes volt és rafináltan izgató.

Dave csak akkor tűnt fel, amikor, immár meztelenül, hozzám lépett és hátulról átkarolt.

Újra elmosolyodtam, és hátrafordítottam a fejemet, hogy megcsókolhassam. Gyengéden meg is tette, míg hosszú ujjai hasamat cirógatták. Eközben én elkezdtem felfelé gyűrni Martin pólóját, nem törődve vigyorgó fejével. Hamarjában megszabadítottam összes többi ruházatától is.

Ott állt a csúcson és a szél nemcsak a haját borzolta. Dave a nyakamba lihegett, tudta a gazfickó, hogy ettől perc alatt kész vagyok.

Felsóhajtottam, ahogy az ujjai a hasamról lejjebb mozdultak, míg Marty drága az ajkaim után kapott, saját kezeim meg elindultak meztelen mellkasán.
- Most tényleg itt akarjátok csinálni? - suttogtam szórakozottan.

- Már miért ne, Mart csináltad már hegytetőn?
- Neem, még nem, de te tudom, hogy igen az Enjoy The Silence videó forgatása alatt a sminkes csaj nem csak az orrodat törölgette!

- Hé! - mordult felé Dave - Az már régen volt. És beteg voltam.
- Ahaaa... és ez feljogosította a leányzót, hogy leápoljon, mi? - kuncogott Mart.
- Marty.... ne Mia előtt.
- Már miért ne? Talán még mindig fenn állnak ilyen veszélyes tényezők? Figyeljek jobban oda a sminkes lányokra körülötted? - karmoltam meg finoman, de figyelmeztetően alkarját.

- Nem, dehogy is. Csak benneteket szeretlek. Nincs már kedvem másfelé csalinkázni, épp elegek vagytok ti ketten nekem.

- Hát remélem is Dave - bújt hozzá hátulról Martin.
- Hmm, Mia, itt kurva hideg van, öltözzünk már gyorsan fel és húzzunk vissza a ranchra szeretkezni. Lehet? - didergett Dave.

- Csak nem "kicsinek" érzed magad, édes? - fordultam szembe vele és kuncogva lepillantottam az ágyékára.
Martin felröhögött mögötte, de úgy, hogy el is kellett engednie Dave-et.

- Nem, nem kicsinek, tudod, hogy fázós vagyok, könnyen meghűlök, aztán meg majd hetekig a hangszálaimmal kínlódom és rekedt vagyok.

- Imádom, amikor rekedt vagy - dünnyögtem neki.

- De én nem, a szteroidok se hiányoznak. Na, jösztök? - nógatott bennünket.

- Jól van, jól van... - sóhajtottam - Megint egy olyan előjáték részese lehetek, amikor csak várok és várok és várok... - dünnyögtem megint, miközben visszavettem a ruháimat, mint ahogy a fiúk is.
- Miért, mikor volt ilyenben részed? - kérdezte Martin mosolyogva.
- Hát pl. mikor olyan csúnyán szétharaptuk Dave-et és utána elvitettem magam vacsizni, és büntetésként naaaagyon lassan evett, én meg majd lefolytam a székről... - nosztalgiáztam megfogva Martin kezét.

- Haha, arra emlékszem, igen akkor valóban játszottam veled, na de aztán a kocsiban!

- Na igen... khm... - mosolyogtam és még bele is pirultam.
- Hé, hé, cica! Ezt nem kell szégyellni! Csak szerettél engem, mint ahogy én is téged, nem?

- Hát... kicsit vadul, de végül is ja... - vontam meg a vállam.
- Édes vagy, mikor elpirulsz - ölelte át a derekam és futtában adott egy csókot a számra, miközben hármasban elindultunk lefelé a hegyről.

Lesétáltunk lassan és beszélgettünk. Kicsi semmiségekről és világmegváltó nagy tervekről. Most végre volt időnk egymásra a szexen kívül is. Nem csupán ez az egyetlen érintkezési mód maradt számukra. Mikor a házhoz értünk, akkor sem bújtunk ágyba, hanem együtt főzni kezdtünk, azokból a hozzávalókból, amiket a kamrában találtunk.

Kellemesen töltöttük el az utolsó előtti estét a házban, miközben megvacsoráztunk és a gyertyák és a kandalló fényénél lustán heverésztünk a kényelmes kanapékon hosszú-hosszú beszélgetéseket folytatva a jövőről, a múltról és úgy általában mindenről, ami egyikünk eszébe jutott. Mindhármunkat megérintette a nyugodt hangulat és jól esett pihenni a fárasztó és igencsak eseménydús hónapok után.

Nem mondtam nekik, különösen Davidnek nem, de rettegtem a rehabtól. Tudtam, hogy szörnyű lesz, éreztem. Később, miután kinn állt a verandán és a csillagokat bámulta, kimentem hozzá és megálltam mellette. Tudta mire gondolok és a karjába vett. - Félsz kicsim?

- Igen. Nagyon - bújtam bele az ölelésébe - Főleg, hogy nem leszel mindig ott nekem... de... de Marty azt mondta, hogy olyan gyakran fog bejárni, amennyiszer csak lehet - simogattam meg a mellkasát, amin a fejemet is nyugtattam.

- Sajnálom is nagyon, hogy pont most nem lehetek ott minden nap, de neked látod két férfi van az életedben aki szeret téged és vigyáz rád! Tudod te milyen mázlista vagy? - cirógatott meg.
- Hát hogyne tudnám David! Nagyon hálás is vagyok nektek. A turné remek volt, rengeteget tanultam, egymásra találtunk, de azt kell mondjam, hál isten, hogy vége van.
- Igen, én is azt hiszem.

- Annyi minden történt... néha... néha úgy éreztem, hogy megfulladok. De most... most meg fogok tisztulni David. Akármennyire is félek, akármennyire is érzem, hogy fájni fog... megtisztulok nektek. A jövőnkért - néztem fel rá bizonytalanul csillogó szemekkel - Remélem, ki fogom bírni...

- Biztosan ki fogod, én is kibírtam.

- De te erős vagy David, ezt szeretem benned, nagyon erős vagy!
- Tudnád micsoda erőfeszítésembe kerül fenntartani ezt a látszatot! Baby, nem vagyok erősebb, mint te, csak nekem is segítettek és segítenek. Például te, a szerelmeddel. Fürödhetek fényében, mint eső után a galambok a tócsában. Tudod te, mennyit jelent ez nekem?

Nemet intettem a fejemmel. Tényleg nem tudtam, hogy mennyit jelenthetek neki. Persze tisztában voltam vele, hogy sokat... nagyon sokat, de felfogni teljesen nem tudtam. - Gondolom te is annyira kapaszkodsz belém, mint én beléd. Vagy még jobban?
- Még jobban, édes... Még jobban! - szorított magához szorosan, hogy szinte belefulladtam ölelésébe, illatába és testének melegébe, de egyáltalán nem bántam.

Boldoggá tett a ragaszkodása és arra gondoltam bármi is történjen, soha senki már nem léphet az Ő helyébe. Ha valaha elválnának az útjaink, mint hogy mindketten több kapcsolaton túl vagyunk, különösen Ő. Ha együtt is élnék valakivel, tudtam, éreztem soha senki már nem pótolhatja Őt.

- Te vagy a mindenem, a földön és az egekben - súgtam neki, miközben végigcsókoltam a nyakát.

- Édes vagy, Mia. Nagyon szeretlek - suttogta. De ez a suttogás, hiába hallottam már jó párszor, hogy kimondja, mélyebb volt. Láttam a szemében azt, amire az imént gondoltam és ez egy kicsit könnyes mosolyt csalt az arcomra. Tekintetemmel követtem, ahogy lehajolt hozzám és finoman megcsókolt. Tele lángoló és féltő érzelmekkel.

Csókunk elmélyült és én teljesen átadtam magam neki. Soha senkivel sem sikerült még ez, mindig óvatos voltam, mindig, mintha kívülről láttam volna önmagam, ahogy a dolgokat teszem, nem csak a világban voltam kívülálló a többi ember között, még magamtól is elkülönültem, idegen voltam a saját magam számára is. Dave ezt megváltoztatta. Szerettem, azért is szerettem, mert megtanított magamat szeretni és elfogadni, és ez olyan valami volt, amire egyedül soha nem voltam képes. Vele kiteljesedtem, mélyen éreztem, hogy nő vagyok mellette, mert szerette és tisztelte bennem a nőt. És szerettem, mert engedte magát szeretni általam, odaadta magát nekem, mert éreztem hogy valakinek ennyire szüksége volt rám. Nagyon szerelmes voltam belé. És ezen felnevettem, hogy erre most jöttem rá, bár eddig is tudtam, de a szívem most értette meg.

- Mi olyan vicces, édes? - mosolygott rám kérdőn.
- Csak... semmi - vontam meg a vállam.
- Na! Mondd csak. Nekem elmondhatsz mindent, hisz tudod...
- Igen, tudom. Pont ez az, David. Most értettem meg igazán, hogy mennyire is szerelmes vagyok beléd - simogattam meg az arcát mosolyogva.
- Miért, eddig nem tudtad? - csiklandozta meg kedvesen az oldalam.
- De! Dehogynem, csak nem ennyire! Én még soha senkit... - de nem tudtam befejezni, mert szinte kétségbeesetten tapasztotta száját az enyémre.

Hihetetlen volt ami történik és mindeközben Mart nyugodtan tévézett. Mindig szerette Johnny Casht, egy dokumentumfilmet nézett.

Hamar eltelt a pihenésre szánt idő és nekünk vissza kellett menni. Két nap múlva bekísértek az intézetbe. Nagyon kedvesek voltak velem, a légkör is jó volt, viszont azt hittem beleőrülök, mikor közölték, hogy az első két hétben senki sem látogathat meg. Zokogva búcsúztam tőlük, Dave-ről úgy kellett lefejteniük a karomat. Ő is sírt, Mart támogatta ki, nem is tudom hányszor nézett vissza a válla felett kifelé menet, mert nem láttam a könnyeimtől.

Aztán megkaptam a szobámat, és elkezdődött a kezelésem. Először is felmérték, hogy mennyire vagyok a gyógyszerek rabja, hogy mi váltotta ki, feltérképezték az előző betegségeim, amik okozták a függőségem és a félelmem a haláltól. Aztán teljesen kivizsgáltak, és felvázolták, hogy mi minden vár rám.

Az eredmény az lett, hogy a családi viszonyaim okozta nem kellő mértékű önbizalom és szeretetéhség a fő ok. Nagy kaland, ezt eddig is tudtam. Dave elintézte, hogy azt az orvosnőt kapjam kezelő orvosnak, aki őt is kezelte. Keménynek, de korrektnek látszott. Keménynek is kellett lennie. Egyenlőre a szedett gyógyszereket felváltották enyhébbekre, és olyan pirulát kaptam, ami alkoholundort vált ki. Naponta volt közös torna és magányos, elmélkedő séta is.

Aztán néha csoporttalálkozók is voltak, ahol beszéltettek minket, hogy lássuk, nem vagyunk egyedül és bátorítsuk egymást. Ezeket szerettem a legkevésbé. Nem szerettem kiteregetni a kártyáimat, az érzéseimet idegenek előtt, de valamennyire megtettem, nem akartam ellenkezni. Csak hazamenni a fiúk karjaiba! Már annyira vártam, hogy leteljen a két gyötrelmes hét! Nem egyszer éreztem magam rettenetesen a különféle szükségleteim és a fiúk érintéseinek hiánya miatt. Az orvosom mondta, hogy szépen tisztul a testem, de rengeteg méreg felhalmozódott benne, ezért ez egy ideig még el fog tartani. Bólintottam, hisz azért voltam itt, hogy meggyógyuljak nekik, magamért.

A következő kérdésem az volt, hogy mikor fogadhatok pontosan látogatót.

A doktornő, azt mondta, hogy még négy nap és egyikőjük bejöhet. Kérdezte, melyiket szeretném. Én válaszul keservesen sírva fakadtam. Csendesen bólintott és szólt, hogy felhívja mind a kettőt. Megértően rám nézett és láttam, hogy tudja. Talán Dave elmondta neki, talán csak megérezte. Kedvességet és nem undort vagy megbotránkozást láttam a szemeiben és ettől a pillanattól kezdve bármit kért úgy tekintettem, mint a tízparancsolatot a Bibliában (talán a ne paráználkodj kivételével).

Rettenetesen örültem, hogy engedélyezték, hogy mindketten bejöjjenek, hiszen mindkettőjüket a végletekig szerettem, noha Dave-et persze másképp, de akkor is! Mindkettőjüket látni fogom! Végre! Újra! Csak négy átkozott keserves és várakozással teli nap és álmatlan éjszaka.

Aztán mikor leteltek ezek is, kicsit lefogyva, karikás szemekkel, de frissen zuhanyozva vártam őket tűkön ülve.

Óvatosan jöttek, előbb csak az alakjukat láttam átsejleni a tejüvegen át, majd nyílt az ajtó és egyszer csak ott voltak hatalmas csokor virággal és rengeteg csokival, meg más dolgokkal a kezeikben, de mindet az asztalra dobták és egymás nyakába borultunk. Dr. Hightower is úgy gondolta, hogy később visszanéz, mert beszélni akart Dave-vel, mint legközelebbi hozzátartozómmal, élettársammal néhány dologról, de most tapintatosan kiment, a két fickó meg összecsókolt.

Éreztem, hogy záporoznak a könnyeim.
- Jaj istenem, jaj, jaj fiúk! Úgy hiányoztatok!! - zokogtam hol Martin, hol Dave nyakába, ahogy szorosan tartottak.
- Te is nekünk, Mia-cica!
- Édesem! - folytatta Martin mondatát életem párja - Jól bántak veled, ugye? Jobban vagy? Olyan sápadt és beesett az arcod, és fogytál is... - hadarta aggódva. Meghatott a féltés a tekintetében.

- Hát nem könnyű, az biztos. Az a legrosszabb, hogy nem tudok aludni. Egy ideje szinte soha nem aludtam egyedül csak veletek. Mikor lehet majd megint, jaj...Ti jól vagytok? A családotok?

- Te vagy a családunk - vágták rá és újra könnyes lett a szemünk.

- Sajnálom, fiúk, sajnálom. De... de igyekszem... én nagyon igyekszem, hogy hamar... hamar kikerülhessek innen, és veletek... lehessek. Istenem, istenem... úgy hiányzik az érintésetek! Az illatotok, a szuszogásotok! - simogattam az arcukat és a nyakukat.
- Hát akkor ezen segíteni kell egy kicsit - csúsztatta Dave visszanyelve könnyeit a kezét a fenekemre.
- Jaj, fiúk, jaj, ezt szabad? Nem, nem tiltott? Nem akarom, hogy Dr. Hightower, de legfőképp ti bajba keveredjetek emiatt!

- Lehetni lehet éppen. Úgyis beszélni akart velem a jó doktor, benézek hozzá, meghallgatom és szólok, hogy egy órát senki se zavarjon. Tudja, hogy ez lenyugtat téged, úgyhogy nem fogja bánni. Meg aztán ismer már engem, mint a rossz pénzt. Ti addig beszélgessetek, vagy csak izzítsatok - vigyorgott Dave és kisétált az ajtón.

Napok, sőt hetek óta először nevettem fel, de nevetésem elhalt, ahogy találkozott a tekintetem Martin zöld szemeivel. Olyan aggódás és szeretet sütött belőlük, amiket már rég láttam rajta. És ezeket most irántam, miattam érezte, nem Dave miatt. Semmi kétség, hogy ennek a fickónak is hiányoztam. Lepillantva, ahogy szorosabbra fogta az ölelését körülöttem, ebben meg is bizonyosodhattam.
- Sosem értettem, hogy hogyan kívánhattok egy beteg és gyenge nőt - mosolyodtam el édesen, ahogy egyik kezemmel átkaroltam a vállát, míg a másikkal végigsimítottam sima arcát. Arcszeszének illata megcsapta az orrom, és azonnal éreztem, hogy az ágyékom életre kel tőle. A kedvencemet viselte, amit szerettem rajta.

- Énekeljem el neked a Damaged People-t? – nevetett - Mindhárman megjártuk már a magunk poklát, gyere csak - húzott az ölébe. Szembefordulva vele lovagló ülésben ráültem és fel is nyögtem.

- Istenem... ilyen gyorsan? - utaltam a nadrágon keresztül érzett keménységre.
- Viccelsz? Őrülten hiányoztál nekünk! Ne mondd el neki, de...
- De? - csúsztattam le a kezemet az övéhez.
- De néha volt olyan... olyan, hogy mikor vele szeretkeztem, rád gondoltam - vallotta be halkan.

- Jesszus, nem mondom! - csaptam a számra - Ez azért nem akármi Mart, hiszen tudom, hogy mennyire szereted őt! Jobban bárminél a világon.
- Igaz, de ez nem jelenti azt, hogy téged őrülten ne szeretnélek - kezdte elől kigombolni a blúzt rajtam.

- Akkor szeress most is, Martin. Annyira kelletek nekem, annyira kellesz!

Csak elmosolyodott, de a régóta lobogó vágy elhomályosította a tekintetét és mohón kapott az ajkaim után, miközben éreztem, hogy segít kicsomagolni magát és a számba nyögött, mikor a kezembe fogván masszírozni kezdtem. Elképesztett a mohósága, bár én se fogtam vissza magam. Egy nagy nyögéssel fogadtam, mikor belém nyomult nem törődve félig még rajtam lévő ruháimmal. A szoba csendjében zene volt a füleimnek az egyre gyorsuló szuszogása, ahogy az ölében ülve hagytam, hogy fejét melleim közé hajtva ziháljon a gyorsuló csípőlökései alatt, miközben ráharapva alsó ajkamra próbáltam visszafojtani hangos nyögéseimet. Elmosódtak a határok, már nem tudtam hol vagyok, de azt tudtam, hogy kivel és őrületesen jó érzés volt, hogy újra szeretnek.

Dave megint rókát játszott és besompolygott halkan. Velünk ellentétben még arra is gondolt, hogy az ajtót bezárja. Érdekes lett volna, ha rányitnak hármunkra! Arca ragyogott, ahogy felnéztem és találkozott a tekintetünk. Lassan vetkőzni kezdett, ráérősen, mint aki az esti lefekvéshez vetkőzik álmosan. Még csupasz hasát is megvakarta. Tudtam, ha mókából ásítani is fog akkor leesek Mart öléből a nevetéstől.

De nem tette, csak végigmérte szenvedélytől fűtött vonagló testünket és természetével ellentétben türelmesen várt a sorára. Ezen meglepődtem, de nem tudtam nagyon elcsodálkozni, mert Martin beleharapott a mellembe, mire torokhangon felnyögtem a plafonra, majd Dave-re nézve egyre inkább belevesztem Martin csípőlökéseibe, ahogy a vállaiba kapaszkodva néztem a háta mögött álló sötét szerelmemre, aki kipirult arcomban gyönyörködött. Egy pillanatra megint lehunytam a szemem ahogy Mart keze a csiklómra siklott és őrületes tempóban kezdett izgatni. Éhes testemnek pedig nem kellett sok, hogy megemelkedve az ölében ujjaimmal erősen rászorítva a vállaira szárnyaljak egyre feljebb a vakító megsemmisülésbe Davidem vigyázó tekintete alatt.

Lassan közelebb lépett és Mart mögé állt. Nem nyúlt hozzám, csak Martin nyakát ölelte át hátulról és a fülébe sugdosott. Martin  oda volt a gyönyörűségtől és hálásan belecsókolt a nyakába.

Miután kicsit lenyugodtunk, szorosan öleltem a szőkeségemet nyakába temetve izzadt arcomat, s egyik kezemmel Dave-et is odahúztam. Nem tudtam megszólalni, könnyeim halkan folytak, aztán hirtelen felszakadt minden és Martin vállába zokogtam. Majd lassan csillapodott a sírás, és ők csak simogattak. Dave az ölébe emelt és az ágyhoz vitt.

- Most az egyszer gyengéden szeretnéd, ugye cicám?

- Igen, igen... - suttogtam rekedten, vörös szemekkel és az arcát simogattam, ahogy lefektetett az ágyra és minden maradék ruhámtól megszabadított. Aztán csak simogatott a szemeimbe nézve. Hiába élveztem az előbbi perceket Martinnal, ahogy Dave szemébe néztem, tudtam, hogy otthon vagyok, hogy tud és ért mindent és én újra küzdöttem a gombóccal a torkomban ahogy végül lehajolt hozzám és gyengéden csókolt éreztetve határtalan szerelmét.

Elolvadtam a karjaiban. Tökéletes biztonságban éreztem magam vele, egyek voltunk a szó legszorosabb értelmében. Csak néztem a szemébe és arra gondoltam, hogy biztosan nem bírom ki nélküle a következő találkozásig. Belehalok.

Ezek után nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, hogy bejöjjön, de ha nem jött volna be, akkor abba halok bele. Hát, úgy tűnik sehogy sem volt jó nélküle. Ezüst könnycseppjeim újra kibuggyantak a szemeimből, hogy a hajamba és a párnába fussanak abban a pillanatban, mikor hangtalanul felnyögve lehunytam pilláimat gyengéd egyesülésünktől.

- Hiányoztál - nyögte. - Nagyon. Nagyon hiányoztál - fúrta bele az arcát a vállam gödrébe. Felmosolyogtam rá és vártam mit fog még mondani. Teljesen mindegy volt mit mond, csak a hangját akartam hallani. Persze a legjobban azt szerettem hallani, mennyire szeret.

Pár pillanatig nem tudott megszólalni, belezihált a nyakamba az érzéstől, hogy újra magamba fogadom, hogy újra egyek lehetünk csípőjének finom mozdulataitól. Az idő megállni látszott, ahogy szaggatottan vette a levegőt én pedig őt ölelve sóhajtoztam a gyönyörű érzéstől, az illatától, a jelenlététől. Éreztem, hogy elgyötört szívem verdes, repül, mint a kalitkából kiszabadult madár, aki a szobában repdes. Ugyan még nem szabad teljesen, de már egy lépéssel közelebb került a szabadsághoz, ahogy reptében a zárt ablakon keresztül pillant ki a napsütésbe. Én is közelebb kerültem a szabadsághoz, már csak pár hetet kell várnom, hogy kinyithassam az ablakot, mely a közös életünkhöz vezet.

Sajnos az a három óra, amit együtt tölthettünk nagyon hamar elszállt és én ismét egyedül üldögéltem az ágyamon, ölemben egy könyvvel, de csak ábrándoztam.

A könnyeim legalább már felszáradtak úgy ahogy. Nemrég ment ki Dr. Hightower is, aki tudtam, hogy a lelki állapotomat is vizsgálta. De nem kellett félnie, nem akartam semmilyen hülyeséget csinálni. Testemen még mindig érezve a fiúk illatát üldögéltem a lábamat lóbálva, ahogy a félig nyitott ablakon keresztül figyeltem a napsütésben fürdő kertet és a jövőnkön ábrándoztam újra, hogy ha végre kikerülök erről a helyről - ami minden igyekezet ellenére nyomasztóan hatott rám - akkor mi mindent fogunk csinálni.

Azt megtudtam Dave-től, hogy még pereskednek, Jennifer makacskodik pár kérdésben, nem sok ideje lesz sajnos bejönni, de Martin újra megígérte, hogy eljön és tényleg segíthetek neki a felújításban, ha engedélyezik a látogatást. De mivel rendesen viselkedtem és mindent megcsináltam, hogy minél hamarabb majd kiengedjenek, szép esélyeim voltak. A lényeg az volt, hogy ne legyek egyedül.

Az orvosom tudta, hogy egy dologtól félek igazán: önmagamtól. A pszichiáterrel töltött hosszú órák alatt rendeződni látszottak erős gátlásaim a családommal szemben és csökkent a bűntudatom is. A gyógyszer valahogy nem is hiányzott, de esténként majd megvesztem néhány Gin-tonicért. Nyugtalanná váltam és járkálni kezdtem a szobában.

A kezem nem reszketett és nem dühöngtem, de nagyon feszültem mert inni akartam. Behívtam Dr. Hightowert és elmondtam mindezt neki. Bólintott és beadott egy injekciót és én hamarosan elaludtam. Ez volt nagyon hosszú idő óta az első éjszaka, amit végigaludtam.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés