3.

A két nő ugyanahhoz a szobához vezette őket vissza, ahol előző este találkoztak. Most nem égett kandallótűz, csak félhomály uralkodott a helységen. A halvány napsugarakban porszemcsék táncoltak, a padló tele volt csúszásnyomokkal.

- Lépjetek be! - hallatszott a sziszegős hang egy poros könyvespolc irányából, amin látszólag épp a könyvek gerincét tanulmányozta háttal az ajtónak. - Sela!

- Nagyúr?

- Jelentést!

- Dave határozottan erős Uram. Megfelelő.

- Fejlődőképes?

- Határozottan.

- Sejtettem... - húzta végig egyik hosszú sápadt ujját az egyik könyv poros gerincén - És a másik?

- Benne is megvan a mágia Uram, de rá több energiát kéne fordítani. És én nem vagyok biztos benne, hogy megérné Uram.

- Miért nem? - hallatszott a kimért, pattogós kérdés sziszegős mellékzöngével, de még mindig nem fordult feléjük.

- Mert véleményem szerint több lenne a belé fektetett energia, mint a megtérült.

Dave Martra nézett. A barátja életéről csevegtek!

A szőkeség dermedten és feszülten figyelte a beszélgetést tudomást sem véve barátja aggódó pillantásáról.

- És véleményed szerint mi lenne a teendő? - kulcsolta össze kezeit háta mögött Voldemort.

- Nem lenne nagy hiba, ha likvidálnánk, Uram, de... - egy kis szünetet tartott - ha rám bízod, én vállalom, hogy kitanítom.

Voldemort felnevetett, ami leginkább valamiféle sziszegésnek tűnt, majd lassan megfordult egyenesen Sela szemébe fúrva vörös tekintetét. - Önös érdekek nélkül, igaz?

- Tudod jól, hogy mi mellett köteleztem el magam - keményedett meg a nő pillantása, ahogy Ura szemibe fúrta az övéit. Még Voldemorttól sem tűrte, ha pocskondiázta.

- Vigyázz a hangnemre Sela - lépett felé felvillanó szemmel. Érezni lehetett, ahogy sötét energiája kilép a testéből, hogy körbelengje a szobát.

Sela elhallgatott, de még lázongott benne a düh. Dave csendben várt.

Voldemort haragja amilyen gyorsan jött, úgy párolgott el. Lassan odalépkedett a többiektől olyan jó két lépéssel előrébb álló nő mellé, és jobb kezének hideg ujjait végighúzta Sela arcán - Tudom, hogy mit szeretnél, tudom hogy dühös vagy rám. Belelátok a fejedbe, ezt sose feledd, mint ahogy azt se, hogy bármikor levehetem rólad a kezemet - húzta itt el a kezét, majd hirtelen ragadta meg a nő állát, és maga felé fordította a fejét. Halványan elmosolyodott - Mindazonáltal megadom, amit akarsz. Tied lehet. Hozd ki belőle, amit csak tudsz. A te felelősséged lesz. Türelmes leszek - eresztette el.

A nő szemeiben mintha egy pillanatra a félelem tükröződött volna. Tudta jól, hogy mivel járna, ha Voldemort odadobná az ellenségeinek, amikből volt egy pár. Nem felelt. Dave Martinra nézett, aki immár Sela kezébe került.

A szőke férfi először nem tudta, hogy ez most jó-e avagy rossz, végül úgy döntött, hogy a halálnál talán mégiscsak jobb lehet.

- Nos, szóval megmutatkozott az erőd... - jegyezte meg Voldemort közelebb lépve Dave-hez, majd lassan körbejárta.

Dave nem felelt, gyűlölködve pillantott a férfira.

- Tudod, már régóta vártam erre a pillanatra - folytatta továbbra is Dave-nek címezve, de már Arlynt vette közelebbről szemügyre mutatóujját végighúzva a nő bal felkarján, amitől a karcsú testet kellemesen kirázta a hideg, és a sötétkék szemekben áhítat és csodálat tükröződött. Voldemort tovább lépett, de Martinhoz nem ment oda, róla szinte tudomást sem vett. Újra Dave elé lépett - Végre mozgásba lendülhet a tervem.

- Miféle terv? - kérdezett közbe a férfi.

- Harry Potter legyőzése.

- Ki az?

Dave teljesen elképedt arcot vágott, fogalma sem volt, hogy miről van szó.

- Ő... - Voldemort hosszan szívta be a levegőt résnyire szűkült hosszúkás orrlyukain keresztül, és hirtelen mozdulattal fordult el Dave-től kezeit még mindig maga mögött összekulcsolva, majd az egyik pókhálós ablakhoz lépett, hogy a molyrágta függönyön kinézhessen a gazos kertre. - Az egyetlen, aki veszélyeztetheti a hatalmamat.

- És azt akarja, hogy segítsek megölni?!

- Ó igen. Segíteni fogsz - biccentett még mindig kifelé nézve. Magas alakján a fekete talár ezüstgombjait megvilágította egy fénypászma, mire azok felragyogtak.

- És ha nem?

- Akkor meghalsz. A családoddal együtt.

- És ha segítek?

- Akkor életben hagyom a családodat, és téged is. Ők mit sem sejtve élhetik unalmas mugli életüket téged siratva.

- Engem siratva?

- Igen. Nem mehetsz vissza hozzájuk többé akkora tudással, aminek a birtokába fogsz kerülni.

- Majd pont egy magadfajta őrült fogja nekem megmondani, hogy mit tehetek és mit nem?! - tört ki Dave türelmét vesztve.

- Soha ne merészelj így beszélni velem! Crucio! - sziszegte előrántva pálcáját, és már suhant is a piros átok. Arlyn szemében kéjes fény villant.

Dave felüvöltött fájdalmában. Mire Voldemort abbahagyta a kínzását hosszú percek után, Dave vért köpött a padlóra.

- Ha nem elég a lecke, amit most kaptál, kaphatsz még! - dörrent rá a Nagyúr - De ha engedelmeskedsz, megjutalmazlak, és elmondom a tervem rád és a barátodra eső részét.

- ült le végül a karosszékbe, ami a szoba közepén állók felé volt fordítva.

- Halljuk - nyöszörögte az összegörnyedt férfi.

A sötét alak elmosolyodott - Nos, Dave, olyan képesség birtokában vagy, amire szükségem van. És meg is szerzem. Az életedből kifolyólag ki tudod szívni másokból a szeretetet. Azt a véráruló Pottert a mocskos mugli anyja pont ezzel az erővel védte le ellenem. És te pont ezt az erőburkot fogod nekem megszűntetni. Arlyn ezért foglalkozik veled, hogy ezt a képességed kihozzuk belőled. Szükségem van rád Dave. De, ha segítesz nem kis jutalomban lesz részed. Hogy a barátoddal mi lesz, arról Sela dönt.

- És akkor én minek kellettem? - kotyogta közbe Martin.

Voldemort vetett egy igazán kemény pillantást a férfire és figyelmeztetően forgatta hosszú fehér ujjai között a pálcáját. - Érzékeltem benned a mágiát, gondoltam, hasznomra lehetsz. Akkor még nem sejtettem, hogy ennyire gyenge vagy - mondta mély megvetéssel a hangjában.

- Ha valóban annyira gyenge vagyok, akkor miért nem mossák ki az agyamat, hogy ne emlékezzem magukra, és engednek vissza. Nincs szükségük rám, nem igaz? - lépett egyet előre, de rögtön érezte Sela pálcáját a mellkasába fúródni.

- Logikus kérdés, de félő, hogy a benned lévő mágia elég lenne ahhoz, hogy eltöröld a varázslatot, amit rajtad végeztünk. Amolyan védekező mechanizmusként.

- Akkor miért nem teszi vissza rám azt a visszatartó varázst? Mert gondolom, azt a kötést vette le rólunk miután megérkeztünk.

- No lám, nem is olyan buta, mint hittem... - jegyezte meg suttogva Arlyn.

- Már kiszabadítottam az erőtöket! - csattant fel ingerülten Voldemort - Sela! - tette még hozzá ingerülten. Hangja ostorként csattant. A nő azonnal intézkedett. Fenyegetőbben nyomta Martin mellkasába a pálcáját.

- És most akkor mi lesz? Megölnek? - kérdezte szarkasztikusan.

- Egyszer biztos, mikor Sela rád unt - legyintett a Nagyúr.

- Azt hittem a hatalmában áll visszafogni az erőmet... - gúnyolódott.

- Patkány! - sziszegte Sela a sértést hallva, és egy erőlökettel felnyalatta Martinnal a poros padlót, így a férfi jó másfél métert csúszott. A nő szinte rögtön fölötte termett, és rászegezte a pálcáját. Egy újabb varázsige elmormolása után Mart nem kis erővel vágódott háttal a falnak.

Martin felnyögött, de más egyebet pillanatnyilag nem tudott tenni, próbálta elhessegetni a csillagokat, amiket látott a becsapódástól. Arlyn izgatottan gyűrögette fél kézzel a szoknyáját, vadul csillogó szemét félig a történéseken, félig Dave-en tartva, akit sakkban tartott pálcájával.

- Szuka... - nyögte végül Martin, és nekifeszült testével a varázslatnak.

- Próbálkozz csak! - sziszegte Sela, de hangjában érződött, hogy élvezi, ahogy Martin szenved. Ernyedt testét szinte belepasszírozta a falba.

Martin nem válaszolt, inkább megfeszítette minden erejét. Nem akarta megadni az örömet ennek a szadista némbernek meg az imádott kígyófejű őrültjének, hogy megadja magát. Addig fog próbálkozni, amíg el nem fogy az utolsó csepp ereje. Agya még mindig nem tudta elfogadni ezt az őrültséget, amibe belekeveredett.

Nyakán az erek kidudorodtak az erőlködéstől, homlokán izzadtság jelent meg, ahogy próbálta minél jobban összeszedni magát. "Ha tényleg van bennem némi mágia, akkor segítenie kell nekem!" - gondolta, és megpróbált rákoncentrálni a benne rejlő valamire, hátha sikerrel jár.

A barna hajú nő érezte, hogy valamilyen erő elkezd ellene dolgozni, mintha a szoba másik vége felé nyomná. Minél inkább ellenállt neki, annál erősebb lett. Néhány perc után, egy ingerült pálcamozdulattal küldte tovább Martint az egyik oldalsó falig. Hallotta, ahogy a férfi egy hatalmas nyögéssel újra nekivágódik a falnak, majd erőtlenül a padlóra esik. Ő zihálva állt ott.

A szőke férfi zihálva kapkodta a levegőt, és lassan a kezeire támaszkodva felnézett a nőre megpróbálva felállni.

Sela odasétált hozzá és leguggolt mellé. Pálcáját az álla alá téve irányította magára Martin tekintetét - Ha még egyszer megsérted a Nagyurat, addig foglak kínozni, míg a halálért nem könyörögsz - sziszegte a képébe.

Martin nem válaszolt, csak kiköpött a padlóra egy centire se Sela lábától.

Sela felpofozta válaszul.

Martin jobbnak látta, ha most visszavonul. Túlerőben voltak, de legalább megtapasztalhatta, hogy tényleg növekszik benne az erő, amit nem szándékozott a többiek orrára kötni egyelőre.

- Nyertél. Most - vakkantotta röviden, ahogy lenyalta felrepedt szája sarkáról a vért.

Sela tekintete fenyegetően villant. Mart számíthatott rá, hogy ezt négyszemközt fogják lejátszani.

A csöndet Voldemort törte meg - Készüljetek fel. Este továbbállunk. Hamarosan a pálcáitok is megkapjátok. És búcsúzzatok el egymástól. Nem sűrűn fogjátok a másikat látni ezek után.

Mart Dave felé kapta a tekintetét. Szemeiben egy kis félelem villant. Nem elég, hogy kiszakítják a megszokott környezetükből, a családjuk köréből, még egymást sem láthatják?

Dave tekintetében ugyanaz tükröződött. De nem mondhatott semmit. Arlyn pálcáját érezte a lapockái között. Mennie kellett.

- Mr. Gahan, ne aggódjon, tetszeni fog az új szállás... - kuncogott a fülébe szabad kezével végigsimítva a nyakszirtjén - ... sokkal inkább meg fog felelni a luxushoz szokott énjüknek... - nyalta meg vigyorogva saját kicserepesedett száját miközben kivezette a teremből.

Dave ingerülten kapott a nő keze után - Ne érjen hozzám! - mordult fel.

Arlyn veszettül felkacagott, és megbökte a pálcájával Dave lapockáját, hogy mozogjon.

Az este nyugodtan telt. Az éjszaka közepén verték fel őket fogvatartóik, hogy ugyanolyan rémes utazás keretében jussanak el a kastélyhoz, mint, ahogy Andy hozta őket ide. Egy hatalmas középkori kastély előtt eszméltek fel, azt se tudták, hogy hol vannak. Pálcákkal bökdösték őket, mint a lovakat, hogy menjenek már. Sötét volt és hideg. Végül egy-egy szobába zárták őket, mindenféle magyarázat nélkül.

Dave körbenézett a helységben, ahová helyezték. Egy nagy baldachinos ágyat látott. A hatalmas ablakon bevilágított a telihold fénye. Odabaktatott az üveghez és kibámult rajta. Most kezdett csak beérni az a sokkhatás, ami érte. A családja... soha többet nem láthatja. Nem láthatja felnőni a lányát! Ez a keserű gondolat összefacsarta a szívét és könnyek csillogtak a szemében. És az az őrült képes lenne megölni őket, ha nem segít neki. Végül eltámolygott az ágyáig és zúgó gondolatai közben elaludt.

Martin fejében hasonló gondolatok cikáztak, de őt a mérhetetlen düh is hajtotta. Nem akarta, hogy semmibe vegyék, hogy kihasználják, és csak annak az őrült nőnek, Sela-nak a játékszere legyen. Vissza akarta kapni a régi életét, és mindent meg fog tenni ezért, még ha nincs is esélye rá. Nem adhatja fel a reményt, hogy egyszer kiszabadulhat a kötelékek közül, amibe fogták őt. Azon lesz, hogy felélessze az állítólagos varázserőt önmagában, és annak segítségével kitörhessen ebből az őrültek házából. Még sokáig rótta a köröket a hasonló berendezésű impozáns barokk stílusú szobában mielőtt a hajnal közeledtével el nem nyomta az álom.

Másnap reggel Sela halkan lépett be a szőke férfi szobájába. Leült az ágya szélére és csak nézte őt nagy, barna szemeivel. Tudta, hogy Dave beletörődött a sorsába, de a szőke férfi még sok gondot okozhat neki. Okosabb lenne most megölni, de valami... valami visszatartotta. Pedig mindig is könnyen tudott hidegvérrel gyilkolni. De most nem. Ellágyult volna? Talán... talán ezt Voldemort is tudja? El kell ezt fojtania magában, holott ő maga sem értette, hogy miért nem szolgáltatta ki az előtte fekvőt az urának. Miért állt ki mellette és mentette meg a nyomorult kis sárvérű életét?

Martin álmában megmozdult, majd kipattantak a szemei, mikor lassan tudatosult benne, hogy figyelik.

- Mit akar? - kérdezte kicsit rekedten az alvástól.

Sela feleszmélt a gondolataiból - Semmit - mondta, de nem mozdult.

- Akkor... miért bámul engem? - kérdezte gyanakodva.

A nő lehajolt hozzá, egészen addig, amíg az orra finoman Mart orrához nem ért. Barna tincsei a férfi vállára hulltak - Most bámullak – suttogta.

Martin nem tudta, hogy mire megy ki ez az egész, de a lélegzete elakadt - Miért játszol velem? - kérdezte észre sem véve, hogy áttért a tegezésre.

- Mint macska az egérrel? - kérdezett vissza és féloldalasan elmosolyodott - Mert én vagyok a macska.

- És én lennék az egér? - suttogta halkan, a barna tekintetet fürkészve.

- Nem? - kérdezett vissza megadva a választ, majd csak tovább fürkészte az őt figyelő zöld tekintetet.

Martin nem tudta, hogy valamiféle varázslattal élt a nő, vagy csak a parfümjének az illata bódította el, de érezte, ahogy közelebb mozdult a szája Sela-éhoz, pedig tudta, hogy őrültség, amit csinál.

Sela nem mozdult. Nem alkalmazott semmiféle varázst, ahogy Arlyn tette Dave-vel. Kíváncsi volt rá, hogy a szőke férfi mit tesz szabad akaratából.

Már majdnem összeért a szájuk, ahogy Martin mélyen beszívta a nő illatát. Valahogy most teljesen másnak tűnt. Sokkal lágyabbnak. Aztán feleszmélt, hogy mire készül, és lassan visszahúzódott lehunyva a szemeit. Nem teheti. Nem egy oldalon állnak… ugyanakkor...

- Mire gondolsz? - kérdezte alig hallhatóan. Valahogy ő sem akarta megtörni ezt a furcsa világot, ami észrevétlen fogta közre őket.

- Hogy mibe keveredtem. Hogy miért vagy ilyen most - súgta kinyitva a szemeit, és megkockáztatta, hogy ujjbegyeivel a nő füle mögé fésüljön pár hajtincset.

Sela hirtelen megérezte saját maga sebezhetőségét, ahogy finoman beleborzongott a másik fél óvatos érintésébe. Lassan felhúzta Mart csípője mellé hosszú lábait, hogy óvatosan felülhessen.

Martin nem tudta megállni, hogy ne csúsztassa a kezeit a nő térdeire, ahogy a csípőjére ült. Tekintete továbbra is fürkészőn és várakozón tapadt a csinos arcra.

A fiatal nő csak figyelte az alatta fekvőt és lassan kezdte megérteni, hogy miért is nem volt képes Voldemortnak kiszolgáltatni a férfit. Ebből még nagy baja lehet, de most ez érdekelte a legkevésbé.

Martin nem gondolkodott, csak felült ölében a nővel, és a tarkójára csúsztatta bal kezét, hogy közelebb húzhassa magához nem szakítva meg a szemkontaktust. Ajkát végighúzta Sela nyakán és állán pár centire a fehér bőrtől, leheletével csiklandozva a felületet.

A nő csak lehunyta a szemét és kiélvezte az érzékek ezen játékát. Teljesen Martin hatása alá került, már rég nem ő irányította a dolgokat. Persze, ha akarta volna, újra felállítja azt az alárendeltséget, amit Martinra gyakorolt, de nem volt szíve megtörni ezt a fajta varázst, amihez nem kellett se pálca, se vele születet tehetség. Ez az embereknek adatott meg.

Martin megismételte ezt a mozdulatot, de ezúttal ajkai leheletkönnyen érintették is Sela bőrét, kezei pedig a karcsú derék köré fonódtak, majd a hátán siklottak végig.

Érezte, amint finoman libabőrös lesz a nyaka és megremeg. Valahol mélyen tudta, hogy ezt nem lenne szabad. Itt nem kifejezetten Martra gondolt, hanem az érzéseire. Nem lenne szabad éreznie. De most képtelen volt érzéketlen maradni.

A férfi közben felért az álla vonalára, majd egyre közelebb adta gyengéd puszijait a nő szájához, s végül ajkaik találkoztak.

Sela nem ellenkezett. Tudatában pislákolt mindaz, amiben hitt, aminek elkötelezte magát, de valami más, valami sokkal erősebb elnyomta ezeket az elveket vagy szabályokat. Gyengének érezte magát, talán életében először. De tudta, hogy nem fogják bántani, nincs értelme önnön keménysége mögé bújnia.    "De ezt nem szabad, nem szabad, nem szabad..."     - ismételgette magában, de az a bizonyos belső hang egyre csak halkult.

A csókjuk egyre bátrabb, egyre szenvedélyesebb lett, ahogy a nyelveik is találkoztak, aztán Martin a nő hosszú tincseinél fogva elszakította őt magától.

- Ezt nem szabad! - zihált fel kínjában, legörgetve magáról Sela-t, aki így mellette kötött ki az ágyon.

A nő halkan és talán csalódottan nyögött fel. Egy pillanat alatt hullott darabokra az a törékeny világ, ami az előbb még körülvette. Kihúzódott az ágy szélére és felült - Valóban nem - mondta, de a hangsúlya és a pillantása másról árulkodott. Sajnálta, hogy oda az a gyönyörű pillanat.

Martin ezt észrevette, hasonlóan érzett, de nem tudta hova tenni a történteket. Annyira más volt pár percre a nő, akin látta, hogy most zárkózik vissza magába. "Mi volt ez a megnyílás? Neki is lennének érzelmei a kegyetlenségen kívül?" - morfondírozott a nő vékony alakját figyelve.

Mire a nő felállt újra a régi önmaga volt. Az előbb látott nő visszabújt oda mélyre, ahová eddig is el volt temetve. - Hozok neked valamit enni - szólalt meg színtelen, érzelemmentes hangon - Később felfedezheted a kastélyt. Oda mész, ahová akarsz. Megszökni vagy a tiltott helyekre menni úgysem tudsz - majd az ajtóhoz lépett, kinyitotta és kilépett a folyosóra.

Martin elgondolkodva nézett utána. Pár perc után felötlött benne az ötlet, hogy talán a saját malmára hajthatná a vizet azzal, amit most megtudott Sela-ról. Talán kihasználhatná ezt a pillanatnyi gyengeségét a jövőben. Ha így reagál rá, talán lenne esélye...

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés