21.

Lassan haladt. Nem sietett, ráért. A levegőben érezte a férfi illatát, szinte az ízét is. Kicsit felgyorsított a mozgásán, mégis halk maradt. Észrevétlen csusszant be a szobába és lassan közelítette meg az olvasó férfit. Már látta is: neki háttal ült. Mögékerült és megállt. Felemelte a testét és megszívta magát levegővel, majd halkan de fenyegetően felsziszegett.

Martin összerezzent, és lassan megfordult ültében. A könyv nagy koppanással landolt a földön, ahogy felpattant a székéből és rászegezte a kígyóra a pálcáját. Érezte, hogy a vérnyomása megugrik.

Nagini fenyegetően kitátotta a száját és megmutatta a fogait. Egy hirtelen csapással Martin bármelyik erét felszakíthatná.

Martin feszülten figyelte a kígyót. Ha megtámadja, nem fog habozni, a legerősebb átkot fogja rászórni.

- Mit keresel itt? Miért nem vagy az Uradnál? - kérdezte félhangosan.

- Mert nem neki engedelmeskedik jelenleg - dőlt az ajtófélfának a vigyorgó Sela.

- Mi? - kapta a fejét a hang irányába - Sela? Mi ez az egész? A képességed használod?

- Hát, lehetséges... - felelte mosolyogva, miközben Nagini közelebb csúszott a férfihoz és a lábán próbált felmászni rá. Most épp az ágyékáig ért.

Martin ellépett az állat mellől. Sosem szerette túlzottan a kígyókat.

- Nem kedveled szegényt - mondta a nő, majd leguggolt és magához hívta a kígyót, s kinyújtotta a karját, hogy Nagini felkúszhasson rá.

- Nem. Nem szeretem a kígyókat - nézett Sela-ra majdhogynem megütközve, s elhúzta a száját, ahogy az állat villás nyelve Sela arcához ért.

- Nagyon megijedtél? - nézett rá fel a nő.

- Sikerült megijesztened, ha ez volt a célod - hajolt le a könyvért, majd az asztalra tette.

- Ne haragudj. Csak hatásosan szerettem volna neked megmutatni.

- Elég hatásos volt.

Sela lefejtette a kígyót magáról, és a földre rakta. A férfihoz lépett - Nagyon haragszol rám? - kérdezte, miközben barnai szemeit Martinra emelte.

- Nem... dehogy... csak... - sóhajtott - Nem vagyok túl jó passzban, ennyi - vonta meg a vállát.

Sela csak nézett a férfire - Elárulod, hogy miért?

- Semmi. Csak rám tört. Néha csak úgy kiborulok. Jól esne ilyenkor egy pohár ital - dörzsölte meg a tarkóját és meg is nyalta a száját.

- Szolgáld ki magad - mondta és egy kis szekrény felé mutatott.

Martin szó nélkül, felcsillanó szemmel lépett oda, és mindjárt egy lángnyelv viszkis üveget, meg két poharat ragadott magához, majd zsákmányával leült az egyik karosszékbe, s a kisasztalon töltött maguknak. - Egészségedre.

Sela az asztalhoz sétált és elvette a poharat - Neked is - majd egy húzásra megitta. Aztán csak figyelte a férfit. Elgondolkodott. Nem érzett bűntudatott, amiatt, ami alig 1 órája történt Arlynnal, Dave-vel és vele. Kezdene visszatérni a régi éne? Lehetséges. Felsóhajtott - Kimegyek a kertbe, megpróbálok fogni néhány mókust, gyakorlásképp - majd meg is indult a kabátjáért.

- Rendben. De őt ugye nem hagyod itt? – bökött a fejével Nagini felé.

- Nem szeretnéd, ha vigyázna rád? - mosolyodott el.

- Nem, nem szeretném – mosolygott vissza halványan, de közben már arra gondolt, hogy egy óra múlva már be lesz rúgva.

Sela intett a fejével, mire a kígyó engedelmesen kisiklott a helységből. Végül Martinhoz lépett, lehajolt és megcsókolta. Nem sokáig teheti ezt meg a férfivel. Mikor elvált tőle csak annyit mondott - Vigyázz a piával. Erősebb, mint a tiétek.

- Nekem most pont az kell... - jegyezte meg halkan.

- Miért? Tudom, hogy mi fűz a piához Mart, de most miért?

- Ne érdekeljen, kérlek - lögybölte meg a borostyánszín italt a pohárban.

A nő pillantása megkeményedett - Miért ne?

- Mert erről nem szeretnék beszélni - vonta meg a vállát.

- Egyáltalán nem, vagy csak velem nem?

- Egyáltalán nem - sóhajtott, majd kiürítette a poharát egyetlen húzással, s összeszorította a szemét az ital erősségétől.

- De miért? Mi az? A családod? Dave? Vagy valami teljesen más?

- Sela, kérlek. Csak szeretnék egyedül maradni a gondolataimmal.

- Ahogy akarod - vetette oda fagyosan - hamarosan úgyis annyit lehetsz egyedül, amennyit akarsz.

Martin lehunyt szemmel sóhajtott, majd végignézte, ahogy Sela kisiet és bevágja maga mögött az ajtót. Sikerült megsértenie. De ez nem volt újdonság számára. Mikor rátörtek sötét gondolatai, sokan nem értették a viselkedését. Ezzel együtt kellett élnie. Pontosan felsorolta Sela, hogy mik a "bajai": a családja, Dave, a helyzet, és maga Sela is. Mindennél világosabban látta a képet, ahogy ugyanígy fog kisétálni az életéből. Összeugrott a szíve, és mindkét poharat újratöltötte, s egymás után leküldte a tartalmukat. Még a szeme is belekönnyezett.

A nő dühösen csörtetett előre a hóban. Kellett pár perc mire lenyugodott annyira, hogy összeszedje a gondolatait. Martint félrepakolva a fejéből kezdett koncentrálni a feje fölött játszó mókusokra, akik, alig fél óra múlva már körülötte rohangáltak. Nem tudott örülni a gyors fejlődésének.  Az este már rég leszállt a tájra, mire fölállt, hogy visszainduljon a kastélyba. Sela kinyitotta a szoba ajtaját és belépett a sötétbe. Egy pálcasuhintással elővarázsolta a smaragdszín tüzet a kandallóban.

Martin felnevetett és folytatta a dudorászást, bár nem éppen jókedvű dalokat választott magának. Mellette az asztalon mindkét pohár üresen árválkodott, az egyik még fel is volt borulva, a viszkisüveg meg a férfi kezében pihent. Alig volt már csak negyedig.

Sela csak egy megvető pillantással jutalmazta a látottakat - Szépen eltűntetted.

- El... biza... - csuklott egyet Martin - Jóféle itóka - vigyorodott el.

Sela vágott egy grimaszt - Igazán büszke lehetsz magadra.

- Sosem voltam az - vonta meg a vállát kortyolva még egyet.

- Ez legalább közös bennünk. És most? Meg akarod inni a maradékot is?

- Talán kérsz? - fordította felé az üveg nyakát - Szívesen megosztom veled...

- Nem, kösz. Én tudom, hogy hol a határ.

- Igazán? - nézett rá kételkedve, majd egy újabb isteneset húzott az üvegből.

- Igazán.

Martin oldalra kapta a fejét, majd lehajtotta a fejét, és szomorúan letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról. - Tudod, Sela... én tudom, hogy... te egy erős nő vagy... Megvannak a magad kis... titkai... De ha... valóban tudod, hogy... hol a határ, akkor... miért csaltál meg?

- Mire gondolsz?

- Ne játszd az értetlent, Sela. Tudok róla, hogy mi történt ma délután. Tudok... az édeshármasról - húzta meg újra az üveget.

- Honnan? Dave-től? - kérdezte gúnnyal a hangjában, de ez inkább az említetnek szólt, semmint Martinnak.

- Igen, tőle... - suttogta, majd remegő kézzel rágyújtott és hosszasan letüdőzte a füstöt.

- Martin. Ez nem egy olyan helyzet, hogy felfoghasd egy egyszerű megcsalásnak.

- Akkor mégis minek kéne felfognom?! - kiáltotta felkapva a fejét, majd vissza is süllyedt melankóliájába.

- Szerinted én azt tehetem, amit tenni akarok? Komolyan ezt hiszed?! - csattant fel a végére a nő.

- Jah, igen, most jön az a rész, hogy Dave miatt csináltátok, nehogy megint bepöccenjen... - jegyezte meg szinte álmodozón.

- Higgy, amit akarsz! - mondta érzéssel a nő.

Martin nem válaszolt vagy egy percig, amíg öntötte magába a maradék piát, majd a kiürült üveget nézegette - Ettől még ugyanolyan kurvára fáj.

- Ezért teszed ezt magaddal? Mert menekülsz a fájdalom elől?

- Olyasmi - hajtotta hátra a fejét.

- Gyáva vagy. Szerinted én nem félek? Szerinted nekem milyen érzés volt a ma délután? Dave pontosan tudja, hogy hogyan érzek irántad, mit gondolsz, miért műveli ezt?! A te szemedben én ezt csak élvezhettem és akarhattam, sőt egyenesen én voltam a felbujtó, igaz?!

- Ilyet nem... mondtam.

- De gondoltad, nem igaz?

- A felbujtós rész nem... gondoltam.

- Ah, köszönöm - mondta teli cinikusággal.

- Sajnálom, ha zavar a féltékenységem.

- Nem zavar. De Mart... - lépett a férfihoz és guggolt le vele szemben, hogy a szemeibe nézhessen. Saját tekintete csillogott a visszafojtott könnyektől - Itt soha semmi nem fog úgy működni, amit te normálisnak hívhatsz. Nekem sosincs választásom.

Mart nem szólt semmit, ködös tekintete már nem csak a piától volt homályos. Csak bólintott egyet, és érezte, ahogy lefolyik egy könnycsepp az arcán.

Sela finoman az arcára tette a kezét és elmorzsolta a könnycseppet, majd vigasztalón cirógatta tovább a férfit.

- Sela... én ezt már nehezen viselem... - ragadta meg a kezeit és sírástól rekedten suttogott - Úgy érzem, hogy rám csavarodnak a falak...

- Hamarosan vége. Attól tartok, hogy hamarabb is, mint gondolnánk.

- Igen... tudom, lépni fog... - eresztette el a karjait, és újra hátradőlt.

- Igen. - Pár percig Sela elhallgatott, majd ismét megszólalt - Én félek Mart - vallotta be.

- Megértem - súgta megsimogatva a nő arcát, majd sután a vállára tette a kezét.

Sela felszisszent egy pillanatra, majd finoman levette a férfi kezét a válláról.

- Mi az? Csak nem ott csócsált meg valamelyik? - jegyezte meg keserűen elmosolyodva.

- De, és elég durván – grimaszolt.

Martin keserűen felnevetett, majd megtörölte a száját, s Sela-ra nézett - Legalább élvezted?

- Erre most mit kéne válaszolnom?

- Csak érdeklődőm. Gondolom Dave okozott pár jó kis orgazmust - jegyezte meg egy kis keserűséggel a hangjában.

- Ne akarj feldühíteni Martin – figyelmeztette.

- Miért? Akkor mit csinálsz? Rámereszted azt a dögöt?

- Nagyon ki akarod próbálni? – sziszegte.

- Nem - sóhajtott fáradtan. Az egész hadakozásba, az egész szituációba fáradt bele. Nem akart mást, csak otthon felébredni.

- Azt hiszem, hogy ideje lenne lefeküdnöd.

- Igen, én is azt hiszem - fordította el a fejét.

- És az én szobámban akarsz aludni, vagy a tiédben?

- Mindegy, csak hadd bújjak hozzád.

A nő elmosolyodott. Egyszerre érezte, hogy olyan, mintha Mart a másik éne lenne, és mintha a világ két legkülönbözőbb emberei lennének. Kézen fogta a férfit és finoman maga után húzta. Megvárta, míg elhelyezkedett, szorosan Marthoz bújt a férfi karjaiba kéredzkedve. Csak csendben hallgatta a férfi szívdobogását. Így aludt el.

Martin már csak a nő testének melegét fogta föl, utána a pia megtette a hatását és mély, álomtalan álomba zuhant mellette.

Hatalmas robbanásszerű hang rázta meg az épületet, majd egy tompa de erőteljes kiáltás. Sela felriadt álmából. Csendben fülelt. És akkor meghallotta: távoli ordítások, becsapódó átkok hangja, halálhörgések. Elkezdődött. Gyorsan kiugrott az ágyból. Áldotta az eszét, hogy nem öltözött át. Azonnal Martint kezdte keltegetni.

A férfi nehezen tért magához, még mindig kóválygott a feje. - Mi? Mi van? Szétreped a fejem...

- Öltözz! De siess! Gyerünk már Mart! - sürgette a nő, majd a szekrényhez lépett és kivette a kabátját.

Most már a férfi is hallotta. Az ablaküvegek beremegtek a becsapódó átkoktól, amik szerencsére csak elég messziről hallatszottak. Ez kellőképp kijózanította. Gyorsan felkapta a bakancsát, majd elvette a Sela által nyújtott kabátot.

Sela előkapta a pálcáját, majd az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Senki nem volt a folyosón, de a még távoli csata hangjai visszhangként kísértettek. A nő kilépett a folyosóra és megindult a kert felé.

Martin szorosan a nyomában haladt, szintén a pálcával a kezében.

- Figyelj rám! - mondta menet közben Sela - El kell hogy jutassalak a birtokon kívülre. Onnan már el tudlak küldeni máshová. Roxmorts határába foglak juttatni. Onnan már csak pár órás séta a Roxfort. Jelenleg az a második legbiztonságosabb hely. Amint tudsz, gyere el onnan. Ha rám hallgatsz lekötteted az erőd és visszatérsz a világodba, kitalálsz valami mesét a tévhalálodról. Andy-t rám bízhatod - hadarta el, miközben elértek a bejárati kapuig és ki is léptek rajta.

- Jól van, megértettem. De mit mondjak, ha Roxfortba érek? - kérdezte a kertet kémlelve. A havat jobbra, a távolabbi szárnyakból színesre festették a különféle átkok.

Sela nem felelt, csak a bokorra szegezte a pálcáját és elkiáltotta a halálos átkot. Egy nő felsikoltott, majd holtan esett ki a bokrok közül. A hátuk mögött közelharc hangjait lehetett hallani. A kert volt a csata igazi színtere - Tűnjük el!

A férfi csak bólintani tudott, majd Sela után eredt, aki már rohanni is kezdett időnként leszedve egy-egy halálfalót.

A birtok határánál Sela megállt. Végigtapogatta a kabátját, majd előhúzta a sálját. Rászegezte a pálcáját. Az anyag kéken felizzott, majd újra normális sálként viselkedett. - Ha a Roxfortba érsz, mondd meg, hogy ki vagy és honnan jöttél. Mondd el, hogy mire vagy képes és mit láttál, mondj el mindent! Árulj el minket Martin, és akkor Dave-et még időben tudják megfékezni - zihálta a nő Martin háta mögött a kastély felé pillantva, várván, hogy mikor bukkan fel egy csapat halálfaló.

- És veled mi lesz?

- Én visszamegyek és segítek Arlynnak életben maradni. Nem tudom, hogy hol van, mit csinál. Mart - nyújtotta a férfi felé a sálat - Ez egy zsupszkulcs. Roxmorts határában leszel.

- Gyere velem - suttogta a szemébe nézve.

Sela ekkor érezte úgy, hogy mindjárt elsírja magát - Nem lehet.

Martin szomorúan bólintott. Tudta, hogy ezt fogja válaszként kapni, de muszáj volt megkérdeznie. Mohón átölelte a nőt és szenvedélyesen megcsókolta búcsúzóul, kapkodva beszívva az illatát, majd elvette a zsupszkulcsot, és egy "szeretlek" után eltűnt.

Sela pár pillanatig csak nézte azt a helyet, ahol a férfi eltűnt, majd megfordult, hogy hátrahagyja a szerelem érzését és visszarohanjon a kastélyhoz, hogy segítsen Arlynnak.

A fekete hajú nő épp elhajolt egy zöld fénycsóva elől, ami így egy másik halálfalóba csapódott. Szinte szemmel követni sem lehetett, ahogy forgatta a pálcáját. Pár csapzott hajtincse az arcába tapadt, de nem foglalkozott vele. Mélykék szemei fáradhatatlanul keresték az ellenséget, és kíméletlenül le is gyilkolta mindet, akik az útjába álltak. Dühösen felszisszent, mikor egy átok mélyen felszántotta a vállát, de a küldője a következő pillanatban holtan csuklott össze.

Arlyn tudta, hogy nem fekhet le. Érezte, hogy ma fog megtörténni. Azóta érezte, mióta Dave felöltözve otthagyta Sela-t és őt az ágyon pihenni. Nem is mert lefeküdni. Pattanásig feszült idegekkel várta, hogy elkezdődjön. Aztán meghallotta a fejében Dave parancsoló hangját, és ő ment hozzá. A Nagyteremben a Voldemort elleni nyílt parancsmegtagadások után elkezdődött a vérfürdő.

Sela már a folyosókon rohant és gyilkolta mindazt, aki az útjába került. Kabátját már rég elhagyta valahol az egyik folyosón. Mikor meglátta Arlynt épp egy halálfalóval harcolt. Felemelte a pálcáját és elharsogta a varázsigét, mire az ellenséges halálfaló holtan rogyott össze.

A nő köszönetképp biccentett neki, majd zihálva egymás hátának vetették magukat.

- Sikerült? - zihálta Arlyn, miközben átka levágta az egyik férfi fejét.

- Igen - felelte Sela, aki épp egy férfi beleit ontotta ki egy pálcasuhintással.

Arlyn a következő pillanatban a karjánál fogva lerántotta társát a földre, így egy erős átok mögöttük csapódott a falba, beterítve őket porral és törmelékekkel. - Jól vagy? - kérdezte Arlyn.

- Ez fájt - 'vinnyogta' Sela - De egyébként igen. Gyere, nyírjuk ki őket!

Arlyn őrült módon felkacagott ezen, és belevetették magukat a harc sűrűjébe.

Dave eközben a nagyteremben gyilkolta immár az emberivel az ellenségeit. Voldemorthoz akart eljutni, de a csatlósai megnehezítették a dolgát.

A Nagyúr látta Dave fölényét, de még nem adta fel. Egyetlen átkával öt egykori alattvalóját gyilkolta le. A padló kezdett csúszóssá válni a vértől és az egyéb emberi daraboktól. A Nagyurat mélyen érintette, hogy két legelső embere is hátat fordított neki. Őrül dühvel harcolt, mikor meg is pillantotta a két nőt.

Már épp indult volna feléjük, mikor belátta, hogy felesleges lenne kockáztatnia az életét, mivel felbukkant Dave is, aki egyértelműen őhozzá akart eljutni. Dühösen hátat fordított, és felemelte a pálcáját a plafon felé, hogy egy varázsige után minden maradék csatlósával együtt dehoppanáljon egy pillanatra feloldva a hoppanálásgátló bűbájait.

A termet egy hatalmas robbanás rázta meg, majd Voldemort és bandája eltűntek. Dave őrjöngött. Parancsba adta, hogy égessék fel a kastélyt. Sela visszament a szobájába, hogy összeszedje azokat a dolgait, amiket mindenképp magával akart vinni. Ahogy körbenézett úgy döntött, hogy jobb is lesz, ha a tűz martaléka lesz a szoba. Annyi emlék áradt belőle. Szinte látta őket maguk előtt...sorra peregtek le előtte. Az ablakhoz lépett és kinézett rajta. Martin biztonságban van. El se tudtak rendesen búcsúzni, de talán jobb is ez így. Ahogy elmélázva nézte az üveget, feltűnt neki valami. Közelebb hajolt, hogy jobban megnézze. A leheletétől bepárásodott az üveg és ekkor vált teljesen láthatóvá, amit Sela észrevett. Az a kis rajzolt szívalak, amit Szenteste Martin rajzolt fel az üvegre. Sela érezte, hogy a könnyei akadálytalanul folynak le az arcán. Dühösen magához vette néhány holmiját, majd bevágta maga mögött az ajtót. Legyen a lángoké a szoba!

Arlyn is a szobájába sietett, és magához vette a gyógyszereit, meg pár ruhát és egy fekete bőrkötéses kopott könyvet, aztán ő is elhagyta az épületet. Behúzódott az egyik fa árnyéka alá az udvaron, és várt. Tőle pár méterre meglátta Dave alakját is. Arlyn néha körbepillantott Sela-t keresve a szemeivel.

Sela is feltűnt hamarosan. Már eltűntette a könnyeit, de legbelül ordított a fájdalomtól. Hihetetlenül magányosnak érezte magát. Csak csendben megállt Arlyn mellett és figyelte, ahogy a lassan elharapódzó lángok felemésztik a kastélyt... és a szobáját.

Arlyn óvatosan megfogta a nő kezét kabátjaik takarásában. Tudta, hogy most már nincs visszaút, hogy most a múltjukat égetik fel maguk mögött mindannyian, akik itt állnak Dave oldalán. Hogy ez egy nagy lépés volt egy még hatalmasabb dolog felé. Mindannyian érezték Dave sötét energiáit, ami most mintha csak kiterítette volna önmagát, kiszabadulva a testéből, mindegyikőjüket körbelebegett, számba vett. Arlyn érezte, hogy sötétség kúszik a szívére, de ennek nem tudta, hogy köze van-e Dave erejének, vagy csak saját szíve komorult el. Megszorította Sela kezét. Sejtette, hogy most milyen nehéz lehet a nőnek, és hogy milyen nehéz lesz az elején átvészelnie, de ő mellette lesz, amíg csak lehetséges.

Mélykék szemeiben vadul táncoltak a lángok, ahogy gyorsan elterjedve a már omladozni kezdő kastély tetejét nyaldosták. A fekete égre ömlött a füst. Ott égett a múltjuk.

Sela összefűzte az ujjait Arlynéval. Választaniuk kellett és ők az életet választották. Nagy árat fizettek érte.

Mikor leégett az épület Dave megindult a kerten keresztül. Hogy hová csak ő tudta. Sela szerette ezt a helyet, évek óta ez volt a főhadiszállásuk. Elhaladtak a vízesés mellett. Majdnem hangosan felzokogott, mikor realizálódott benne, hogy utoljára látja a számára oly kedves helyet. Teljesen kiborult, a belsejében hatalmas összevisszaság volt. Jól tudta, hogy az összes társa valami hasonlót él meg. Hogy félnek.

Arlyn szinte csak a jelenlétével is támogatta társát, miközben követték Dave-et a birtok határáig.

- És most, alattvalóim, mivel hűségesen segítettetek, megjutalmazlak titeket. Valamennyiőtöket elviszlek az új főhadiszállásra, az új jövőtökhöz - rándult egy kis mosolyra a szája, majd pálcáját előhúzva fekete öltönyéből kiengedte erejét, és minden halálfalóval hoppanált.

Martin szótlanul ült egy pokrócba burkolódzva a Roxfort egyik vendégszobájában. Mióta megérkezett, nem sokat tudtak kiszedni belőle, csak annyit, hogy ki is ő, honnan jött és hogy menedéket kér. Nem fogadták bizalommal, tekintve hogy Voldemortnál vendégeskedett jó pár hónapig, de ez nem is zavarta. Hagyta, hogy bezárják a szobába. Úgyis egyedül akart lenni. A pokróccal a testén odalépett az ablakhoz, és kitekintett a teliholdas hideg éjszakára. A parkban felszikrázott a hó, szinte világított a Hold fényétől. Még mindig érezte a csontjaiban a hideget, amit a majdnem két órás gyaloglás során vettek át elgémberedett tagjai. De nem csak emiatt fázott. A lelke is átfagyott, amiért ott kellett hagynia Sela-t. Csak reménykedhetett benne, hogy nem esett semmi baja, hogy túlélte. Még mindig szerette a nőt, noha tudta, hogy ezentúl csak akkor fog vele találkozni, ha ellenfélként állnak egymással szemben. És ezért inkább azt kívánta, hogy sose láthassa újra. Szomorúan figyelte, ahogy a jeges szél mozgatta a Tiltott Rengeteg fáinak csupasz ágait.

Kinyílt az ajtó és belépett rajta McGalagony professzor. Megpróbált újra beszélni a vadidegen férfival. Minél előbb szednek ki belőle valamit, az nekik annál értékesebb.

Martin hallotta, hogy nyílt az ajtó, de nem fordult hátra.

A nő leült a szobában lévő kisasztalhoz. Nem sokat tudtak a szőke férfiról a nevén kívül. - Mr. Gore - szólította meg.

- Igen? - kérdezte pár pillanat múlva még mindig az ablakon kifele nézve.

- Tudom, hogy fáradt és elképzelni sem tudom, hogy min ment keresztül. De el kell mondania nekünk mindent, hogy segíthessünk magának. Elintézhetjük, hogy visszatérjen a régi életéhez.

- Visszatérni? - horkant fel szomorúan.

- Talán nem szeretne?

- Ó dehogynem. De attól tartok ez lehetetlen lenne ezek után.

- Miért gondolja ezt?

- Mert ahonnan jövök... mindenki tudja ki vagyok... és érdekükben állhat megölni engem.

- Vannak varázslataink, amivel eltudjuk rejteni önt és a családját a halálfalók elől. Cserébe csak a segítségét kérjük

Martin elgondolkodott. Ha mindent elmond, akkor azzal akár Sela halálát is okozhatja. Azt pedig semmiképp sem akarta. De valamit tennie kell, hogy megállítsák Dave-et. Túl nagy hatalomra tett szert, túl veszélyes. Hiába volt a barátja. Az már régóta múlt időnek számít. De mit mondhat el nekik, ami még nem keveri bajba Sela-t? Mit?

Igen, jó lenne újra együtt lenni a családjával. De kételkedett benne, hogy azok a varázslatok elég erősek lennének ahhoz, hogy a családjával együtt meghúzódva élhessen. Az gyávaság lenne... és ő többé nem akart gyáva lenni. A nő, akit szeret, folyamatosan kockáztatja az életét, míg ő csak elfut, nem vállalva a következményeket. Nem... ezt nem akarta tovább játszani.

- Rendben, segítek. De csak a családomat rejtsék el, kérem. Engem ne. Én harcolni akarok.

- Rendben, ahogy óhajtja. De hogy akar harcolni? Be akar állni a Rendbe?

Martin lélegzete elakadt egy pillanatra. Tényleg ezt akarja? Tényleg szembe akar kerülni Sela-val? Egy percig még gondolkodott. Ha ez van megírva neki, nem fog elfutni a halál elől. De egyelőre nem oszt meg minden információt. Még el kell döntenie, hogy mit adhat ki, és mit nem. Okosan kell játszania...

- Ha lehetséges, igen.

- Nos, nem szoktunk idegeneket felvenni a Rendbe, főleg nem valamilyen előképzés, iskolázottság nélkül, de tekintve, hogy a Sötét Nagyúr foglyul ejtette valamiért, és ön mindezt túlélte...Van rá lehetősége, hogy a Rend tagja legyen.

- Köszönöm. Igyekszem hasznos taggá válni.

A nő biccentett csupán - A belépést holnap el is tudjuk intézni. Fel kell mérnünk, hogy mire képesé s, hogy nem veszélyes-e a Rendre nézve. Bár, az a tény, hogy elve bejutott ide, alátámasztja, hogy ön nem veszélyes, de ezektől az óvintézkedésektől nem tudunk eltekinteni.

- Természetesen. Megértem.

- És persze, ha hasznos információkkal tud szolgálni, az is sok segítség lenne.

- Lesznek információim, McGalagony professzor. De ha lehet, most szeretnék egyedül maradni. Nagyon kimerültem.

- Persze, megértem. Küldök fel meleg ételt - mondta, majd felállt és halkan kisétált az ajtón.

Martin már csak magának mormogta el a köszönömöt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés