26.

Sela határozottan lépkedett az utcán. Kimerészkedett a nagyvilágba, mert volt egy kis dolga. Végre elérte azt a kis boltot. Belépett. A helységben finoman megmunkált láncok és nemesfémek verték vissza a fényt. A nő a pulthoz lépett. Az öreg ötvös ráemelte a tekintetét. Megjegyezte a nőt, mikor először betért hozzá és egy követ adott a kezébe. Ezt adta most vissza a tulajdonosának. A kékeszöld kő visszakerült Sela tenyerébe, aki alaposan szemügyre vette. Semmi hivalkodás, csak egy vékony ezüstkígyó fogta közre a követ és csatlakozott a különleges, egyedi ezüstláncra. A nő fizetett, majd hátat fordított és távozott. Út közben a nyakába akasztotta az ékszert. Nem véletlen volt ez az ötvös a legjobb a környéken. Gyönyörű lett a foglalat és a lánc is. Persze, meg is kérte az árát, de Selának megért ennyit. Sőt, többet is. Visszatért a kastélyba. Dave nemrég mondta el neki a legújabb feladatát és nem lesz könnyű dolga.

Lupin elgondolkodva nézett ki a ház egyik ablakán. Semmi luxus, egy egyszerű kis ház Roxmorts szélén. Ide várta az újabb Rendtagnak belépni kívánó személyt. Már csak két perc volt hátra 4-ig mikorra is megbeszélték a találkozót.

Pontban négykor kopogtak az ajtón. A nő utált késni. Tudta, hogy most kemény mustrán fog átesni.

- Szabad - nézett az órájára a vékony de erőt sugárzó férfi megfordulva az ablaknál, hogy tekintetét a belépő csinos nőre emelje. Udvariasan de tartózkodón elé sietett és a kezét nyújtotta - Remus Lupin, és ön ha nem tévedek, Sela Williams.

- Igen - eresztett meg egy halvány mosolyt Sela. Az utóbbi pár hónapban felszedte leadott kilóit, és maga mögött hagyta a depresszióját. Csak a kis kőhöz ragaszkodott a nyakában. Várakozón nézett a férfira.

- Kérem, foglaljon helyet, és mondja el nekem, hogy miért is akar belépni a Rendbe. Elnézést, ha butaságnak fog tűnni pár kérdésem, de ezek rutinkérdések - tette még hozzá leülve az egyik fotelba miután Sela is elhelyezkedett.

- A Rendbe azért szeretnék beállni, mert úgy érzem, hogy a képességeimet fel tudnám használni a halálfalók és vezetőjük ellen - kezdte Sela az ezerszer is elgyakorolt mesét.

- Milyen képességeire gondol? - simogatta meg állán a kis szakállkát, melybe jó pár ősz szál is vegyült.

- Az évek alatt elég jól megtanultam elsajátítani a mágiát. Jól reagálok a közelharcban és tudom manipulálni az ellenségem gondolatait. Értek a Legilimenciához.

- És ha szabad kérdeznem, kitől tanulta mindezeket? Mert ahogy láttam a papírján, ön árva.

- Én is jártam iskolába.

- De ott tudtommal nem sajátítják el a Legilimenciát, ami kimondottan a nehéz mágiaágak közé tartozik - húzta össze a szemöldökét Lupin a kicsit gúnyos hangra.

- Egykor aurornak tanultam. Mégsem olvasta teljesen az aktámat? - mosolyodott el kedvesen.

A férfi figyelmen kívül hagyta a kérdést, de azért visszamosolygott. - És miért szakította meg aurori tanulmányait?

- Személyes okok miatt. Egyik felettem állónak nem úgy feleltem meg, ahogy ő azt elvárta volna.

- Ahh. Értem. Amolyan szexuális zaklatás? - kérdezte kifejezéstelen arccal.

- Igen, olyasmi - hagyta Lupinra, miközben keresztbe tette hosszú lábait.

A férfi tekintete egy pillanatra végigsiklott a nőn, de hamar visszatért a szeméhez. - Ne aggódjon, itt nem valószínű, hogy ilyen fogja érni.

A nő csak bólintott - De gyorsan tanulok, szóval, ha bármi újat kéne megtanulnom, azzal sincs gond.

- Rendben. Van pár csoportos bűbáj és újabb varázsige, amiket majd valószínűleg meg kell tanulnia. Elnézését kérem, de meg kell kérdeznem, hogy került-e már kapcsolatba a Sötét Oldallal illetve a Fekete Mágiával?

- Mi számít annak? Láttam már őket, ahogy a sötét időkben mindenki, de nem kerültem érintkezésbe velük.

- Értem. És sosem érzett vonzódást az irányukban?

- Nem. Ölni mindenki tud, ahhoz nem kell halálfalónak lenni.

- Sajnos igaza van - sóhajtott Lupin - Mielőtt bármi továbbit mondanék, kérem álljon fel, át kell vizsgálnom - húzta elő a pálcáját immár talpon állva.

Sela eleget tett a kérésnek és felállt.

A férfi szemben megállt vele és egy bocsánatkérő pillantás után ráemelte pálcáját s pár varázsigét mormolt, amik meleg levegőjükkel csiklandozni kezdték a mozdulatlan nőt körbefonva őt. Mikor ezzel kész volt, visszahívta a varázslatokat, de nem mondott semmit csak szigorú borostyán szemeivel ránézett.

Sela várakozón nézett rá. Szinte már kibukott belőle a 'mi az?' kérdés.

- Kérem, nyújtsa ki az alkarjait és húzza fel a ruhát róluk.

Sela lassan könyékig feltűrte mindkét alkarján a ruhát és megmutatta őket a férfinak. Tudta jól, hogy mit keres. Emiatt aggódott a legjobban. Nem tudta, hogy Dave mennyi időre volt képes eltűntetni róla a Jegyet. Most szinte kétségbeesetten bízott a férfi erejében. Viszont saját maga számára is megdöbbentő volt csupaszon látni a bal karját. Majdnem odanyúlt, de még a gondolatmenetnél elnyomta a késztetést.

Lupin nem vette észre a pillanatnyi félelmet a nő szemében, pálcáját a nő bal alkarjára szegezte és nagy erejű feltáró bűbájokat mondott rá, de a fehér bőr ugyanolyan sima maradt, mint azelőtt.

- Rendben, köszönöm - biccentett és intett, hogy üljenek vissza.

Sela megdörzsölte fájós alkarját. A varázslatok irritálták a bőrét, ami természetes volt azon, akin elvégzik, de Jegymentesnek bizonyult. Visszahúzta ruhája ujjait és leült.

- Elnézését kérem újfent, de ezt az ellenőrzést minden leendő taggal el kell végeznem.

- Megértem. Mi van még hátra?

- Egy mágikus eskütétel, ami csak akkor lép érvénybe, ha valóban nem halálfaló az illető, illetve a többi rendtagnak való bemutatás a Roxfortban, amolyan beavatás. De mielőtt tanácskozásokra járhatna, el kell végeznie pár könnyebb küldetést, hogy bizonyítsa rátermettségét.

- Rendben - bólintott a nő - Miből áll ez az eskütétel?

- Meg kell fognia a kezemet és a benne lévő főnixmedált, s utánam kell mondania a szöveget pálcájával a kezeinkre mutatva. Ha minden jól megy, arany színű fény fog feltörni a nyakékből, hogy körbeölelje önt.

- Huh, ez elég félelmetesen hangzik. De ugye nem fővesztés terhe lesz a tét? - somolygott halványan.

- Nem, ez nem kimondottan olyan mint a Megszeghetetlen Eskü, ha erre gondol - mosolygott vissza -, de hasonlít rá. Talán meggondolta magát? Még megteheti. Utána az eskü pontosan jelzi, ha valaki elárulja a Rendet.

- Nem, nem gondoltam meg magam – jelentette ki határozottan.

- Helyes - bólintott Remus és átült a nő mellé a kopott kanapéra, s belső zsebéből előhúzott egy csodaszép aranyláncot, melynek végén egy szinte élőnek látszó főnix himbálódzott piros rubint szemekkel - Kérem a kezét - nyújtotta a férfi Sela felé sajátját a lánccal.

Sela megfogta Lupin kezét és a szemébe nézett. Mélyebben, mint szerette volna, de nem bírta megállni, hogy ne nézzen bele a férfi tekintetébe. Tudni akarta, hogy mit gondol róla, a véleményét akarta. Azon belül régen nem ért hozzá férfi, úgyhogy önkénytelen reakció is volt. A férfi karizmai megfeszültek, ahogy összeértek ujjaik, és finoman összefonta őket. Ugyan már több százszor csinálta ezt a ceremóniát, most mégis egy kis szikra pattant benne. Valami más volt. Tonks halála óta nem nézett egy nőre sem, mindenkiben vagy az ellenséget, vagy a Rendtagot látta csak. Érezte, hogy szája kicsit kiszáradt, ahogy hagyta, hogy tekintetük összekapcsolódjon. Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy elűzze halott szerelme képét, s elkezdhesse az eskü szövegét.

Sela látta a férfi zavart tekintetét és magában elmosolyodott. Tudta, hogy ő oltotta ki Lupin szerelmének az életét. A sors iróniája, hogy a férfi vonzódást mutat felé. Engedelmesen végigmondta a szöveget Lupin után. Egy pillanatig nem történt semmi. Remus homlokráncolva s gyanakodva pillantott le a kezeikre. Nem értette, hogy miért nem izzik fel a fény, de aztán a pár másodperces késlekedés után, mint, aki sietve toppan be az ajtón s hozza magával a huzatot, úgy tört elő az arany ragyogás. Sela ismét egy nagy adag idegességtől szabadult meg, de ezt nem mutatta. Sikerült. Félig már bent van.

- Köszönöm - szorította meg gratulációja jeléül a karmolásnyomoktól sebhelyes arcú férfi Sela kezét, s el is engedte egy pillanat múlva, hogy barna kicsit kopottas zakóját lesimítva felálljon, és az asztalról elvegyen egy papírlapot. Mielőtt átadta volna, még átfutott rajta, miközben a főnixes láncot újra a zsebébe süllyesztette.

- Itt van pár további információ. Van hol aludnia?

- Feltalálom magam - mosolyodott el ismét a nő, majd megfordult és megindult az ajtó felé - Akkor hamarosan találkozunk - fordult még vissza és egy „viszlát” után kilépett az ajtón.

Remus elgondolkodva nézett a nő eltűnő alakja után. Érzett benne valami furcsát, amit nem értett. Ez gyanakvóvá tette. Nem értette a medál késlekedését. „Lehet, hogy egyes emberekre másképp hat?” - gondolkodott el, majd hamarosan összeszedte a dolgait és elindult a Roxfortba.

Pár héttel később Sela túl volt a kötelező küldetésein, amiket gond nélkül teljesített. Ezeket kezdőknek találták ki, de ő már régen túl volt a kezdő léten. Nem sokára a Roxfort kapuja előtt állt. Ide még halálfaló nem tette be úgy a lábát, hogy ne több százan rohanják le. És ő Rendtag. Természetesen Dave-nek köszönheti, hogy idáig eljutott, ő védte le Sela-at, hogy átcsusszanjon az ellenőrző varázslatok felett. A kapu kinyílt előtte és ő belépett. Elindult a kastély felé. Hamarosan elérte a tölgyfaajtót. Ahhoz is volt jelszava. A vastag faajtó feltárult és ő belépett az épületbe. Lépései visszhangot vertek.

- Áh, hát megérkezett - csatlakozott hozzá a pincék felől előbukkanó vékony férfi egy pergament tartva a kezében - Üdvözlöm a Roxfortban. Sajnos már nem iskola, de a szépsége még mindig ugyanolyan lenyűgöző - nézett fel a faragott szobrokra.

- Valóban az - nézett körül Sela, majd várakozón Lupinra nézett.

- Kérem, kövessen - mutatott balra egy márványlépcső felé, mely a nagyterembe vezetett - Ez itt a nagyterem - állt meg a súlyos ajtószárnyak előtt - Általában itt szoktunk nagy üléseket tartani, amikre szinte minden tagot meghívunk, akik nem épp küldetésen vannak - Intett be a nyitott ajtón keresztül a most üres terembe - De ma csak kisebb gyűlésünk van, hogy bemutassuk az új tagokat, illetve belemerüljünk pár fontosabb kérdésbe. Kérem Miss Williams, erre tessék - indult tovább az egyik folyosón.

- Miből áll a többi tag előtti bemutatásom?

- Semmi különös, csak McGalagony professzor mondja a nevét, maga feláll és mond magáról pár szót, ha tetszik, hogy a többiek tudják hova rakni az arcát - mosolygott rá halványan a most borostyánszín szemű férfi.

- Világos - mosolygott vissza - Mi a fenét mondjak? - nevetett fel. Úgy érezte, hogy oldania kell a feladatkövető halálfalót magában. Vagyis nem árt, ha normálisnak mutatja magát. És tényleg mit mondjon az ellenségeinek? „Hello, Sela vagyok, halálfaló”

- Nem kell túlkomplikálni - lassított a léptein Remus elgondolkodva - Talán valamit a régi életéről, az okot, hogy miért akart Rendtag lenni, vagy hogy mi a kedvenc étele… - kacsintott rá a végén elmosolyodva. Már ezer éve nem mosolygott. Sela ismét felnevetett. Biztos nem nevetne a férfi, ha tudná, hogy Tonks gyilkosával cseveg, sőt… Ez újabb mosolyt csalt az arcára

Lupin mielőtt újra érezhette volna azt az apró szikrát belül, inkább visszafordult pergamenjéhez, majd odaérve az ajtóhoz betessékelte Sela-t a terembe, ahol már jó páran ültek egy ovális asztalnál. A nő belépett a terembe. Gyorsan összeszedett pár mondatot abból az átfogó történetből, ami a ’múltját’ képezi, majd elfoglalta a helyét a Rendtagok közt. Igyekezett mindent megfigyelni, amit a többiek a tanulási szándéknak tudhattak be.

Az est leszálltával Dave nem tudott többet várni. Tudta nagyon jól, hogy Sela ma ment fel először a Roxfortba. Tudni akart mindent. Végigsimított bal alkarján található tőrt ábrázoló tetoválásán, mire az felizzott, s ő egyetlen nevet ejtett ki a félhomályos teremben, ahol egy hosszú asztal végében ült: - Sela.

Sela bal alkarján az ismerős égető fájdalom jelentkezett. Már a szobájában volt.

Elővette a pálcáját, majd elmormolt egy varázsigét. Hamarosan feltűnt előtte Dave alakja.

- Nos? - hallatszott a szokásos hideg kérdés. Sela vett egy mély levegőt, majd szépen beszámolt Dave-nek mindenről. Lupint egyelőre kihagyta. Feltűnt neki a férfi érdeklődése, amit – ha jól játszik - ki tud használni. De még nem akarta Dave tudomására hozni, mert bárhogy elsülhet a dolog. Dave elégedetten bólintott és intett, hogy visszamehet, mielőtt észrevennék a hiányát.

Sela gond nélkül tért vissza Roxfortba. Lenyűgözte Dave ereje, ahogy ki tudta iktatni az erős varázslatokat is. Kis ideig ugyan, de képes volt rá. Nem aggódott amiatt, hogy ne nyerné el a Rendtagok bizalmát. És Lupint is meg fogja dolgozni a jövőben.

Remus az Esti Prófétát olvasgatta szobájában, de semmi értelmeset vagy újat nem tudott mondani. A kapcsolataik elég jól ki voltak építve ahhoz, hogy mindent szinte rögtön megtudjanak, noha sokszor sajnos az ellenség egy lépéssel előttük járt. Épp esti kávéját kortyolgatta, mikor egy néger férfi feje bontakozott ki a kandalló narancs tüzei közül.

- Remus! Remus, újabb gyilkosságok történtek London peremvidékén - hallatszott a minisztériumi dolgozó, Kingsley Shacklebolt mély hangja - Küldj pár embert a Rendből, valamit kerestek a halálfalók!

- Rendben - pattant fel Remus, majd miután sietősen felkapta vastagabb zakóját és megtudta a címet, végigsietett a folyosón és bekopogott pár ajtón. Egy pillanatra gondolkodott Sela ajtaja előtt, végül oda is bekopogott.

- Nyitva - szólt ki a nő. Ő az ágyán feküdt és egy régi könyvet olvasott.

- Jöjjön - dugta be Lupin a fejét az ajtón - Gyilkosságok történtek. Nyomozunk egy kicsit, hogy mit akarhattak, ha már megakadályozni nem tudtuk őket. Öltözzön fel, kap rá két percet.

Sela azonnal felült, letette a könyvet és már ugrott is a szekrényéhez. Pár pillanat múlva már Lupin mellett állt.

Sietősen hoppanált az ötfős csapat a megadott címre, ahol nem túl szívderítő látvány fogadta őket. Sela nem borzadt el a látványtól. Látott már ennél rosszabbat is. A rendtagok néhány tagja azonban elszörnyedt. Valamit nagy erővel kerestek Sela társai, de megzavarták őket. Látszik, hogy nem volt itt. Talán visszatarthatta volna a vérfarkasokat. Pár halálfalót szét is téptek. A kis csapat nekiállt kutakodni, mikor Sela felkapta a fejét és a fák felé nézett. Még nem látta őket, de érezte a jelenlétüket. Nem mentek el. Odasétált Lupinhoz - Remus - súgta a fülébe. Nem akarta a többieket megijeszteni. Ha kitör a pánik, akkor végük.

- Igen? - fordult felé összeráncolt szemöldökkel, nagyot szippantva a levegőből.

- Gond van

- Tudom - fordult meg lassan és Sela elé lépett a háta takarásába terelve őt.

- Mit csinálunk? - kérdezte, miközben a férfi jobb válla fölött figyelte a villogó szemű lényeket

- Vajon ők is itt lehettek a támadáskor? - kérdezett vissza költőien s jelzett társainak, hogy figyeljenek a veszélyre.

- Egyértelműen - lépett ki mögüle a nő, miközben leguggolt a véráztatta és húsfoszlányokkal tele lévő földhöz

- Mit csinál? - pillantott le rá fél szemmel Remus.

- Csak figyelem őket - felelte. Tudta, hogy Arlyn gyűlöli a vérfarkasokat. Látott is néhány tetemet távolabb. Sela megpróbált észrevétlen csatlakozni egyikük agyára, de nem ment volna könnyen, és veszélyes lett volna minden erejével koncentrálnia rá, hisz akkor lebukhat ezzel a visszatartott képességével - Nem maradtak sokan. Csak öten vagy hatan.

Lupin bólintott - Én is annyit érzek - jegyezte meg észrevétlen előhúzva a pálcáját.

Sela kérdőn nézett rá, de nem volt ideje kérdezni. Az egyik vérfarkas kitört a fák közül. Ösztönösen cselekedett. Lendítette a pálcáját és az állat holtan terült el a földön, kiontott belekkel. Lupin elfintorodott a látványtól de nem volt ideje túl sokat gondolkodni, csak annyit kiáltott oda, hogy ha lehet, akkor kábítóátkokkal vagy kötözőbűbájjal állítsa meg őket, hogy a Minisztérium intézhesse a többit. Nekik nem céljuk a gyilkolás. Sela igyekezett visszafogni magát. A vérében volt a gyilkolás. Még jó, hogy nem az Avada Kedavrát küldte a vérfarkasra. Erőnek erejével koncentrált a kábítóátkokra. Egy idő után azonban senki nem volt mellette, hogy ellenőrizze az átkokat, amiket küldött. A többiek is le voltak foglalva. Remus arrébb sodródva két vérfarkassal is harcolt egyszerre szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal szórva az átkokat. Vad morgás tört fel a három harcoló fél között, s hirtelen nem lehetett tudni, hogy kitől származik. Remus tudta jól, hogy szemei már sárgásan világítottak, de más nem változott a testén. A vele harcolók hirtelen érezték meg dominanciáját, s megtorpantak egy pillanatra. A szívósabb állat ott maradt, de társa inkább könnyebb préda felé indult.

Mikor az utolsó farkast is kiiktatták Sela remegő lábakkal fújtatott. Az egyik lény nem hagyott nyugtot neki, majdnem kétszer is megharapta a heves csatában, amit vívtak. Gyors volt a dög, de végül a nő kerekedett rajta felül. Remus zihálva, és vérző karját fogva lépkedett vissza társaihoz.  - Mindenki megvan? - nézett körül újra normális pillantással, míg ujjairól szaporán csöpögött a vér. Mikor látta, hogy mindenki megúszta karmolás és harapás nélkül, Sela-hoz lépett. - Jól van? Nem esett baja?

- Megvagyok. De maga nem - nézett a vérző karjára.

- Kutya baja - legyintett - Hamar meggyógyul.

- Ez egy vérfarkasharapás Remus - nézett rá keményebb tekintettel.

- Tisztában vagyok vele - üresedett ki a pillantása.

Sela nem kérdezett többet, hanem elfordult és arrébb sétált. Hamarosan vissza is tértek a Roxfortba.

Sela elgondolkodva lépett be a szobájába. Lupin nem volt egyszerű ember. Ha nem hatott rá a farkasharapás, az azért történhetett, mert a férfi már vérfarkas. Egy idő után kopogtak az ajtaján. Sela kérdőn nézett az ajtóra, majd lépett oda és nyitotta ki.

- Sajnálom, hogy megint zavarom… csak meg akartam köszönni a segítségét és sajnálom, ha kicsit tapintatlanul viselkedtem - állt az ajtóban sötétszürke ingében és nadrágjában Lupin könyökig feltűrt ingujjal, ami láttatni engedte bal karján a bekötözött karmolásnyomokat.

- Semmi gond. Végül is majdnem meghaltunk. Érthető volt.

- Minden rendben magával? - kérdezte még egyszer kicsit zavartan.

- Igen. De magának meg kéne mutatnia a karját - nézett kicsit gyanakvón a sebre.

- Nem lesz semmi baja - vont vállat lazán - Már kitisztítottam.

- Tudja, hogy ez nem elég.

- Azért, mert vérfarkas harapás? - mosolyodott el halványan.

- Pontosan azért. De én sem vagyok ostoba. Megvan az oka, amiért nem aggódik miatta, igaz? - lépett beljebb Sela, hogy ha a férfi akar, bejöhessen a folyosóról. Lupin lassan sétált be a szobába még mindig zsebre tett kezekkel, s csöndesen körbejáratta tekintetét a szobában.

- Igen, megvan az oka - fordult a nő felé.

- Korábban harapták meg, igaz?

- Alig voltam tíz éves - biccentett - A házunk melletti erdőben. Voldemort egyik bérence, a pedofil gyerekimádó Fenrir Grayback volt az.

- Igen, hallottam róla. Se itt, se ott nem kedvelték.

Lupin csak helyeslően hümmögött, majd miután elsétált a kandallóig, megfordulva Sela-ra nézett. - Maga nem irtózik attól, hogy egy vérfarkassal beszélget?

- Nem. A maga keze alatt emberek dolgoznak, és amíg a Roxfort befogadja, én sem vagyok maga ellen.

- Köszönöm. A többség, még a Rendtagok közül is páran, ezt nem értenék meg. Félnek tőle, hogy megfertőzhetem őket… Pedig csak akkor fertőz a vérfarkas, ha transzformálódik - vonta meg a vállát végigsimítva ujjával a kandalló párkányán.

- Ameddig nem harapdál, addig nincs gond - mosolyodott el.

Lupin felnevetett. Hosszú idő óta először elengedve ennyire magát.

- Tetszik a humora, Miss Williams - nézett rá újra borostyán szemeivel.

- Ennek örülök - nevetett fel - És inkább maradjunk a Sela-nál. Jobban hangzik.

- Rendben, Sela. Te is tegezz nyugodtan. Nos… nem is akarok tovább zavarni.

- Maradhatsz. Nem zavarsz. Magányomban úgyis csak a könyveimnek élek. Jól esik, ha valaki válaszol is néha.

- Ismerős helyzet, noha bokros teendőim alatt nem panaszkodhatok tétlenségről - sétált az ablakhoz és kinézett a sötétedő parkra. A Tiltott Rengetegben egy fáról seregnyi madár repült fel ijedten, de Remus most nem foglalkozott annak okával. Tekintete az égre siklott, ahol már megjelentek az első csillagok. Sela mellélépett és ő is felnézett. Önkénytelenül nyúlt a kőhöz. Még mindig tudott fájni neki a múlt, noha már nem olyan erősen.

Lupin a lágy légmozgástól megérezte Sela illatát. Hirtelen csapta meg érzékeny orrát, s kellemes érzéssel töltötte el a parfümjének és a ruháinak illata. A nő ebből nem vett észre semmit, csak halkan felsóhajtott, majd a sötét erdőt kezdte nézni.

- Tudod, régebben nem így volt. Mármint az életem. Most megbecsülnek, de mikor Voldemort visszatért, sőt előtte is, sokkal több hátrányom volt abból, hogy vérfarkas vagyok. De most már meg tanultam élni vele, nem panaszkodom. Végre hasznosnak érezhetem magam. Sokan támadták Dumbledore-t, de rengeteget köszönhetünk neki - jegyezte meg tekintetével a hegyek között felbukkanó Hold vékony karéját nézve.

- Igen, nehéz úgy élni, ha az embert megítélik. De mégis… Mikor találkozol valakivel, aki bebizonyítja neked, hogy még van benned emberi… - suttogta halkan, a medálját foga és a hegyeket nézve.

-… a világ a sötét körülményeivel elveszi tőled… - sötétült el a tekintete, ahogy eszébe jutott Tonks.

- El - értett egyet - De, már elmúlt. Elég rég - lépett el az ablaktól, elengedve a követ, ami sejtelmesen derengett.

- Elég rég… - visszhangozta egyetértőn a férfi. Pár percig csak állt ott zsebre tett kézzel, majd megfordult. - Most megyek. Hagylak pihenni.

- Ahogy gondolod - biccentett Sela.

- Jó éjt. Pihend ki magad, holnap nagyobb tanács lesz ezek után, úgy vélem - fordult még vissza az ajtóból, majd távoztában intett egyet és behúzta maga után az ajtót. Sela csak halkan felsóhajtott, majd elment lezuhanyozni és végül aludni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés