34.

Sela az erdő szélén ült. Várt. Letelt az egy hetes képzési idő és most nyomatékosítani akarja a jelenlétüket. Már megmutathatja magát. Már úgyse tudnak ellenük szervezkedni. Az igalomtól világító szemekkel fürkészte a félhomályból a tavat és környékét.

Pár perc múlva a semmiből egy karcsú fekete alak jelent meg mellette, akinek jobbján egy szintén feketébe öltözött nőt állt belékarolva..

- Sela... - fordította sötét tekintetét Dave a farkas felé, s szórakozottan végigsimított egy kis részt a dús bundában.

Az állat a páros felé fordította szépívű fejét.

Dave kezének újabb simítására forró mágia áradt ki a tenyeréből, s a következő pillanatban Sela emberi alakban állt mellettük. Arlyn mióta megjelentek, meg se moccant, csak nézett előre a kastélyra Dave karjába karolva.

A nő csak nézett a férfire. Várta a kérdését.

- Jelentést kérek.

- Minden készen áll Dave. A farkasok erősek, fegyelmezettek és harcra készek. Éhesek - mosolyodott el - A kastélyban senki sem sejt semmit. Nem láttak minket.

- Nagyon helyes. Jó munkát végeztél. Szólj nekik, hogy készüljenek. Perceken belül képes leszek megnyitni az átjárót a többi halálfalómnak az erdő belsejében.

Sela csak bólintott, majd belépett a fák közé, hogy aztán négy lábon folytassa tovább az útját a horda felé.

Síri csend szállt az erdőre.

Dave a mozdulatlan Arlynra nézett, s egy halvány kis mosollyal hajolt a füléhez miután egy apró puszit nyomott a nő arccsontjára.

- Akkor tudod a feladatod, igaz?

A szótlan nő megborzongott Dave hangjától először mutatva némi életjelet mióta megjelentek a Roxfortban. Némán bólintott, és a férfi felé fordította arcát.

- Még visszajövök, miután behoztam a halálfalókat, addig várjatok itt Sela-val. Megértetted?

Újabb bólintás volt a válasz, s a nő mozdulatlanul tűrte, hogy Dave ezúttal a szájára nyomjon egy csókot, majd eltűnjön a fák között. Visszafordította merev arcát a kastély felé, és várt.

Hamarosan egy ügető farkas tűnt fel mellette, majd Sela állt meg Arlyn mellett emberi alakban.

A magasabbik nő továbbra is mozdulatlanul állt, mintha nem is érzékelte volna Sela visszaérkezését. Hosszú fekete hajába bele-belekapott a fák közé beszökő szellő.

Sela csendben állt mellette. Sok munkája feküdt ebben a küldetésben. Volt pár zűr némelyik farkassal, de helyrerakta őket. Ő is mereven nézte a kastélyt.

- Rettegek - suttogta a sápadt és beesett arcú nő.

- Igen, könnyen meghalhatunk - értett egyet vele Sela.

- Nem érted. Én nem fogok harcolni.

- Akkor? - nézett rá kérdőn a nő.

- Nekem más feladatom van - fürkészte idegesen a kastély kivilágított ablakait.

- Micsoda?

- Azt nem mondhatom el. Egyelőre... Dave megtiltotta - suttogta összekulcsolva remegő kezeit.

- De veszélyes - komorult el a nő tekintette.

- Igen... az. Mindenképp. Az... apám műve - húzta el keserűen a száját.

- Az apádé? - kérdezett vissza Sela.

Arlyn lehunyta a szemét, s fájdalom suhant át az arcán.

- Arlyn?

- Igen, az apámé. Az igazié.

- Igazié? Arlyn miről beszélsz?

- Hazudtak nekem éveken keresztül, Sela... az apám... az... Sela, én... én a Nagyúr lánya vagyok... - nyögte ki szinte a suttogásnál is halkabban.

- Micsoda?!

- Jól hallottad - borzongott meg a hideg szellőtől.

Sela hirtelen nem tudott mit mondani. A távolban felhangzottak az első izgatott farkasvonyítások - Mire kellesz Dave-nek?

- Én... nem mondhatom el - harapta be idegesen alsóajkát.

- Micsoda? Hogy merészeled...? - szívta tele levegővel a tüdejét - Lehet, hogy meghalsz ezen a küldetésen és még arra sem méltatsz, hogy elmondd, hogy miért?!

- Sela... kérlek - hunyta le a szemeit.

- Igazad van, nem érdekes - vetette oda dühösen, majd újra a kastély felé fordult. Mélyen belélegezte a levegőt és megérezte egy közeli embercsoport szagát.

- Kérlek, ne haragudj rám... - nézett aggódva és fájdalommal a tekintetében a nőre - Valamit... valamit meg kell szereznem neki.

- Mit? - nézett rá újra Sela, de érezte, hogy farkasa már remeg az izgalomtól, amit az ölés ígérete váltott ki belőle.

- Én se tudom pontosan. Csak... csak annyit, hogy a Rend legyőzéséhez kell, és csak én szerezhetem meg.

Sela csak bólintott jelezvén, hogy megértette és nem haragszik a nőre. Újra a kastélyra nézett. Már csak Dave jelére várt. Ő akart az első lenni, aki kimerészkedik, kiront az erdőből. Elképzelte, ahogy az állkapcsa valakinek a karján csapódik össze és lefetyeli a vérét... lehunyta a szemeit és izgatottan nyelt egyet. Megpróbálta megőrizni az emberi énét. Amióta rájött, hogy befolyásolni tudja a farkasát, azóta sokkal nehezebb volt megtartania önmagát ilyen helyzetekben.

Arlyn is hallotta az erdőben mozgolódó állatok hangját. Közelgett az idő. Alig észrevehetően összerázkódott, mikor megérezte Dave egyik kezét a derekán.

- Készen állsz?

Arlyn nagyot nyelt.

- Meg tudod csinálni. Számítok rád.

A nő kicsit bizonytalanul nézett rá összeszorított szájjal. - Tudom.

- Én bízom benned - súgta a fülébe a férfi.

Arlyn halványan elmosolyodva nézett fel Dave szemeibe, amiben egy pillanatra hihetetlen módon mintha gyengédséget látott volna megvillanni, mint azon az éjszakán, mikor a masszírozás után szeretkeztek. Ez összezavarta, de nem mutatta.

Dave ellépett a nőtől, majd Sela-ra nézve csak bólintott, mire a nő sötét árnyékként el is tűnt a fák között, hogy a nemrég 'leleplezett' kis embercsoport felé ügessen. Még nem tudta, hogy kik azok, de ahogy közeledett egyre erősebben érezte a szagukat. Majd lassan fel is tűntek előtte. Éles hallásával hallotta, ahogy az erdő mélyén megérkeznek hoppanáló társai. Dave megint csak bizonyította az erejét. Rózsaszín nyelve kilógott hosszú pofájából, ahogy a bokrok védelmében a lehető legközelebb lopakodott a csoporthoz, hogy felmérhesse kik is azok.

A kis csoportosulás kellemetlen érzésekkel kémlelte a Tiltott Rengeteget, mely mintha életre kelt volna. McGalagony összeszorított szájjal figyelte az erősödő szélben lengedező fákat. Pár Rendtag és Bimba professzor állt mellette. - Remus, nem tetszik nekem ez a sok farkasüvöltés - jegyezte meg a félhosszú hajú férfira nézve, aki érzékeny orrával a levegőbe szimatolt.

- Nekem se. Túl sokan vannak. Ez nem normális. Ron, szólj még pár Rendtagnak. Az a sejtésem, hogy valami készül.

A fiú bólintott, de mielőtt elindulhatott volna, egy fekete bundájú farkas vágódott ki az erdőből és Ron karja után kapott. Nem bírta tovább a feszült várakozást, ki kellett törnie, de elvétette, fogsora félelmetes csattanással kapott a semmibe. Nem tétlenkedett, újra támadott. Szemében izzó gyűlölet és ölni akarás lángolt.

Ron felordított meglepettségében, de mielőtt a farkas újra rávethette volna magát, Remus vágódott a képbe karmossá vált mancsaival, és a fekete állat pofájába karmolt. Pontosan tudta, hogy ki az.

Az állat röviden felnyüszített, de azonnal reagált. Erőteljes fogsora a férfi csuklóját fogta közre. El akarta törni.

A férfi megpróbálta arrébb terelni Sela-t a többiektől, akik máris pálcát ragadtak, és az erdőből kitörő hordára irányították átkaikat. Egy pillanat alatt hatalmas felfordulás és hangzavar uralkodott el a kastély parkjában. Remus nem törődve vele, hogy Sela hosszú fogai kitéptek pár húsdarabot a csuklójából, felkiáltva kirántotta a kezét az erős szorításból.

A háttérben hallani lehetett egyesek fájdalmas kiáltásait, ahogy valószínűleg elkapták a fenevadak valamelyik tagjukat. Sela azonban nem törődött ezzel. Arrébb hátrált Remustól, majd lassan oldalazva nézett rá. A hátán felállt a szőr és mély hangon morgott. Felmérte az ellenségét.

A férfi kihasználta az alkalmat és pálcájával mit sem törődve elkezdett átalakulni. Pár éve nőtt annyit az ereje, hogy azóta át tudott változni akkor, amikor akart.

A másik csak fölényesen - már ha egy farkas képes a fölényességre - szemlélte Remust. Megvárta, míg teljesen átalakul. Mikor ez megtörtént pár pillanatig csak egymás sárgán izzó szemébe néztek, majd Sela hirtelen kitört Remus ellen, egyenesen a torkát véve célba.

A férfi hárított egy hatalmas karmos pofonnal ellenfele állkapcsára, majd vad harcba kezdtek.

Arlyn alsóajkát harapdálva állt és várt. Néha oldalra pillantott Dave-re. Vele kellett eljutnia a kastélyig. A férfi érezte, hogy hol kezdődött Voldemort mágikus védelme, ami azt a valamit védte, amit meg kellett szereznie. Addig a pontig elmegy vele, kiiktatva a lehetséges varázslatokat és ellenfeleket, onnantól pedig minden rajta fog múlni.

Dave figyelte, ahogy a farkasai szinte elevenen felfalják a kis csoportot. Hemzsegtek körülöttük és mindegyik ki volt éheztetve. Észrevétlenül kell eljutniuk a kastélyig, ahonnan egyre több Rendtag kezdett kiözönleni. Teljes volt a fejetlenség és a hangzavar. Egy adott pillanatban elindult. Arlynt minél előbb be akarta juttatni, hogy ő a harca figyelhessen. Neki kell irányítani a farkasait, tudta, hogy erre Sela képtelen, mivel tökéletes hiányában volt a tervének. És ahogy oldalra esett a pillantása látta is, hogy teljesen le van foglalva, ahogy egy hím farkassal harcolt. Remus volt az. Gyors tempót diktált, ahogy észrevétlen merészkedett közelebb a kastélyhoz. Gyorsan kell végezniük itt, ereje nem sokáig fogja bírni. És ha nem bírja, akkor a kapu, ahol bejöttek bezárul és ők csapdába esnek. Ő és az összes embere. Mindenképp sikerülnie kell! Idegesen és agresszívan gyilkolta az útjába kerülő rendtagokat.

Arlyn szorosan a nyomában sietett nem fukarkodva a zöld halálos átkokkal. Mikor a tömeg majdnem elszakította őket egymástól, megragadta Dave kezét. Felszisszent, mert pont a felkarján súrolta egy átok, felszakítva és felsebezve a bőrét, de nem foglalkozott szivárgó vérével. Minél több embert próbált a halálba küldeni, s próbálta nem elengedni Dave kezét.

Dave erősen fogott rá Arlyn kezére. Nem akarta, hogy elszakadjanak egymástól. Egyre közelebb került a tölgyfa ajtó. Végül odaértek és a férfi egy erőteljes átokkal berobbantotta azt. Pálcájával a farkasokra mutatott, majd parancsba adta, hogy egy részük kezdjen el beözönleni a kastélyba. Bevárta őket, hogy az állatok nagyjából megtisztítsák a terepet és lefoglalják a rendragokat.

Sela minden erejével arra koncentrált, hogy elharapja Remus torkát, ám ekkor meghallotta Dave hangját a fejében. Durván ellökte magártól a másik farkast és a kastély felé kezdett rohanni. Nem akarta kihagyni, hogy odabent gyilkolhat, nem akarta az idejét csak Remusra fecsérelni. Más terve is volt vele a halálán kívül.

Arlyn zihálva vette a levegőt, ahogy Dave után sietett. A harc hevében nem is igazán tudta megfigyelni, hogy merre tartanak, de aztán hirtelen minden sokkal csöndesebb lett, ahogy elértek egy rejtekajtót és egy kihaltabb folyosón találták magukat. Dave még mindig fájdalmasan erősen fogta a kezét. Érezte, hogy vére már a férfi tenyerét is összemaszatolta.

Dave Arlyn sebére irányította a pálcáját és összeforrasztotta azt - Nem akarom, hogy bármi elvonja a figyelmedet - mondta, majd maga után húzta a nőt. Jó pár száz méter után megállt egy falrészlet előtt és rászegezte a pálcáját. Halkan szavakat mormolt, mire egy díszes ajtó jelent meg. - Neked kell bemenned. Én nem mehetek. Itt hagylak, de kijutatlak innen, ha megyünk. Nekem a többiekre kell figyelnem. Ne húzd az időt.

- Rendben. Igyekezni fogok - nézett komolyan a férfira megmasszírozva frissen összeforrasztott karját. Vett egy nagy levegőt, és kezét az ajtóhoz érintette, mely sziszegve elolvadt az érintésétől. Arlyn a sötétségbe bámult, majd visszanézett Dave-re, aki csak arra várt, hogy belépjen - Vigyázz magadra! - lépett oda hirtelen hozzá, és egy gyors csókot nyomott a férfi szájára azzal a tudattal, hogy lehet, hogy ez volt az utolsó csók, amit adhatott neki. Aztán gyorsan belépett az ajtón, mielőtt láthatta volna Dave reakcióját, s a fal rögtön elnyelte. Egyedül állt a sötétségben, míg pálcájával fényt nem gyújtott.

A férfi csak nézett utána pár pillanatig, majd sietve elindult visszafelé. Tudta, hogy gyorsnak kell lenniük és hatékonynak. Nem ártana néhány rendtagot elfogni, hogy kiszedjenek belőlük ezt-azt. Azon kívül annyi embert akart megölni, amennyit csak lehetett. Kilépett a csarnokba, ahol a visszhangos csata dúlt. Nyugodtan sétált pár lépést, majd felemelte a pálcáját és megölte az első Rendtagot. Aztán a következőt. Nem lacafacázott sokat, olyan gyorsan gyilkolt, amilyen gyorsan csak képes volt rá.

Kingsley Shaklebolt fekete bőrén csillámlott az izzadtság, ahogy egyre gyorsabban kiáltotta mély hangján az átkokat, s az időközben megérkezett halálfalók hadával is szembenézett.

Zihálva állt meg egy pillanatra, ahogy kiverekedte magát két Rendtag közül. Bundája néhol csatakos volt a vértől: a sajátjától és másokétól. Lihegve nézett körbe, mikor meglátta a védtelen férfit. Felmordult, hátracsapta a füleit, majd egy ugrással mögötte termett és fogait a vádlijába mélyesztette.

Kingsley felordított, majd az állatra küldött egy erős átkot, de tudta hogy késő.

Sela kirántotta a férfi lábát, és mielőtt az ráesett volna, elugrott mögüle, hogy pár pillanattal később a mellkasára állva nézzen mélyen a szemébe. Szinte vicsorogva vigyorgott.

Halk morgását csak a férfi halhatta.

Kingsley hasztalanul próbálta felemelni pálcát tartó kezét, mert az egyik karmos mancs pont arra nehezedett, így szabad baljával, puszta kézzel próbálta letolni magáról az állatot.

Sela azonban utánakapott és egy harapással eltörte a csuklóját. Hallotta, amint a férfi felordít. Kitátotta hatalmas pofáját. Nem a nyakát fogja elharapni. Fogait a férfi arcába mélyesztette.

A néger férfi még vonaglott pár pillanatig, aztán nem moccant többet.

Sela elengedte magában az állatot, feltépte a nyakát, kiontotta a beleit és abból kezdett lakmározni. Pofája, mellkasa és mellső lábai hamarosan vörösek voltak a vértől. Mikor kiélte vérszomját és nem volt többé érdekes számára a test a tekintete a tömeget kezdte fürkészni. Egy pár rendtagot már megharapott, de életben hagyta őket, hogy viseljék a következményeket és már nem találta izgalmasnak. A hőn áhított célszemélyt kezdte kutatni, akit magával akart hurcolni. Hamarosan meg is látta. Elindult felé, hogy nyugodtan, a barátja vérétől csatakos testével sétáljon be a látóterébe.

Remus vadul morgott és karmos mancsaival kíméletlenül kaszabolta az ellenfeleket, már nem érdekelte, hogy elméletileg nem kéne ölnie, most már ölni akart. Minden egyes halott halálfaló és vérfarkas után megfagyott lelkében sötét öröm pendült meg. Érzékei annyira kiéleződtek, hogy kapásból hárította a hátulról érkező Sela csapását.

Sela egy pillanatra megállt a támadása előtt, hogy ellenfele szemügyre vehesse. Majdhogynem büszkén húzta ki magát előtte. Bundája összeragadt a rengeteg vértől, szájában még ott voltak a fekete férfi hús- és bőrfoszlányai.

"Gyönyörű vagy, mondhatom!" - üzente Remus hangtalanul, a külvilág csupán vad morgását hallhatta, ahogy szembe került a csapzott fekete állattal.

"Tőled nem megszokott a bókolás" - válaszolta gúnyos hangot megütve - "Túl sok szerettedet ölöm meg. Nem dühítő?"

"Tudod a választ" - ugatott fel - "Szánalmas lotyó vagy, Sela! Tévedtem, mikor azt hittem, hogy van még benned emberi, amit lehet szeretni. Kegyetlen és ocsmány gyilkos vagy. De... gondolom ezt nem én mondom neked először. Még Martin sem tudott megváltoztatni. Szégyen..."

"Mondod te? Te csak büdös, koszos vérfarkas vagy cél nélkül, élet nélkül! Én legalább hiszek valamiben és a nézeteim szerint halok meg! De te? Ki vagy te Remus? Senki, egy roncs, egy értéktelen féllény korcs. Te még a saját életedben sem, hiszel. De ne aggódj, ez már nem sokáig lesz így."

"Ha tényleg ilyen vagyok, akkor gyerünk! Gyere, ölj meg! Vess véget egy általad pondrónak tartott életének, akivel azért jól elszórakoztál, ne tagadd!" - nevetett fel a nő fejében sértő hangon.

"Egy szóval sem tagadom, de a dolog érvényes oda-vissza, nem igaz? Ne mondd, hogy nem élvezted, mert hazudnál, ha ezt kijelentenéd. Hatásom volt rád, és ha akarom, akkor még mindig lenne. Sőt, van is. Hát nem tűnt fel, hogy nem hagytam, hogy kirakj az életedből? Elértem, amit akartam Remus. Sosem fogsz elfejteni, én már sosem fogok megszűnni a számodra, akár kilépek a Roxfort kapuján, akár nem. Akármit teszel is: én nyertem." - kacagott fel hidegen - "És igen: jó volt veled. Nagyon is" - tette hozzá negédesen.

A férfi újra felmordult, karmai a sáros talajba vájtak. "Az lehet, hogy hatással voltál rám, és élveztem, mikor együtt voltunk, de már sosem leszek képes másként nézni rád, mint a leggyűlöltebb ellenségemre, aki megölte a számomra legfontosabb embert, és aki volt olyan gyenge, hogy a saját szerelmét is átküldje a túlvilágra!"

Sela tekintette elborult - "Neeem Remus, te voltál gyenge, amiért velem próbáltad feledni a fájdalmadat, amit a kis barátnőd elvesztése okozott neked. Velem ellentétben, te semmit nem tudsz rólam. És nem gyilkos vagyok Remus. Hanem halálfaló. Az egyik legjobb. Csak hogy tudd, ki fog veled végezni"

"Akkor mire vársz, ribanc?! Mutass is valamit!"

A nő felmordult, hátán égnek meredt a szőr - "Nem tűröm, hogy sértegess, te féreg!" - üvöltött fel, majd ugrott is és elkapta Remus torkát, amit azonnal cibálni is kezdett.

De mielőtt az éles fogak átharaphatták volna, izmos mancsával kíméletlenül lesújtott Sela pofájára, s maga alá gyűrve kezdtek birkózni ott harapva és szaggatva a másikat, ahol csak érték. Remus nem fogta vissza magát. Az évek során visszafojtott minden állati és emberi indulatát beleadta a harcba.

Arlyn igyekezett nem túl lassan végigmenni az alagúton, melynek nyirkos köveit megvilágította a

tenyerébe varázsolt lánggal. Ahogy egyre messzebb került a bejárattól, úgy lett egyre szárazabb a torka. Minden pillanatban számított rá, hogy valami megtámadja, vagy valamilyen akadályba ütközik, de eddig nem történt semmi. Csak az ősi kastély sóhajai és a vízcseppek hangjai törték meg a szinte a dobhártyáját nyomó süket csöndet.

Aztán az alagútnak hirtelen vége lett, s a visszhangokból ítélve egy tágasabb terembe jutott. A lángot följebb tartva kémlelte a termet, de amint belépett, a falon körben fáklyák gyulladtak zöldes színbe vonva a falakat, melyeken smaragd színű faragott kígyók domborművei voltak tanúi az idő múlásának.

Arlyn érezte az erős varázslatokat, de tudta, hogy valami nincs rendben. Olyan volt, mint egy védelmező tojáshéj, csak az volt a probléma, hogy úgy érezte: a sárgája hiányzik... Kinyújtva kezét megérintette a védőfalat, mely felizzott az érintésére, s egy rés nyílt rajta lemosva kezéről a félig rászáradt vért. Belépett a védett területre. Csizmái hangosan kopogtak a nyirkos kőpadlón, s

kétségbeesetten nézett körbe. A szemközti falnál egy kisebb láda állt két ágaskodó kígyó szobra között egy emelvényen. Odasietett. Most tudatosult benne, hogy Voldemort tényleg az apja volt, mert tudta, hogy mást nem engedtek volna át ilyen könnyen a varázslatok. Reszkető kézzel nyúlt a fekete díszes láda felé. Szíve a torkában dobogott, ahogy felnyitotta, majd egy kétségbeesett kiáltást hallatott, mely felerősödve visszhangzott a csarnoknak is beillő teremben. - Az nem lehet! Hol van?! - motyogta maga elé és tűvé tett minden zugot. Előre rettegett tőle, hogy ezért mit fog Dave-től kapni, de sehol sem találta amiért jött. Szemei égtek a kudarc könnyeitől, ahogy elkezdett visszafele rohanni az alagúton.

Ám ekkor Arlyn egy erőteljes rántás érzett a derekánál. Lejárt az idejük, most kell visszamenniük vagy itt maradnak.

Sötétség. Aztán újra fény. Halálfalók. Rengeteg halálfaló, habár sokan meghaltak. Két farkas, még mindig hadakozott. Az egyik Sela volt és épp igyekezett a földhöz szegezni a másikat. Pár halálfaló segített neki, elhangzott pár béklyózó átok, így hamarosan a farkas összekötött lábakkal és pofával feküdt magatehetetlenül, csak a szemei világítottak gyilkosan.

Dave lépett elő - Nos, hol van?

Volt rajta pár seb, fekete inge szakadtan lógott rajta. Kimerült.

Arlyn ajka megremegett. A jelenlévő társaság közül még ő nézett ki a legrendezettebben, hiszen alig vett részt a harcban. Képtelen volt állni Dave tekintetét. Térdre vetette magát a férfi előtt és a nadrágjába kapaszkodott: - Én nagyon sajnálom, Dave... nem tehetek róla... kérlek bocsáss meg...

- Hol van? - ismételte meg keményebben, bár már szinte tudta a választ.

- Nem volt ott... Nem volt ott! - nézett fel rá rettegve.

- MI AZ, HOGY NEM VOLT OTT?! - ordította Dave, majd Arlynra szegezte a pálcáját, de mielőtt kimondhatta volna rá a kínzóátkot, Sela ugrott Arlyn elé és fenyegetően felmordult - ELLENEM FORDULSZ TE DÖG?! - ordította magából kikelve a férfi, majd egy hátráltató ártással nagy erővel egy fatörzsnek vágta Sela-t, aki nyikkant egyet és elterült a földön.

Dave már-már majdnem megátkozta Arlynt, mikor a másik farkasra esett a pillantása. Leengedte a pálcáját, odalépett hozzá és leguggolt mellé. Pár másodpercig csönd volt aztán a férfi megszólalt - Üdvözöllek Remus. Majd te választ adsz a kérdéseimre - mosolyodott el, de ebben nem volt semmi bíztató. Végül felállt és elindult.

Arlyn reszketve figyelte Dave-et. Szinte már a csontjaiban érezte az erős átkait, de mégsem kapott semmit. Miért? Sela-ra esett a pillantása, s amilyen gyorsan csak tudott, odasietett hozzá és az ölébe vette a vértől csapzott, sebes és nehéz fejet. Már nem érdekelte, hogy vérfarkas, csak az számított, hogy minden rendben legyen vele.

Sela kinyitotta a szemeit, majd halkan nyüszögött egyet. Végül felállt. Tett egy pár bizonytalan lépést, de nem esett össze. Valamelyik halálfaló a vállára dobta Remust és úgy vitte a férfit. Mindenki csendben volt. Érezték: ez hatalmas kudarc volt, feleslegesen vállalt kockázat.

Dave őrjöngve rontott be a szobájába és azonnal felrobbantotta az asztalát. Ritkán vesztette el ennyire a fejét. Tört és zúzott, hamarosan tollak és porfelhők szálldostak a szobájában. Végül a falba égetett, vagy lőtt lyukakat, vagy csak ököllel verte azt. Mindenki messzire elkerülte a szobáját.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés