37.

Sela pár óra múlva felállt és otthagyta az elszenderedő Arlynt, akit teljesen lefárasztottak a heves érzelmei. Belépett abba a szobába, ahol a padlót alvadt vér borította és egy jéghideg, már merev férfi teste hevert megcsonkítva. Nem vette elő a pálcáját csak összpontosított. Hamarosan, hívására meg jelent az a folyékony áttetsző anyag, amit egykor Martin tudott uralni. Véletlen fedezte fel, hogy ő is képes erre. Még az erdőben történt, egy jelentéktelen harc közben. Véletlen volt az egész, de az eredmény lenyűgözte. Hogy erre nem gondolt előtte! De aztán nem nyúlt ehhez a 'képességhez', nem akarta Martint kihasználni, nem ezért hordja a nyakában. De idővel változott a szemléletmódja. Pálca nélkül is visszaillesztette a levágott darabokat a férfire. Tudta, hogy nem volt logikus értelme, de nem akarta, hogy csak úgy kidobják a testét megrothadni. Ennyivel tartozik Remusnak, habár joga sincs a testéhez hozzáérni. Csak mikor végzett, húzta elő a pálcáját, hogy pár mozdulattal Remus teste az atomjaira essen szét, miközben a lelkének a maradékát is kiszabadította börtönéből. Mintha elhaló és visszhangos farkasvonyítás hangzott volna fel a szobában, aztán csend lett. Néma csend. A nő felsóhajtott, de nem mutatott semmilyen érzelmet. Némán megfordult és hátrahagyta a véres szobát. Hiába: a férfi bátorságát el kellett ismernie. És valahol, mélyen önmagában, csodálta is.

Arlyn mikor felébredt egyáltalán nem érezte jobban magát, mint az éjszaka folyamán. Arcára rászáradtak a könnyek, és még mindig érezte ezt a zavaró kételyt a lelkében, mely megmételyezte a gondolatait. Nehezen viselte az áldozatai képét a fejében, akik egyre csak vádolták és vádolták a már megszokott hangok mellé betársulva. Némaságba burkolódzott, ahogy egy szó nélkül lezuhanyozott és kölcsönvéve Sela egyik vékony fekete köntösét mezítláb elhagyta a szobát. Kora reggel volt, a nap éppen hogy csak felbukkant a látóhatáron. Kérjen Dave-től segítséget? Vagy.. fordítson hátat az egész eddigi életének? Az eszméknek, amikért élt, amikért gyilkolt?
Lassan haladt holdkórosként a folyosókon. Nem tudta, hogy mit tegyen. Ölje meg magát a lelkiismeretére hallgatva, vagy próbáljon uralkodni felkavarodott érzésein? Képes lenne rá? De hogyan?

A nő Jegye feketén felizzott, ahogy mestere magához követelte lényét.

Arlyn összerándult, majd lehúzta a selyemköntös ujját sajgó karjára. Nem volt választása. Halkan kopogott be Dave-hez. Nem lepődött meg rajta, hogy ilyen korán ébren fogja találni. A férfinak szokása volt, hogy nem egyszer hajnalonként kint sétált a parkban összeszedni a gondolatait. De ma tudta, hogy a szobájába kell mennie. Érezte a kapcsolaton át, amivel láthatatlanul magához láncolta.

- Nos? – szólalt meg a férfi. Nem kertelt, ahogy sosem tette. Tényeket akart és azoknak a tényeknek eredményekről kellett szólniuk. Nem volt más lehetőség.

- Megöltem - suttogta színtelenül, lehajtott fejjel. Hosszú tincsei az arcába lógtak.

- Helyes - jelentette ki, de aztán megakadt a tekintete a nő arcán. Érzéke volt az érzelmekhez. Lénye, mint valami fekete lyuk, úgy szippantotta magába Arlyn fájdalmát, hogy ezzel táplálja az erejét, bár erre nem igazán volt szüksége. De élvezte. Gúnyosan elvigyorodott - Csak nem... sajnálod a vérfarkast Arlyn?

- Én... én nem! - kapta fel a fejét és rázta meg tagadólag egy lépést hátrálva, ahogy tekintete befogta az ágya mellett egy árnyas fotelban dohányzó férfi képét.

- Ne hazudj nekem - nyomott meg minden egyes szót vészjóslóan a férfi, miközben igencsak ijesztő tekintettel nézett Arlynra. Tudta, hogy mi jár a nő fejében. Nem fogja hagyni, hogy mindez bekövetkezzen. Sela-t is megőrizte, Arlyn is jó lehet még bármire. Nem tűri az ellentmondást, a megingást, de legfőképp az árulást. És ezt a nő is nagyon jól tudja.

Arlyn nagyot nyelt. Tudta, hogy mennyire veszélyes gondolatai támadtak. Néha úgy érezte, hogy noha Dave-nek nem volt akkora tehetsége az Okklumenciában, mint Voldemortnak volt, de mégis veszélyesebbnek ítélte a férfi tekintetét. Nem tudta teljesen elrejteni előle az árulkodó gondolatait.
- Én csak... én csak... - hajtotta le újra a fejét köntöse selyemövét gyűrögetve.

- Igen? - sziszegte Dave. Ujjai közt észrevétlen tűnt fel fekete vékony pálcája.

A nő képtelen volt befejezni a mondatot. Lehajtott fejjel szorította össze kiszáradt száját.

A férfi felállt és a nőhöz sétált. Pálcáját az álla alá rakva mélyedt el a kék szemekben. Zöld szemeiből sütött a düh, az erő, a kegyetlenség... a gonoszság. Ő már régen nem az a Dave Gahan volt, aki a Depeche Mode-ban énekelt, akinek annyit jelentett az élet, a család, a szerelem, a banda... Már csak egy cél vezérelte: a hatalom. És mintha... mintha a düh nemcsak Arlyn 'áruló' gondolatai ellen irányultak volna, ha maga Arlyn felé, amiért mindezt elvette tőle. Amiért tönkretette. Amiért meg kellett öletnie Martint. Amiért el kellett hagynia a családját. Amiért gyilkos lett. Amiért nem volt más választása, mint gyilkossá válni. Talán Flecth-t is megölte.

Arlyn riadt szemeiből két könnycsepp gurult le, ahogy egész testében reszketve nézett fel a férfira összébb húzva magán a vékony köntöst.
- Mit... mit akarsz csinálni velem? - suttogta rekedten.

- Biztosítani, hogy nem árulsz el... mert akkor tudod, hogy mi történik veled, ugye kicsi Arlyn? - kérdezte, mintha egy gyerekhez beszélne, hangja mégis sötéten csengett.

Újra nyelt egyet. Tudta, hogy akkor megöli. Nem is akárhogy.
- És... hogy akarod... biztosítani?

- Elég, ha annyira félsz tőlem, hogy eszedbe se jutna ilyesmit tenni. Nagy ostobaság lenne...

- Mivel tudnál még úgy megfenyegetni, Dave? Én... én már belefáradtam... - suttogta elcsukló hanggal.

- A fenét. Arlyn, te erre születtél. Szó szerint - mosolyodott el - És nincs választásod. Amíg élsz, ezt csinálod... mert, ha nem csinálod, nem élsz sokáig - fordított hátat a nőnek.

- Nem, Dave! Azt nem teheted velem! - kiáltott rá hirtelen kitörve.

- Nem-e? - kérdezett vissza gonoszul vigyorogva - Kérdezd meg erről Sela-t. Ő már többet tud ebben a témában.

- Mit csináltál vele? - húzta össze szemeit.

- Áh, semmit. Él még nem? Neked csak ez számít, nem igaz? De ne akarj rosszabbul járni, mint ő Arlyn.

- Ugyan mit tehetnél velem, amitől ennél is rosszabbul érezném magam? Túléltem már pár aljas húzásodat, nem emlékszel?! - sziszegett rá.

- Aljas? Nem Arlyn, még csak most jön a java.

- Mit akarsz? - suttogta és nem tudta elrejteni a szemében felcsillanó félelmet, ahogy lassan távolabb kezdett araszolni a férfitől.

De Dave követte.
- Hogy mit akarok? Téged. A lelkedet. Teljesen - felelte elsötétült tekintettel.

- Nem, Dave. Azt nem teheted! Azt nem adom! - tiltakozott védekezőn megemelve a kezeit és tovább hátrált. Ijedten rezzent össze, mikor háta a falnak ütközött.

Dave jobb karját megtámasztotta Arlyn mellett miközben testével teljesen a falhoz szorította a nőt.
- Már késő Arlyn. Évek óta az. A kezemben vagy - suttogta.

- Nem, Dave! Sosem leszek teljesen a tied! - köpte az arcába szikrázó szemekkel.

A férfi csak elmosolyodott, majd a szájába súgta:
- Ebben egészen biztos vagy? - találtak rá hosszú ujjai a nő kecses nyakára és finoman ráfonódtak, hogy enyhén szorítani is kezdjék - Hát nem emlékszel arra a napra, évekkel ezelőtt, mikor lekötötted az erőmet? Akkor adtad el nekem a torz és elfajzott lelkedet Arlyn! - szavai fokozatosan keményedtek meg.

- Nem... nem! - suttogta reszelősen - Hazudsz! Legfeljebb a dementorok vehetik el teljesen... az ember lelkét! Te nem! Senki sem! Még... az apám sem tudta... volna...
Érezte, hogy kezdi nehezebben venni a levegőt. Kezeivel próbálta elszorítani Dave csuklóját, hogy levegőhöz jusson.

- Kipróbáljuk? - kérdése halk volt, de szinte üvöltött az a hangsúly, amivel kiejtette a férfi ezt a szót.

- Rohadj meg! - hunyta le a szemeit, és érezte, hogy a fájdalomtól egy könnycsepp gurult le az arcán.

Dave megragadta a nő torkát és elrántotta a faltól, hogy erőteljesen vágja újra neki az anyagnak. Szemei szikráztak a dühtől.
- Jobb, ha nem teszed próbára a türelmem Arlyn! - mondta erőteljesen, miközben szorítása erősödött.

- Miért?! - húzta össze megvillanó szemeit kárörvendően - Talán halálra versz?! Hajrá! Gyűlöllek! - köpte utálattal és a levegőhiánytól reszelősen.

- Gyűlölhetsz. Nem érdekel. Nekem egy dolog számít: légy hozzám hűséges. Mert, ha nem... – villant meg fenyegetőn a tekintete.

- Akkor mi? Na! Gyerünk! Nem úgy ismerlek, hogy csak a szád jár! - nevetett fel keserűen.

- Nem hinném hogy most akarnál kínhalált halni, Arlyn.

Arlyn erre csak egy mérhetetlenül gúnyos kis mosolyt villantott fel - Nem félek tőled, Dave...

- Valóban? - nézett rá egy kis gonosz mosollyal a száján - Fogsz Cica, hidd el. Fogsz.

Arlyn csak újra felkacagott, majd végigsimított a torkát szorító karon.

Dave elkapta a csuklóját. Nem tudja lekenyerezni. Eddig se tudta, ő használta a nőt és nem fordítva. De Arlynnak nem is az volt a szándéka, hogy lekenyerezze. Egyszerűen félig bomlott agya ezt a parancsot adta neki.
- És most mi lesz Dave? Meddig akarsz fojtogatni? Meddig akarod fitogtatni az erődet? Szánalmas megalomániás pondró vagy! - sziszegte a végén megvetéssel.

Dave tekintete újra elborulni látszott.
- Ne sértegess te utolsó őrült leszbikus szuka! - üvöltött fel, majd erővel csattant a keze Arlyn arcán.

Arlyn reflexszerűen odakapta a kezét, hogy letörölje a felrepedt szájából kifröccsenő vért, majd visszafordította a fejét Dave felé megnyalva sebét.
- Ha tényleg... leszbikus lennék, akkor mégis mit kerestem az ágyadban, mondd csak? - kérdezte nyugodtan. Nem hatotta meg Dave pofonja. Kapott már sokkal durvábbakat is az élettől.

- Jó hasznodat veszem, az tény - mosolyodott el a férfi, majd elrántotta a nőt és erővel újra a merőleges falnak lökte.

Arlyn felnyögött a hátába és a könyökeibe csapó fájdalomtól. Nem is gondolkodott és már a kezében is volt a pálcája, amit Dave-re fogott.
- Ne merészelj hozzám érni! - sziszegte, miközben szeme egy pillanatra világoskéken villant.

- Engem akarsz megátkozni te szuka?! - csattant fel a férfi. Ereje feltámadt benne, recsegtek a falak, ahogy szétfeszítette a szobát, és mintha elhalványult volna a fény.

Arlyn tekintete elsötétült, de még nem a félelemtől. Érezte, hogy saját ereje is bontogatni kezdi szárnyait. Míg Dave-ét feketének és fojtogatónak érezte, sajátját a szeme sarkából kékes árnyaltúnak látta.

Dave érezte, hogy Arlyn ellene feszül, de pontosan tisztában volt vele, hogy sakkbábúhoz hasonlóan fogja félresöpörni a kis erőpróbálkozását a nőnek.

- Mit akarsz Dave? - kérdezte újra, mert elege volt már a helyzetből. El akart bújni a saját kis világába, hogy még mélyebbre süllyedhessen a depressziójába és önmarcangoló gondolataiba - Mindketten tudjuk, hogy már régóta erősebb vagy nálam. Meg akarsz félemlíteni? Mert ha igen, rossz úton haladsz - nézett rá, majd pálcáját visszacsúsztatta köntösének zsebébe.

- Igazán? Én nem hinném - nézett rá. Az ablaküvegek elkezdtek berepedezni - Nem hagyom, hogy elfordulj tőlem, Arlyn.

- És mégis mit tudsz tenni ellene? Magadhoz láncolsz? Még jobban, vagy mi? Dave, haladjunk! Fáradt vagyok! Belefáradtam ebbe az egész harcolósdiba veled! - lépett oda hozzá és nézett az elsötétült szemekbe.

Ebben a pillanatban az üveg megadta magát Dave erejének, de ahelyett, hogy kifelé estek volna, ellentmondva a fizika törvényeinek befelé zuhantak az éles darabok... egyenesen Arlyn felé. A nőnek elugrani sem volt ideje, a csillogó darabkák máris körbevették a testét, és belemélyedtek a bőrébe, ahogy hosszú, mély és éles csíkokat hagytak a testén, ahogy bele-belekaptak a húsába.

A levegőt betöltötte a nő vérének szaga, ahogy újabb és újabb sebekből fröccsent Dave-re és a padlóra. A fájdalomtól elakadt a lélegzete, így nem is tudott felordítani. Csak állt a férfi előtt meg-megránduló testtel, ahogy újra és újra bőrébe vágtak a szilánkok, és kapkodta a levegőt.

Dave abbahagyta a nő kaszabolását, de a darabkák még a teste körül örvénylettek, mint ezernyi apró fényes szentjánosbogár.

Arlyn pár pillanatig csak zihálni tudott. Köntöse több helyen elszakadt, és sötéten csillogott a sebeiből folyó vértől.
- És... most... ettől... jobban érzed magad? - zihálta akadozva.

A darabkák lehulltak a földre és Dave Arlyn előtt termett. A legközelebbi falnak szorította a nőt és a szájába súgta - Határozottan...

- Legalább... te... - suttogta, majd nem tudta megállni őrültebbik énjére hallgatva, hogy ne köpjön egy adag vért Dave arcára.

Dave egy lassú mozdulattal letörölte a vért magáról, majd Arlyn ajkai után kapott, hogy durván megcsókolja. testét szinte a falba nyomva.

A nő ellenkezett, nem nyitotta meg neki a száját, sőt durván az alsóajkába harapott, és vérző kezeivel tartott ellent a férfinak.

De Dave-et nem érdekelte. Egyik keze alulról indított támadást Arlyn ellen, dühösen félredobva a vékony köntös anyagát.

- Neh! Dave! Ne! - ellenkezett továbbra is, megpróbálva eltolni a férfit, s elfordította az arcát a sebző csókok elől.

De Dave-et nem érdekelte Arlyn tiltakozása. Ujjai mohón tűntek el benne. Még mindig fűtötte a düh belülről.

Arlyn panaszosan felnyögött ujjainak durva mozdulataitól, és próbálta lefogni a kezeit.
- És most meg megerőszakolsz, vagy mi? Egyszer már megtetted... - itt panaszosan újra felnyögött - Ezzel akarsz... hatni rám?

- Fogd be! - fújtatta a nyakába, és beleharapott a bőrébe. Nem finomkodott.

Arlyn felkiáltott a fájdalomtól és most az ő véres és csupa seb keze ragadta meg a férfi torkát, hogy az eressze el a fogai közt tartott bőrét.

Dave cserébe tövig csúsztatta a nőben az ujjait, és a nyakába nevetett.

- Perverz állat!!! - kiáltott fel, és gyűlölte áruló testét, mert érezte, hogy Dave ujjai egyre könnyebben kezdenek csúszkálni benne.

- Hisz élvezed - mormogta a nyakába.

- Nem! NEM ÉLVEZEM! Az lehet, hogy a testem, amit megint elcsúfítottál, élvezi, de ÉN nem!!! - kiáltott az arcába gyűlölködve.

Dave durván megfordította a nőt, és újfent a falnak szegezte testével.
- Hát, ez igazán nagy kár Arlyn. Mert én élvezni fogom - dobta félre a vékony köntös szakadt maradékát.

- NE! DAVE! NE MERÉSZELD! - küzdött tovább a nő ott karmolva a férfit hátranyúló kezeivel, ahol érte.

Dave csak felnyögött a fájdalomtól és fél kézzel kiszabadította félig ágaskodó tagját, majd azon nyomban dolgozni kezdett rajta, nem törődve az Arlyn okozta fájdalommal. Fél kézzel erősen szorította a nőt, miközben kellő izgalmi állapotba hozta magát, majd durván vágta tagját a nőbe.

Arlyn összeszorított szemmel fájdalmasan sikoltott fel. Érezte, hogy végigfutnak a könnyek az arcán, melyek csípték még mindig vérző sebeit, de semmi volt ez a fájdalom a Dave által okozotthoz képest. Körmeivel a falat vájta, és üvöltött. Most mindennél jobban gyűlölte, hogy nő!

Dave nem törődött vele. Meg akarta alázni, be akarta mocskolni a nő lényét. És tudta, hogy a legjobb úton halad efelé. Artikulátlanul és hangosan nyögött, ahogy egyre mélyebbeket döfött, de ügyelt rá, hogy ha végez Arlynnal, most ne kezdjen el ömleni belőle a vér.

Arlyn teste pattanásig feszült a fájdalomtól, de most mégis más volt, mint múltkor. Ugyan durvák voltak Dave lökései, érezte, hogy nem sebezte még fel túlságosan. Gyűlölte azt a részét, amelyik élvezte is valahol a fájdalmas aktust. Magában viaskodott, hogy arra az énjére hallgasson-e, aki fohászkodott, hogy Dave hagyja abba végre, vagy arra, amelyik hagyni akarta magát felengedve testét, hogy élvezze a helyzetet. A két véglet határán járt. Már nem sikoltott...
Nagy levegőt véve engedett útjára jó pár friss könnycseppet, mikor érezte, hogy ágyéka döntött helyette, s érezte, hogy egyre nedvesebbé válik. Kínlódott ettől a kettőségtől. Szó szerint érezte, ahogy szenvedve viaskodik továbbra is a falat vájva.

Dave gyorsított a mozdulatain, miközben durván Arlyn lapockájába, majd vállába harapott. Érezte, hogy egyre könnyebben csúszik a nőbe. Ajkain a vér íze játszott. Élvezettel nyalta le a vörös folyadékot Arlyn hátáról.

Újra felkiáltott, mikor Dave beleharapott egyik sajgó és vérző sebébe újabb vérpatakot indítva hátán egy kíméletlen döfés kíséretében. Magában fohászkodott, hogy élvezzen már el, vagy beleőrül önmaga marcangolásába! Érezte, hogy egyre inkább megalázottnak kezdi érezni magát! Pedig nem akarta, hogy Dave elérje a célját, ami pont ez volt! Megfeszítette a testét, majd úgy döntött, hogy nem engedi, hogy Dave önzőn elvegye, amit akar. Fenekét a férfi ágyékának nyomta, és lejjebb támaszkodott a falon, hogy végre olyan szöget vegyen fel, ami számára is élvezetes lehet. A kemény férfiasság még mindig durván járt a testében, de most már nem tudta megállni, hogy egy fájdalommal keveredett élvezetes nyögés hagyja el kiszáradt és sebes ajkait.

Dave azonban nem tűrte, hogy Arlyn önállóan döntsön. Keményen belemarkolt a nő hosszú tincseibe és hátrafeszítette a fejét, ezzel hozva őt kiszolgáltatott és kényelmetlen helyzetbe, miközben még keményebben és durvábban ostromolta a nőt, állatiasan nyögve.

Arlyn újra felsikoltott a fájdalomtól, ahogy nyaka és gerince fájdalmasan feszült hátra. Azt hitte, menten kettétörik, de Dave vigyázott rá, hogy annyira ne rántsa hátra a fejét. Érezte, hogy egyre több hajszálát tépi ki a vad mozdulatok közben. Szétvagdosott hátán, s testének többi részén is fájdalmasan csíptek és sajogtak a mély sebek. Érezte, hogy a vérveszteség lassan kezdi megviselni.

A férfi rákontrázott a mozdulataira, ahogy lehajolt Arlyn egyik vállához, feltépte az egyik sebét, és szívni kezdte a vérét.

A nő torka fájdalmasan kapart a korábbi fojtogatástól és az üvöltéstől, mely elhagyta azt a hirtelen fájdalom hatására.
- Neh! Dave..... Könyörgök! Megölsz!!! - kaparta tovább véres körmeivel a falat.

- Ugyan, dehogy. A halál... megváltás és... ah... nem... büntetés! - nyögte a férfi durva lökései közben, majd erősen a nő vállára harapott, miközben extázisszerűen élvezett belé.

Arlyn azt hitte, hogy elájul a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Érezte, hogy hátán még mindig forró patakokban folyik a vér, s úgy érezte, mintha Dave magja forrón perzselné, belülről is fájdalmat okozva. Minden tagja reszketett a sokktól és a fájdalomtól.

Dave párszor még megmozdult benne, inkább a saját örömére, semmint Arlynéra. Végül kicsúszott belőle és vadul megfordította a falba nyomva a nőt.
- Még mindig el akarsz árulni? - sziszegte a másik arcába.

Nem tudott rögtön válaszolni a testét rázó zokogástól és a fájdalomtól, mely mintha csak Dave parancsára lobbant volna fel minden sebében egyszerre. Elakadt a lélegzete, s védekezőn és lazán megpróbálta összefonni maga előtt karjait, de minden mozdulat elviselhetetlen kínnal járt sebei miatt. Undorodva érezte, ahogy Dave nedvei lassan folytak végig a combján. Mocskosnak és elhasználtnak érezte magát.

A férfi emelte a kezét és az erővel csattant Arlyn arcán.
- Felelj, te ribanc! - csattant fel.

Arlyn felnyögött az ütéstől arcához kapva kezét, ahogy balra elfordult a feje az ütés erejétől, s érezte, hogy hátának véres és sebes bőre egy darabon összekeni a falat, s hogy még inkább csípni kezdenek a nyílt sebek ettől. Beejtett vállal próbált minél kisebbre összehúzódni, de remegő lábai még tartották. Vértől csatakos haja arcába lógott, s megpróbált levegő után kapkodni, miközben testét rázta a hangtalan zokogás, melynek csak a könnyei potyogtak rémült szemeiből, amik a padló egy pontjára fixálódtak, hogy megpróbáljon tudatánál maradni.

A férfi teljesen elvesztette az önkontrolját. Választ követelve kezdte ütlegelni a nőt. Nem figyelt az erejére, az ütések helyére, csak lendült a keze újra és újra és újra. Zöld szeme dühtől szikrázott, arca eltorzult. Minél nagyobb fájdalmat akart okozni a nőnek.

Arlyn lassan a földre csúszott a fal mentén megpróbálva védeni karjaival a fejét az ütésektől. Zokogását most már nem is tudta volna elfojtani, mint ahogy fájdalmas zihálását és kiáltásait sem. De tűrte. Rettegve és megalázva tűrte az ütlegeket. Nem véletlen volt az egyik legkitartóbb halálfaló.

Dave nem adta fel. Beleadta minden dühét az ütésekbe, ami a testében feszült. Nem kímélte a nőt, aki elkapva az épp belé rúgni akaró Dave lábát hátrébb lökte őt utolsó erejével, és megpróbált feltápászkodva az ajtó felé menekülni pár másodperces előnye alatt.

Dave azonban elkapta hosszú fekete haját és úgy rántotta vissza magához. Ellökdöste az ajtóig, kivágta azt, majd egy "TAKARODJ!" felkiáltás kíséretében erővel kilökte és rávágta az ajtót.

Arlyn egy nagy puffanással vágódott a szemközti falnak, majd a padlónak. Érezte, hogy egyik csuklója és néhány bordája eltört. Sípoló tüdővel kapkodott levegőért, és kényszerítette magát, hogy próbáljon normálisan levegőt venni, nehogy hiperventilláljon. Forró könnyei még mindig folytak a sokktól kitágult szemeiből. Tudta, hogy milyen Dave, de nem hitte volna, hogy így elbánik vele. Testének minden egyes négyzetcentimétere rettenetesen fájt. Úgy érezte, hogy több száz helyen felszabdalt bőre ég, s lábai között is csípett, mint ahogy összegubancolódott hajából is maroknyi hajszál hiányzott a tarkójánál.
Komolyan megijedt tőle, hogy belső vérzései lehetnek. Pálcája ráadásul a férfi szobájában maradt a köntös maradékával együtt, így teljesen meztelenül gyűjtötte az erőt, hogy arrébb vonszolja magát. Első gondolata Sela volt, de aztán ezt elvetette. Inkább eltitkolja, ameddig tudja. Nem akarja, hogy így lássa, és esetleg meggondolatlanul cselekedjen. Centiről centire kezdett el mászni szobája felé.

Hosszú óráknak tűnő percek után, néhol vérfoltokat hagyva maga után ért el ajtajáig, ahol pár percre megpihent, hogy újra erőt gyűjtsön ahhoz, hogy felnyúljon a kilincsig. Az ajtó végül engedett, s miután beevickélt rajta, lassan sikerült becsuknia. Áldotta az eszét, hogy non-verbális varázslatokat is elsajátított, s így sikerült lezárnia a szobáját az illetéktelen behatolók elől.
Sejtette, hogy egy átlag boszorkány már belehalt volna ezekbe a sérülésekbe, de minimum továbbra is ott hevert volna Dave ajtaja előtt.
Nagy nehezen elvergődött az egyik szekrényéig, amikben a különféle bájitalait tartotta, amikkel a sérüléseit is kezelni szokta. Könnyei egy ideje elapadtak, ahogy a feladatára koncentrált, hogy amennyire tudja, rendbe hozza magát. Tudta, hogy pálcája nélkül ez nehezebben fog menni. Hatalmas erőfeszítéssel feltornázta magát álló helyzetbe az üveges szekrény szélébe kapaszkodva. Remegő lábai alig bírták el súlyát, de sikerült kinyitnia a tárolót, s felsorakoztatnia vagy egy tucat bájitalt, amire szüksége volt az életben maradáshoz. Elsőnek egy zöld színű keserű folyadékot vett magához, de kezei annyira remegtek, hogy alig találta el a száját. Most már nem kellett félnie a belső vérzésektől. Aztán megpróbált koncentrálni, hogy a többi bájitalt az ágyára lebegtesse, mivel érezte, hogy pillanatok múlva össze fog esni.
Végül ez be is következett, s hallatott egy panaszos nyögést, ahogy törött csuklójára esett. Nem is tudta, hogy hogyan sikerült felmásznia az ágyára. Tudta, hogy le kellene zuhanyoznia, hogy valamennyire kitisztíthassa a sebeit, de percekig képtelen volt megmozdulni. Érezte, hogy újra és újra felnyíló sebeiből még mindig szivárog a vére összemaszatolva lepedőjét, de nem érdekelte. Sorra bontogatta fel a bájitalokat, s amennyire tudta, rendbe hozta magát fohászkodva közben, hogy bírjon őrültségével addig, míg végez. Miután az elméjét karbantartó kék bájitalból is ivott, halálosan fáradtan hanyatlott párnái közé még mindig sajgó, de már összeforrasztott csuklóját babusgatva. Aztán pár pillanat múlva dacolva a testét marcangoló fájdalommal kómaszerű álomba zuhant.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés