Mauka:

With The Bitterest Taste

(A legkeserűbb szájízzel) 

  I. fejezet

„ Can you feel me coming,

        Open the door it's only me.

           I have that desperate feeling 

                            The trouble is where I'm going to be.  „

 ( D. G.)

          Már megint itt van, itt áll a küszöbön és kopogtat. Nem szeretném beengedni, felesleges, úgysem tehet semmit. Ami megtörtént megtörtént. Bár azt hiszem kénytelen leszek. Mit akar itt már megint? A francba, tudja, hogy benn vagyok, és nem hagyja abba a dörömbölést. Kitartó és makacs, mint a migrén, ami megint kínoz. Muszáj leszek beengedni, mert nem bírom a dübörgést, az agyam fényes szilánkokra hasad minden újabb dördüléssel, zakatoltak a gondolatok a kanapén felülő nő agyában. Lassan, fejére szorított kézzel felállt és elindult az ajtó felé. Hirtelen felrántotta, egy negyvenes, magas, sötéthajú férfi pedig, aki a Dean nevet kapta a keresztségben szinte a nyakába esett..

- Milyen meleg fogadtatás - mondta szarkasztikusan.

- Meleg? Ez a harmadik alkalom ma, hogy megpróbálok bejutni hozzád, és te nem engedsz be.

- Beengedtelek.

- Shelagh, mi lelt, mi bajod? Megúsztad, élsz!

- Bármi is, az az én dolgom, nem másé.  És igen élek. Én igen, más már nem. Bemutatod a barátod, vagy csak állsz itt bambán?

- Persze, bocs. Magammal hoztam, mert...

- ...Mert én ragaszkodtam, hozzá. Ismerjük egymást, nem igaz?

- Nos nem emlékszem Dave, hogy személyesen is találkoztunk volna.

- De talán emlékszel vagy az is lehet hogy nem. Én voltam, aki becipelt hozzá a kórházba.

- Dean?

- Nem emlékszel. Ő talált rád a leszakadt színpad alatt a lejárónál, és ha már megtalált ki is húzott onnan. Te ellenkeztél és újra és újra kiszabadítva magad a karjából visszarohantál a romok  és a törmelék közé, pedig már minden lángolt.

- Meghaltak, ők mind meghaltak - suttogtam magam elé.

- Ne emészd magad - fogta meg hirtelen a kezem az „ismeretlen” férfi.

- Ne haragudjatok, nem hinném, hogy, khmm úgy mondjam fogadóképes vagyok, nem vagyok éppen virágos kedvemben. Nem mennétek el?

- Nem – válaszolta - Dr. Vista egy percre sem hagyhat őrizet nélkül, emlékszel?

- Nem, semmire. Illetve...homályosan. Arra hogy ordítasz nekem, és hogy ég a ruhám.

- Igen, én meg letéptem rólad. Valami angyal vigyázhatott rád, csak a kezeid égtek meg és a vállad. Meg a hajad pörkölődött le.  Szóval amolyan helyettesként én itt maradnék veled és próbálok lelki támaszt nyújtani.

- Semmi értelme, csak...David, menjetek el, kérlek! Magam szeretnék maradni.

- Ha akarnám se tehetném, valakinek maradnia kell, hogy vigyázzon rád. Védőőrizet. A sokk utóhatása még nem múlt el, akármi jelentkezhet.   Ne mond Shelagh, hogy nem örülsz, hogy én leszek az, aki marad! Hát így beszél egy született Mode-fan?

- Ezt meg honnan veszed?

- Ismerlek, jobban mint hinnéd!  Komoly csodálód vagyok!

- Hogy mim vagy te nekem?

- Minden publikációdat olvastam, ami csak megjelent.

- Te?

- Lehet, hogy nem nézed ki belőlem. De igen. Különösen a Taste Of Honey forgatókönyve tetszett, a feleségem hozta egyszer haza és addig lelkendezett, hogy milyen jó, amíg én is el nem olvastam.

- Az eszem is megáll! Te? David Gahan, te?

- Ki más?  De nekem az eredeti regény jobban tetszett. Tudod, én is munkás családból származom és nagyon megérintett, ahogyan próbáltad leírni, hogyan kínlódott a hősnő, hogy kiszabadulhasson abból a környezetből. Mi mindenre hajlandó nem volt, hogyan alázta meg magát a cél érdekében. Tudom mire gondoltál, végigcsináltam.

- Ez szép. De azt honnan veszed, hogy szeretem a Mode-t?

- Felkeltetted az érdeklődésemet és bár nem vagyok egy pc-guru a Google-t azért tudom kezelni. Mindenfélét találtam és elolvastam a Myspace blogjaidat.

- De hát!

- Tudom, hogy nem a saját, hanem a hősnőd Jo álnevén...

- David, én ezt nem hiszem el!

- Tudod, a végén, amikor azt mondattad Geoffreyval: „ Az álom oda, de a gyermeked az valóság!” egyszerűen, én, tudtam, csak tudtam mire gondolsz. Amikor az első feleségemmel szétmentünk és hát, szóval otthagytam őket, ezt éreztem, csak akkor még nem ismertelek téged és a regényt.

- Szóval te ismersz. Igen, nagyon szeretem a Depeche Mode-t, mindig azt éreztem, hogy ti játsszátok a zenét az életemhez. Kedvellek, de mégsem akarom, hogy maradj, nem akarok újabb...khmm problémát. Fáj, most minden úgy fáj legbelül.

- Probléma? Nem fogok neked problémát jelenteni, csak vigyázok rád, jó? Amíg a jó doktor vissza nem tér.

- Nincsen szükségem a gyámságotokra. Nem vagyok életveszélyben.

- Nem erről van szó. Hidd el, tudom mit jelent ilyenkor magadra maradni. Tudok segíteni, tudom min mész keresztül.

- Úgysem mész el ugye?

- Hisz ismersz.

- Nem éppen.

- Dehogynem. Én úgy éreztem.

- Maradhatsz, de nem tartom jó ötletnek.

- Semmi baj, én viszont annak tartom. Dean, mikor érsz vissza?

- Hát, estefelé, inkább éjjel. David, biztos vagy benne?

- Teljesen.

- Na, mentem. Dave?

- Gyerünk, gyerünk, menj már!

Ott maradtunk mi ketten. Csak álltam és néztem rá szaggató fejfájásom homályán keresztül. Lassan becsukta az ajtót a „kezelő orvosom” mögött és kényelembe helyezte magát. Leült az összetúrt kanapéra, a szétdobált párnák és a félig földre csúszott takaró közé. Én is leültem, tüntetőleg a szoba tőle legtávolabbi sarkában. Akármit is hittem eddig, most nem akartam, hogy ott legyen. Valahogy nem örültem, hogy ismeri a Freshyarn site-n található róla szóló blogomat, naplómat, mit tudom én mimet és nagyon szégyelltem is magam miatta. És a regény! Istenem, bár hírnevet hozott, de első munka volt, 19 évesen írtam. Egy elmebeteg pillanatában a Random House meg kiadta. Mit gondolhat most? Képtelen voltam a szemébe nézni, csak ültem ott lehajtott fejjel, amíg a beállott csendben a meleg tenyerét nem éreztem a nyakamon.

- Shelagh, kérsz kávét? Én innék egyet, mert fáradt vagyok nagyon én is. De nem akarom, hogy ebben az állapotban te ugrálj nekem, szóval, készítenék neked is, magamnak is, ha nem bánod.

Bólintottam és felálltam vele tartva a konyhába, ahol megmutattam mi hol van és letelepedtem a konyhaasztalhoz nézve hogyan tevékenykedik. Isten mindenható bölcsességében megteremté a nescafét és látá, hogy hideg vízben is oldódik és hogy ez jó.

- Dave, tényleg, komolyan, miért vagy itt? Hisz nem is ismersz, idegenek vagyunk egymásnak.

- Nem, nem vagyunk. Én, kicsit a régi magamat látom benned és tegnap éjjel összeszorult a szívem, hogy abban a helyzetben kellett, hogy lássalak. Iszonyatos dolgok történtek. És bár te nem akartad, hogy megtörténjenek, nem tehettél semmit. Bátor voltál, nagyon bátor. Akkor is, ha nem sikerült...  tudom milyen vigasztalhatatlannak lenni, miközben küzdünk az épelméjűségünkért és, hogy legyen erőnk még egy levegővételre.

Elsírtam magam a szavaira. Tegnap óta ez könnyen ment. A sírás. Tudtam, addig fogok sírni, míg minden könnyem elapad, és én üres leszek, zsibbadt és már nem lesznek érzéseim és már nem fog fájni.

Dave leült Shelagh mellé, de nem próbálta meg vigasztalni, tudta mennyire fölösleges lenne. Van, amikor a szó csak árthat. De ült mellette állhatatosan, várva mikor csillapodik a mellette ülő nő kétségbeesett zokogása. Sajnálta őt és tényleg tudta mi mehet végbe benne. Ő is átélt már hasonló borzalmas helyzetet és éppen ilyen sérülékeny állapotban, mint most a barátjának a barátja? Mije is? Exe, akivel hosszú idő után először tegnap találkozott újra. És rögtön a kórházban, mikor ellátta a sérüléseiket. Ő is húzta kissé a bal lábát, és forró levegőt lélegeztek be mindketten. Fájt a levegővétel és időnként hol egyikük, hol másikuk köhögött fel szárazon. A kávé lassan kihűlt előtte, de a sírás is csillapodott. Szaporán hüppögött, majd néhány mély sóhaj, újabb, szaggatottabb hüppögés, majd Shelagh felnézett Davidre - Segítenél kimenni a fürdőszobába, nagyon szédülök, elesnék egyedül!

- Hogyne, persze - felállt és lassan, óvatosan kivezette. Dave az ajtó előtt álldogált és azon morfondírozott, hogy milyen különös helyzeteket teremt az élet. Nem volt egy literátus ember, nem sokat olvasott. De Shelagh Delaneyt igen. Az első perctől fogva csodálta, amit írt és azok alapján amennyit tudott róla őt is.  Bár a neten találtak alapján tudta, hogy szereti a zenét, amit ő csinál, soha nem gondolta volna, hogy eljön, hogy élőben is meghallgassa őt. Tulajdonképpen érthető, mivel jótékonysági gála volt, az Edwards alapítvány rendezésében és a többi fellépő között ő is elénekelt  pár számot. Tegnap este már végzett és lejött a színpadról, amikor a mennyezet leszakadt. A sportcsarnok szabályosan összeomlott, mint a kártyavár.  New Yorkot földrengés rázta meg. Dave pontosan emlékezett milyen borzalmas érzés is az, amikor a föld megindul a lábad alatt, mint egy megvadult szörfdeszka és te próbálsz a hullámok hátán maradni. Átélte az 1994-es nagy Los Angelesi földrengést.  Hullámok, na igen! A földkéreg volt most, ami felgyűrődött és hintáztatta őket gonoszul, miközben mély szakadékok nyíltak meg, ahol a felrepedt aknák a sikoltozó embereket nyelték magukba. Nem is csodálta, hogy Shelagh ennyire kikészült. Látta a nőt, ahogyan sikoltozó, égő embereket próbál menteni, ahogy rángatja őket a romok alól, egész addig, míg maga is meg nem gyulladt. Dave akkor kiráncigálta onnan, megszabadította az égő ruháitól és gyalog a néhány utcányira lévő Helen Nesbitt Egészségügyi központba kísérte, ahol már őt is meg a családtagjait is többször kezelték és ahol a hátát hozta rendbe barátja Dean Vista, aki idegsebész volt. Útközben őt hívta fel, az éjszakát a kórházban töltötték Shelagh és ő, egy folyosón székeken ülve, de amikor Dave wc-re ment Shelagh eltűnt. Deannel pedig utána jöttek. Shelagh háza a belvárosban volt, jóval arrébb a földrengés epicentrumától, ami nem is New York Cityben, hanem tőle 20 mérföldre volt. Bár sok ház megsérült, kevés dőlt össze. Ezek között volt a sportcsarnok, ahol a gála volt. Az irdatlan tereket nem bírták tovább a tartógerendák áthidalni és...jobb bele se gondolni hányan veszhettek oda.

Hallotta, ahogy a nő lehúzza a wc-t, engedi a vizet és kijön.

- Szédülsz még?

- Igen, nagyon! Elvinnél az ágyig?

Dave szó szerint értette és az ölébe kapva az ágyhoz cipelte óvatosan letéve rá.

- Mégis jó, hogy itt vagy - sóhajtott mélyet Shelagh megszorítva az ágy mellett ülő férfi kezét.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés