1. fejezet

 
Martin a szintetizátor mellett állt a fejhallgatóval a fején; gyötrődve próbálkozott vele, hogy testet adjon mindannak, ami benne égett és fortyogott. A valóság mindig csalódást okozott. Valami nyilvánvalóan nem működött. Biztos volt benne, hogy egyedül van a stúdióban, ezért ugrott majdnem fel, mikor Alan mögé settenkedett. Wilder átölelte a derekát megemelve őt, hogy a lába sem érte a földet. Martin nevetve ellenkezett, majd miután megnyerte ezt a rövid kis csatározást, megfordult, hogy szembe kerülhessen vele, miközben levette a fejhallgatót.

- Hello – mondta, s hirtelen zavarba jött a másik tekintetétől.

- Szia – monda Alan – Mi folyik itt?

- Azt hiszem… talán… van… néhány ötletem… – fordult el Martin nyilvánvaló megkönnyebbüléssel lecsapva a munkával kapcsolatos témára –… vagy valami olyasmi. – Elgondolkodva és lassan játszotta le egy ujjal a dallamot, elénekelve hozzá a sorokat, amik pillanatnyilag a fejében kavarogtak.

- M-m-mmm-m-m-mmm – énekelt vele Alan, ahogy feldobódva hallgatta – ez jó… Talán… Lehetne, de…

- De? – egyenesedett fel Martin és a válla fölött rápillantott.

Wilder mögé lépett, s egész testével a hátához simult, szenvedélyesen a fülébe súgva: - De… lehet, hogy szükségünk lenne arra, amit én… - lehelte Martin fülébe, amitől a szőke férfi megborzongott -… „csavarhúzós munkának” hívok.

Alan könnyedén félretolta társa mellényét, továbbra is édes kis semmiségeket mormogva a fülébe, miközben mutatóujjával már kitartóan izgatta Martin mellbimbóját.

Martin felsóhajtott, ami csak tovább bátorította Alant az ölelkezésre.

- Kínzol – suttogta Martin.

- Nem. Te vagy az, aki kínoz – válaszolta Alan, s mindkét kezével simogatni kezdte a félmeztelen bőrt, csak még jobban és jobban felmelegítve azt, míg nem már olyan meleg nem lett, hogy az szinte már nem is volt lehetséges. Ajkaival közelebb furakodott az egyik lemeztelenített törékeny vállhoz, s hozzáérve a kiálló csontokhoz, egy fura, már-már szülői érzés kerítette hatalmába. Felnyögött, hirtelen átölelve fiatalabb testvére testét, mintha csak a védelme alá venné. Érezte a döbbenetet, ahogy hihetetlen gyengéd érzelmeket fedezett fel magában, melyek felülírták a szokásos szexuális izgalom egyszerűségét. Ledermedt, ahogy megérezte Martin szívének felgyorsult ritmusát a tenyerei alatt – nyilvánvaló volt, hogy simogatása hatással volt a férfira, aki megfordult ölelésében, karjait Alan nyakába fonta, s lábujjhegyre emelkedett, hogy arcuk egy szintbe kerülhessen, mivel Alan magasabb volt.

- Mi lesz, ha valaki bejön? – suttogta alig hallhatóan Martin, nagyon közel a szájához.

- Ugyan már, az éjszaka a Földre hullt. Látsz még munkamániásokat rajtunk kívül? – vigyorgott Alan, nem hagyva, hogy tudatosan engedjen Martinnak, de nem is húzódott messzebb az ajkaitól. A vágyakozás minden másodperccel növekedett köztük. Most már nem lehetett figyelmen kívül hagyni a testük közelségét. Bármennyi idő is telt el, egyikük sem mozdult – arra vártak, hogy a másik adja fel hamarabb.

- Te. Csókolj – suttogta Alan nyersen.

Martin nem mozdult.

- Mart.

- Huh?

- Csókot – ismételte.

Martin nem reagált.

- Csókolj meg – nehéz volt eldönteni, hogy ez parancs vagy esedezés volt-e.

Martin megrázta a fejét, s szája szegletében egy mosoly bujkált.

- Miért? – kérdezte ismét Alan.

- Nem.

- Szórakozol velem? – mordult fel, s fogait Martin ajkába mélyesztette, ledöntve őt a padlóra, ezzel egy időben borítva fel egy állványt, egy összecsukható széket és egy hangszórót.

Martin hátravetette a fejét, feltárva nyakát a szenvedélyes csókoknak. Alan fölé mászott, s mindkét kezével a nyakáig feltűrte a mellényt. Nyelvét végigfuttatta Martin testén, egy nedves csíkot hagyva a köldöke fölött. Martin megborzongott Alan alatt, reszkető örömet váltva ki a másik férfiből a tudattól, hogy uralkodik e fölött a test fölött; illetve látva a reakciót, amit ő váltott ki a szőkeségből. Ez volt az a dolog, amihez Alan nem tudott hozzászokni. Alig-alig nyomta el elragadtatása kiáltását, mely felszakadt mellkasából, mikor szó szerint le kellett fognia karjával Martin kezeit, a padlónak nyomva azokat, mikor kéjesen megnyalta a mellkasát. Fogai közé fogta a forró rózsaszín mellbimbót, nem törődve vele, hogy ez a gondatlan mozdulat fájdalmat okoz-e. De a hang, melyet Martin hallatott, ahogy nevén szólította, már megérte.

Alan kezével megragadta Martint a farmeron keresztül, sürgetőbben kezdve simogatni őt, miközben fogait végighúzta lágyékán, amitől Martin tekeregni kezdett alatta. Az öv megrándult, szabadságot hozva a vágyakozó húsnak. Alan a szájba vette őt, Martin pedig úgy rángatózott alatta, mint egy igazi versenyló. Alan a szőke férfi hasán nyugtatta tenyerét, s egy pillanatra sem hagyta abba a simogatását, egyre inkább gyorsítva mozdulatait rajta, amitől Martin nehezebben és gyorsabban kapkodott levegő után; addig szorítva a szőkeség csípőjét, míg fájdalmas sebeket nem okozott, miközben ráeszmélt, hogy ő maga is átlépte a határt anélkül, hogy egyáltalán kigombolta volna a saját nadrágját.

 
*** 
 
A következő sivár esős nap a stúdióban simán és unalmasan telt. A nap végén Dave és Alan egy bárban ültek, nagyvonalúan megjutalmazva magukat egy kemény munkanap után. Az együttes nem tudott egy teljes számot sem befejezni aznap, viszont folyamatosan vitatkoztak. Alan és Fletch végül már nem is szólt egymáshoz. Dave és Martin majdnem összeveszett párszor a dal egyik során, amit másképp kellett volna énekelni - ez lett a vita tárgya, s ezt a feszültséget valaki csak tovább fokozta. Alan mélyeket lélegezve ütött, míg Dave ferde szemmel és utálattal nézett szőke ellenfelére, majd kiment az utcára levegőzni. Fletch megragadta Martin kezét és rögtön maga után vonszolta.

- Mi a francért bámulsz? – Ellenfele ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy újrakezdje a vitát, amint felügyelet nélkül maradt, mivel Fletch megállt, hogy mondjon valamit Danielnek.

- BÁMULNI? ÉN? – kérdezte Dave felháborodva.

Ismét dulakodni kezdtek, próbálva betörni egymás fejét a stúdió falán, míg Fletch és Wilder szét nem választotta őket, nem túl kedves dolgokat motyogva. Fletch ismeretlen irányba vonszolta gyerekkori barátját, Dave pedig Alannel maradt.

Dave egy húzásra leküldte a fél korsó világos sörét, majd az asztalra vágta azt.

- Én… foglalkozom vele… - kezdte hangosan és szánalmasan, nem foglalkozva a sörbajuszával -… teljes szívemből, igaz? És ő? Mint mindig, úgy viselkedik, mint egy seggfej.

Alan a karjára támasztotta arcát és Dave-re nézett, aki folytatta monológját.

- Arrogáns kölyök. Önhitt Anyaszomorító. Önző seggfej. Mi, szánalmas emberek, megkockáztathatjuk, hogy néha közeledjünk hozzá? He? Kibaszott Zseni.

- Ki? – kérdezte Alan növekvő érdeklődéssel.

- Mister Martin Lee Gore! – bődült fel Dave, amitől a nyaka egy tisztes polgárnak, aki korsóval a kezében ült a szomszédos asztalnál, ijedten rándult meg. A vörös hajú barátja vidáman felnevetett, hátravetve fejét.

- Törődsz vele, nem igaz? – kérdezte Alan.

- Én? – nézett rá Dave, majd megitta maradék sörét cuppantva egyet szájával.

Alan bólintott.

- Kurvára nem érdekel – jelentette ki Dave – Bassza meg.

Alan rágyújtott, hogy eltakarja vigyorát, egy másik szálat pedig Dave-nek tartott oda. Dave beszívta a füstöt, majd felköhögött. Alan elgondolkodva fújta ki a füstöt. Egy darabig csöndben maradtak. Dave egy papír söralátétet forgatott a kezében.

- Figyelj, Al – érintette meg a vállát – Öö, nos… tudod, hogy mi most mondhatni beszélgetünk itt. De te elvagy vele… úgy értem te és Mart… mondhatni haverok vagytok, nem? Mondott valaha is valamit… rólam?

Alan ravasz vonásai olyannyira jellegzetesen felderültek. – Nem, soha – válaszolta, de mikor észrevette a csalódottságot Dave arcán, hozzátette: - Nos, szerintem nem sokat beszéltünk vele tegnap. – Mivel a megjegyzése eléggé félreérthetőnek tűnt Alan számára, gyorsan folytatta: - Nos, tudod, Martin nem épp az a beszédes fajta…

Furcsa volt, de Dave nem vett észre semmit. Láthatólag túlságosan elmerült a fejében születő új gondolatban.

- Azt hittem, hogy ma inkább idejönnek – mondta – Érdekelne, hogy vajon mi az istent csinálhatnak Fletch-csel, hogy nem tisztelnek meg minket a jelenlétükkel…

Alan nem tudott ellenállni a kísértésnek és Dave füléhez hajolt, s azt az egyetlen szót mondta ki hangosan és szótagolva, ami a fejében járt.

- Mi? – kérdezte Dave elpirulva.

- Csak viccelek. Foci. Fociznak – mondta Alan elfordulva.

Később mégis feltűntek. Andy Fletcher, mint egy cirkáló, úgy siklott be a füstös pubba, s Maestro Gore is felbukkant túlságosan is ismert járásával és független tekintetével. Sört rendeltek. Aztán még többet. Majd újra. Röviden szólva az este jó volt. Fletch csinos kis építményt emelt söröskupakokból, s nagyon izgatottan magyarázott különféle foci stratégiákat és taktikákat, valamint elmesélte, hogy az Arsenal miként győzte le a szomszédaikat. Martin csöndben maradt. A fizikai edzés láthatóan lefárasztotta, így csöndes és az idő nagy részében zavart maradt, csupán néha bólogatott.

Később Fletch hangosan bejelentette, hogy pisilnie kell. Alan követte őt, egyedül hagyva Martint és Dave-et. Most már mindketten zavart csöndbe burkolóztak. Még csak egymásra se mertek nézni.

- Én… úgy, értem… uh… - nyögte ki végül nehezen Dave, figyelve Martin megremegő hosszú, fehér végű szempilláit az arcán, ahogy a szőke férfi lefelé nézett.

- Ja – suttogta Martin alig hallhatón – én is…

Dave hangosan fújta ki a levegőt, és szó nélkül tartotta Martin felé a sörösüvegét. Koccintottak és kortyoltak.

- Bassza meg – mondta Dave felkapva a vizet.

- Tudod, hogy milyen nehéz… - kezdte Martin, de aztán meggondolta magát, és nem folytatta, inkább kisebb megszakításokkal kortyolta a sörét.

Dave lelkesen bólogatott. A szavak valahol elakadtak a torkában, így csak megveregette Martin vállát és szipogott egyet.

 
*** 
 

Martin emlékezett mindenre attól a bizonyos pillanattól fogva. Éppen hogy elkezdődött Daniel partija, amire a fél várost összecsődítette. Daniel háza amerikai stílusban épült egy biliárd és játékteremmel a pincében. Míg a vendégek többsége fent táncolt és ivott, Martin a zöld asztal mellett állt, üresen bámulva a közepén fekvő biliárddákót, és valamiféle ismeretlen okból kifolyólag totálisan idiótán érezte magát. Próbált flörtölni egy vörös ruhás barna hajú nővel, aki a közelben volt. Kiderült, hogy a volt osztálytársa unokatestvére, de egy idő után rá is ráunt.

Alan mögötte ült egy bőrfotelben és amellett, hogy ő is sörözött, időnként megjegyzéseket tett minden egyes dalra, ami fönt szólt. Két butuska fiatal lány ült mindkét oldalán, ámulva hallgatva őt és udvariasan felnevetve, mikor arra célzott, hogy viccelt. Daniel élénken beszélgetett öt vendéggel egy nagy kanapén, mely tele volt természetellenesen optimista színű, hippi stílusú párnákkal. Két másik pasas a pince szemben lévő sarkában csocsózott. Csupán Martin álldogált továbbra is a biliárd asztal mellett, a dákóra meredve. Úgy tűnt, hogy a barátnőjével jött a buliba, de a lány elég hamar berúgott és valamerre felszívódott. Fletch lesétált az első emeletről a pincébe, majd csendesen megállt Martin közelében.

- Nem láttad Anna-t? – kérdezte Martin Fletchtől anélkül, hogy ránézett volna.

Andy tagadólag megrázta a fejét: - Megyek, megkeresem – válaszolta és elgondolkodva csuklott egyet, ahogy az őt követő Dave-et leste. Dave fehér nadrágot és farmerkabátot viselt. A megjelenése valamiféle szuperhős-macsóra emlékeztetett, ahogy elérte, hogy minden csaj utána csorgassa a nyálát a bulin. Az unott fiatal fruskák kiegyenesedtek őt lesve, és mindjárt élénkebbé váltak.

- Jól szórakozol? – vizsgálgatta Dave megértően barátja melankolikus arcát.

- Próbálok – bólintott Gore sötéten.

- Nem akarsz játszani egy kört, Mart? – tudakolta Dave.

- Játsszunk…

Dave arca felderült az örömtől, ahogy az asztalhoz sétált. Fletch és Martin közé került és széles kar és vállmozdulatokkal mutatta, hogy menjenek arrébb, pedig rengeteg hely volt még az asztal mellett. Fletch csak megrázta a fejét és félrehúzódott.

- Valaki adna egy dákót? Adjatok egy dákót, na! – Patrick és Robert, két buta, állandóan rágózó pasas, valamelyik barátjuknak a barátai, sötéten bámultak Dave-re. Egy csinos szeplős lány rövid szoknyában felállt a hippi stílusú kanapéról és a kezébe nyomott egy dákót, játékosan rázva a csípőjét. Dave kellemesen elvigyorodott és finoman a fenekére csapott.

- Jól felkészültél, Martin? Nyilvánvalóan nem csak labdákat fogok ma este a lyukakba lökni – vigyorgott Dave és véletlenszerűen meglökte Martint a vállával, ahogy telt ajkát csücsörítve a dákó hegyét dörzsölte a krétával.

- Oh, yeeeeaaaah… - nevetett fel Alan hangosan, s az éppen kinyitott sör habja ettől a padlón landolt – Dave a király!

Martin Dave-re pillantott a válla fölött: - Majd én belököm neked, te anyámasszony katonája – vigyorgott – könyörögni fogsz, hogy hagyjam abba.

- Miiiit mondtál? – kérdezte Dave fenyegető hangon és állával Martin irányába bökött.

Martin megragadott egy dákót és hirtelen Dave felé fordult, amivel olyan közel kerültek egymáshoz, hogy majdnem összeütköztek.

- Hallottad – mondta Martin és zárkózottan elvigyorodott.

Dave csak állt előtte és alig kapott levegőt.

- Hé, hé, szünet – furakodott közéjük Daniel, arrébb lökdösve őket – Csak merészeljetek összetörni itt valamit, dilisek…

Dave hirtelen hangosan felnevetett. – Meg kéne tanítanunk, hogy ki is hordja itt a nadrágot?

Martin elvigyorodott és gúnyosan összeráncolta szemöldökét. – Te kezdesz – mondta az asztal zöld posztójára téve kezét.

Dave egész testével hozzásimult és odasúgta: - Hölgyeké az elsőbbség.

Martin elpirult, de rájött, hogy senki más, csak ő hallhatta ezt a megjegyzést, majd meglökte Dave-et a vállával.

- Aki veszít, az levesz… eeeeegy ruhadarabot – rikkantotta Dave, úgy rázva a csípőjét, mint egy vetkőző táncos, s úgy tett, mintha le akarná venni a kabátját, mire a csajok izgatottan felkiáltottak.

Martin arca merev maradt. Lassan az asztalra hajolt, majd lökésével szétugrasztotta a labdákat, szerencsésen el is téve egyet a kezdőlökéssel. Dave füttyentett, majd Martinhoz közel hajolt az asztalra, miközben a szőke férfi újabb lökésre készült.

- Tűnés – mondta Martin halkan.

- Nekem jó itt – hajolt Dave közelebb a másik férfi fülébe lélegezve – Balra, baby, oh, igen, lejjebb, vedd ezt a két sima golyót.

- Te ribanc – sziszegte Martin összeszorított fogakkal vigyorogva, Dave-et pedig könyökével hasba vágta, amitől az énekes felnevetett.

Az egyik golyó eltalálta a másikat, ami a harmadikat, s ezzel egyidejűleg kettő is begurult két különböző lyukba. Valaki tapsolt. Alan füttyentett. Még egy lökés majd még egy. Úgy tűnt Dave kezdte elveszíteni az érdeklődését. Elsétált Martin mellől és az asztal másik felén támaszkodott meg. Martin feje zúgni kezdett. Nem, nem értette, hogy mi történt abban a pillanatban, mivel semmi sem történt egyáltalán. Csupán annyi, hogy mást sem látott vagy hallott, csak Dave-et, aki előtte állt.

Mintha csak lassított felvétel lett volna, látta, ahogy a keze az asztal felületéhez ér, mintha csak lassan és biztosan megsimogatná. Látta a félreejtett csípőtartását, ahogy türelmetlenül kicsit ringatta is azt. Dave másfelé nézett, ahogy éppen beszélt valakivel. Martin csak nézte mozgó ajkait, és nem is akart mást tenni, csak bámulni azokat. Tenyere izzadt, karjai remegni kezdtek és egész egyszerűen elejtette a dákót és… kihagyta a lehetőséget. Bénán, kibírhatatlanul bénán és cinikusan kihagyta. Dave szemei felderültek az örömtől.

Ebben a pillanatban Martin rájött, hogy elvesztette ezt a játszmát és valami mást is, s úgy tűnt, hogy menthetetlenül. És nem csak a játékról volt itt szó.

Noha azzal, hogy elvesztette a játékot, nem csak a vendégeknek, de Dave-nek is örömet okozott. Az énekes leírhatatlan élvezettel figyelte Martint, aki egy boldogtalan Pierrotra emlékeztetett, ahogy áthúzta a fején fekete pulóverét, lassan és módfelett buján mozgatva csípőjét. Még Alan is közelebb somfordált, és próbált egy 1 fontos bankót az övébe tűrni.

Martin hamarosan kiment megmosni az arcát. Úgy ment, ahogy volt, otthagyva pulóverét a pincében. Az első emeleti félrészeg közönség egyáltalán nem talált semmi furcsát egy félmeztelen férfi látványában, noha egy jó húsban lévő hölgyemény megkérdezte tőle, hogy mikor fogják tálalni a desszertet, de a választ meg sem várva kidőlt és horkolni kezdett. Mindkét fürdő foglalt volt az első emeleten, és a bentről kiszűrődő hangokból ítélve, sokáig foglaltak is leszek.

Martin felmászott a második emeletre. Itt sötét és csend fogadta. Megtalálta az ajtót, amit keresett. A fürdőszobát Daniel régimódi viktoriánus stílusban rendeztette be. Lila-arany falait rózsák futották körbe; a réz mosdó egy hajlított lábú szekrényen helyezkedett el. Egy kicsit homályos tükör is volt ott, és számtalan rózsaszín illatosítót tartalmazó zacskót halmoztak kosarakba, amiktől a levegő a rózsaolaj illatától volt terhes. Meg kell említeni, hogy valamilyen fura oknál fogva ez után a parti után Martint utálattal töltötte el ez az illat. A zene a falakon keresztül is a fülében rezonált. Megnyitotta a csapot és megmosta égő arcát, próbálva lehűteni azt. Az ajtó kivágódott, beengedve a lenti ricsajt és a hangos zenét.

- Rám vártál? – dőlt Alan egy tompa hanggal az ajtónak, kimérten elfordítva a zárat.

Martin a tükrön keresztül pillantott rá. Alan őt bámulta összehúzott szemekkel, arca és sima sápadt mellkasa izzadtságtól fénylett a kigombolt fekete ing alatt.

- Igen – suttogta Martin alig hallhatóan. Alan nem csak hogy meghallotta válaszát, de meg is értette őt szája mozdulatából a tükrön keresztül.

Gore megfordult. Lassan, merev lábakon Alanhez sétált. Arca elsápadt, pupillái olyannyira kitágultak, hogy az áttetsző, erdei holtágak zöld vízéhez hasonlatos tekintete majdnem feketébe fordult.

Még egy és még egy lépés felé. Alan szájára pillantott. A vörös hajú férfi idegesen cuppantott szájával; egy pillanat alatt kiszáradtak, mintha csak Martin tekintete valóban képes lenne erre. Még egy lépés, s Martin Alan oldalára tette kezeit, felemelve fejét, hogy meleg ajkait lassan és gyengéden Wilder szájához érintse. Egy pillanatra elszakadtak egymástól, ahogy megérezte az ajkait bizsergető elektromos szikrákat, s ettől egész testét elöntötte a melegség. Ismét gyengéden hozzáért a szájához, leheletfinoman érintve a sima bőrt.

Alan megragadta Martin kezeit pont a bőrkarperecek és fémkarikák fölött, mire a szőke férfi szenvedélyesen felnyögött az érzékeny kontaktus izgalmától, majd ledermedt, többre vágyva. Megsimogatta Martin kezeit, megszorította csuklóit – s a tenyere alatt érződő bőr és fém tapintásától fejében képek villantak fel, melyeknek furcsasága vonzotta őt. De ráébredt, hogy mostanra valamit már el kellett volna intézni, így Alan közelebb húzta Martin kezeit öve csatjához.

Martin elszakította tőle a száját s lenézett – Alan szabad kezet adott neki, s a szőke férfi odafigyelve el is kezdte kibontani az övét. Alan mohó tekintettel meredt rá, a gyorsabban emelkedő mellkasára és vállaira, a szőke üstökre és a félig elnyílt ajkakra, melyek rózsaszínné váltak a csókoktól. Türelmetlenül felmordult ráharapva mutatóujjára, mikor az az átkozott övcsat végre engedett.

Igazából azt hitte, hogy Martin a nadrágját is ki fogja bontani, de a szőke férfi hirtelen hátralépett, s lassan, Alan szemeibe nézve letérdelt előtte. Alan várt. De semmi sem történt. Martin csak ott térdelt a csempézett padlón, alázatosan várva, de semmit sem téve.

- Magadtól? – kérdezte Alan, de nem kapott választ. – Nem fogod?

Martin nemet intett a fejével, s Alan ráismert a játékra, amit játszottak.

- Jól van… - mondta – Oké… jól van. Ha akarod…

Martin vigyora bizarrnak hatott. Alané is, de az övében már valamiféle magabiztosság is megjelent, ahogy látványosan lehúzta saját bőrnadrágja sliccét, s elővette már elég kemény farkát. Kissé megszorította, és végighúzta a kezét az érzékeny bőrön, s már ettől kéjesen felsóhajtott.

- Ezt akarod, Mart, nem igaz? Őt akarod? – Másik kezével megragadta és ujjaival megszorította Martin állát, jelezve, hogy nyissa ki a száját. – Nyisd ki – Martin viselkedése kezdte bosszantani, noha ezt nevetésével próbálta leplezni -, nyisd ki a szádat, te makacs szajha…- Farkának hegyét végighúzta Martin ajkain, s hangosan fújta ki a levegőt összeszorított fogai közt a sokkszerű érzéstől, amit a másik bőrével való érintkezés okozott. – Gyerünk… ne vesztegesd tovább az időmet – most már hangja elárulta kétségbeesett vágyát -, ne tétlenkedj, dolgod van, baby.

Legnagyobb meglepetésére Martin ezúttal rögtön engedelmeskedett – sőt mi több, előre nem látott lelkesedéssel tette ezt. Nem csak gyengéden megérintette ajkaival farkának nedves hegyét, hanem kezét Alané alá csúsztatta, s míg a kemény férfiasságon dolgozott, alulról megmarkolta heréit. Martin hátratántorodott kiélvezve Alan ízét, s lassan cuppantott ajkaival, meggyőződve róla, hogy szeretője tekintete a szájára tapadt. De ezúttal nem kínozta már sokáig, mivel ajkai már égtek a vágytól, hogy ismét érezhessék farkának selymes érintését. Martin ismét megcsókolta, majd minden egyes pillanattal és mozdulattal egyre többre csúszott rá szájával, elveszve és feloldódva az élvezet eme sürgető és végtelen ritmusában, megérintve Alan kezét, ahogy erősen szorította magát, s Martin majdnem feloldozta a szenvedélyes fogságból.

Alan szemei fennakadtak, ahogy az őrjítő érzésekre koncentrált. Szabad kezét Martin borotvált tarkójára tette, sürgetve, hogy folytassa. Na nem mintha Martin abba akarta volna hagyni – a becsületére váljon, hogy nagyon jól dolgozott.

Alan hátravetette a fejét, ami a sötétre festett fa ajtón koppant. Az élvezet minden egyes másodperccel, Martin minden mozdulatával csak nőtt benne, ahogy a golyóit csiklandozta, s hasától egészen a sarkáig elöntötte testét a vér. Érezte Martin izgalmát is, de ez egyáltalán nem tudta visszafogni gyorsan közelgő orgazmusát. Szinte kitépte forró és nedves farkát Martin szájából, ahogy nehezen véve a levegőt elrántotta őt magától.

- Nem akarsz – suttogta – kérdezni tőlem valamit?

Martin kinyújtva lábait hátravetette magát a könyökein megtámaszkodva, ahogy elnyúlt a padlón. Alanre pillantva megnyalta a száját, fölé emelkedve, s szemöldök ráncolva lecsúsztatta kezét magán, kellemesen végigsimítva saját mellkasán és hasán. Aztán lejjebb merészkedett – csak így, folyamatosan Alant figyelve -, hogy megragadja a farkát farmerja vastag anyagán keresztül, s tovább simogassa magát. Hátravetve fejét felnyögött, Alannek pedig minden elsötétült szemei előtt.

- Miért kérdeznék? – kérdezte Martin nyersen, provokatív felhanggal.

- Szuka – lobbant fel a düh Alanben és előre lépett. Cipőjével durván félrerúgta Martin kezét a sliccéről. Rámászott a félmeztelen testre, a padlónak nyomva azt. Martin felkiáltott a gyönyörtől. Alan végigfuttatta ujját Martin ajkain, aki a szájába vette azt. Alan másik keze hátranyúlt és megragadta Martin heréit. Noha fizikailag lehetetlen volt, Martin alá hajolt és felnyögött.

- Szuka – állapította meg a tényt Alan Wilder sötéten.

Elhúzta kezeit, fenekével ráereszkedett a másik hasára, kezei közé fogta Martin arcát és ajkaival közelebb hajolt hozzá. De nem azért, hogy megcsókolja, ó nem.

- Tudod – kezdte suttogva -, megválaszolva kérdésedet, azt hiszem, el kellene magyaráznom neked, hogy mi is folyik itt épp.

Martin szemei hirtelen érdeklődve kinyíltak. Nehéz lett volna megmondani, hogy mire gondol abban a pillanatban, de az biztos volt, hogy gondolkodott.

- Röviden szólva – mondta Alan -, van választásod. Igen, van. Nem kell kérned. Egyszerűen nem kell mindent elmondanod nekem, oh, semmi gond – vigyorodott el -, csupán ismét a szádba fogom lökni a farkamat, ennyi az egész. De ne hidd, hogy hagylak elélvezni.

Martin elégedetlenül ficánkolt alatta, de Alan megragadta a kezeit és kinyújtotta azokat Martin feje fölött.

- Igen, baby, el tudod képzelni, hogy milyen érzés úgy maradni, mint ahogy most te vagy, hmmm? Úgy tűnik, hogy el tudod – nyalta meg Martin arcát, amitől a szőke férfi szemei fennakadtak – Vagy te majd megmondod, hogy mit kéne tennem veled, és Marty, a kedves Alan bácsi mindent meg fog tenni, hogy kielégítsen, de azt nem fogod elfelejteni egy jó darabig. Gyerünk, ne pazarold az időmet, különben elkékülnek a golyóim.

Alan épp felállni készült, hogy ígéretéhez hűen cselekedjen.

- Alan…

- Itt vagyok, Mart.

- Csináld.

- Mit, Mart? Mit csináljak?

- Baszd meg, Alan… viccelsz?

- Hogy a pokolba ne? Csak azt akarom, hogy végre megmondd, hogy mit akarsz tőlem. MIT csináljak?

Martin kétségbeesetten nézett rá.

- Megkérsz, hogy megkeféljelek, vagy élvezzek a helyes kis szádba és intsünk búcsút egymásnak a következő adandó alkalomig?

- Alan…

- Itt vagyok, Mart.

- Kefélj meg.

- AHA!

Alan a győztesek kiáltásával fölé mászott, lehámozva Martin csípőjéről a farmert, majd átfordította a hasára. Összességében véve nem nagyon foglalkoztak holmi ceremóniákkal és még csak nem is tárta szét Martin lábait, ahogy biztos kézzel bepozícionálta a farkát. Martinon fekve kefélte őt, csípőjével a másikét szorítva, olyan intenzívvé téve egyesülésüket, hogy szinte minden egyes előre irányuló mozdulatánál fel kellett kiáltania. Megragadva Martin haját hátrahúzta a fejét és a nyakába mélyesztette fogait, hogy elnyomja saját nyögéseit. Valójában nem hazudott: nem csak hogy élvezte ezt az egészet, de hamarosan tényleg segített is társán. Oldalra fordította magukat és addig simogatta szeretőjét, míg reszketni nem kezdett alatta és nyersen fel nem kiáltott összeszorított fogain keresztül, elérve, hogy teljesen elveszítse a fejét és tehetetlenül remegjen gyötrő orgazmusától.

Úgy tűnt eltelt némi idő, de nehéz lett volna megmondani, hogy pontosan mennyi is.

Egy hangos kopogás és sértő kiáltások ugrasztották föl őket a padlóról, mintha csak beléjük csíptek volna, csak hogy remegő kezekkel kapkodva megigazítsák a ruháikat. Alannek meggyűlt a baja a zárral, miközben megbotránkozott saját engedetlen kezein.

Az ajtó kivágódott.

Dave várt ott már régóta a sorára, türelmetlenül toporogva.

- Alan? – üdvözölte vigyorogva – Szeva haver, Alan, azt hittem, hogy már leléptél. Egy órán keresztül kerestelek mindenfelé.

Miközben kezet ráztak és boldogan vállon veregették egymást, Martin próbált észrevétlen kiosonni a fal mentén.

- Ma-a-a-a-a-a-a-arty – A megszólítottat kirázta a hideg a váratlan köszöntéstől és megállt, majd megfordult. Dave közelebb lépett hozzá, úgy tűnt, egy pillanatra el is felejtette jövetele okát. – Mit csináltatok ti ketten idebent? – kérdezte Dave kicsit hadarva az alkoholtól – Együtt, ha? Zárt ajtók mögött? Ijesztő egyedül pisilni? – vigyorgott.

Martin ajkai akarata ellenére mosolyra rándultak.

- Azt hiszem, túl sokat ittam – kényszerítette magát, hogy megszólaljon. Ajkai nem engedelmeskedtek, így a földre pillantott – És rosszul érzem magam.

- Nekem pedig segítenem kellett a barátomon… - mondta Alan, s ismeretlen késztetéstől vezérelve hirtelen megragadta Martin derekát. Annak ellenére, hogy Dave részeg volt, az érintés pontossága nem kerülte el a figyelmét. Alan nem értette, hogy mi történik, de hirtelen a távolság Martin és Dave között szikrázva megnőtt. Dave még egyszer Alan kezére pillantott, majd elfordult, hogy elmenjen, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.

- Majd’ elfelejtettem… - tette jobbját Martin meztelen vállára, amitől egy pillanatra elfelejtett levegőt is venni – a csajod – kényszerített ki egy hangos nevetést magából és szabad kezével megtörölte a szemeit, eltakarva az arcát – itt vannak… Fletch-csel nyalakodnak, baromi részegen… Ki-ba-szott-an csodás.

Egyenesen Martin arcába nézett. Dave szemei feketék és iszonyatosak voltak, de a szőke arcán nem látszott semmi válaszreakció, csupán bámult vissza rá, még csak nem is pislogva. Dave ezt nem tudta elviselni és lesütötte szemeit. A barátja vállán tartott kezére nézett, egészen gyengéden megsimogatva a Martin nyakához közel eső harapást, ami kipirosodott szeretője fogai után.

- De mi a francról beszélek itt… kurvára leszarod… - válaszolta a szomorúság és a csalódottság furcsa keverékével hangjában, majd újra a zöld szemekbe nézett, szavakkal ütve az előtte állót: - Kígyó… - préselte ki fogai közt –… vipera.

 
*** 

Második rész

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.