21. Fejezet

Megbeszélés

Még mindig kicsit kábán lépett be az igazgatói irodába. Dumbledore az asztala mögött ült és hellyel kínálta. Perselus azonban állva maradt és az egyik ablakhoz lépett.

-         Nos, Miss Lioncourt minek köszönhetem ezt a hirtelen látogatást?

-         Miss Lioncourt ismételten felelőtlenül viselkedett. – morogta Piton. A nő csak egy rosszalló pillantásra méltatta, mivel tudta, hogy igaza van.

-         Perselus, szeretném, ha Estrelle mondaná el a történteket.

A bájitaltanár csak biccentett, a nő pedig lehajtott fejjel beszámolt az iménti eseményekről. Persze a csókot nem mondta el. Hosszú csend ereszkedett a szobára. Estrelle látta, sőt érezte is néha Piton hitetlenkedő tekintetét. Dumbledore azonban csak összeillesztette hosszú ujjait és elmerült gondolataiban miközben párszor hümmögött.

-         Dumbledore professzor! – zavarta meg a bájitaltanár miután elunta a várakozást.

-         Felettébb érdekes, amiről a kisasszony beszámolt… és egyben nagyon aggasztó is. Reméltem, hogy ez nem következhet be, de ismét tévedtem. Azt hiszem kezdenek kicsit lassabban forogni idebent a kerekek. – mosolyodott el halványan.

-         De professzor!

-         Nyugodjon meg kedvesem, bizony lassan eljár felettem az idő, mégha nem is veszek róla tudomást. De most nem ez a lényeg! Kérlek Perselus, hívd ide a tanári kart és Remust. Azt hiszem itt az ideje, hogy megbeszéljük a jövőbeni teendőinket.

-         Mire gondol, Igazgatóúr?

-         Nos, Perselus… Meg fogunk idézni egy démont Miss Lioncourt védelmére.

-         De hát ez… Nem hinném, hogy erre szükség lenne. – váltott ismét gúnyos hangra.

-         Miért? – emelte meg a varázsló egyik ezüstös szemöldökét.

-         Miss Lioncourt hajlamos kiszínezni a vele történteket. Nem hinném, hogy valóban ennyire súlyos lenne a helyzet.

-         Ne de Piton professzor, maga állítólag ott volt a tisztásnál! Maga látott engem! Tudja miről beszélek!

-         Nem, én csak azt láttam, hogy össze-vissza rohangál és hadonászik. Nem lehet, hogy csak így akarta felhívni magára a figyelmet?

-         Az erdő közepén? Ahol egy lélek se jár, kivéve magát?

-         Igen.

-         Most hazugnak nevezett engem?

-         Igen. – ismételte meg gúnyosan mosolyogva.

Estrelle már húzta volna elő a varázspálcáját tökéletesen megfeledkezve arról, hogy hol is van, amikor a szoba egyik árnyékosabb sarkában mozgást vélt látni.

-         Piton! Mindig is tudtam, hogy egy aljas kis hazudozó pondró vagy, de még én sem hittem volna, hogy az Igazgatóúr előtt hazudsz egy nő szemébe! Bár gondolom ebben nagy a gyakorlatod… - hallatszott egy rekedt hang, aztán egy kényelmes karosszék mellett meggyulladt egy gerinc formájú gyertya.

-         Black. – olyan undorral köpte ezt az egy szót, hogy Estrelle –nek rá kellett pillantania egy másodpercre.

„Tényleg ennyire gyűlölné? De miért?”

-         Sirius, te miért nem vagy a gyengélkedőn? Még nem szabadna felkelned! – fordult a megviselt, fáradt arcú férfi felé, aki őt nézte.

-         Ne aggódj, jól vagyok. Csupán szerettem volna itt lenni a megbeszélésen. – arca azonban árulkodó volt.

 Sápadtsága szinte világított a délutáni szürkületben. Egy pillanatra az ablak felé nézett, amitől kivillant a fehér kötés a nyakán. Estrelle először nem tudta mire figyel, aztán ő is meghallotta a kastélyba visszatérő diákok ujjongó zsivaját. A kviddicsmeccs immár véglegesen befejeződött. Most vonult be a győztes csapat.

-         Ki nyert? - fordult végül az igazgató felé.

-         A Mardekár. Az ifjabb Malfoy ezúttal gyorsabb volt Harrynél. – válaszolta az igazgató. Piton szeme gúnyosan felcsillant, ahogy a gyengélkedő férfira nézett.

-         Látod, látod, mégsem legyőzhetetlen a kis keresztfiad…

Mielőtt ismét vita alakulhatott volna ki, Dumbledore folytatta:

-         Sajnos akadt egy kis baleset, ami miatt amúgy is csak Mr. Malfoy kaphatta volna el a cikeszt.

-         Micsoda? – kapta fel a fejét Sirius.

-         Nos, mikor már majdnem elérte Harry Draco mellett a labdát, hirtelen megfájdult a sebhelye és pár centivel lemaradt. Ezt Draco ki is használta és végül ő szerzett 150 pontot a Mardekárnak.

-          Megérezte Voldemortot. De hát hogyan lehetséges ez? Hiszen csak az én fejemben volt! – szólt közbe Estrelle.

-         Nem feltétlenül. Lehet, hogy csak ezt akarta elhitetni magával.

-         De hát miért?!

-         Hogy belebolonduljon a bizonytalanságba. Így meglehetősen könnyebb dolga lenne Deborah –val szemben.

-         De… Piton professzor sem látta őket, vagy igen? – fordul most a másik férfi felé.

-         Nem, nem láttam senkit. – válaszolta összefont karral.

-         Arra gondol, Igazgatóúr, hogy Voldemort és a csatlósai ténylegesen betörtek a birtokra?

-         Előfordulhat.

-         De hát hogyan? Hiszen erős varázslatok védik a Roxfortot! – kezdett idegessé válni a hangja.

-         Ez így van, de úgy tűnik Voldemortnak sikerülhet áttörni azokat. Sajnos a Tiltott Rengeteg mindig is kritikus pontja volt a birtoknak. Ott a sok állat, illetve lény és növény mágikus energiája összezavarhatja a védelmet és a hoppanálás-gátló varázslatot.

-         Ha ez igaz, akkor…

-         … már könnyű szerrel tehette Voldemort láthatatlanná magukat a célszemélyen kívüli illetéktelen bámészkodók számára. – nézett a végén Perselusra.

-         És ha tényleg ott se voltak? – vetette ellen a férfi, továbbra is kényelmetlen helyzetbe kívánva hozni a feketehajú nőt.

-         Miért hazudnék, az Isten szerelmére?!

-         Miért ne? – gúnyosan, magában nevetve mérte végig, ahogy a nő keze megremeg a visszafojtott indulattól.

-         Pipogyusz, ne merd hazugnak nevezni őt! – emelkedett fel Sirius is.

-         Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak, Black! – mérte végig a fekete, vékony botra támaszkodó férfit. – Mi az? A sebzett hím védelmezni próbálja a szukáját?

Estrelle örült neki, hogy ült, különben összeesett volna ettől a mondattól. Pillanatok alatt elöntötte a gyűlölet, de olyan hévvel, hogy érezte, amint a testéből a visszafojtott energia láthatatlan csápokként áramlani kezd.

Sirius, ha lett volna elég ereje, nekirontott volna gyűlölt ellenségének, de így csak mély torokhangon morgott és előrántotta pálcáját. A bájitaltanár gyorsan reagált, a következő másodpercben már az ő kezében is ott volt az ébenfekete pálca. Rettenetes düh tombolt benne. A sértett büszkesége nem engedhette, hogy játszanak vele. Értett ő mindent kristálytisztán! „Szóval ez a kis korcs visszajön és ott folytatja, ahol abbahagyta. Most ráadásul még Estrelle –t is elcsábította! De milyen nő is az ilyen? Az előbb még olyan forrón csókolt, mintha csak én léteznék a világon, azelőtt nem sokkal meg Blackkel hempereg?! Na velem nem fog egyikőjük se szórakozni!” Tömény gyűlölettel nézett a sarokban álló, magas alakra. Már épp meg akarták átkozni egymást, amikor Dumbledore szigorú hangja félbeszakította őket.

-         Perselus! Sirius! Ezt azonnal hagyjátok abba! Nincs semmi szükség erre. Ne bonyolítsátok még tovább az ügyet! – a még mindig reszkető nőhöz fordult valamivel szelídebb hangon - Estrelle, téged is megkérnélek, hogy nyugodj le és uralkodj az erődön. Még a végén kárt teszel valakiben.

Estrelle végül magához tért. Alig érzékelte, hogy a hatalma kitörni készül.

-         Elnézést, nem akartam.

-         Perselus, kérlek, hívd ide a többi tanárt! – a kérés szinte felszólításként hatott. Piton dühösen biccentett, majd lobogó talárral kiviharzott a szobából.

Némán várakoztak. Egyikük sem szólalt meg. Az idős mágus hagyta, hogy a másik kettő lenyugodjon. A tanárok pedig percek múltan lassan kezdtek szállingózni. Először McGalagony lépett be és biccentéssel üdvözölte a jelenlévőket, aztán megérkezett Bimba, Flitwick. Sinistra és Madame Hooch, rögtön utánuk Madame Pomfrey, Hagrid, Lucian, Lupin és a többi tanár. Legutolsónak Piton lépett be az ajtón be is csukva azt maga után.

Estrelle Remusra mosolygott, aki viszonozta a gesztust és Sirius mellé lépett.

-         Javaslom, üljünk le! – intett egyet az igazgató, mire mindenki számára megjelent egy kényelmes, vörös bársonnyal bélelt karosszék. – Amit mondani szeretnék, az első hallásra bonyolultnak hangozhat, de gyanítom, hogy már mindannyian találkoztunk a mágia ezen szertartásával.

-         Mire gondol, Igazgatóúr? – kérdezte szemöldökráncolva Minerva.

-         Démonidézésre.

A szobában halk moraj futott végig, többen egymásra pillantgattak. Perselus unottan nézte kollégái reakcióját. Nem tagadta, hogy lenézi néhányukat. Egyesek közülük például el sem tudnák képzelni, hogy ő már mennyi mindent kiállt mások biztonságáért. Hogy mennyi borzalmat látott… Sejtette, hogy némelyikük nincsen teljesen tisztában azzal, amire készülnek.  Visszalépett hát megszokott ablakához és hátat fordított a társaságnak. Tudta, hogy ez nem éppen illendő dolog, de nem érdekelte.

 Soha nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla az emberek. Túl sokat dolgozott az áthatolhatatlan álcáján, amit a Nagyúr felé kell mutatnia. Nem hagyhatta, hogy a hétköznapokban ez meggyengüljön. Nem, annak végzetes következményei lehetnének. És amúgy sem foglalkozik senki azzal, hogy mit csinál. Gyanította, hogy néhány kollégája észre sem venné, ha egyik küldetéséről nem térne vissza. Csupán azért viselte el a társaságukat, mert az Igazgatónak fontos volt Estrelle biztonsága. És hiába tagadta volna, neki is fontos volt, mégha Blacké is lehetett a kiváltság, hogy átölelje, hogy megcsókolja. „Állítsd le magad!” – szólt magára.

-         De hát miért kellene démont idéznünk? Nem volt elegendő az ön varázslata Miss Lioncourt számára? – kérdezte Bimba professzor.

-         Attól tartok nem. Sokkal erősebb védelmet kell megidéznünk. Ez egy csoportos varázslat lenne. Nagyon kimerítő és nem is veszélytelen. Ezért először megkérdezném, hogy ki tudna ezek ellenére is segíteni Miss Lioncourton?

Szinte mindenki felemelte a kezét. Csupán Flitwick és két másik idősebb tanár maradt mozdulatlan, akiket Estrelle nem ismert. Nem vette sértésnek, hogy ők ki akarnak maradni ebből az egészből, hiszen már eléggé öregek voltak a veszélyes varázslatokhoz.  Úgy tűnt a többi jelenlévő sem lepődött meg rajtuk. Estrelle azon csodálkozott el egy kicsit, hogy még Piton is részvételét fejezte ki egy fejbólintással. Nem hitte volna, hogy a történtek után még segíteni fog neki. „Talán mégiscsak számítok neki valamennyit?”

-         Örülök, hogy ennyire összetartó kollégáim vannak. – mérte végig Dumbledore az egybegyűlteket csillogó kék tekintetével. – Nos, akkor ismertetném a teendőket. Mint mondottam fáradságos és némileg veszélyes is lesz a vállalkozás. Az idézést magát egy másfél hónapos felkészülési periódus fogja megelőzni. Reménykedjünk benne, hogy addig nem történik semmilyen váratlan fordulat. – nézett Estrelle –re. – Erre az időszakra azért van szükség, mert minden, a szertartáshoz szükséges hozzávalót megadott időpontban, előírt sorrendben kell beszerezni. Hangsúlyoznám, hogy nagyon fontos az időzítés!

-          És melyik démont választotta Miss Lioncourt számára? – vágott közbe Piton kiváltva néhány kollégája rosszalló tekintetét.

Mielőtt válaszolhatott volna, egy fekete árny repült be az ablakon. És egyenesen Estrelle felé tartott. Piton már húzta volna elő a pálcáját, amikor tudatosult benne, hogy csak a nő hollója, Senzafine hozott egy levelet gazdájának. Estrelle kedveskedve megsimogatta a vállára telepedett madár fejét, majd leoldotta a levelet, de most nem bontotta ki. Néhány szemrehányó károgás után ismét Dumbledore szólalt meg, hogy megválaszolja a tanár kérdését:

-         A hatvannyolcadik szellemet, Belialt.

-         Ezt most komolyan mondta?! – látszott, hogy Piton nagyon is tisztában van az említett démon erejével. A többiek nem osztoztak ilyen fokban a döbbenetével. – De Igazgatóúr, ez nagyon veszélyes! Mi lesz, ha kikerül az irányításunk alól és rászabadul az iskolára?!

-         Nem fog, Perselus. Az óvintézkedések már folyamatban vannak. Mindezek ellenére mindenkitől titoktartást kérnék. Nem kockáztathatjuk meg, hogy Voldemort bármit is megtudjon a tervünkről, különben megelőzhet minket és szövetséget kötve a démonnal az ő kezére játszhatják Miss Lioncourtot.

Mindenki egyetértően bólintott.

-         Albus, felvilágosítana minket pontosan mik is ennek a démonnak a jellemzői? – szólalt meg McGalagony is.

-         Hatalmas és rettenetes király, közvetlen Luchiper másaként alkották. Ugyanakkor kitűnő védőszellemeket ad és a szellemek 80 légiójának parancsol… De úgy látom, ezzel Miss Lioncourt is tisztában van. – siklott kék tekintete az eddig a padlót fixírozó nőre, aki most tompa tekintettel felnézett az Igazgatóra.

Úgy tűnt, mintha maga előtt megjelent volna egy ősrégi, megsárgult papírú könyv, aminek rettenetes hatalma megborzongatta. Úgy folytatta Dumbledore szavait, mintha olvasná ebből a képzeletbeli könyvből, amit egyedül ő látott.

-         „Vigyázni kell arra, hogy Belial királynak áldozatokat kell bemutatni és az ördögűzőnek ajándékokat kell átadnia, különben nem fog igaz válaszokat adni. De aztán nem tölt több időt az igazságban, csak ha isteni erőszak kényszeríti rá. – Estrelle előhúzta pálcáját és a levegőbe rajzolt egy furcsa jelet, mely halványzölden izzott. – Pecsétje ez, melyet ahogy mondtam hordani kell.”

-         Ezt honnan tudtad, Estrelle? – kérdezte a sarokból Sirius, akinek székéhez támaszkodott Remus kíváncsian csillogó szemmel.

-         Van egy olyan sejtésem, hogy ezt nem Miss Lioncourt tudta, hanem Deborah. Igazam van?

-         Attól tartok igen, professzor. – nézett rá a lány meglepetten. – Azt hiszem Deborah –nak sokkal szorosabban összefonódik a múltja Beliallal.

-         Mire gondol?

                                                     (...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés