V. rész

-         És maga minek öltözött, ha szabad tudnom? – ezt Perselus kérdezte, miután berántotta a közeledő Estrelle –t az egyik szobor mögé a gyéren megvilágított folyosón.

-         Már vártam, hogy mikor kérdezi meg. – nevetett halkan miközben egy incselkedő csókot lehelt a halovány, gúnyos ajkakra. – Azt hiszem bárénekesnőnek…

-         Azt hiszi?

-         Nem tudom, még nem találtam ki. Nem volt túl sok kedvem eljönni a bálra, úgyhogy ezt kaptam magamra.

-         Kár lett volna, ha nem jön el.

-         Igen. De eljöttem… - simított végig a férfi mellkasán, majd a hátán.

-         Szerencsémre.

-         Talán mindkettőnk szerencséjére…

A további beszélgetést a heves csókok akadályozták meg. Piton türelmetlenül szorította a másikat a falhoz. Túl rég érhetett hozzá, túl rég szívhatta be jellegzetes, bódító illatát, túl rég élvezhette a hűvös kezeket siklani a testén. „Teljesen megőrjít ez a nő! Most kell, azonnal, itt…”

Utolsó lélekjelenlétével kézen ragadta őt és az egyik használaton kívüli terem ajtajához léptek. Mire Estrelle észbe kapott, már a teremben álltak, ahol az orra hegyéig sem látott, így az árnyékok között állva nem is vehették volna észre őt, ha vannak ott. Nem értette, hogy a férfi miért ereszti el a kezét.

-         Weasley, Patil 10-10 pont a Griffendéltől, azonnal menjenek vissza a nagyterembe, ha csak nem akarnak még több mínusz pontot! – csattant éles hangja a kicsit poros terem csöndjében.

Estrelle már csak a két megilletődött, ruháit alig észrevehetően igazgató páros hátát látta, majd a nagy tölgyfaajtó bezárult mögöttük.

-         Most már…

-         Igen.

Odalépett a férfihoz, aki úgy állt a terem közepén, mintha egy sötét, de izgató álomból lépett volna ki.

-         Táncolunk? – húzta fel az egyik szemöldökét kacéran.

-         Nem táncoltál még eleget odafönn?

-         De igen, veled viszont még nem…*

Lassan hozzásimult és hagyta, hogy a két kar átfogja. A férfi tekintetét fogva tartva kezdte gombolni a felöltőt, majd a fehér inget. A másik szokott félmosolyával nézte őt, majd élvezettel vette tudomásul, hogy a nő teste egy pillanatra megmerevedik és felsóhajt, ahogy végighúzza az egyik kezét alig érintve a bőrt a ruha hátsó kivágása mentén. „Megvagy… tudom a gyengédet…”

Több gondolatra már nem igazán maradt ereje. Hátrahajtott fejjel percekig élvezte a forró ajkakat a mellkasán, majd a nyakán. Öntudatlanul markolt bele a nő fenekébe és húzta kerek csípőjét az ágyékához. Estrelle lehelete végigcsiklandozta a bőrét és hagyta, hogy az egyik padhoz araszoljon vele. Ujjai a fekete ruha szegélyénél időztek, majd simogatni kezdte a hosszú combokat. A lány bele-belenyögött a szájába, ahogy finoman az alsó ajkát harapdálta, közben pedig már a nadrágja övénél matatott. Dacára minden vágyának, nem segített neki, csupán sóvárogva és mosolyogva figyelte a türelmetlen mozdulatokat. Aztán ismét minden figyelmét a kívánatos ajkakra fordította és készségesen válaszolt Estrelle mohó nyelvének hívására.

Ismét hosszú percekig csatáztak így, majd a nő szinte fellökte a pad tetejére, végül lassan az ölébe ereszkedett és finoman hozzádörzsölte magát, ezzel az őrületbe kergetve őt. Kezei immár mohón kutattak a karcsú testen. Jobb kezének ujjai elvesztek a fekete anyag alatt, a másik hüvelykujja pedig érzékien játszott Estrelle egyik megkeményedett mellbimbójával.

Ő erre mohón szétnyitotta az ingét és kicipzározta a nadrágját.

-         Az istenit! – káromkodta el magát a férfi halkan, összerándulva.

-         Mi az? – hallatszott a fátyolos, alig hallható kérdés.

-         Hívat. Mennem kell. – utalt a bal karján felizzó Sötét Jegyre.

-         Biztos? Nem lehetne egy kicsit később? – nyúlt be a kilazított nadrágba. Piton nagyot nyelt mielőtt folytatta volna.

-         Elhiheted, hogy semmi kedvem… de… nem várathatom meg…

-         És ha azt mondod… hogy épp egy gyűlés kellős közepén tartottál… és nem tudtál hamarabb szabadulni?

-         Tudja, hogy ma bál van. Annyira azért ő sem hülye… hogy elhiggye… hogy… a bál közepén elvonulunk… tanácskozni… Estrelle… - nyögte elfúlón, hátrahajtott fejjel, de a következő pillanatban már összeszedte magát valamennyire és a fátyolos tekintetű nőre nézett. Hihetetlenül kívánatosnak találta, ahogy a mellkasát csókolja, miközben keze még mindig a nadrágjában időzik.

-         Estrelle, ezt most hagyd abba! Mennem kell. Most! Már így is kések. Nem szeretném, ha egy kis kínzással fogadna.

-         Igazad van. – húzódott végül el kelletlenül.

Némán figyelte, ahogy a férfi őt nézve rendbe szedi magát, majd odalép, hogy megcsókolja.

-         Sajnálom.

-         Én nem kevésbé… Vigyázz magadra!

-         Visszajövök. Ne várj rám. Aludj! Hajnalban indulnunk kell.

-         Tudom. – azzal még egyszer utoljára forrón megcsókolta.

-         Gyakrabban táncolhatnánk így…

Mire feleszmélt, már csak a folyosón távolodó lépteket hallotta. Teste kielégületlenül reszketett a férfi hiányától. A legszívesebben ordítva átkozta volna Voldemortot, helyette azonban csak lassan visszasétált a szobájába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés