Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Mirax - Rejtett vér
Mirax - Rejtett vér : 5. fejezet - Egy holdas, babonás éjen... - part 1

5. fejezet - Egy holdas, babonás éjen... - part 1

  2009.08.13. 23:29


 

V.
Egy holdas, babonás éjen...
 
- Jól vagy, Potter? - recsegte Rémszem Mordon, ép szemével Harry arcát fürkészte, míg a körbe-körbe forduló mágikus szeme további támadók után kutatva pásztázta a környéket.
Harry nehézkesen feltápászkodott, és leporolta a nadrágját. Valahogy nem lepődött meg rajta, hogy az utolsó pillanatban a semmiből hirtelen feltűnt először Lupin, aztán Mordon és kis csapata, Tonks és Emmeline Vance. Fel sem bőszítette, hogy valószínűleg ugyanúgy, mint tavaly, most is távolról, titokban őrködtek felette. Sejtette, hogy Dumbledore nem hagyta őt őrizet nélkül, vérségi védelem ide vagy oda.
- Hogy kerültek ide? - kérdezte azért. Mordonék mégsem álcázhatták bukszusbokornak magukat, hogy éjjel-nappal lesben álljanak.
- Minket bizonyára Lupin riasztott - felelte az auror furcsán, erősebb hangsúllyal ejtve a nevet, célozgatva, számon kérve, és félig hátratekintett a válla felett egy magas, fiatal nőre, akit Harry nem ismert, és aki Lupin után és Mordonék előtt néhány pillanattal érkezett, egy támadót rögtön semlegesítve.
- Bizonyára ő volt - lépett közelebb Zana Lupin fekvő testéhez. - Én ugyanis már épp át akartam állni a támadók oldalára.
Mordon megvetően szusszant egyet, mint aki ki sem érzi a mondatból áradó szarkazmust, és szó szerint veszi a hallottakat, mintegy igazoltnak véve a gyanúját.
- Mellesleg a földszintről rosszabb a kilátás.
Mordon leintette, mintha valami zavaró kis légy lenne a torta körül: - Hogy van Lupin?
- Hát... nem is tudom. Nincs magánál - guggolt kitartóan a varázsló mellett Tonks, ujjait Lupin csuklóján nyugtatva. - Olyan furcsa... nem is tudom...
- ...mint aki alszik - fejezte be helyette Zana.
Harry fejében lassan, csikorogva összeálltak az elmúlt hetek jelei, és amit eddig csak sejtett, bizonyossággá vált.
- Akkor magát láttam az ablakban?! - kiáltott fel a nőre nézve.
- Miféle ablakban? - kapta fel a fejét Mordon, és hirtelen nagyon ijesztő látványt nyújtott két, teljesen más irányba forduló szemgolyójával, melyeknél az egyik Harryt, a másik a nőt vizslatta.
- Csak az emeleti ablakban, Mordon, nem a halálfalók jelmezboltjában.
- Ott is csak azért nem, mert nincs ilyen hely... legalábbis nem tudok róla.
- Akkor nincs is, Mordon! Ha maga nem tud róla, akkor nem is létezik.
- Nem bizony! - dörrent rá Mordon a nőre. Az utcalámpák fényében szakadékká mélyültek arcán a barázdák. - Ellenben amiről tudok, azt sírig sem felejtem!... Na, gyerünk, tüntessük el ezeket, mielőtt újabb férgek bújnak elő a földből.
- Ezek nem halálfalók, ugye? Akkor kik? - lépett Harry az elkábított, összekötözött támadókhoz.
- Nem a Nagy Féreg szolgái, csak olyasmik - Mordon a falábával a hátára gördítette az egyik varázslót. - Ez itt például Terry Dalton...
- Az Ürge? - hajolt fölé mohó érdeklődéssel Zana. - Annak idején olyan szerteágazó kapcsolata volt a Nagyúrral és a halálfalókkal, mint a mezei ürgék labirintusai. És a föld alatt szépen felhalmozott kis vagyont őrizgetett... többet, mint amennyiről a Nagyúrnak beszámolt.
- A tolvaj meglopta a tolvajt - jegyezte meg Mordon. - Persze a Wizengamot sohasem tudott rábizonyítani semmit, sőt, még csak vádat sem indítottak ellene. Én ilyen "tisztes" polgárt még az életben nem láttam, sem ennyi legális céget, amivel ez takargatta a mocskos ügyleteit. A halálfalók közül senki sem köpött, a saját vagyoni érdekük volt. Az ilyenekről, mint Dalton is, csak pár fanatikusabb auror tárolt néhány titkos, láthatatlan, szánalmasan vékony aktát. Aki valamivel többet tud erről az ügyről, az kizárólag a másik oldalról szerezhette az értesüléseit - nézte a szeme sarkából Zanát, akinek a szeme sem rebbent. Az ő aktája az Ürgéről bezzeg nem volt olyan vékony. - Dalton meg most jó nagy galibába keveredett a nagyfőnök visszatérésével.
- Te lettél volna, Harry, a belépőjegy a Nagyúr kegyeibe. A te tálcán felkínált fejed - fordult felé Zana.
- Akkor ezek mind tartoztak Voldemortnak?
- Vagy csak féltek - emelkedett fel Lupin mellől Tonks.
- Vagy nem bíztak benne, hogy Voldemort legyőzhető - lépett át szenvtelenül az Ürge felett Mordon. - Dumbledore ettől féltett téged, és mindannyian erre számítottunk. A félelem kiszámíthatatlanná teszi az embereket, főleg ha rovott a múltjuk. Nem is volt az olyan régen, amikor még ágy alá bújva aludtak a gyerekek éjszakánként, halálfalók támadásától tartva... Te talán nem is érzed, Potter, de odakint a világban nemsokára vágni lehet majd a rettegést, Tudjukki remek kis közhangulatot teremtett a Szent Mungóbeli támadással, és hogy volt mersze megjelenni az Abszol úton.
- Meg is lett az eredménye: a spanyolok struccpolitikához folyamodva lehúzták a redőnyt az Ibériai-félsziget partjainál, mintha Tudjukki eszméit ezzel megállíthatnák - szólt bele ingerült csalódottsággal Tonks. - Most mindenkit szigorú ellenőrzés alá vetnek ott, és a diplomáciai kapcsolatnak is lassan lőttek.
Lupin mondta a múltkor, Voldemort olyan, mint egy felhúzható műanyag madár, ami, kip-kop, szedegeti az asztallapról a láthatatlan magvakat, és berregve lejár: sokan azt hitték tizennégy éve, hogy ezzel vége is, csakhogy megtalálták a kulcsot hozzá, és most újra elindult. Furcsa kismadár volt, aki egyszerre vetett és aratott, romlott eszméket hintett szét, és poshadt gyümölcsöt, halálfalókat talált a csőre.
Mordon összecsapta a tenyerét. A váratlan hangra mindannyian összerezzentek.
- Na jó, Goldwyn, vigye végre Pottert... mégsem - mérte végig a nőt Mordon, miközben Harry használhatatlanná vált könyvéből zsupszkulcsot csinált. - Jobb, ha Lupint viszi. Potterrel majd én megyek, egyelőre a Roxfortba, miután elrendeztünk mindent.
Zana inkább egy szót sem szólt, megfogta Lupin karját és a könyvet, és eltűnt a Private Drive-ról.
Negyed óra múlva már az összes, a Roxfortban tartózkodó tanár a gyengélkedő előtti folyosón tolongott. Odabent Madam Pomfrey sürgölődött Lupin körül. Az ajtóban Zana McGalagonynak magyarázott, Piton összefont karokkal, háttal nekik, közönyösen figyelte a kapkodást. Zanát majdnem hátba csapta a gyengélkedő kivágódó ajtaja, ahogy Mordon, Harry Pottert maga után vonszolva, becsörtetett a terembe.
- Lupin megérkezett? - harsogta, és megelégedve belesett a paraván mögé.
- Mit gondolt, talán héthatárra innen bujdosok Lupin testével?
Zana és Mordon közti találkozások többnyire parázs vitába torkolltak. Az auror Zanát minden gyűlésen keresztkérdésekkel ostromolta, és neki töviről-hegyire be kellett számolnia minden Private Drive-on töltött percéről, mintha vádlott volna, és azután Mordon a szeme láttára fordult az éppen aktuális őrtársához, akinek igazolnia kellett az állításait. Mindketten tisztában voltak a játék lényegével, Dumbledore zseniálisan egyszerű adok is, meg nem is játékának lényegével: negyvennyolc órán keresztül egy házba bezárva, egy másik ember jelenléte mellett Zana semmi olyat nem követhetett el, amivel szemben bárkinek fenntartásai lehettek volna. Mordon egyszerűen csak jelezni akart: korcsok korcsokat fialnak, akik csak egymás mellett érzik jól magukat, sárban, trágyában fetrengve, a másik fülét véresre cibálva egy bűzös koncért, és ahogy a vér nem válik vízzé, úgy ég maradandón a sejtekbe a tanítás is, nem pocsolyavíz az, amit egyetlen vad mozdulattal le lehet rázni magunkról. Mordon, ahogy az jó sintérhez illik, gyakorlottan hajigálta a zsákjába a Durmstrang és Karkarov kölykeit, elcsatangoltakat és hűségeseket egyaránt, nem számított semmi enyhítő körülmény, hiszen mindannyian egy udvarból kerültek ki, egy ugatást hallgattak, vízbe velük! Nem lepődött meg Mordon rögeszméin. Igor számtalanszor köszörülte a nyelvét a "vén hülyén", úgyhogy még csak meg sem bántódott ezen a bizalmatlanságon.
Mordon gyűlölködve visszabicegett felé.
- Az ilyeneknél sohasem lehet tudni - úgy járatta a szemeit, hogy a mondatot akár Pitonra is lehetett volna érteni, de végül egészen közel hajolt Zanához, és halkan az arcába sziszegte: - Sok mindent tudok én...
- Csak vigyázzon, az öregkori paranoiája mellé nehogy szenilitás is párosuljon. Összeomlana a Varázsbűn-üldözés.
Ha az aurornak még lett volna orra, most szinte összeért volna Zanáéval.
- Magára is értettem, tündérkém...
Zana fintorogva, megdermedve visszahúzódott. Mordon szárazon, röviden az arcába nevetett, de a szája továbbra is egyetlen komor vonal volt. Vesébe látó pillantással meredt a fiatal nőre, de a pillanatra résnyire nyitva hagyott ablakok már döngve bezárultak. Mozdulatlanul álltak. Az auror csendesen figyelte, merengve. A vonásai megereszkedtek, most sokkal öregebbnek tűnt még a szokásosnál is.
- Milyen kár, hogy a név mit sem számít.
Zana letaglózva meredt az aurorra. Már a nyelve hegyén volt a visszavágás, amit mindig talonban tartogatott, és ki is mondta volna már, ha Mordon hangsúlya magában hordozza azt a megszokott gúnyos élt, de az auror szavai most inkább szomorúan koppantak, és ezzel a felhanggal Zana nem tudott mit kezdeni. Megbántottan, felháborodva, de leginkább mélységes, régen érzett keserűséggel, megrendülten hallgatott. Ó, mennyire tisztességtelen volt erről az oldalról arcul csapnia! Hosszú évek munkája volt ebben az önmegtévesztésből, mentegetőzésekből épített kártyavár-életben, amiről elhitette magával, hogy éppen az a cifra palota, amit az apja képzelt neki, amit ő várt volna el tőle, és Mordon most ráfújt, hogy lássa, milyen ingatagok az öncsaló érvei.
- Valamivel talán nem ért egyet? - most újra a régi Mordon bámulta, kihívóan, kíméletlenül, arcáról eltűnt az az előbbi, zavarba ejtő fáradt szomorúság, amit Zana nem tudott kezelni. - Szívesen meghallgatom, ha van megjegyzése.
- Csak annyi, hogy a lepra gyógyítható, Mordon - mérte végig zordan, gúnyosan Zana, elidőzve a csonka orron és a falábon. Egy pillanatig biztos volt benne, hogy Mordon leköpi. Mit bánta, csak hagyja már békén!
- Ó, nem. Élő archívuma vagyok én a halálfalóknak, akiket általam utolért a büntetésük. De erről már biztosan hallotta a beszámolókat. Ez itt például éppen egy közös ismerősünkre emlékeztet - húzta végig Mordon fanyar mosollyal az ujját egy domború, rőt forradáson, ami kettészelte a kézfejét.
- Majd címkézze fel a testrészeit. A múzeum úgy igazi - ajánlotta Zana hűvösen.
Mordon magában elégedetten somolyogva elbicegett: nem csalódtam benned, téged is vödörbe kellett volna veszejteni, bólogatott Zanára visszanézve.
A nő elgondolkodva fordult utána. A sok mindent tudok-kifejezés vajon csak amolyan szokásos frázis volt Mordontól, vagy több annál, és akkor vajon mit takar? Tudta, hogy Dumbledore elárult róla néhány elengedhetetlenül fontos tényt, de hogy pontosan mennyit, arról elképzelése sem volt. Mordon nem sok aktát találhatott róla a Minisztériumban: ládikába rejtett kristály volt ő, mégpedig lopott ékkő, amivel csak a megfelelő körökben lehetett büszkélkedni. Sohasem szerepelt Igorral karöltve egyetlen címlapon sem, erre jól vigyáztak, ellenben ha a férfi nyilvánosságot kizáró megbeszélésen jelent meg, Zana mindig ott volt vele.

 

- Még a végén Mordon magával tölteti le Karkarov azkabani büntetését - lépett mellé Piton. - Erre az esetre remélem jól megtanulta a leckét.

 
- Miféle leckét? - fordult felé türelmetlenül Zana.
- Hogy akkor köpjön, amikor a legjobb ajánlatot kapja! Karkarovnál bevált.
- Attól függ, mi a téma. Ha olyan, akkor akár ajánlat nélkül is köphetek - villant a férfira a tekintete.
Inkább megnézte Lupint. A háta mögött Piton töprengve meredt a nő tarkójára: Dumbledore vajon miféle különös ráérzéssel találta meg a világban azokat az embereket, akik mindig tudnak róla, Pitonról valamit? Lupin, Black, Mordon, Karkarov és most ez a nő. Lassan szólnia kéne az igazgatónak, hogy ideje előrángatni a drága apját valamelyik diliházból, ő sem hiányozhat a sorból!
Zana elmélyülten bámulta Lupint. A varázsló sápadt volt ugyan, de nyugodtan feküdt az ágyon, mint aki ezeréves Csipkerózsika-álomba merült. Harry szótlanul állt az ágya mellett, úgy, ahogy Mordon ott hagyta, arcán fatalista keserűséggel, öregen.
- Pihenj le, Harry, rendbe jön - biztatta Zana csendesen.
Odakint már teljesen besötétedett, a várakozás sűrűsége fonta körbe a testüket. Egy pók szaladt végig barnán, ijedten Lupin fejtámláján. Harry tétovázott egy pillanatig.
- Talán a hercegünknek nem kellett volna újfent felelőtlenül viselkednie - állt meg mögötte Piton, és csak a szemét fordította a fiú tarkója felé.
Zana szótlanul, kívülállóként figyelte kettejük elváltozó arcát. Harry meg sem moccant. Az ablaküvegben visszatükröződő bájitaltanárt figyelte, és arra gondolt, mégsem igaz az, hogy akinek nincs lelke, annak nincs tükörképe sem.
- Csak hát bizonyosan sürgős dolga akadt, ugye? - folytatta Piton, rendületlenül Harry hátának címezve a mondandóját. - Például megmenteni a világot, vagy valami hasonló...
- Könyvtárba mentem - vetette oda Harry flegmán. Ettől a nyilvánvaló képtelenségtől csak még szemtelenebbnek hatott, de megint fellobbant benne az az önpusztító, öntörvényű, fekete szemellenzős gyűlölet Piton iránt, ami már a tanév végén is, és ő elhajította a gyeplőket, mert könnyebb volt elszabadultan vágtázni, mint kipányvázni a keserűségét, és fűszálat rágcsálva a lábához heveredni.
Piton érdeklődve figyelte a fiút: éppen olyan csalhatatlanul látta meg a töredezett felszín alatt kavargó izzó lávát, mint ahogy a vadak érzik meg a vér szagát, és könyörtelen, kárörvendő kíváncsisággal verte a sarkát a repedések mentén ebbe a talajba. Számított erre már nagyon régóta. A Potterek sohasem tudták tartani a szájukat.
- Éjszaka?... Ezt már csak azért sem hiszem el, mert te fel sem ismernél egy könyvtárat belülről, ha véletlenül odakerülnél.
- Tényleg volt könyvtárban valamelyik nap - jegyezte meg Zana halkan.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét Piton. - Ez csak még gyanúsabbá teszi. Ha Potter könyvtárba jár, jó lesz résen lenni, mielőtt egy újabb világmegváltó haditerv közepén találjuk magunkat. Igazam van, Potter?
Harry egy pillanatra lehunyta a szemeit. Egy vékony, józan hang még megszólalt benne: szó nélkül ki kellene mennie a gyengélkedőről, végigfutni a folyosókon, ledobni magát az első ágyra, az első takaró alá, olyan közömbösnek kéne lennie, mint Luna Lovegood, de erre nem volt képes. Néha, egészen váratlanul rátört az a bénulat, amivel egykor Cedric Diggory merev arcába nézett abban a távoli temetőben, ami egyszerre volt színtere születésnek és halálnak, az a bénulat, ami sokkal ellenállhatatlanabbul szegezte a Halálterem lépcsőfokaihoz, mint Lupin megfontolt, bölcs karja. És csak lázadni tudott ellene, úgy mint akkor is, meggondolatlan kétségbeeséssel.
- Pont annyi köze van a nyári programomhoz, mint nekem a magáéhoz! - morogta összeszorított fogakkal. - Pedig azon aztán inkább lenne mit hallgatni!
Harry jelentőségteljesen, pimaszul végigmérte Pitont, majd szemei megállapodtak a bájitaltanár felöltőjének ujján. A teremben mindhárman tudták, mi az a szövetnél is feketébb fekete, ami ott rejtőzik. Piton hideg, öntelt mosolyra húzta a száját.
- Azt meghiszem, Potter. Nem volt még olyan dolog a világon, amihez neked semmi közöd sem volt, és nem ütötted bele az orrod! Különleges érzéked van ahhoz, hogy mindig olyan helyeken bukkanj fel, ahol nincs keresnivalód. Ahogy ebben a pillanatban is a kastély bármely más részében kéne lenned, hogy megkaphasd a kellő csodálatot - állt félre az útból Piton. Harry nem mozdult.
- Hagyjam egyedül vele? - kérdezte a homlokát ráncolva, konokul, elborult arccal, és Lupinra tekintett. Minden ésszerűsége elpárolgott az elmúlt két hónap során: fegyvert kellett kovácsolnia abból a nagy káoszból és haragból, ami ráömlött, és le kellett sújtania vele valakire, bárkire, aki kicsit is megérdemli, és Piton nagyon is ilyen volt. Már réges-rég elnyomta magában az ellenérveket, amelyek többnyire mintha Hermione hangján szólaltak volna meg, csak azt látta, hogy mindenki, aki még valamennyire a szüleihez kötötte, szép lassan elmúlhat mellőle, a Tekergők eltűnnek, de Piton állandó, ahogy a férfi gyűlölete is örök és talán kiszámíthatatlan is. A bosszúszomja akár még halhatatlanná is tenné, hogy túléljen mindenkit, és gyönyörködjön a pusztulásukban. - Igazán lehetne Lupin a következő, ugye?
- Nem most jutna először eszembe ez a lehetőség, Potter - csillant fel Piton szeme, tökéletesen alátámasztva a megjegyzését. - Vannak egészen érdekes mérgeim, de ismerve az értelmi képességeidet, erősen megkérdőjelezhető, hogy te bármit is felfognál belőle.
Harry vállat rándított. Tőle ugyan Piton magyarázhatott, ő egyetlen mozdulattal le tudta volna tuszkolni az összes imádott mérgét a torkán. Néhány lépésnyire Zana döbbenten hallgatott: érezte, olyasvalamibe cseppent, ami túlnyúlt az 'itt és most' keretén.
Nem is tudta, mennyire túlnyúlt, át hosszú éveken, holtakon, élőkön, gyűlöletté dagadt ellenszenven - mindkettejüknek olyan részét képezte ez, ami kívül állt minden ésszerűségen, de olyan szerves tartozék volt, mint a lépük vagy májuk. Érthetetlen, fojtogató, és tizenegy éves korban kapja meg az ember, ha már jól elverte egy párszor az élet. Zana nem értette, idegenül szemlélte az egész jelenetet, miért okvetetlenkedik ennyit egy tanár a diákjával, de azt érezte, hogy ez nem lehet öt év mérgező bogyójú termése. A magvaknak évek kellenek a föld alatt, a hó alatt. Talán csak öt éve szökkent szárba. Volt valami végtelenül irracionális, már-már gyerekes ebben a viszályban, és éppen ettől vált ijesztően komollyá. Különös jelenet volt, ahogy ott álltak villámló szemekkel, vicsorba torzult szájjal a mélyen alvó Lupin ágyának két oldalán.
- Jobban járnál, ha egészen kicsire összehúznád magad. Gondolom, megkaptad a roxforti leveled - vetette oda undorodva Piton.
Vele szemben Harrynek pontosan ugyanez volt a reakciója. Az, ahogy az elmúlt percekben viselkedett Piton irányában, már nem sokat ronthatott a helyzetén, amit így is bizonyára alaposan elintézett a tény, hogy McGalagony vagy Dumbledore bekönyörögte őt Piton órájára. Az elmúlt évek történéseinél legfeljebb csak az lett volna igazságtalanabb, ha ezután úgy kap osztályzatot bájitaltanból, hogy Piton be sem engedi órára. Ami leginkább zavarta, mégsem ez volt. Céltalanul lebegett valami ködös, tér nélküli űrben - nem érdekelte többé, hogy auror lesz-e belőle, vagy sem. Nem hitte, hogy Voldemorttal szemben kihúzza még további öt évig, amíg elvégzi az iskolákat. És mégis, ezen a tompa várakozáson át is égett benne egy kis gőg, hogy eddig is, minden különösebb tudás nélkül, többször maradt talpon kettejük harcában, mint előtte bárki - nem kellett oda hatalmas varázserő, csupán legyen mindig helyén a szíve. Sajnos pillanatnyilag a szívét sem igen találta, sem a helyén, sem másutt...
- És most féljek? - szaladt ki a száján. Az ujjai közül megint menthetetlenül kicsúsztak a gyeplők. - Ha kibírtam öt évnyi bájitaltant, kétlem, hogy a hatodikba döglök bele... Ja, vagy nyalnom kéne? Bocsánat, elfelejtettem elkérni Malfoytól a nyelvét - vetette oda végül, majd körül sem nézve távozott a gyengélkedőről. A bájitaltannal kapcsolatos további pályafutását mára már eléggé aláaknázta. Piton közönyösen bámult utána: ezt a kölyköt valakinek alaposan fel kéne képelnie. Ha ez egyszer megtörténik, remélte, ő lehet az, aki megteszi. Potter láthatólag olyan egyedül volt, hogy belezavarodott a saját érveibe és gondolataiba, amitől csak még ostobább lett, legalább annyira, mint a pókhálóba repült légy, ami egyre veszettebben ficánkol. Dumbledore jobban is figyelhetett volna a kis kedvencére, aki nyilvánvalóan olyan utakat kezdett taposni, amik Piton számára sem voltak teljesen ismeretlenek.
Madam Pomfrey jelent meg egy gőzölgő kupával, és rosszallóan nézte a két felnőttet. Hát persze, bármit lehetett a gyengélkedőn, csak hangoskodni nem. Ez az én territóriumom - Madam Pomfrey tekintete tele volt megálljt parancsoló vörös táblákkal, felkiáltójeles figyelmeztetésekkel, ő még Dumbledore-t is kiüldözi innen, ha kell! Zana kibámult az ablakon. Meg akarta hallgatni a javasasszony véleményét Lupin állapotáról, de ehhez le kellett futnia a szokásos köröket: a javasasszony, talán hogy jelezze a fontosságát, örökösen megváratott mindenkit.
Piton rosszkedvűen matatott Madam Pomfrey gyógyfüves szekrényében. A háta közepére se kívánta a világ összes fafejű griffendélesét, kölyköket és ájultakat egyaránt. Lecsapta Lupin éjjeliszekrényére a tégelyt, amit a gyógyító kért. Zanára nézett, ahogy ott állt gyűrötten, betegesen sápadtan, valószínűtlenül magányosan, de a szónak nem a melodramatikus értelmében, hanem egyedül egy kusza délibábként, ködszerűen, lápi lidércfényként, távolian. Látta rajta, hogy lélekben nem ott van, egy másik gyengélkedőn jár, vagy csak egy másik ablaknál, a múltban, vagy képzeletben. Egy belérögzült, sima mozdulattal húzta ki a hajtűjét, ezüst, karcsú villanás, majd tűzte fel újra a haját. Az alsó, rövidebb tincsek kicsúsztak a hevenyészett kontyból, Piton ezeket bámulta, virágméz illatúak, szinte az orrában érezte. Nem is értette, hogyan, mikor rögzülhetett benne ilyen észrevétlenül ez a társítás. Zana nyakszirtjére kúszott a pillantása. Szemével követte az íveket, mint egy szobrász a modellét, mérte a távokat, hajlatokat, csontok, porcok, izmok harmóniáját. Zana hátranézett, és ahogy találkozott a pillantásuk, Piton lélekben visszahőkölt: volt valami természetfeletti Zana tekintetében, azok az elképzelhetetlenül kék szemek a furcsa fényben játszó aranygyűrűvel már majdnem földöntúliak voltak. Azt hitte ezektől a merően bámuló, nagy, fényes szemektől, hogy Zanát a sírás kerülgeti, tessék, Lupin, egy újabb rajongó, pedig Zana csak a gyengélkedők salétromszagú levegőjét utálta, kaparta a torkát, hogy köhögnie kellett. Erről a szagról mindig eszébe jutott a durmstrangi ispotály gyógyítója: a galambszürke hajú vénasszonynak csontig marhatta a kezét valami, vékony volt, és a bőr gyűrődve aszalódott rá, tele hullafehér foltokkal, mintha sóvirágok ütköztek volna ki rajta, kristályosan, mint a falakon. Mindig viszolygott az érintésétől, és inkább eltitkolta, ha beteg volt - amíg az igazgató úr parancsára be nem tessékelték végül, ha lebukott. Örökösen az igazgató úr kifejezett parancsára - így mondták, mert egyébként nem ment volna. Ekkor is csak azért, mert különben, kis túlzással, Igor az ispotály bejáratáig rugdossa. Nem mintha Igor valaha is belerúgott volna, bár néhányszor nagyon közel állt hozzá. Eszébe jutott a régi mágiafilozófia órai önismereti dolgozata, amit a professzornője íratott velük - ez volt a mániája, félévente megjátszotta, de sohasem olvasta el őket, legalábbis nem reflektált rá. Meg kellett válaszolni, hogy mi szeretne lenni a jövőben. Hatodéves volt akkor, alig fél éve temette el az apját, árva volt, nyárra Igor vállalta, hogy felkarolja, nem érdekelte sem a jövő, sem az ostoba önismereti tesztek, amiket a vén, köszvényes tanárnő titokban gyújtósnak használt, jól emlékezett, mit írt: "Szeretnék gyík lenni, aminek ha letörik a farkát, hiánytalanul visszanő. Rajtam minden rúgás nyomot hagy, minden mélyülő horpadással kevesebbnek érzem magam." Nem számított rá, hogy a tanárnője mégis elolvassa - délután már Karkarov hívatta az irodájába, és a fejéhez vágta, hogy ne legyen ilyen szentimentális bolond, szedje össze magát, és majd meglátja, miféle maradandó rúgásokat tartogathat még az élet, testit-lelkit egyaránt. Sértetten hallgatott - az árvasága neki éppen eléggé maradandónak tűnt. Talán árvaházba dugjalak, ordított rá Karkarov. Konokul meredt Igor szemei közé - már betöltötte a tizenhetet. Akkor azt hitte, Igor megrúgja végül.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto    *****    Te mit tennél, hogy a legnagyobb titkod, titok is maradjon?    *****    BLACK FRIDAY AKCIÓ!! Részletek ide kattintva!