Sea of Sin
Sea of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
SepticFlesh (ENG)
 
Behemoth (ENG)
 
Adam Lambert (ENG)
 
Teen Wolf / Sterek (ENG)
 
Marvel Cinematic Universe (ENG)
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Mirax - Rejtett vér
Mirax - Rejtett vér : 7. fejezet - Samhain - part 2

7. fejezet - Samhain - part 2

  2009.08.14. 09:46


 

Egyébként is, rég volt már az, hogy érdekelte, ki mit gondol róla. Nagyon rég. Eleinte, képlékeny jellemű gyerekként elkeserítette az elutasítás, hogyne keserítette volna. Ahogy mindenki más, ő is elismerést akart kivívni. Persze nem olyan csillogó, hátba veregetéssel tarkított hírnevet, mint Potterék, csak szelídet, jogosat. Aztán már nem érdekelte. Hogy dacból? Keserűségből? Büszkeségből? Az nem számított. Az élet nem szab egyforma utat mindenkire. Potterék is mire mentek a fene nagy népszerűségükkel!
Tizenévesen mindent a külsejének rótt fel - öntudatlanul, persze -, különben az emberek távolságtartását a jelleme kudarcaként kellett volna elkönyvelnie. Szerette magának azt mondani, hogy az emberek már rápillantva bezárulnak előtte. Könnyebb volt ezt így hinni, különben újra magának szegezhette volna a kérdést, amit utoljára tizenegy évesen tett meg, és soha többé - őt tényleg nem lehet szeretni? Akkor még kétségbeesett a válaszon, mára már megkövesedett benne az a rész is, ami egykor feltette a kérdést. Kényelmes megoldás volt, mert a külsején nem tudott változtatni. Sőt, kész volt mindig újabb lapáttal rátenni, összevont szemöldök, résnyire húzott szemek, mind ugyanazt kiáltották: három lépés távolság! Nem volt ebben semmi különös, úgy alakult ki benne ez a képzet, mint ahogy a szú rágja át magát a korhadt fán, kívülről láthatatlanul, de alattomos kitartással. Mióta az eszét tudta, ezzel szembesítették. A nagynénik, nagybácsik nagyhangú serege mást sem tudott mondani felette. Ő ott állt törpén, sápadtan köztük, a Piton-házba tódulók pedig csak futó pillantást vetettek rá, mintha kóbor, rühes kutya volna.
- Kire ütött ez a gyerek?! - kiáltották értetlenül az apjának. - Hogy néz ki! És olyan satnya. Nem etetitek rendesen? - és nevetve tovább vonultak, mögöttük a nyelvüket öltögető, fényes hajú kölykeikkel. Ő pedig nem értette, miért mondják ezt örökösen az apjának, mert szerinte éppen őrá ütött! Az anyja lágy volt és illatos, nem pedig fakó sárga és fekete szemű, de tőle egyetlen dolgot örökölt csak, és a sors iróniája volt, vagy épp önnön kudarca, hogy ezt is bemocskolta: a kezeit. Az anyja finom, hosszú ujjai, a vékony bőr alatt egymásba szövődő, titkos utakat bejáró erek szelíd rajzolata köszönt vissza a kezein, de ő belevarrta a játékos ívekbe, a növényi rostok és elixírek csodálatával átitatott redőkbe a bűnt, abba, ami szent volt és alázatos, rácsodálkozó és örökké emlékező, ő véresen beleszántotta azt, amit a sejtek sohasem felejtettek, a lemoshatatlant.
Szánalmas öncsaló volt ő is. Tudta, hogy nem ítél mindenki első látásra, de akkorra már nem érdekelték ezek a játékok, akkorra már meghalt benne az a halovány, tétova, kezdetleges rész is, aki tudott volna mit kezdeni az emberi kapcsolatokkal. Ő légycsapóval a kezében fogadta a szavakat és gesztusokat, és azok érzékeny, finom mívű teste roncsoltan hullott a padlóra, így végül mind hátat fordított neki. Számára egy szeretet létezett, misztikus ködben, távoli tündérfényként, és ahhoz nem volt mérhető egyetlen felületes kapcsolat sem: az anyja pózoktól és érdekektől mentes odaadása.
- Itt van a főzeted - nyomta Lupin kezébe a bedugaszolt üveget. - Mindig melegítsd fel, mielőtt megiszod!
- Köszönöm, Perselus - bólintott Lupin lassan, hálásan.
- Csak ezt ne, Lupin - vágott közbe undorodva Piton. - Potyogtasd máshol a hálakönnyeidet.
Nézték egymást, úgy nézték, mint régen, mint mindig, Piton összeszűkült szemmel, Lupin nyíltan, szomorúan, és Piton érezte, hogy Lupinnál nem működik az ő nagy taktikája, talán soha nem is működött, Lupin nem visszaretten, hanem vizsgálódik, a falak mögé akar nézni, megérteni. Gyűlölte Lupint. Lupint, aki látta lehullani a maszkjait, és aki elől már egyre nehezebb volt elrejtőznie. Ő, aki évek hosszú során át olyan kínosan ügyelt arra, hogy mennyit és mit mutasson meg magából a világnak, ő, aki képes a Sötét Nagyúr szemébe hazudni, éppen ennél a szánalmas alaknál mondott csődöt.
- Van még valami egyéb nyavalyád? - kérdezte türelmetlenül, és Lupin elköszönt végre, kilépett az ajtaján, és magával vitte Piton kudarcait.
 
*
 
- Biztos nem jössz? - állt meg Harry felett Ron a klubhelyiség egyik félreeső asztalánál.
Mögötte lassú szállingózásba kezdtek a griffendélesek. Harry megpróbálta nem mutatni, hogy lassan kezdi türelmét veszíteni Ron sokadik hasonló irányú kérdésétől. Az alsó ajkába harapott, és mélázva a boszorkánysüvegét lóbáló Ginny után nézett. Lent a nagyteremben már biztosan pislákoltak a töklámpások. Makacsul megrázta a fejét.
- Kösz nem, Ron. Mondtam, hogy túl sokat ettem ebédre - felelte nyomatékkal. - Szerintem alszom egyet, vagy sétálok.
Ron egy hosszú pillanatig töprengve meredt rá. Harry tudta, mi jár a fejében: Ron és Hermione se fukarkodott az elmúlt hetekben a felé lövellt aggódó pillantásokkal, és nem egyszer szóba próbálták hozni a dolgot, de Harry nem hagyta. Mindketten érezték a benne gyülemlő feszültséget, és félve várták a tetőzését. Persze, húzta el a száját Harry ironikusan, túl csendes voltam nekik.
- Te tudod... - vont vállat hezitálva Ron, de nem mozdult. - Ne hozzak valamit...?
- Ron! Most mondta, hogy sokat evett - ragadta meg a fiú könyökét a felbukkanó Hermione. - Pihenj egyet, Harry. Sietünk vissza.
Azzal Hermione magával húzva a hangosan elégedetlenkedő Ront, kilépett a portrélyukon.
- Nem kell nagyon - motyogta utánuk Harry rekedten.
Rohadtul érezte magát, de nem az ebédtől. Nem akart hazudni a barátainak, nem akart megint bajt csinálni - mert azt nem volt nehéz kitalálni, hogy újfent házirend-sértésre készült, illetve valószínűleg annál még súlyosabbra -, de ami előző év végén megfogant benne, nem hagyta nyugodni. Tüske volt, először picike, zavaró, de mostanra begyulladt, nem lehetett figyelmen kívül hagyni, és ki kellett rántania. Felszaladt a hálóterembe, és a ládájához térdelt. Szinte az egész tartalmát a padlóra dobálta, és kiemelt az aljáról egy kisalakú, repedezett borítójú könyvet meg egy pergamentekercset, amin az ő csálé, elkapkodott betűi sorakoztak. Éjszakákon át, az összehúzott ágyfüggönyök mögött, gyenge pálcafénynél jegyzetelte össze a szöveget több különböző könyvből. Egy kisebb, pólóba bugyolált csomagot is előtúrt, amibe már előzőleg bekészített mindent. Magához vette őket, és felkapta apja láthatatlanná tévő köpenyét is a földről. Egy pillanatig merengve, sóvárogva nézte az ezüstös anyag árnyék nélküli redőit az ujjai között. Bűntudata volt. Bár lehet, hogy csak szorongott. Valahogy az a kép jutott az eszébe, amikor negyedik év végén, a temetőben előbújt Voldemort pálcájából a szülei árnyéka.
Erre a képre felpattant. Egy pálcaintéssel visszahalmozott mindent a ládájába, valami csendülve össze is tört, vagy talán csak az ikertükre összezúzott, és mégis örökösen magával hurcolt darabjai ütődtek egymáshoz. Az ikertükör, az apja tükre. Még a jó szándékból hozott döntések is milyen végzetes következményekkel járhatnak - komorodott el hirtelen. Ő akkor eltökélte, hogy elfeledi a gyűrött papírba betekert kis csomag létezését is, amikor Sirius karácsony után a kezébe nyomta: használd, ha szükséged lesz rám. Azt hitte, ezzel megmenti keresztapját a bajtól. Milyen ironikus, hogy éppen ezzel az elhatározással vonta meg tőle a lehetőséget, hogy megmeneküljön. Minden döntésnek rossz a vége - csapta le a láda fedelét kedvetlenül. Gyors léptekkel visszament a klubhelyiségbe, ahol már csak egy-két felsőéves ásítozott a könyvei felett. Harry vigyort erőltetve az arcára, odaintett Katie Bellnek, és kimászott a portrélyukon. Bár a folyosók üresek voltak, a biztonság kedvéért magára kanyarította a láthatatlanná tévő köpenyt, s úgy robogott el a hetedik emelet kihalt folyosószakaszáig.
- Szükségem van egy helyre, ahol nem zavar senki - motyogta a Szükség Szobája előtt, és kisvártatva megjelent a díszes ajtó az üres falszakasz közepén.
Harry tétovázás nélkül belépett. Odabent néhány fáklya égett a fali kovácsoltvastartókban, a terem egyébként üres volt. Gyorsan becsukta maga után az ajtót, és miután ledobta magáról a láthatatlanná tévő köpenyt, leült a szoba közepén a földre. Maga elé tette a könyvet, amit felütött az előre bejelölt helyen, és szétterítette a pergament is. Mindent akkurátusan, vigyázva kipakolt a rongyos pólóból is, úgy, ahogy a könyv megírta. Habozva megdermedt, majd lassan, gondolkodva kezébe vette a pálcáját. Idegesen kifújta a levegőt, és hátradőlt a földön. Feje alatt a láthatatlanná tévő köpeny selymes érintése simult a nyakához. Beletemette az ujjait, és szeme előtt leperegtek a köpeny lehetséges kalandjai az apjával, és az a rengeteg minden, ami vele magával történt.
Fáradtan lehunyta a szemét. Olyan rég nem aludt már rendesen. Megint eszébe jutott a temető, a szürke, sűrű ködből gyúrt kísértetek, visszképek, hogy is mondta Dumbledore, melyekben megőrződött az élő ember alakja és jelleme. Ezek a kavargó ködalakok továbblibbentek, törött üvegcserepek felett lebegő gyöngyszürke, áttetsző füstalakokká álltak össze, és beszéltek, jósoltak, életekkel labdázó sorsokról regéltek. Ott volt megint, a Halálterem lépcsőjén, ahol számára némán tátogott Trelawney emlékképe a jóslatgömbből kiszabadulva. Megint libbent az a függöny, lelassult az idő, Sirius újra meghalt, ő, Harry újra darabokra zúzta az ikertükrét, és megint látta maga előtt Félig Fej Nélküli Nick részvétteli kísértetarcát. És felcsendült Luna álmatag hangja is: de hiszen hallottad őket, ott voltak a függöny mögött. Hallotta.
Annyiszor, annyiféleképpen került már kapcsolatba olyanokkal, akik már réges-rég halottak voltak, hogy úgy érezte, az a vonal, ami elválasztja tőlük, girbegurba, szaggatott és képlékeny. És ezen a napon, Samhain estéjén, amikor ez a határ hártyavékonnyá válik, amikor vendégül láthatnak rég halott embereket, az év legmágikusabb ünnepén, amikor összesűrűsödik, vibrál a levegőben a varázsvilág minden miszticizmusa, sokkal közelebb került minden, ami máskor elérhetetlennek tűnt.
Maga se tudta, mit akar. A nyári szünet kezdete óta, négy hónapon át tanulmányozta a különböző könyveket ezzel az ünneppel kapcsolatban, és csak valóra akarta váltani a vágyat, az egyetlent, a legbelsőt, amit Edevis tükrében látott. Odaátról, nem tudta, honnan tudja, de minden összefüggés, minden pókhálófonalként feszülő kapcsolatszövevény egyértelműbb lehetett, talán még a jövő is látható, mintha kívülről, felülről néznék az életet, ahogy a labirintus közepén állva is elviselhetetlenül bonyolult, zűrzavaros a világ, de felülről az egész nevetségesen egyszerű. Kérdések jártak a fejében, gyilkos vagy áldozat, merre tovább, miért, és főleg miként. Meg akarta, meg kellett idéznie a halált, vagy az örökkévalóságot, ami mögötte van, közel férkőzni éppen ahhoz, amitől Voldemort annyira félt. Éppen ezen a napon, Halloweenkor, kerek tizenöt évvel a végzetes éjszaka után, vissza akarta hozni azt, ami ott elveszett. Egy pillanatra csupán. Néhány szóra, válaszra, bár a kérdések még nem álltak készen.
Úgysem hitt benne már. Belül régen feladta a reményt is, és valahol a lelke mélyén talán nemis bánta volna, ha most kudarcot vall. Talán valóban csak a tüskét kellett kitépni. Talán tényleg csak a kíváncsiságának parazsát kellett szétrugdosni. Talán csak el kellett zárni az utakat, lehetőségeket, letépni a kapaszkodókat, eltörni a létrafokokat. Talán csak meg kéne békélni.
Nehéz sóhajjal felült, markában ott gyűrődött apja köpenye, és felemelte a pálcáját. Szinte révületben követte a könyv kusza utasításait, sohasem hallott szavakat motyogott. Nem tudta, órák vagy csak percek teltek el. Mintha a Szükség Szobája kívül esett volna az idő terein, belefeszülve az egyetlen akaratba. A szemét csípte a verítéke, és egyszerre megremegett a pálca a kezében. Fény lobbant, vakító, rémisztő, be kellett hunynia a szemét, és Harry már akkor tudta, hogy valamit elhibázott. A pálcájából borzalmas lökéssel csapott ki valami láthatatlan erő, ami hátravetette őt. Végigszánkázott a padlón, tarkója hátborzongató hanggal ütődött a padlónak, és érezte, ahogy véresre horzsolja a könyökét. Dördülés hallatszott, olyan hangos, hogy csengeni kezdett a füle, és biztosra vette, hogy idecsődíti vele az egész iskolát, mintha ez az átok, vagy bármi legyen is, a szoba falai között pattogott volna, szétfeszítve a téglákat, belecsapott a mennyezetbe, és ahogy Harry egy pillanatra felemelte a fejét, teljes erőből eltalálta, arcon vágta a fájdalom, kiszorítva a tüdejéből a levegőt. Egy másodpercig biztos volt benne, hogy valami beleállt a sebhelyébe, valami éles és hideg.
Félig kábán hanyatlott vissza a földre, és szorosan lehunyta a szemeit.
Halványan, tudata peremén úgy érzékelte, mintha lepkeszárnyak legyintenék lágyan az arcát, de amikor nyelvével megnedvesítette az ajkait, szájában mész szárazsága keveredett a vér éles ízével: a mennyezet vakolatpora terítette be finoman, simogatva, mintha elhantolták volna ide, a Roxfort falai közé, és ő úgy feküdt ott merev tagokkal, ősi fáradtsággal, gondok nélkül, mint a békés arcú, szelíd halottak.
 
*
 
Aznap délutánra Piton kedélye valahol nagyon mélyen, beláthatatlan távolságban hevert. Eleve az, hogy Halloween napja volt, megadta a kellő alaphangot, Lupin kéretlen téblábolása pedig végképp eljátszotta minden türelmét. Aztán ebéd közben Andromeda Black éppen mellette talált leülni, pedig Piton szándékosan úgy széttolta a tányérját és poharát, hogy két helyet is elfoglalt, de a nő nem zavartatta magát. A tetejében még volt képe előállni azzal a paranccsal, mert parancs volt, bármilyen mosolyogva meg válogatott üres udvariaskodásokkal adta is elő, hogy legyen oly kedves, és ne tartsa vissza a diákokat az óra végét jelző csengő után, mert így épphogy csak beesnek az ő becses órájára, szétszórtak és piszkosak, nem lehet velük mit kezdeni, tudja, hogy van ez, megérti, ugye? Piton nem állt le megmagyarázni neki, hogy ő ugyan nem tehet róla, ha vannak olyan fafejűek, akik nem képesek befejezni a megadott időre a főzetüket, és ne várja el tőle senki, hogy majd ő fog nekiállni rendbe tenni az asztalokat a sok kontármunka után, a kezüket ne mossa meg helyettük? De akkor sem adott éppen a formaságra, amikor mellékesen megjegyezte, hogy a jó tanár képes minden körülmények között fegyelmet tartani. Mit képzel magáról ez a nő, idejön a fakanál mellől, egész életében jó, ha összeakadt egy mumussal, és neki kezd el utasításokat osztogatni?
Becsapta maga mögött a szobája ajtaját, és felfelé indult. Léptei indulatos visszhangot vertek a nyirkos falak közt. Legalább arról tett, ez jól látszott kolléganője arcán, hogy a rettenetes halloweeni vacsorát legalább az ő felemelő asztaltársasága nem fogja tetézni.
Már messziről hallotta a nagyteremből kiszűrődő zsivajt, és ettől csak még inkább elment a kedve az egésztől. Ahogy a bejárati csarnokba ért, metsző hideg csapta meg oldalról, a szemébe seperve a hajtincseit, és a tölgyajtó tompa döndüléssel zárta el a huzatot. Piton odakapta a fejét, és a boltozat árnyékából előlépett egy alak, állig bebugyolálva sállal, prémes kabáttal, kalappal. Piton egykedvűen nézte, ahogy a vízcseppek hangtalanul peregtek lefelé a padlóra az ázott kabátszegélyről. Minek mászkál ilyen ítéletidőben, vonta meg a vállát szenvtelenül. Tovább akart menni, mikor megakadt a szeme a jövevény utazótáskáján.
- Ki maga? - vonta össze a szemöldökét ellenségesen.
Legnagyobb meghökkenésére a válasz egy csendülő, rövid kacagás volt.
- Néha az az érzésem, professzor úr, hogy maga nem is tud nekem más kérdést feltenni, amikor belépek ide - bontotta ki a kalap alól a haját Zana Goldwyn. A hangja nem bántó volt, hanem kedélyes.
- Maga meg mit keres itt? - mordult fel Piton döbbenten, számon kérő hangsúllyal.
- Ha helyesek az információim, én fogom helyettesíteni Enigma professzort rúnatanon.
- Még ez is! - morogta Piton lemondóan, meglepetten. Még ez is! Eszébe jutott a nyár, amit a nő a Roxfortban töltött, a megmérgezett napok, lopott, kutakodó pillantások, nem akarta ezt megint. Minden nap belébotlani, acsarogni, Zana kihozta belőle a legrosszabbat. Milyen remek lehetőség: étkezéseknél ülhetne az egyik oldalán Andromeda Black, a másikon pedig Zana Goldwyn! Egy hosszú, elkeseredett pillanatig meg volt győződve róla, hogy ez az egész az ő hibája. A hét elején megemlítette Dumbledore-nak, hogy a Minisztérium könyvtárában összefutott a nővel - maga sem tudta, miért mondta el, valójában teljesen kiment a fejéből az a találkozás, Dumbledore jelenlétében mégis kicsúszott a száján Zana neve. Ha akkor és ott ő nem említi meg, most talán csak a lyukasórákon randalírozó diákok lennének a legnagyobb problémái. Önáltatás, húzta el a száját kritikusan, Dumbledore senkit sem felejt el.
- Azt hittem, maga a Minisztériumban dolgozik - szegezte a nőnek már-már szemrehányó éllel.
Zana elmosolyodott ettől a hangtól. Látta Pitonon az első perctől fogva, hogy még a szokásosnál is harapósabb hangulatban van, már az erőteljes járásáról, arról, hogy a fekete tincsek mögül kivillan a fehér homlok redőzött, komor háromszöge. Különös volt, mennyire ismeri ennek a férfinak minden testtartását, elutasítását, az orrcimpák rándulásától a talár kirekesztő, érdes súrlódásáig. De valahogy a tény, hogy újra a Roxfortban lehet, elűzte minden rossz érzését, amit Piton viselkedése kiválthatott volna belőle.
- Úgy tudom, Madam Suette-Pollts is a Minisztériumban dolgozik. Sajnálom, professzor, de attól tartok, a kettő nem zárja ki egymást - tette hozzá látható élvezettel.
Piton szája sarkában elmélyült a két halvány barázda.
- Főképp, hogy a zsebében van az egész Mágikus Bazárok Főosztály, igaz? - kérdezte gúnyosan. - A főnöke férfi, ha nem tévedek...
Zana arcán egy pillanatra zavar suhant át, aztán egy furcsa kifejezés, ami leginkább konok büszkeséghez hasonlított, és a férfira mosolygott.
- Nem volt nehéz eset. Bemelegítés, hogy úgy mondjam - biggyesztette le az ajkát, és kihívóan felvonta a szemöldökét.
- Mi a rossz nyavalya ez? Nem lát maga a szemétől? - csoszogott közéjük váratlanul Frics, szakadtan, félhangosan káromkodva, és vádlón Zanára bökött. - Mindenhová így csörtet be, mint egy koszos disznó?!
Zana megrökönyödve mérte végig a gondnokot. Láthatólag menthetetlenül fennakadt Frics utolsó két szaván. Aztán hátrafordult, ahogy a gondnok elfújtatott mellette a bejárati ajtó felé.
- Nézze ezt a sarat! Most takarítottam fel a tohonya, semmirekellő méltóságos-professzor után! Az is behozza a tökeit, és mit hagy maga után...?
Frics szitkozódva köpött egyet a sárfoltok felé, és tovább óbégatott. Piton kárörvendve, kedvtelve figyelte a jelenetet. Frics mindig is végtelenül primitív volt, és kicsinyes, de Pitont egészen mulattatta a tény, hogy miféle fogadtatásban részesül a nő. Ez bizony nem a Durmstrang, nem is a Minisztérium, húzódott kaján mosolyra a szája, hamar meglátja.
- Sajnálom, a Minisztériumban senki sincs ilyenkor a Közlekedésin... - kezdte a magyarázatot meglepetten Zana, de aztán rájöhetett, hogy Fricsnek ugyan mondhatja, így inkább egy pálcaintéssel eltüntette az egész piszkot a padlóról.
- Így jobb?
Egy percig kongó csend ült a csarnokban. Piton szinte hallotta Frics rozsdás agykerekeit dolgozni. Ő tudta, amit a nő nem, hogy a kvibli gondnok számára nincs nagyobb sértés, mint ha valaki varázslatot használ az orra előtt. Zana felemelte az utazótáskáját, és a márványlépcső felé indult.
- Ez az én munkám volt! Talán gondnoknak képzeli magát, vagy mifene? - morgott a nő után Frics, de Zana arcán már csak a korábbi derűs mosoly ült, ahogy elhaladt Piton mellett.
- További jó estét, professzor. Találkozunk a vacsorán.
Még csak az kéne, bámult utána utálkozva a bájitaltan tanár, és elsietett a nagyterem felé. Ha kell, inkább beül a mamlasz Hagrid mellé, aki a vacsora végére úgysem tud már megszólalni a rengeteg bortól, amit bevedel. Szerencsére Flitwick és Vectra között üresen állt Enigma professzor széke, így Piton gyorsan elfoglalta. Dumbledore késve érkezett. Pitonnak nem esett nehezére kitalálni, ki tartotta fel. Bosszúsan dőlt hátra a székben: Dumbledore új szokása szerint nem sietett megosztani senkivel, hogy kiket vett fel tanárnak az iskolába. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy. Legyen csak itt a kis pióca, miért kéne többet foglalkoznia vele, mint Trelawneyval vagy Hagriddal?
Ahogy megjelent az asztalokon az étel, megindult a beszélgetés is a teremben.
Piton megpróbált kizárólag a tányérjára koncentrálni. Egy perccel sem kívánt több időt eltölteni az ünnepi vacsorán, mint amennyi szükséges volt. Halloween, vagy Samhain, vagy kinek mi tetszik, az evilág és túlvilág határának elvékonyodása idején, ő tizenkilenc éve a legrosszabb szellemet idézte meg mind közül. Végzős korában annak a halloweeni vacsorának a köszöntőjén ő nem vett részt. Nyár vége óta várta azt a napot, azt az estét, lassan érlelődött benne a vágy és elhatározás, mint a gyümölcspárlat a hordókban, amihez hozzáértés kell, ami könnyen mérgezővé válhat, és nála azzá vált legvégül, de ekkor még nem látta. Még évekig nem látta, és csak cseppenként itta, élvezte, és elbódult, és ettől azt hitte, mézédes bort vett magához. Az a nyara volt az első, amit nagykorúként töltött az apja házában, és soha addig nem gyűlölte őt annyira, mint akkor: az apja úgy irányította, úgy nyomta el, és úgy bírálta, mintha még hatalma lehetne felette. És volt. És ő nem vágott vissza olyan határozottan, mint szeretett volna, csak úgy, mint egy gyerek, mint aki maga sem hiszi, hogy több annál. Azokban a vérlázító napokban jött rá, az apjától csak úgy szabadulhat, ha megmutatja az erejét. Maradandót akart tenni, jelentőset, bizonyítani, elismerést kicsiholni, félelmet kelteni. Könnyeket akart, amiket ő sosem ejtett, jajszót, amit ő sosem hallatott, és fájdalmat, amit olyan jól ismert. Félelmet. Félelmet. Félni fogsz te is engem, meredt némán akkor az apjára, szemében lázas eltökéltséggel, remegő, bűnös örömmel, olyan vérszomjjal, mint a gyilkosoké. Rögeszmével. Azon a nyáron elpendültek a szálak, a józanságé, az ártatlanságé, mind micsoda nevetséges, üres fogalom volt, kifolyt az ujjai közül, kisszerű, eltiprandó, mert visszahúz, mert ketrecbe zár. Állt a levegő, nem szóltak a madarak, mint vihar előtt, a keserűség építőkövekké tömörült, a megalázottság mérges magvakat szórt szét, meggyűlölte a nőket, és találkozott Evan Rosierral. Rosier ott állt egyszerűen, felszegett állal, és csillogó, színjátszó, csábító papírban árulta a fegyvert, amit Piton olyan régóta keresett, ami végre formát öltött a szemei előtt, és később nem értette, miért hezitált akkor. Halloweenra az ordító bizonyítási vágy, a ködös, önpusztító álmai felépítették benne az akaratot, ami mozdult, mint egy szörnyű gólem, hajtotta előre. Azon az estén két másik társával kiszökött Roxfortból. Halloweenkor, a nagy felfordulásban senki sem vette észre az eltűnésüket, azt hitték, a gyengélkedőn vannak, de ők öntőműhelyben jártak, ahol formát ígértek az álmoknak, ahol a fejükbe láttak, és felkínálták mindazt, ami ott volt. Engedelmeskedjetek a parancsaimnak, innen nincs visszaút, nyújtsátok ki a bal kezeteket! És ők nyújtották. Türelmetlenül. Elhessegették a szavakat, szokásos körítés, csak a jövőt látták, és nem vették észre mindennek az értelmét, nem érezték a köréjük fonódó köteleket, nem figyelték, mi mindent raknak le önként, távolba vesző tekintettel az asztalra, nem hallották a nevető, gúnyos hangot: mindannyian az enyéim vagytok! Nem volt ebben semmi meglepő, hogy így történt. Olyan elszántság és annyi elnyomott, megalázott vágy dolgozott benne, ami már önmagában is félelmetes és pusztító volt, hát még úgy, hogy táplálták, hagyták kifeszülni benne. Tizenhét éven át ebbe a pontba tartott, nem volt nehéz felismernie, minden nap, minden óra egy-egy újabb lécet fektetett le a függőhídon, amelynek másik vége, a túlpart, láthatatlanul beleveszett a ködbe. Lassan érő pillanat volt, de biztosan elérkező. Talán előre megírt. Még a beavatás, az első gyilkosság is furcsa révületben történt, Piton sem érezte a súlyát, fekete szárnyak vitték előre, és mint a kábulatból dideregve, letörten ébredők, tért vissza az iskolába. A Tiltott Rengeteg szélén elhányta magát, értetlenül és megvetően, akkor egyszer és soha többé, és úgy csatlakozott a nagyterem gyermeteg, unalmas, értelmetlen parádéjához, hogy a legkeményebb maszk is felépült köré, az egyetlen maszk, ami gyönyörűséget rejtett. Azon az őszön még azt rejtett.
Kiitta a poharát, és felállt az asztaltól. Legalább Zanával nem kellett bájcsevegnie. Egy pillanatra megakadt a tekintete Ron Weasley vörös üstökén, ahogy sietve tömi magába az ételt. Éhenkórász Weasleyk, lökte meg a nagyterem ajtószárnyát lenézően, és csak akkor jutott eszébe, hogy nem látta a környéken Harry Potter kincset érő fejét.
Elindult felfelé a márványlépcsőn. Nem tudta, miért nem az alagsor felé veszi az irányt. A lábai látszólag önállósították magukat. Valójában nagyon szeretett volna járni egyet, bárhová, csak messzire mindentől, de nem vonzotta a kinti nyirkos időjárás. Az első emeletre érve eldöntötte, megnézi a könyvtárat, hátha rajtakapja Pottert, hogy megint ott lábatlankodik, ahogy az utóbbi időben többször is előfordult. A negyedik emeleten épp bekanyarodott a könyvtár felé, amikor a felső szintekről tompán visszhangzó puffanás ütötte meg a fülét. A hang lassan elhalt a falak közt, és a beálló csendben Piton surranó lépteket hallott.
Visszafordult a lépcső felé, és sietve még fentebb indult. Ahogy felnézett, a márványkorlátok összehajló ágai közt megpillantotta egy szoknya elsuhanó szegélyét. Rögtön tudta, hogy Zana az. Megszaporázta a lépteit, és a nyomába eredt. Még alig van itt fél órája, máris beleüti az orrát az iskola ügyeibe. Kettesével szedte a lépcsőfokokat. Talárja rémisztő, vad madárrajként úszott utána, és ahogy kanyarodott egy-egy fordulóban, végigseperték a korlát faragott oszlopait. A zaj valahonnan a tornyokból, vagy a felső emeletről jöhetett, de elképzelése sem volt, mi okozhatta.
Egészen a hetedik emeletig követte a nőt, és ahogy szétnézett, még látta a homályba veszni. A folyosó végén, egy zsákutcában érte be. Zana csípőre tett kézzel bámulta a mennyezetet. Vállai ütemesen emelkedtek-süllyedtek, ahogy a sietségtől szaporábban vette a levegőt. Még át sem öltözött talárba, blúza nyaka félrecsúszott, felfedve a háta halvány íveit.
- Maga is hallotta, ugye, professzor?
Piton felvont szemöldökkel nézte a nő tarkóját.
- Ugyan, most min csodálkozik? - mosolygott rá Zana, ahogy felé fordult. Arcán rózsaszín foltok gyúltak. - A talárja miatt képtelenség összekeverni a járását máséval.
Piton nem szólt, nem tudta eldönteni, hogy ez most bírálat volt, vagy puszta kijelentés. Zana visszafordult a csupasz fal felé. Szemei töprengve futottak végig a fal ősi repedéseinek szövevényén. Piton körbenézett. Háta mögött Badar Barnabás idétlenkedett a trollokkal egy molyrágta, csúf faliszőnyegen. Persze, a Szükség Szobája! Odalépett Zana mellé.
- Érti ezt? - kérdezte a nő a fal mentén halvány csíkban összegyűlt vakolatrétegre mutatva.
- A fal mögött a Szükség Szobája van - vetette oda foghegyről Piton. - Valaki van odabent. És sejtem is, ki lehet az...
- Szükség Szobája? - visszhangozta motyogva Zana, és úgy meredt a falra, mintha átláthatna rajta. - Ez az, amire gondolok?
- Azt hiszi, belelátok a csinos kis fejecskéjébe? - húzta fel gúnyos közönnyel a szemöldökét Piton. Zana szeme mintha megcsillant volna a homályban, és megint kiült az arcára az a derengő, gyomorforgató félmosoly.
- Ha már így rákérdezett, igen, azt hiszem, képes lenne rá.
- Nem tartja túl nagyra magát - morogta Piton megvetően, bár kissé döbbenten is.
- Tudja jól, mire céloztam - fordult újra a fal felé Zana rosszallóan. - Sejtem, mi ez a szoba... Ugye, tudja, hogy ki lehet nyitni kívülről?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
Depeche Mode (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal