Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Mirax - Rejtett vér
Mirax - Rejtett vér : 12. fejezet - Árnyakból szőtt fény - part 2

12. fejezet - Árnyakból szőtt fény - part 2

  2009.08.14. 10:36


 

Zana ekkor fojtottan felkiáltott. A tömlöcök felől szürke, borzalmas kísértetek úsztak feléjük fenyegetően. A Véres Báró szelídnek tűnt mellettük, csupa püffedt, torz arcú, dülledt szemű, akasztott kísértet, bezúzott fejű, vízbe fúlt, metszett torkú, tőrszúrásokkal teli - fél évszázad óta jártak az egykori vesztőhely körül. Zana hírből tudta, hogy miattuk borzong meg itt annyi gyanútlan mugli turista, amikor keresztüllépnek rajtuk.
- Menjünk innen - nyögte Pitonnak, amikor körberepülték őket. Hiába tudta, hogy jeges hidegségen kívül semmit sem árthatnak neki, mégis viszolygó, babonás félelemmel meredt rájuk, az idegen nyelveken suttogó, vad szellemekre, akik elfelejtették, hogy meghaltak. Sejtette, hogy Piton rosszalló gúnnyal nézi az árnyékból, de nem törődött vele, szapora léptekkel hagyta el a hidat.
- Csak tudnám, mit tartanak ebben olyan romantikusnak a muglik - intett vissza a Sóhajok hídja felé Piton megvetően, és úgy nézte a nő hátát, mintha ő is egy lenne a bolond muglik közül. Zana előre tudta, hogy szóba hozza majd, már régóta várta a megjegyzést, mert észrevette Piton fitymáló arckifejezését már akkor, amikor beléptek a hídra. A torkában dobogott a szíve még akkor is, amikor már kijutottak a tágasabb folyosóra, és még annak a kevés, lidérces fénynek is úgy tudott örülni, ami a hatalmas, padlótól mennyezetig nyúló ablakokon bekúszott odakintről. Futkározott a hátán a hideg mind a kísértetektől, mind a falakról és mennyezeti kazettákról szigorúan bámuló pápák és hadvezérek képeitől, akiknek csak a szemük fehérje és világos tógájuk látszott a sötétben, vagy a kivont kardok pengéje. A falakból tátott szájú oroszlánfejek ásítottak rájuk sötét torokkal. Ez a Cenzorok lépcsője, ez a Tízek tanácsának terme, kalauzolta Pitont, csak hogy szóljon valamit a hideg csöndben, félelmetes hírű, baljós helyeken jártak most, ahol a múltban életek felett döntöttek olykor hanyagul, néha elfogultan, vagy inkvizítorok pöffeszkedtek mogorván a fapadokban, és nem kellett messzire vezetni az elítéltet sem - de Piton felmordult, hogy nem kért idegenvezetést.
A Tízek tanácsának terméből Zana óvatosan lépett ki, egy rövid előtérbe értek, amelynek a túlsó végében egy zárt, pompás teremajtó állt. Egy percig némán hallgatóztak.
- Itt vannak - moraj hallatszott a teremből. - Ez a Négy ajtó terme. Ezen a falon nyílik még egy ajtó, Malfoyék azon járhatnak be, mert itt, ennek az előtérnek a fala mögött, az aranylépcső oda vezet. Ha itt megy be, talán észre sem veszik, mikor került oda.
- Menjen vissza a szállóba - szólt rá Piton, ahogy Zana az ajtóhoz lopózott, és mintha kitalálta volna, mit akar, erélyesen hozzátette: - Egyedül megyek, nincs szükségem rá, hogy bajba sodorjon - gúnyolta.
Zana keze rosszkedvűen esett a kilincsre, de szinte azonnal fojtott kiáltással el is engedte. Egy hosszú pillanatig csak a zihálása hallatszott, és mindketten ugrásra készen figyeltek az ajtó felé, de senki sem nyitott rájuk.
- Megőrült?! Mit nyivákol? - gyújtotta meg halványan a pálcáját Piton, és a nőre világított vele. - Ezek után, remélem, nem csodálkozik, hogyha visszaküldöm.
Valójában élvezetét akarta lelni a nő arcának fájdalmas kifejezésében, azonban Zana megmerevedett vonásokkal állt szemben vele, csak a szeme nyílt tágra, és nedvesen csillogott, meg egészen elsápadt az arca, éles kontrasztot alkotva fekete hajával. Zana hunyorogva elfordult, görcsösen szorongatva a kezét - Igor mellett nem volt ismeretlen számára a fizikai fájdalom, nem csak amiatt, mert a férfi olykor kezet emelt rá, hogy eleredt az orra vére is tőle, bár sohasem igazságtalanul kapta - a férfi olyan feladatokat jelölt ki számára, melyeket, ha nem végzett el kellő odafigyeléssel és magabiztossággal, megbosszulták önmagukat; sötét varázslatok, visszafelé elsülő átkok, rontások. Piton türelmetlenül megragadta a nő csuklóját, kirántotta a másik keze szorításából, hogy ne álldogáljanak már ott olyan bárgyún. A csipkekesztyűn felpergett szélű lyukak tátongtak, Piton egy rántással lehúzta a kesztyűt Zana kezéről. Összevont szemöldökkel nézte a vörös, hólyagos sebet Zana tenyerén és ujjain, szinte a kilincs csigamintáit is ki tudta venni.
- Egyszerűen megégetett - szólt a nő elfúlva, és Piton kíváncsian az ajtóhoz lépett. - Ne érintse meg! - nézte megütközve, ahogy Piton határozottan megmarkolta a kilincset.
- Látja? Újabb óvintézkedés, és lehet még bent is - lépett vissza hozzá. Zana csodálkozására, hogy ő miért tudta megérinteni, türelmetlenül hozzátette: - A Sötét Jegy, nem újdonság. Talán elfelejtette? Biztosan hallott ilyen akadályokról... Mutassa! - szánta meg végül, és szétnyitotta Zana ujjait.
A nő fájdalma egy percig sem érdekelte, de tudta, hogy a seb elmérgesedik, ha nem tesz valamit, ami csak bonyolította volna az eseményeket. Kelletlenül előhúzta a pálcáját, és halkan mormolni kezdett. Érezte, ahogy Zana csuklója hálásan elernyed a markában, pálcája nyomán a vörös vonalak sápadt csíkokká halványultak. Egy töredékpillanattal tovább tartotta a nő kezét az ujjai közt, mint indokolt lett volna; milyen keskeny a tenyere - feszült egymásnak a bőrük, árkok, hajlatok simultak egymásba idegenkedve.
- Szerezzen rá harmatvirág cseppeket - morogta szárazon. - Meg ne várjon! - figyelte a nőt, mint aki olvas a gondolataiban. Zana kerülte a pillantását, hátborzongató volt, hogy nem tudta, hova kell nézni a nagy sötétségben, ahol Piton arca rejlett a csuklya és maszk alatt. Zana úgy állt ott, mint a cövek, valamiféle halvány iszonyat szegezte a padlónak. - Az ég szerelmére, azok csak kísértetek! - vetette oda lekezelően a férfi, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött.
Zana sokáig állt a sötétben, még mindig lüktetett a tenyere, és immár az arca is, ahogy a háta mögötti sötét termekre gondolt, és a tömlöcökre, de sokkal jobban sajgott az a része, ami dacolni akart Piton parancsával, az a része, ami arra késztette, hogy csupa szeszélyből megfogja a kilincset - az, amelyik most Piton mellett lett volna, még ha abban semmi ráció nincs is.
Majdhogynem futva jutott ki a börtönökből, a kísértetek hátborzongatóan süvöltötték utána minden tragikus históriájukat, de odakint, az esti szélben már sírva kacagott magán, és hosszú-hosszú percekig bámulta a Doge-palota kivilágítatlan ablakait, amíg haza nem sodorták a jelmezesek és a tenger szúrós szele.
 
*
 
Ritkán láthattak olyan különös közönséget az aranyarcú, balkonokat tartó, faragott múzsák, mint ami vasárnap délelőtt elárasztotta a híres színházat - egészen pontosan huszonöt évenként egynéhány napra. Inkább tűnt az egész egy nagy, hóbortos színdarabnak, ahol a szereplők elszabadultak a színpadról, és bevették magukat a közönség közé - furcsa kalapok, ruhák, díszes talárok kavarogtak élénken a bársonyszékek közt, és néha-néha poharak, programfüzetek vagy egyszerű, sebtében rótt levelek röppentek természetellenes ívben keresztül a fejek felett, vagy fel a páholyokba. A La Fenice színház, a muglik híres, annyi művet, sikert és bukást megélt falai közé most a múltjára közönyös, minden kellemtől mentes varázslók és boszorkányok telepedtek be ezen a hétvégén. Csak a földszinten égtek a lámpák, és a színpad felett, ahol egy szónoki emelvényre esett a fényük, amelyen a Varázslókongresszus egy-egy előadója tartott beszédet valamilyen többnyire rettentően unalmas témáról.
Piton a korlátra könyökölve nézett le a zsöllyék közt forgolódó emberekre, fentről, a felső emeleti páholyból mindent tökéletesen belátott. Sohasem tartotta sokra a muglikat, a színházakat se többre, de most megvetéssel adózott a varázsvilágiak felé, akik úgy viselkedtek, mintha piacon volnának, szemernyi méltóságot vagy illemet sem tanúsítottak egy olyan épületben, ahol ez talán elvárható lett volna. A La Fenicét ezúttal kivételesen hivatalosan foglalták el, a színház mugli vezetőitől vették bérbe - túl híres hely volt ahhoz, hogy csak úgy megszállják, viszont tökéletes színhelyéül szolgált a kongresszusi előadásoknak.
Piton sokadszorra pásztázta végig a zsöllyét és a páholyokat, ahol a félhomályba diszkréten behúzódva miniszterek, befolyásos arisztokraták üldögéltek többnyire társaságban. Piton alatt egy szinttel olaszok kártyáztak nevetve, hanyagul elnyúlva a párnázott székeken, úgy játszottak és nevettek, ahogy csak ők tudtak - eszébe jutott Zana, aki olyan nyilvánvaló rokonszenvvel viseltetett mindig ez iránt a nép iránt.
Hiába tartotta nyitva a szemét, nem találta a nőt. Reggel egyedül érkezett, inkább kötelességből, mint valódi érdeklődésből, bár valamiféle lusta kíváncsiság mégiscsak ide sodorta. A nőnek igaza volt: ezen a délelőttön, Európa varázskultúrájának lebilincselő előadásaira a Kongresszusra érkezők színe-java odatolta a képét, találkozókat beszéltek meg, megmutatták a ruhatárukat, és egyébként is úgy viselkedtek, mint a szalonokban szokás. Néhány félnótás jegyzetelt egy-egy sarokban, mintha iskolapadban ülne, pedig bármelyik ócska, szakadt tankönyvben több információt találhatott volna mindenről, ami itt elhangzott.
Már kénytelen volt végighallgatni egy rakás ostobaságot, auraolvasókat, biztos, új technikákkal büszkélkedő jósokat, ősi termékenységi amuletteket népszerűsítő kampánybeszédet, és az északi óriások és emberek közti (nem létező) kapcsolatrendszer titkaiban is bepillantást nyerhetett, mindemellett szabálytalan időközönként bugyuta táncok és szeánszokat imitáló bemutatók szakították meg az unalmat, hogy Piton majd elaludt a kényelmes széken. Most is egy magas, kaukázusi arcú mágus beszélt a hipnotizálást éltetve, amely már több ország aurori intézményét is kiválóan támogatta, és olcsóbb, mint a Veritaserum. Piton ez utóbbiban nem kételkedett, ellenben a módszer - még a legnagyobb jóindulattal is - hagyott némi kívánnivalót maga után; legalábbis egy knútot sem adott volna a sikeréért.
Ha Zana nem jött el..., szorult ökölbe a keze, ahogy megpillantotta a bolgár minisztert. Némi szarkazmussal rebbent a tekintete a lefüggönyzött páholyokra, amelyek rejtekében ki tudja, mi zajlott, titkos tárgyalások, vagy valami egészen más... A meggyőzésnek megannyi formája létezett, és mindnek a homály volt a lételeme. Egy lefüggönyzött páholyért mindig többet fizettek, mint egy olyanért, amiből tökéletes szögben látszott a színpad.
Előző éjjel a Doge-palotából hazatérve kis híján összepakolt, hogy visszamegy Skóciába, nem vesztegeti az idejét vesztett ügyekre, Dumbledore lehetetlen játszadozásaira, de legfőképp erre az átkozott, határozatlan nőre nem. Igazából felesleges volt beszöknie a palotába, tudta, hogy Malfoy egyik remekbeszabott, tökéletesen összerakott toborzó szövegét hallgathatja majd végig, és Lucius valóban úgy beszélt, hogy Pitonnak szinte lüktetni kezdett a Sötét Jegy a karján - nem fájdalmasan, hanem büszke öntudattal. Most is, itt is esélytelenek voltak a Nagyúr hatalmával, világot ígérő szavaival szemben. Mégsem ment el a városból, és nem ostoba reménykedésből, hanem éppen amiatt az átkozott és határozatlan nő miatt, akinek kéjelgő rosszindulatból végig akarta nézni a bukását, még akkor is, ha őt is magával rántja - valamiféle ismeretlen okú büntetés volt ez önmaga felé.
Szkeptikusan figyelte a színpadon a hipnotizőrt, aki szemléltetésképp elsoroltatta egy önként jelentkezővel, mit csinált előző este, és mindez rögtön az elején nevetésbe fulladt az otromba pikantériától. Elhúzta a száját. Amit ő úgy általában mesélni tudna, azon senki sem nevetne.
Oldalra nézett, ahol a mellette lévő páholyból egy ősz hajú, szakállas dervis figyelte merően, leplezetlenül, ruhája és egész megjelenése is az odalent szónokoló kaukázusiéra emlékeztetett. Öreg volt már, kezei összekulcsolva pihentek egy faragott sétapálca fején, mégis úgy ült ott egyenes háttal, mintha vasszöges ágy lenne alatta. Remek, gondolta magában Piton, éppen egy sarlatán hipnotizőr mellé kellett leülnie! És hirtelen mégis azon kapta magát, hogy alig tudja elviselni a dervis átható pillantását, nem érezte, hanem egyenesen biztos volt benne, hogy a vesééig belelát. A dervis szomorúan, komoran vizsgálgatta, tekintete Piton korláton nyugvó bal karjára siklott, és a bájitaltan tanár nyugtalanul elkapta onnan. A dervis csak nézte őt, mint aki vizsgáztat, mint egy megfáradt bíró, aki számba veszi az előtte álló jó és rossz cselekedeteit - úgy festett, mint az ókori keleti bölcsek, akik napokig tudtak mozdulatlanul ülni fügefák tövében; békés volt a tekintete, és hipnotikus is, ami magához kötötte, megnyugtatóan, álmosítón. Piton rosszkedvűen dőlt vissza a páholy homályába, mint aki csúfosan megbukott. Dumbledore tudott így nézni, ennyi bölcsességgel, ilyen tisztán, és Pitonnak ő is bőven elég volt. Betörtek a területére, a saját fegyverét fordították ellene, és ez cseppet sem tetszett neki - ő szokta kiolvasni, palatáblára kifeszíteni, mint egy nyúzott állat bőrét, kritikus felsőbbrendűséggel mustrálni és elítélni mások életét egyetlen pillantás alatt. A szkepticizmusa régen tévedett akkorát, mint ezúttal.
Tíz perccel később már ott sem volt, magában dühöngve szedte a lépcsőfokokat a La Fenice bejárata előtt.
 
*
 
Azon az estén Velence valóban Casanova városa volt. A tenger lágy ködöt sóhajtott a házak közé. Szélcsend volt, a lagúnák vize mozdulatlanul pihent a mederben, és talányosan verte vissza a lámpák ködben százszor megtört és eltompult fényét. A város most a romantika minden kellékét és vonását magán viselte, ezt Piton is felismerte, de mindezt olyan tárgyilagosan és távolságtartón, mintha egy enciklopédia oldalain olvasta volna, nem pedig ráérzésből vagy fogékonyságból. Csupa kacérság és rejtély volt minden, a repkény mögül leskelődő loggiák, a keskeny erkélyek szemérmes homályban várakoztak már hosszú-hosszú évtizedek, az utolsó kalandvágyó szerelmes óta, aki még vállalkozott az éjjeli falmászásra, de kicsit mégis őriztek valamit azokból a hajnali, boldog búcsúzásokból és házfalak közt visszhangzó, kockaköveken surranó futó léptekből, melyeket rég elsodortak az új szelek.
Piton már a negyedik Casanovába botlott, mióta megérkezett az estélyre, egyik szánalmasabb volt, mint a másik, az utolsó például legalább olyan kövér volt, mint Caramel - talán éppen ő az, gondolta gúnyosan. A dózsékból is kiállítást rendezhetnénk, húzta el a száját.
Idefelé jövet is egy inkvizítor bukkant elő a ködből, marcona arccal meredtek egymásra, ő lenézően végigmérte a püspöklila talárt, vörös parókát, amaz meg olyan mogorva homlokkal figyelte az ő ruháit, amibe szinte évszázadok törvényekbe kalapált előítélete vegyült, mintha megérezte volna, hogy máglyára való, tiltott tanokat űző varázslóval van dolga - aztán megenyhülve biccentett, mint aki ledobott egy álarcot magáról. Piton két lépéssel később kameraállványok közt idegeskedő muglikba ütközött. Merlinre, morogta magában, ahogy az este első Casanovája kivont karddal várta, hogy megigazítsák a parókáját, aztán minden eltűnt mellette a ködben.
Annyian voltak a teremben, mint soha addig. A térnyerő bűbáj alkalmazásakor alaposan alábecsülték a résztvevők számát, így kénytelenek voltak azt a kis termet is kibővíteni, ahova eredetileg a kártyázók fészkelték be magukat. Piton közönyösen, akár valamelyik fali gipszstukkó, nézte a maszkok kavalkádját, és egyben pontosan olyan kritikusan is, mint aki alájuk lát: a szép és gőgös nők, mint Narcissa Malfoy, és a titokszívó, fizetett nők, akik a vendégek közt jártak áldozatok után kutatva, legfeljebb félmaszkot hordtak, vagy aranypálcás álarcot forgattak a kezükben - csak a csúf nők viselnek egész maszkot, szögezte le kegyetlen iróniával.
És a csúf férfiak, igazította meg durva mosollyal a saját maszkját, és mint a hiú nők, úgy nézte ő is magát a tükörben, a krémszín csipkezsabót és a hosszú, hímzés nélküli kaftán kézelője alól előbújó bő ingujjakat. A maszkja most fekete volt, kicsit olyan, mint a hóhérok háromszög szegélyű csuklyája, csak a homlokon és a szemzugban csillogott egy-egy rövid ezüstcsík - most utálta, mert az álmos fényben üvegkönnynek látszott.
Egy vörös ruhás, karcsú nőt nézett a kristálytükörben, aki fekete csipkés legyező mögül méregette a férfiakat, és Piton eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha... hogy miért is ne... Maszkban, névtelenül, múlt és jövő nélkül... Sokáig figyelte a nőt, akár egy hiúz, éhes, aljas szemekkel.
Hazudott magának az okokról, hogy miért jött el az utolsó estélyre is, átlátszó érveket sorakoztatott fel, és Dumbledore szavait, mintha bármelyik is nagyobb súllyal bírt volna egy falevélnél: beszélnie kellett Zanával a Doge-palotában történtekről, legalábbis jó volt ezzel takarózni. Először levelet akart írni, de nem bízott a szálloda házimanóiban, egy hosszú névsort tartalmazó levélnek pedig kellemetlen következményei lehettek, ha alkalmatlan kezekbe kerül. És egyébként sem fog levelezgetni a nővel, tisztelt kisasszony meg üdvözlettel, Piton professzor... nevetséges.
Egy idő után észrevette, hogy egy nő figyeli az egyik asztal mellől, csipkekesztyűs ujjai közt ezüstpálcás maszkot tartott. Lám, lám, mit tesz a ruha, futtatta végig az ujjait Piton a kaftánja gombjain, a haldokló ember jelmezében inkább elfordultak tőle, mint megnézték. Magában vállat vont. Neki mindegy, melyik nő, vörös ruhás, kék ruhás, nem ő lesz az, aki bánni fogja, gondolta kegyetlenül, és szemtelenül megbámulta a nő melleit.
Színes virágeső hullott le a semmiből, mintha igazi esőcseppek lettek volna, ahogy nyáron szivárványszínekkel megtörik rajtuk a fény - Piton fintorogva seperte le a vállairól a szirmokat. A terem ezüstös holdfénybe burkolózott, aztán a színpad helyén fellángolt egy máglya, amelyen elégették a Karnevál Hercegét, ahogy a muglik is szokták - csak éppen ez nem szalmabábu volt... Volt abban egy jó adag gúny a muglik felé, ahogy a díszes ruhájú Herceget egy kiáltással a tűzbe vetették. Mindenki nevetve tapsolt és lábujjhegyre állva leskelődött a színpad felé, ahogy az álarcos Herceg komédiázva sokadszorra is kiugrott onnan, hogy aztán újfent tűzre vessék. Még a varázsvilágban is érdekes mutatványnak számított egy élő máglyaégetés, hiszen senki sem élt az inkvizíció korában - Vadóc Wendelinről és számos megégettetéséről is csak a legendák meséltek már -, a Maleus Maleficarum pedig a diákok kedvenc komédiája volt generációk óta. Nem telt el még úgy tanév, hogy ne kellett volna megfegyelmezni a Boszorkánypörölyön hahotázó diákokat. Pitont ugyan nem érdekelte, de McGalagony szerint ízléstelen dolog volt nevetni ezen, szem előtt tartva a rengeteg tévesen kivégzett szerencsétlen mugli sorsát - de ezek csak ostoba kölykök voltak, Piton sohasem értette, hogy várhat el tőlük McGalagony értelmesebb megnyilvánulást... A Mardekár hálótermeinek faláról persze a könyvből kitépett oldalak köszöntek rá, és ő egy szót sem szólt.
Hirtelen érezte, hogy megragadják a könyökét, és meglepve látta, a kék ruhás nő vonja maga után a lépcső felé. Egy pillanatig engedelmesen, kíváncsian követte a bámész vendégek közt, a derengő fényben kissé rálépett a nő abroncsos szoknyaszegélyére. A lépcső aljában azonban megtorpant, és nem mozdult. A nő türelmetlenül fordult feléje, és Piton a testtartásából kiolvasta a csodálkozást is. A nő leeresztette az arca elől a maszkot, és Piton megütközve látta, hogy a Commedia dell'arte cserfes szolgálólánya nevet vissza rá - egy újabb maszk lapult a másik alatt. Valami veszélyérzet kúszott fel a hátán, hogy ez a nő gyanús vagy csak nagyon rút, de mindez rögtön meg is szűnt, amikor megérezte, hogy a nő mosolyog az álarc rejtekében.
- Azt hittem, azért követ, mert felismert - bukkant elő Zana a maszk alól, és kissé szemrehányón mérte végig a férfit. - Látom, sikerült meglepnem - tette egy félreeső asztalra a mosolygó álarcot.
Végre, pumpálta veszettül Piton vére, és kiverte a víz is hirtelen. Nem kérdezte meg, hogyan jött rá, hogy ő rejtőzik a maszk alatt - Zanának nyilván lett volna egy-két jól irányzott megjegyzése válaszul.
- Fenn beszéljünk inkább. - Ahogy Zana elindult a lépcsőn, a férfiben bennragadtak a szavak, és eltompult értetlenséggel nézte a nő meztelen vállát a fehér gyöngyökkel kirakott, kék csipkéjű fűzött ruhaderék felett, és az előző esték nevetséges jelmezére gondolt. Zanán most kékesfehér, tornyozott paróka volt, néhány sárga virágszirom pettyezte a loknikat, a beletűzött, levegőben álmosan ringó dísztoll mintha kalap lett volna a fején - Piton nem csodálta, hogy nem ismerte fel őt, azt se nagyon értette, hogy a nőnek hogyan sikerült rábukkannia. Mellé lépett, és szemtelenül, nyíltan járatta a tekintetét rajta, ahogy egykor Rookwood széparcú talármodell feleségén, akit mindenki megkaphatott, aki csak akarta - ő volt a jó öreg Augustus "közhasznú adománya", ahogy Avery nevezte. Valahogy az a nő jutott most Piton eszébe, halálfalók játékszere, ahogy Zanára nézett, a ruhaszegély felett a meztelen bőrre, de mindez szertefoszlott, amikor találkozott a pillantásuk - Zanának túl beszédes volt ahhoz a tekintete, hogy a hasonlóság csak egy pillanatig is fennmaradjon.
- Nem tudtam, mi hiányzik még! - mordult fel aztán mély megvetéssel. - Véla...
Zana döbbenten, elnyílt ajkakkal fordult felé. Piton felfelé bámult, ahol a lépcső tetején egy fátyolruhás, ezüstszőke nő lépkedett szinte súlytalanul egy öregedő, aranyfonalakkal átszőtt köpenyű férfi mellett, akin már méterekről látszott a ködös tekintetéről, hogy nincsen teljesen magánál.
- Gondolom, nem ez az egyetlen, akit bevetettek a szervezők... nagy hagyománya van ennek - magyarázta gúnyosan Zanának, aki tágra nyílt szemekkel, meredten nézte a vélát, mintha rá is hatással lenne a bűvköre.
Piton undorodva állt félre, és mögötte Zana is megtorpant, lehajtott fejjel, esetlenül állt a korlátnál, mint egy első bálozó kamaszlány, aki túl nagynak érzi a lábait, és a ruhája is úgy áll rajta, mint egy fogason, de nem bírta megállni, hogy a szeme sarkából ne bámulja kissé megigézve a másik nőt. A véla egyetlen elbájoló oldalpillantást vetett csak Pitonra, ami rögtön gőggé alakult, amint észrevette, hogy a férfi tüntetőleg elfordítja a fejét, és felszegett állal lépett tovább Zana előtt, a derékig érő ezüsthaj szinte súrolta Zana csipkekesztyűit. Piton már éppen továbbindult volna, ám ekkor a véla megtorpant, és félrebillent fejjel, kifürkészhetetlen arccal megállt Zana előtt. Mögötte a férfi bután toporgott a lépcső közepén. Egy hosszú pillanatig mindenki mozdulatlan maradt, mintha megállt volna az idő. Zana végül sután felpillantott, mint aki szégyelli magát a másik nő mellett, és a véla arcán egy egészen különös, nem-emberi kifejezés suhant át.
- Vitajte, moja príbuzný - susogta mély, távoli hangon, mint egy közelgő vihar, olyanok voltak a szavai. Zana szótlanul, zavartan bámulta, és halványan, bizonytalanul elmosolyodott. A véla egy pillanatig még fürkészte, biccentett, és szinte a talajt sem érintve továbbment.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Piton megütközve. - Mit mondott?
- Honnan tudjam? - motyogta Zana bénultan. - Biztos valami csinos kis sértést vágott hozzám.
- Mit ne mondjak, megérdemelte volna - mérte végig Piton csúfondárosan. Zana egészen sápadt volt, szinte fehéren világított a bőre, amit csak még inkább kiemelt a holdfényszínű fáklyafény. - Ahogy ott állt... Talán nem látott még vélát? - húzta össze a szemeit.
Zana eligazította a szoknyája ráncait, majd sietve Piton mellé lépett.
- Nos, ami azt illeti, azt hiszem nem. De nem maradtam le sokról, nem igaz? - pillantott vissza halvány, gúnyos mosollyal a férfire. Piton lassan, elgondolkodva mozdult, mint aki kérdezni akar valamit. - Jöjjön már, majd aztán annyit bámulhatja azt a vélát, amennyit akarja!
Piton megvetően felhorkant, és éppen valami csípős megjegyzést akart tenni, amikor észrevette Zana mosolyát. A nő türelmetlenül megragadta a könyökét, és elindult felfelé, de Piton, mint akibe villám csapott, úgy rántotta el a karját. Érezte, hogy libabőrös lesz a ruha alatt, és veríték ütközött ki a halántékán. Kissé kábultan követte Zanát, nem nagyon érdekelte, miféle mondanivalójuk lehet egymás számára, a vörös ruhás nő járt az eszében, Rookwood felesége meg a véla, és mind egyszerre kavargott a bőre alatt, sohasem érzett, képzelt illatokkal és ízekkel. Az árkádok alá lépve csak Zana fehér bőre világított előtte a homályban, és Piton tűnődve hallgatta a lépteik kopogását.
Zana belépett egy boltív alá, ahova csak a lenti derengő fény szűrődött be annyira, hogy egymás körvonalait láthassák. Várakozva álltak, odalent zeneszó csendült fel, és valaki hangosan felnevetett.
- Nem venné le a maszkot? - kérdezte kissé idegesen Zana, és összefonta a karjait.
- Talán nem biztos benne, hogy én vagyok az? - gúnyolta Piton, de azért lekapcsolta az álarcát. Zana ironizálva fújt egyet.
- Hát mi tagadás, nem vágott elég sértést a fejemhez, úgyhogy elbizonytalanított. Mellesleg maga nem ismert fel engem, ha jól vettem észre...
- Ebben a maskarában nem is lenne csoda - feszült meg Piton arca, de már akkor megbánta a megjegyzést, amikor még el sem hagyta a száját.
- Mintha eddig valami ilyesmit követelt volna rajtam, nem? - Nem kellett látnia, hogy tudja, Zana pimaszul mosolyog rajta. Nem felelt, mint aki lezártnak tekinti a témát, és Zana sem szólt, mint aki hangsúlyosabbá akarja tenni a visszavágást.
Végül Piton vesztette el a türelmét.
- Nos? Esetleg még a fűzőjéről is szeretne tárgyalni, vagy valami mást is mond végre?
Zana kissé erőltetett kacérsággal felnevetett. Igazából mulattatták Piton megjegyzései, amelyek elárulták a férfit, de ezúttal szó nélkül hagyta.
- Beszéltem az orosz miniszterrel - kezdte halkan. - Hajlandó volt fogadni, rám szánt egy órát, udvariasan végighallgatott, egyetértett velem, megjegyezte, hogy ők is figyelemmel kísérték az angliai eseményeket, felmerült már, hogy komolyabban is át kell beszélniük ezt az ügyet, azonban még nem kerítettek erre sort, és...
- Lerázta - szögezte le Piton komoran. Zana hümmögve forgatta az álarcát a kezében.
- Olyasmi. Azt hiszem, kivárnak. Úgy éreztem, mintha várna valamire, talán mindkét oldalt meg akarja hallgatni...
- Az már megtörtént - vágott a szavába Piton. Nem látta Zana kérdő tekintetét, de a csendből olvasni tudott. - Biztos vagyok benne, hogy tegnap este a Doge-palotában Lefagyov is ott volt az álarcos meghívottak közt.
Piton hallotta, hogy Zana szaporábban lélegzik, ahogy kíváncsian közelebb húzódik.
- Nem mind viselt maszkot, például a régi kedves ismerőse, a román miniszter sem, de az álarcosok közül is egyértelműen felismertem egy-két embert, a lengyel képviselőt, és ahogy mondtam, az orosz minisztert is.
- És mi történt még? - türelmetlenkedett a nő. Piton vállat vont, és rosszkedvű gúnnyal a hangjában válaszolt.
- Lucius csinos kis beszédet adott elő, és hülye az, aki visszautasít egy ilyen jövőképpel kecsegtető együttműködést.
- Hülye, vagy átlát a szitán - igazította ki a nő. Piton komoran hallgatott. - Nos, lehet, hogy Lefagyov egy hasonlóan visszautasíthatatlan ajánlatra vágyott ma délelőtt is. Mindenesetre nyilvánvaló volt, hogy ezt én nem tudom megadni egymagam. Nincs meg mögöttem a megfelelő hatalom... gondolom olyan volt, mintha a levegőbe beszéltem volna, hiába hivatkoztam angliai ellenállásra... - Zana bizonytalanul elhallgatott, és zavartan a falnak dőlt. - Ugyan felismert, tudta, hogy ki vagyok, de... végül is... Igor másfél éve eltűnt...
- Így omlott össze a nagy hatalma, igaz? - csapott le rá Piton elégtétellel.
Zana nem húzódott el, fel sem csattant, tompán felelt.
- Nem... nem egészen... - lehunyt szemekkel elmerengett egy pillanatra. Valahogy akkor is, Lefagyov lakosztályában, de főleg utólag visszatekintve tűnt úgy, mintha a miniszter a háttérben még számolna Igorral, és Zana eltöprengett, vajon Igor csendesen, a felszín alatt, nem tért-e vissza már azóta. A férfira vallott volna, aki minden helyzetből talpra állt valamiképp. Hirtelen rádöbbent, mitől félt mindig is a velencei úttal kapcsolatban: nem Igor felbukkanásától, mert arról legbelül jól tudta, hogy esélytelen, hanem attól, hogy ha belemerítkezik ezekbe a körökbe, felveszi velük a kapcsolatot, használja a régi hatalmát és ismeretségeit, Igor rögtön tudomást szerez róla, hol van, mit csinál és kivel, és mindez éppen olyan ijesztő volt, mint amilyen fárasztó az elmúlt évek menekülése és saját nyomainak eltüntetése.
- Olyan vizsgálódó volt... - tette hozzá.
- Talán hallott róla, hogy már nem állnak kapcsolatban - jegyezte meg Piton.
- Talán, meglehet. Attól félek, hogy túl korán... - Elharapta a mondatot, de így csak még nyilvánvalóbb volt, hogy meggondolta magát, mintha egy másik befejezést kanyarított volna neki.
- Túl korán menekült el tőle, igaz? - fejezte be helyette Piton kíméletlenül.
Zana nem a szokásos dölyffel felelt, hanem kissé letörten.
- Most először bánom ezt igazán.
- Eddig ilyen elégedett volt a döntéssel? - hökkent meg a férfi. Mindig úgy gondolta, a nőnek valójában elég lenne egyetlen levél Karkarovtól, hogy felszálljon az első vonatra kelet felé. Olyannak tűnt, mint egy lepányvázott papírsárkány, amit ide-oda vet a szél, de elszabadulni mégsem tud.
- Jobbára igen. Alapjában véve az okkal nincs baj, mint már mondtam, csak a módszer hagy némi kívánnivalót maga után - ismerte be vontatottan, némi szarkazmussal, és Piton látta, hogy a homály ellenére is a földre szegezi a tekintetét.
- Mert nem hagyott könnyáztatta búcsúlevelet neki? - kérdezte csúfondárosan.
- Csak rúzsfoltos zsebkendőket... - suttogta válaszul, de a hangja olyannyira elvett minden élt a mondatból, ha ugyan volt benne, hogy Pitonban felmerült, ez valójában az igazság volt, nem pedig gúny.
Csend ereszkedett közéjük, Zana falnak döntött fejjel bámult a teremből felszűrődő fénysáv felé. A kontyába tűzött toll úgy simult a falra, mint egy nagy, fehér meztelencsiga. Mintha nem is az ő élete lett volna az. Soha nem érezte magát távolabb attól az élettől, mint most, amikor fizikailag közelebb volt hozzá, mint bármikor az elmúlt két év alatt. Csak Igor hiánya sajgott tovább benne szelíden, ahogy az apja hiánya is űrt hagyott benne tíz évvel azelőtt, amiképp a falról levett képek után is sötét folt marad a tapétán.
Mindketten egy harmadik személyre, egy másik férfira gondoltak - ugyanolyan idegenkedve, csak ezt Piton nem tudta, nem is feltételezte. Olyan volt, mint az a légy, ami véletlenül berepül egy befőttesüvegbe, és bárhogy kavarog is, mindig akadályba ütközik, hiába van nyitva az üveg szája. Zanát sem tudta másképp megítélni Karkarov fényében. Vagy inkább árnyékában. Karkarovéban, akiről elég határozott és színes elképzelései voltak, hogyan bánik a nőkkel. Egyébként az igazsághoz hozzátartozott, hogy Karkarov általában nem vett részt a halálfalók nagy megbecstelenítő játékaiban - persze, nem szánalomból: felsőbbrendűségi érzése nem találta megfelelőnek a mugli vagy félvér nőket. Ha mégis rászánta magát, hát a sor elejére állt. Kész jus primae noctis! Az első éjszaka jogán megelőzte a többieket. Ez valahogy mindig tetszett neki benne, jutott eszébe bosszúsan. Karkarov néha Malfoyjal is vetekedett kényesség terén, máskor meg kézzel evett mocskos tányérból, mint egy földmunkás, ha úgy hozta ki a lépés. Képtelenség volt eligazodni rajta. A szóbeszéd szerint saját titkos háremet tartott fenn csupa általa összeválogatott nőből, akik teljesítették minden bizarr kívánságát. Zana volt a szultán utolsó háremhölgye, nézte a nőt feszülten, kínlódva.
Valami masszív és kőkemény megrepedt benne, ahogy Zana halvány körvonalát nézte, halálfalók játékszerét, és nem megvetést vagy undort érzett, hanem sóvárgást. Hirtelen a torka is kiszáradt a felismeréstől.
- Hogy van a tenyere? - jutott eszébe, de ezt is halkan, rekedten kérdezte, mintha titok volna. Zana egy pillanatig hallgatott, mint aki nem tudja, mire gondol.
- Ó, nem túl jól, de ez már hiúsági kérdés - legyintett óvatos gúnnyal, de Piton felszólítására levette a kesztyűjét. A férfi pálcát gyújtott, és közelebb húzva a nő kezét egy hosszú pillanatig szótlanul vizsgálgatta az imbolygó kékes fényben a lüktető vörösséget a tenyérvonalak mentén.
- Mondtam, hogy szerezzen rá harmatvirág cseppeket - förmedt rá a férfi visszafogottan. Zana halványan felelt, hogy jobb dolga volt, és hogy nem fontos.
- Mi lesz így a kecses kezével? - gúnyolta a férfi, és Zana kezébe nyomta a pálcáját. Egy másodpercre kihunyt a fény, és mire újra felpislákolt, a férfi kezében már ott feküdt egy lapos kis tégely. - Tudtam, hogy nem veszi a fáradságot - morogta.
Zana bágyadtan hagyta, hogy a férfi bevonja a hűs, éles illatú kenőccsel a kezét, amitől könny szökött a szemébe. Meglepetten nézte, hogyan csillapodik rózsaszín derengéssé a gyulladás a szeme láttára, és az égető, lüktető érzés is megszűnt benne. Csak Piton állt vele szemben összevont szemöldökkel, ujjai még mindig ívvé feszítették a tenyerét, ahogy egy újabb cseppnyi kenőcsöt dörzsölt a bőrébe.
- Ez nem múlik el - hangjából tisztán kiérződött a meghökkenés és némi szakmai sértettség. Zana közelebb hajolt, hogy jobban lásson. Kissé túl gyorsan rántotta el a kezét, hogy ennyi már igazán nem számít, meg sem érzi. Piton összehúzott szemmel vizslatta.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!