Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Mirax - Rejtett vér
Mirax - Rejtett vér : 13. fejezet - Terminátor-vonalak - part 3

13. fejezet - Terminátor-vonalak - part 3

  2009.08.14. 10:48


 

Piton is így hitte, olyan akarattal és magabiztossággal, aminek szinte már teremtő ereje volt. És mégis. Az a bizonyosság már most felütötte benne a fejét, hogy talán nehezebb lesz elrejtőznie a nő elől.
- Miután így átestünk a kötelező sértegetéseken, talán beljebb is mehetnénk - szólt közbe McGalagony higgadtan. Ha meg is ütközött a felszín alatt nyilvánvaló nehezteléssel hömpölygő találkozáson, nem mutatta jelét.
Piton félreállt. Menjenek, ahova akarnak, nem fog díszkíséretet nyújtani ennek a nőnek, csak azért, mert végre visszatalált a Roxfortba. Hiénaszemekkel nézte Zanát, a vér ízével a szájában, fémes elégedettséggel, ahogy McGalagony oldalán a lépcső felé indult. Valamiféle gyilkos ösztön áradt szét a csontjaiban, és az a nyugalom, ami a kalitkájába önként visszaszálló kanárira éhes macskát is elfogja. Valahogy minden visszaalakulni látszott. Érezte, ahogy a szerteszéjjel gurult fagolyók újra összerendeződnek az életében, hiánytalanul felsorakoznak a síneken, sorban egymás után. Kipp-kopp.
Csak a sínek görbültek el használhatatlanul.
Egyszer már megtörtént ez, süllyedt le benne az érzés, ahogy felfelé nézett Zana sötét sziluettjére a sápadt fényű ablaküvegben, mintha ezer éve lett volna az a fél évvel azelőtti nyár, amikor a semmiből betoppant közéjük a révedezéseivel és elvakult, vérlázító hűségével Karkarov iránt.
- Csak nem elhagyta Dumbledore professzor esernyőjét? - szólt utána gúnyosan, de rögtön megbánta, mert ez is inkább számonkérés volt, mint bírálat. Zana azonban nem érezte ezt. Megtorpant a mozdulat közepén, és Piton tudta, hogy célba talált, vakon és elpendült húrokkal is, hogy gyönyörűen és aljasul visszaélt azzal az akaratlan vallomással, amit Zana a Velencébe tartó vonaton tett - bizonyosan tudta arról, hogy Zana nem fordult meg. Csak a feje rebbent meg, a válla, az ujjai a táska fogantyúján, láthatatlanul, árulkodón. Defektek. Ez is csak olyan volt, mint a hoppanálás. Nem tudta uralom alá hajtani. Továbbment, anélkül hogy szólt volna, mint aki nem is hallotta, mint akit nem érdekel, és Piton mosolygott magában, de olyan ijesztően, akár a vízköpők groteszk szobrai, mert ő tudta, hogy sok kis sebben éppen úgy el lehet vérezni, mint egy halálos tőrdöfésben.
 
*
 
Piton kedvetlenül arrébb kotorta a tányérján az ételt, a kés éle hangosan megcsikordult a felületen. Néhány székkel odébb Trelawney feljajdult a hangra, és úgy kapott baljós mozdulattal a seregnyi nyakláncához, mintha valamiféle védelmező amulettet keresne, ahogy a muglik szoktak feltartott keresztek mögé bújni. Piton gyorsan elfordult, mielőtt a jóslástanárnő ebből is valamiféle szívderítő óment találna kiolvasni, nem élhet az egyik, míg él a másik, tette le viszolyogva az evőeszközeit. Kiitta a poharát, és felállt. A tanároknak felállított hosszú asztalnál foghíjas sorban ebédeltek a kollégái. McGalagony és Andromeda Tonks még nem jelentek meg, a rúnatanár széke újra üresen állt, Dumbledore-t pedig az étkezés elején kihívta egy elsőéves hugrabugos diák, bizonyára vendég érkezett hozzá.
Ahogy kiért a nagyteremből, a márványlépcső felé indult. Egyre kevésbé viselte jól, ha valamiből, úgy érezte, kihagyják. Az elején, tizenöt éve, amikor jobban munkált benne a bűntudat és az önmagát vagdaló undor, még csak tudomást sem vett arról, ha észrevehetően falba vagy sokatmondóan összevillanó, titkolózó tekintetekbe ütközött. Úgy gondolta, neki nincsenek jogai ezek közt a falak közt, ahogy azon a zölden szikrázó közös jel alatt összegyűlt körön belül sem, ahol senki másnak sincs. Hosszú évek alatt ült le a vérében az a hordalék, amit a régi halloweeni éjszaka, a beavatása óta görgetett magával, vagy talán már sokkal régebben is, a kezdetektől, ami ahelyett, hogy feloldódott volna, torlaszokat képzett, és mind külön kór volt, amibe olykor talán bele is ingott volna. De Dumbledore a bizalomjátékaival lecsiszolta az akadályokat, valami újra megindult az ereiben, az igazgató csak azt nem tudhatta, hogy amit új életre keltett, már másképpen működik. Szétszedte önmagát, hogy aztán valaki más újra összerakja, Frankenstein elátkozott szörnye lett belőle, de lázadás és vágyak nélkül. Hosszú évek óta nem érezte ezt a felháborodottságot, ami egy éve újra felütötte benne a fejét, követelései voltak és emberré tették.
A közös tanárihoz vezető folyosó kanyarulatában botlott bele Bill Weasleybe és az ostoba, szép barátnőjébe. Nem volt nehéz kitalálnia sem azt, hogy ők lehettek Dumbledore vendégei, sem azt, hogy mi járatban voltak.
- Ragnok? - szegezte Billnek a kérdést, arra a koboldra célozva, akivel Weasley már egy éve kínlódott információszerzés ügyében. Fleur Delacourról a hajszálpontosan kiporciózott köszönésen túl lekezelően szinte tudomást sem vett. Semmi haszna nem volt az efféle alakoknak a Rend közelében, Dumbledore-nak ezen a meghatározhatatlan fogazatú szűrőjén mindig megütközött. Bill egy gyors pillantást vetett maga mögé, de senki nem járt arra, a fáklyák is mély homályban hagyták azt a szakaszt, összeesküvések pompás helyszíne lehetne valami nevetséges regényben, pásztázta Piton a csupasz falakat.
- Semmi - ingatta a fejét Bill. - A koboldok szinte szóba sem állnak velünk. Érezni, hogy valami forr a felszín alatt, de csak suttogásokat hallani.
Megrebbentek a fáklyafények, most Piton nézett oldalra.
- Nem is tudom - folytatta Bill, egy vörös tincs a homlokába hullott, és árnyékot vetett a szemére -, de ha választhatnának az ősi jogok és a Csorobanka közt, nem biztos, hogy eltalálnám, melyikre voksolnának.
Egy pillanatra megállt a kérdés a levegőben, nem is annyira nyitottan, mint inkább feketén.
- Á pénzrhe - horkant fel Fleur utálkozva, eltorzult ajkakkal. Pitonnak valamiért átfutott az agyán a kérdés, hogy a koboldok iránti ellenszenve vajon a vélahagyomány része-e, vagy csupán egyéni vonás.
Egy surranás hallatszott a kanyar mögül, mind oda fordultak, amikor Zana jelent meg sietve, havas csizmában, könyveket cipelve. A legújabb felállás szerint ő tartotta a felsőéveseknek a rúnatant, a többiek Enigmára maradtak, de Piton erősen kérdésesnek érezte azt, hogy az idős professzor akár erre is alkalmas lenne. Néha észrevette a tanáriban, hogy olykor még két korty tea között is elaludt a kimerültségtől, egyik nap pedig tévedésből rossz terembe ment be, és a legteljesebb lelki nyugalommal helyet foglalt a tanári széken, amire már Binns professzor korábban leült, és éppen mágiatörténet dolgozatot íratott a diákokkal. A folyosókon azóta is mindenfelé azon élcelődtek a kölykök, hogyan dörrent rájuk Enigma, amiért tél közepén nyitva hagyják az ablakokat. Piton szerint csak idő kérdése volt, Zana mikor veszi vissza teljesen a rúnatant. Már persze ha az igen bokros és kétes teendői megengedik. Miután visszatért Velencéből, egy-két napra újra eltűnt, azt mondta, Londonba megy, beugrik a Minisztériumba, de Piton már semmit sem tartott kizártnak vele kapcsolatban. Azóta sem tudta, hol járt azokban a napokban Velencében. Persze ez nem jelentette azt, hogy Dumbledore-nak sem kötötte az orrára. Neki meg ugyan mi köze lenne hozzá. Ő csak díszkíséret volt a kisasszony mellett.
Köszönés nélkül visszafordult Bill felé, hogy vegye csak észre magát, és ne álljon meg mellettük, de Zana kihívóan ránézett, hogy jó napot, professzor, mert nagyon is tudatában volt annak, mennyire ingerli Pitont azzal, ha mindenbe beleüti az orrát, és meg sem várva a férfi válaszát üdvözölte Billt, majd Fleur felé fordult.
- Fleur Delacour - mutatkozott be a másik nő, és Piton látta Zanán, a pillanatnyi megakadásán, és ahogy válaszul kimondta a nevét, hogy táncot jár a fejében valami, amitől kiszakadt az időből. Ilyenkor peregnek a mocskos kis akták oldalai, gondolta Piton utálkozva, de erről a nőről nem fogsz találni semmit, az biztos, húzta össze a szemét rosszindulatúan.
Csend ült meg rajtuk, várakozó, mély csend, és Piton árnyékba burkolózva elmosolyodott magában. Már alig várta, mit fognak mondani egymásnak, két fennhéjázóan szép nő ezen a néhány négyzetméteren, egyikük sem volt híján büszkeségnek egyébként sem. Hogy fogtok majd acsarogni egymásra, figyelte őket ellenségesen, a Beauxbatons ékköve a Durmstrang féltett kincse ellen. Fleur összehúzott szemmel vizsgálta Zanát, a feje is oldalra billent egy kicsit. Bill szólalt meg, mondott valamit, de senki nem figyelt rá. Neki is feltűnt a két némán vonuló hadtest seregszemléje, de nem tudta hova tenni a dolgot. Piton ellenben jól ismerte Zanát, ő látta Velencében, azon az utolsó estén, hogyan lesz annál elbűvölőbb, minél inkább vetélytársra talál. Alattomosan elbűvölő.
Leplezetlenül, tolakodón nézte Zanát, a félhomályban csak az ő bőre fehérlett sápadtan, meg Fleur ezüsthaja. Megint milyen betegnek látszik, futtatta rajta végig a tekintetét idegenkedve, és furcsamód Lupin jutott az eszébe, a bepalackozott bájital és a közeledő holdtölte. Látta elmélyülni a nő pillantását, az az eltökélt villanás színezte át az arcát, amit csak ritkán figyelhetett meg rajta, és azt is csupán akkor, amikor Karkarovot védte vele szemben, ádázul, feltétel nélkül. Elementáris, vérszagú akarat volt ez, soha el nem fáradó. Fleur szólalt meg, a szeme sarkából méregetve Zanát. Mindkét nő haja meglibbent egy ismeretlen légáramlatban. Piton érezte, ahogy vibrál körülöttük a levegő, úgy futott végig a hátán, hogy libabőrös lett a ruha alatt, és önkéntelenül arrébb húzódott egy kicsit.
- De 'iszen te...
- Igen, tudom - mosolygott vidáman Zana, mint aki végre megtalálta a keresett oldalt a hatalmas, titkos könyvben, és Piton döbbenten kutatta az arcát, hol van rajta a megjátszás. - Én is a Minisztériumban dolgozom, múltkor láttalak ott.
Fleurön úgy látszott, mondani akar még valamit, de neheztelve csendben maradt. Piton nem értette a halvány, de tagadhatatlan sértődöttségét, azonban Zana békülékeny hanglejtéséből kiszűrte, hogy valami történt most köztük, némán, a felszín alatt, aminek semmi köze nem volt rivalizáláshoz, és dühítette, hogy ennyire nem látja az összefüggéseket.
- Nincs kedved meginni egy teát a tanáriban? Ott sokkal melegebb van - invitálta Zana. Fleur vetett egy pillantást Billre, aztán szótlanul, kissé gőgösen követte a másik nőt a folyosó vége felé.
Amikor néhány perccel később Piton is megjelent a közös tanári szobában, Fleurnek már nyoma sem volt, és Zana nyugodtan üldögélt az íróasztalánál, jobbra-balra pakolgatva a pergamentekercseit. Piton leült a megszokott karosszékére a megszokott Reggeli Prófétával, de a lapok mögött, sorok, cikkek és szalagcímek közt is Zana rejtett játszmáin és piti kis hazugságain töprengett. Nagy hangzavar volt, a Hop-hálózaton keresztül Zacharias Smith apja perlekedett éppen Bimbával, amiért a fia kikerült a Hugrabug kviddicscsapatából. Bimba háta mögött McGalagony fáradt pillantást váltott Pitonnal, és a bájitaltanár jól látta, mennyire meg kell erőltetnie magát, hogy ne mondjon a háttérből valami igen gorombát a férfinak. Smithnek újabban havonta akadt valami kivetnivalója a Roxforttal kapcsolatban.
Hirtelen egy bagoly kocogtatott az ablakon. Egy megtépázott kuvik ült a párkányon pisla szemekkel. Piton először azt hitte, az Esti Próféta egy megkésett postása az, a szerkesztők a panaszlevelek ellenére sem szoktak le arról az új szokásukról, hogy kuvikkal küldessék szét az újságot. Ennek a madárnak a lábán azonban csak egy kisebb levél volt összetekerve. McGalagony odalépett, hogy beengedje. Éles, hideg levegő csapott a szobába, a kandallóban táncot jártak a lángok Smith feje körül.
- Zana, magának jött - szólt hátra McGalagony, miután leoldotta a madár lábáról a pergament. Kis itatótálat tolt a kuvik elé, miközben Zana átvette tőle a levelet.
- Milyen figyelmes levelezőtársai vannak - szúrta oda Piton a kuvikra célozva. Nem tudta megállni szó nélkül, és most is ádázul, éhesen kémlelte a nő minden reakcióját. Ha Trelawney most itt lenne, jajveszékelve állítaná, hogy valaki meg fog halni, gondolta szórakozottan, és rögtön kapott is az ötleten. - Ki halt meg? - zörgette meg az újságját közönyösen, de Zana nem figyelt rá.
Ott állt a széke mellett, kissé görnyedt vállal a címzést nézte, és a saját nevét, a dísztelen, erőteljes betűket, talán még a pergament durván, indulattal felszántó penna hegyét is látta a kemény ujjak közt. A retinájába égett ez az írás, nem is most, tizenöt éve. Úgy ereszkedett le a székre, hogy körbe sem nézett, csak szerencséje volt, hogy jó helyre ült. Most megállt minden, hirtelen, hatalmas és kíméletlen fékezéssel, a hátába vágódott két év, tíz év, ki tudja mennyi, darabokra törve az ő lopott életét. Minden körbeér egyszer, mondogatta az apja, és most milyen váratlanul csapott le rá a mondat igazsága. Érezte, hogy remeg a kezében a levél, és égni kezdett az arca. A mutatóujja a pecséten pihent, és ő azzal a halvány, kétségbeesett vággyal fordította meg a levelet, hogy legyen bármi a viaszba nyomva, bármiféle jel, csak az az egy ne, de talán pont az ostoba kívánság miatt lepődött meg azon, hogy a levelet lezáró pecsétben nem talált semmiféle lenyomatot. Micsoda bolond vagyok, gondolta, esetleg világgá ne kürtölje, hogy hol bújik, korholta magát, és majdnem sírva fakadt. A régi, díszes papírvágó késre gondolt, és Igor aranypecsétjére a büszke címersárkánnyal a közepén, és hirtelen mégis látni akarta a Karkarovok ősi címerét.
Szédülni kezdett. Nem is tudta, mi másra számított. Olyan egyenesen és szinte elágazások nélkül vezetett ide az élete már hónapok óta, talán azóta, hogy elhagyta Igort, mint a zsombékok közt heverő kövek a mocsáron át, amire rá kellett lépnie, ha tovább akart jutni, és nem akart megrekedni az ingoványban. Már Velencében tudta, a dauphin palotájában, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor az ártatlanná csiszolgatott elcsellengése már átfordul azzá, ami valójában volt, árulássá. Eljön a pillanat, amikor nincs többé önáltatás, finoman megfogalmazott címkékkel ellátott tettek; ami mindig is ott loholt a háta mögött, testetlenül, gondolatban, az épp úgy beérte, ahogyan mindig is, ahogyan évekkel korábban is tette, amikor kiszökött a Durmstrangból a farkasüvöltésbe, mert különben úgy érezte, felgyújtja az egész épületet, minden tanárával és gyűlölt diákjával együtt, akár még Igorral együtt is, mert az a vergődés szállta meg, ami a vadállatokat is, mielőtt betörik őket, utolsó erőből és végső kétségbeeséssel, és mert szeretett belehempergőzni az önsajnálatba, ami önmagát táplálva azt hazudta, hogy ilyen sorscsapás egyedül számára méretett ki eddig a világon, és azért is, mert apátlanul, hazátlanul azt gondolta, törvényszerű, hogy elvaduljon. Az volt az ő utolsó ellenállása Igorral szemben, egy olyan élettel szemben, amit gyerekkorában, szalagos ruhában, faágon hintázva sohasem képzelt el magának, mégis valahol olyan csábító is volt, mint éjfélkor a temetőkertbe lopózni. Nem is akart ő annyira elszökni aznap, az apja által évek alatt csendesen, szelíden ráecsetelt igazságérzet sóhajtott akkor egy utolsót, kínlódót, mielőtt felrepedezve lepergett volna; így haltak meg benne a babaszobák ártatlan álmai. Egész éjjel az erdőben kuporgott, hogy hadd tépjék csak szét a vadállatok, nem bánja, a lélegzete is elakadt a jeges széltől meg a körülötte felhangzó vonyítástól, és amikor magába nézett, nem látott sem kérdéseket, sem válaszokat, és még csak azt sem, hogy helyes-e mindaz, amiért ő oda került. Azon az éjszakán nem meghalt benne mindaz, aminek meg kellett volna halnia, hanem belefagyott, lassan, állhatatosan csepegve vált vastag jéggé rajta a beletörődés, hogy nincs más út. Talán ez a jég olvadt fel évekkel később, és lökte őt ki Karkarov aprólékos gonddal felépített birodalmából, és űzte őt végül ide, a Roxfortba. Azon a régi, hideg hajnalon, amikor Igor megállt mellette egy szánnal, meleg takarókba burkolózva, teljesen szótlanul, kifejezéstelen arccal, ő csak arra tudott gondolni, azt nem értette hónapokkal később sem, miért nem tépték észrevehetetlen, apró darabokra a farkasok. Sohasem lehet elég messzire menni, mondta akkor Igor, és nem parancsolt rá, hogy üljön be a szánba, csak nézte őt értetlenül, takarók alatt összefont karokkal, és amikor önmagától állt fel és foglalt helyet a férfival szemben, még csak takarót sem nyújtott neki; csigalassúsággal indította vissza a szánt, és azzal a kegyetlen félmosollyal tanulmányozta a hajára fagyott jégkristályokat, amitől Zanának mindig végigfutott a hideg a hátán. Mikor unod már meg ezt a játékot, kérdezte szárazon, elfojtott ingerültséggel, kár, hogy nem támadtak rád a farkasok, lökte be az iskolába egy órával később, és Zana arra gondolt, mennyire igaza van.
Hát most is itt tartottak, egy előre megírt pillanatnál, talán nem így, nem itt, a Roxfort tanári szobájában, nem egy levéllel a kezében képzelte, de eljött végül. Minden körbeér egyszer.
Valaki felborított egy teásbögrét, a porcelán csendülve ütődött a tálcának. Felkapta a fejét. Újra összeállt a világ, továbbgördült az idő, színek lettek, és hangok. Csak ő nem találta már önmagát.
Piton fürkészve nézte őt az újságlapok felett. Várakozón. Mintha az élet egy pillanatra hátrahagyta volna kettejüket, mozdulatlanul megrekedtek ebben az időszeletben. Zanának meglódult a vére.
- A házinéni - emelte meg a levelet, amikor észrevette Piton tekintetét, de alig jött ki hang a torkán. Érezte, hogy belepirul a hazugságba. Piton hosszasan bámulta, cinikus, felsőbbrendű vonással a szája körül, de a pillantása éles volt, és metsző.
- Na igen - emelte feljebb az újságját, és úgy nézte Zana kezében a levelet, mintha belelátna. - A házinéni.
Zana elmosolyodott, de tudta, hogy remegnek az ajkai, és fintorrá torzult a szája, ahogy kínos gonddal megkomponált, minden erejét felemésztően könnyed mozdulattal a felső fiókba dobta a levelet. Úgy érezte, belehal ebbe a játékba, megfullad a maszkja málló rétege mögött. Ki nem mondott szavak súlyán elvérezni - hányszor érezte már ezt.
Piton mintha elégedettnek tűnt volna, ahogy ráérősen lapozott egyet az újságban.
Zana az órára nézett. Néhány perc volt csak a következő tanóráig, maga elé húzott egy pergament, hogy elkészítse a jegyzeteit, de csak elcsepegtette a tintát. Reggel még azt hitte, a legnagyobb baja az lesz, hogy nem találta az anyja régi, különös kesztyűjét, amit a hideg roxforti falak közt hordani szokott, és sehogy sem lelte sem itt, sem a londoni lakásában, de egészen máshogy alakult a napja. Mindig a legátlagosabb pillanatban fordul meg az élet, gondolta sokadszorra. Egy orosz, téli estén, vagy egy könyvtárszobában, vagy egy tanári szobában.
A szeme sarkából figyelte, ahogy lassan kiürül a tanári, de Piton úgy ült ott megkövülve, akár egy őrszobor. Én így nem tudok órát tartani, dübörgött benne, Igor bontatlan levelével az asztalfiókban.
- Nem jön, Zana? - állt meg McGalagony az ajtóban. Zana körülnézett. Már csak hárman tartózkodtak odabent. Pillantása megállapodott Pitonon. A bájitaltanár leeresztette az újságot, és az arcán megjelent az a kifejezés, amitől Zanának görcsbe rándult a gyomra. Egy szót sem szólt, olyan volt, akár egy illusztráció egy regény lapjain, fekete-fehér, durva vonalakkal. Most jön a csattanó, ígérték a szemei.
- Perselusnak lyukasórája van - mondta helyette McGalagony. - Milyen szerencsés!
Piton megzörgette a Prófétát, hogy az órarend összeállításhoz művészi érzék kell, mire McGalagony bosszúsan felhorkant, hogy csak jó volt a mentora, de Piton nem figyelt rá, Zana felé fordulva felvonta a szemöldökét, hogy erre mit lép, újabb kis hazugság, Miss Goldwyn, és volt valami a mosolyában, azt sugallta, hogy mindent ért.
Zana felállt, találomra felkapott néhány könyvet, és az ajtóhoz lépett, pedig úgy érezte, lángol körülötte a padló és a falak. Még visszanézett Pitonra, a győztes biccentésre, és meg sem tudta volna mondani, mikor és hogyan jutott el McGalagony oldalán a lépcsőig.
- Zana, egészen véletlenül nem beszélt mostanában Andromedával? - kérdezte McGalagony halkan.
Zana felé fordult, megállt a folyosón, ott, a lépcső tetején, egy korláton kuporgó kőszörnnyel a háta mögött, és éppen ilyen megkövült arccal nézett a másik nőre, mintha sohasem találkoztak volna korábban. McGalagony megigazította a szemüvegét. Félreértette Zana merev tekintetét, aki nem tudott semmi másra gondolni, mint Igor levelére a fiókban és Pitonra, aki egy egész órára egyedül marad a szobában, meg erre az egész abszurd helyzetre, vele, Pitonnal, Velencével és Igor levelével. Értem, motyogta McGalagonynak, és észre sem vette, hogy nem illik oda a válasza. McGalagony furcsállóan pislantott egyet, és továbbindult, hogy elkezdődött az óra, de Zana képtelen volt követni.
Sietve visszaindult, hogy a tanáriban hagyott valamit, és úgy nyitott be a szobába, hogy a kilincs keservesen, leleplezésre éhesen felnyögött a keze alatt.
Piton úgy ült ott a karosszékben, újsággal a kezében, ahogyan ott hagyta. A bájitaltanár udvariasan csodálkozó kifejezéssel pillantott fel rá, amit más esetben gúnyosan megdicsért volna, hogy remek alakítás, de most képtelen volt szavakat alkotni.
Piton zörögve eltűnt a lepedőlapok mögött. Zana nem tudhatta, hogy visszafelé számolta a perceket, és előre bekészítette azt a pillantást, amivel fogadni akarta, amikor visszajön a levélért. Mert visszajön, ezt mindennél biztosabban tudta. Még a szavait is kitalálta. Most jön az, hogy mit hagyott itt, gondolta megvetően. Túl egyszerű ez. Úgy gyűlölte ezt az egészet.
Zana az asztalához lépett. A haja egy helyen kibomlott a hajtűből, és az arcába lógott.
- Itt felejtettem egy könyvet - vetette oda magyarázatként, noha kérdés nem hangzott el, csak a csend volt várakozó, és rögtön tudta, hogy ez jobban elárulta, mintha szótlan marad.
Az újság mögött Piton elégedetten bólintott. Mégis valamiféle érthetetlen és megmagyarázhatatlan düh áradt szét benne komoran, letelepedett a tüdején, mint a szénpor, feketén, halálosan, fullasztóan, mint a bányalég. Robbanásra készen. Legbelül azt kívánta, bár ne lenne igaza, és ettől összezavarodott. Lopva Zanára nézett, ahogy hátat fordítva neki az asztalán rámol, céltalanul rebbenő ujjakkal. Azt kívánta, bár tűnne el azonnal a szobából, mert úgy érezte, abban a pillanatban képes lenne megütni, egyenként eltörni azokat a vékony, hazug ujjakat, olyannyira elvette tőle a levegőt az a semmiből jött ingerültség.
- A felső fiókba tette - közölte színtelen hangon, és belül azt akarta, Zana nézzen rá olyan tökéletes őszinteséggel, hogy nem érti, miről beszél, amit még ő is elhisz neki, akár megjátszott, akár nem, de nem ez történt. A nő megmerevedett, esetlenül, mintha egy muglifotón volna, a feje félig oldalra fordulva. Egy rövid pillanat volt csak, és a keze visszatalált az érdektelen pennák kupacára, mintha csak neszezést hallott volna. Fülelő kis őz volt megint, de Piton ezúttal nem évezte a vadászlest. Nem is fülelő volt már. Sebesült.
Már csak egyetlen lövés kell, bámulta Piton meredten, titokban. Mennyire szeretett volna odalépni; Zana nyakszirtje meztelenül, védtelenül fehérlett a ruhaszegély felett.
Zana hátraseperte a haját. Tisztán érezte Piton hangján, hogy a férfi gúnyosan mosolyog a háta mögött. Törődjön a maga dolgával, akarta mondani, de ez beismerés lett volna. Egyébként is úgy volt, hogy némajátékot játszanak, gondolta gúnyosan, de fáradt volt most mindenhez, és abban sem volt biztos, hogy a hangja nem árulta volna el még inkább. Nem is válaszolt. Erre nem lehetett mit. Annyira undorodott ettől a játéktól.
Felkapott egy könyvet az asztalról, leginkább csak azért is, és kihúzta a fiókot. A levél ott hevert, címzéssel lefelé fordítva, ahogyan bedobta oda. Gőgösen a könyvhöz csapta, hadd mondjon Piton, amit akar, az egész lénye elbújt most a dac mögé, mert ez maradt az egyetlen fegyvere arra a néhány lépésre, ami az ajtótól elválasztotta.
- Adja át az üdvözletem a házinéninek - szólt utána Piton, amikor az ajtóhoz ért. Zana keze megállt a kilincsen, és vele együtt mintha a vére is megállt volna. Ez volt az előörs, csapódott le benne kiábrándultan. A férfi összehajtotta a Prófétát, és letette maga mellé a teázóasztalra. Úgy figyelte, mintha egy ostoba, felkészületlen diák volna, akit ki kell oktatni, hogy a béke elixírjébe porított holdkő kell. Meg hunyorszirup. - Csak nehogy aztán a Nagyúr is átadja neki a magáét - fűzte hozzá csúfondárosan.
Zana érezte, ahogy kiszalad a vér az arcából. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy Piton megnézte a levelet és felismerte rajta Igor kézírását, de a férfi túl öntelten ült a helyén ahhoz, hogy ez legyen a magyarázat. Talán végig tudta, már akkor tudta, amikor a kuvik berepült a szobába. Tudta arról, ahogy kézbe vette a levelet, hogy senki más nem lehet az, csak Igor Karkarov. Az én hibám, gondolta letörten, hát ennyit Igor tanításairól, bírálta magát fásultan.
Elfordult és lenyomta a kilincset, mert nem bírta elviselni, hogy Piton és Karkarov újra összekeveredjen a fejében és az életében. Talán mindkettőt hátra kellett volna hagynia, de egyik sem ment.
Piton lesimította a felöltője ujját. Ordítani tudott volna a nővel, hogy mit futkos fel-alá egy átkozott levél miatt, hogy mi a fenének omlik össze Karkarov felbukkanásától évek, mérföldek és árulások távlatából. Akkor nesze neked, szorította össze a száját, és úgy, azzal akart belerúgni, amitől Zana a leginkább félt. Így kell a mélybe űzni a hegyi zergéket is. Lépésről lépésre.mMár csak egyetlen lövés kellett.
- Apropó, mondtam már, hogy a Nagyúr új embert bízott meg a hajtóvadászattal? - állította meg mézes-mázos hangon. - Igazi kiéhezett kopót. Így lesznek a társakból ellenségek - tette hozzá kárörvendően.
A lövés talált, figyelte Zana halvány profilját kínlódva. Mindkettejüket eltalálta, mert már nem tudta úgy romba dönteni a nőt, hogy közben önmaga ép maradjon. Többé már nem. Barbár, őrjöngő harc volt ez, amiben ha csapásra emelte a karját, védtelen maradt a teste, de ami megsebezte, az nem a válaszcsapás volt, hanem a szemébe verődő szilánkok - csakhogy az a fajta harcos volt, aki kész volt levágni a saját karját, hogy a másik pusztulhasson. Zana szemét figyelte, a szempillák áruló, hűtlen rebbenését és az árnyékot, ami vetettek. Megint ott volt benne valami olyan törékenység, amivel Piton nem tudott mit kezdeni. Hátradöntötte a fejét, és úgy vizslatta kíméletlen, árgus szemekkel, mit érdekel engem, rettegj csak. Pedig érdekelte.
Zana elborzadt. Zúgni kezdett a füle, és arra gondolt, hogyan képes Piton mindig taszítani rajta még egyet, amikor ő már azt hiszi, nincs tovább lefelé. Nem bírt a férfire nézni, mert hirtelen ő maga sem tudta, mi kavarja fel jobban, az információ vagy Piton halálos pontosságú tőrdöfései.
Becsapta maga után az ajtót. Nem kellett neveket mondani, előre tudta, hogy így lesz egyszer, törvényszerű volt, hogy Antonyin Dolohov vegye üldözőbe Igort. Hirtelen felfordult a gyomra. Megint a Maldoni Mészáros. Annak idején, amikor Dolohov csatlakozott a Nagyúrhoz, Igor felkarolta az angolul csak hézagosan beszélő oroszt, de Dolohov más téren nem szorult segítségre. Mindenhez megvolt a családi múltja. Apja és nagybátyja, - akit később maga Antonyin ölt meg, miután szenilis öregemberként unokaöccse távollétében hagyta a családot kiforgatni minden vagyonából -, jó pár évtizeddel korábban Gellert Grindelwaldot követték, éppen úgy, ahogy a következő generáció soraiban Antonyin a Sötét Nagyurat. Dolohov ismerte mind közül a legjobban Igort, de Karkarov szerencséjére azt a tizennégy évet, ami alatt Igor egy egészen új életet épített ki magának, Antonyin nem ismerhette. Akkoriban esetleg a dementorokat számolgathatta az Azkaban falai közt. Zana sokszor eltöprengett már azon, vajon miért tart Dolohovtól a leginkább minden halálfaló közül, noha a tetteik elborzasztás terén nem maradtak el egymástól. Talán azért, mert Dolohov minden rémtettét százszorosan felnagyította a tény, hogy Igor társa volt, és mert felmerülhetett a kérdés, hogy mindaz, amit Igor előzékenyen a másik orosz számlájára írt, nem terhelte-e részben a sajátját is. Vagy talán azért, mert Dolohov volt az, akire ha rágondolt, sokkal közelebb hozta, valóságossá tette azt az Igor Karkarovot, akit ő nem ismert, és akitől éppen annyira félnie kellett volna, mint Dolohovtól. Éppen azért, mert mindig tudta, hogy Igor és Antonyin társak voltak, amikor Dolohovról olvasott, menthetetlenül elképzelt minden aljas mozzanatot, és ezek a számokból és betűkből olyan erőteljes képekké álltak össze, mintha a saját emlékei volnának. Nem akarta, hogy mindez átszínezze Igort, mintha beszürkült, piszkos üvegen át nézné a világot.
Leszaladt egy emeletet, és a lépcsőfordulóban nekidőlt a falnak. Úgy dörömbölt a szíve, hogy a kastély is vele dübörgött. Feltörte a pecsétet, és széthajtotta a levelet. A pergamenen egyetlen sor díszelgett, megszólítás és aláírás nélkül.

 

Leforrázva állt ott, és belül olyan keserűen nevetett magán, hogy régi sebek minden varrata pendülve felszakadt a lelkében. Sohasem lehet elég messzire menni, visszhangzott a fejében. Most sem lehetett. Az elmúlt tíz évben bizonyos szempontból ő még ugyanaz a hóban kuporgó csitri volt, aki a farkasokat várta az erdő fái mögül, és azt hitte, hogy néha elég elfutni. Igor mellett ő gyerek volt mindig, tanítvány a maga tökéletlenségével, és megtanulta, hogy el kell vetnie mindent, ami nem ver visszhangot Igor akaratában. Nem tudott kiállni önmagáért. Azért a Zanáért, aki mélyen el lett temetve a másik alá, az alá, aki már megfelelt az aranymetszés pontosságával és szigorával megszerkesztett képnek, és kalapálás nélkül beleillett Igor öntőformájába, és úgy épült fel a másik romjain, akár a régi keresztény templomok a pogány szentélyek helyén. Ő sohasem hitt önmagában. Abban a Zanában, akit az apja sírjánál hátrahagyott, abroncsos ruhában, kifejletlen rezdülésekkel. Az az énje csak vörös posztó volt Igor szemében, akkor kúszott elő a homályból, ha gyerekesen dacolni akart a férfivel, de érveket, célokat sohasem hordott zászlóra tűzve. Itt ütött hát csattanva vissza a férfi nevelése: elmenekült, cserbenhagyta Igort - megszöktette azt a Zanát, akit Igor nem akart ismerni, elnyomott, és Zana úgy hitte, idővel a hangját is elvette. Pedig néha csak szavak kellenek, ötlött az eszébe.

 
- És bátorság - sóhajtott hangosan.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról