Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Mirax - Rejtett vér
Mirax - Rejtett vér : 14. fejezet - Omen est nomen - part 1

14. fejezet - Omen est nomen - part 1

  2009.08.14. 10:53


 

XIV.
Omen est nomen
 
A Roxfort lángra lobbant ablakaitól fényárban úsztak a park hókásás, szürke lankái. A hangzavar felriasztotta a baglyokat a Nyugati-torony elzárt bagolyházában, és visszatartotta őket az éjszakai vadászattól. Csapatostul ültek az ablakpárkányokon, nagy, fényes szemmel bámulták az iskola folyosóit, ahogy a döbbenet lassan, lomhán kibontotta és szétterítette a szárnyait az épületben. A végérvényesség fekete, ragacsos mocska tapadt a padlóhoz, falakhoz, és beszivárgott a hálókörletekbe is. A tanári szoba asztalokkal és fotelekkel telezsúfolt helyisége most egyszeriben elviselhetetlenül szűknek tűnt.
- Most sikerült csak visszaparancsolni a diákjaimat a klubhelyiségbe - lépett be McGalagony, arcára mély, törtvonalú barázdákat vájt a kimerültség, aminek sem a diákok szófogadatlanságához, sem a kialvatlansághoz nem volt túl sok köze. Ágyúkerekes, földsáncos harcok nyomai voltak ezek.
- Én is az imént értem vissza... Mind meg volt rettenve - jegyezte meg fáradtan Flitwick, és visszasüppedt a gondolataiba.
- Perselus? - nézett a bájitaltan tanárra McGalagony.
- Már rég megtörtént. Minden különösebb küzdelem nélkül - tette hozzá elégedetten, nesze neked, Griffendél. McGalagony szóra sem méltatta, leereszkedett egy szabad karosszékre, és a kezeit bámulta. Hogy tarthattak újra itt?
Bimba támolygott be az ajtón zokogva, mellette Sinistra professzor támogatta a vállánál fogva. McGalagony felpattant, hogy átadja a helyét, és vele együtt többen körbeállták Bimbát.
- A második... - nyöszörögte a gyógynövénytan tanárnő, és feje felett a kollégái komoran összenéztek. Mindenki értette. Zacharias Smith két éven belül a második hugrabugos volt, aki a Roxfort határain belül vesztette életét. Cedric Diggory még túl élénken élt mindenki emlékezetében, és volt abban valamiféle öncsalás, hogy emiatt kizártnak tartottak egy újabb tragédiát.
- Szólok a kísérteteknek, hogy figyeljék a házakat - sietett ki McGalagony nyúzottan. Nehéz, fullasztó volt a levegő odabent. Úgy érezte, nem tud tétlenül ülni; azok hiábavaló vergődése volt ez, akiknek utólag, tehetetlenül kellett szemlélniük az események romjait. Az ajtóban majdnem összeütközött Zanával, aki holtsápadtan, zavarodott arccal engedett utat neki.
- Bezártuk Flitwick professzor irodájába - állt meg a szoba közepén, és olyan csendesen mondta, hogy alig hallották meg Bimba szipogásától. Nem is azért mondta, hogy meghallják. Azért mondta, mert csörömpöltek a fejében a szavak, és azt hitte, ha kimondja, kihullanak onnan; és azért is, mert nem értett semmit, és minden információ úgy kilógott a mindennapok lapos, kényelmes vázából, mint az esernyőtartóból a kopott, csupasz, fa esernyővégek. Ormótlan csavarfejek a csiszolt deszkából. Csak Piton nézte őt, hogy ebben a pillanatban mennyire kilóg onnan ő is, szobában elszabadult léggömb volt most, levegőben lógó pányvával, idegen kis apróság, ami egy érintésre semmivé pukkan. Egy marék használhatatlan limlommá. Csak egy tű kell. Egy szó. Mégis csak nézte szótlanul.
Flitwick tüzet gyújtott a kandallóban, és páran halkan beszélgettek a sarokban. Senki nem merte Pitont megkérdezni, mit mondott Ernie Macmillan és Hannah Abbott, miután rájuk találtak. A két gyereket ő kérdezte ki és küldte Madam Pomfreyhoz nyugtatófőzetért, aztán vissza a klubhelyiségbe aludni. Zacharias Smith lepedővel letakart holtteste ott feküdt a gyengélkedő egyik vetetlen ágyán, bepólyált kézzel, kérdő arccal. Andromedát Dumbledore és Zana vitte fel Flitwick irodájába, mielőtt a kastély végleg életre nem kelt Hóborc színpadias jajveszékelése folytán. Senkiben sem merült fel az élet furcsa játéka, hogy Andromédát ugyanabba a szobába zárták, mint ahova három évvel korábban egy másik
Blacket.
- Mit mondott? - kérdezte Piton szárazon. Zana maga köré fonta a karját, és az ablakhoz lépett. Innen látni lehetett Flitwick szobájának ablakát, homályosan derengő négyzet volt fenn, magasan, meg lenn, a park felületére vetülve. Piton csodálkozva vizsgálta a nő homlokán a helyüket kereső ráncokat, a szeme alatt az árnyékba borult árkokat, hogy mennyire el tudták vakítani még azok a kezdetleges, lárva-puhaságú kapcsolatok is, amik kialakultak körülötte. Milyen messze volt ő Karkarov cukordrazséval leszórt, jéggé kockásodott érdekszövedékeitől!
- Semmit. Csak zokogott és értelmetlenül motyogott. Talán azt sem tudta, hol van. Dumbledore professzor még ott van vele, hogy kikérdezze - nem akarta hozzátenni, hogy ő inkább eljött, mert nem bírta elviselni azt az őrjöngést, ami Andromedában támadt.
- Tehát semmi épkézláb magyarázata sincs? - szegezte neki fojtott indulattal Piton. Felbőszítette ez a vakság, a bizalmatlanság hiánya, az ostoba, naiv óvatlanság, és észre sem vette, hogy éppen úgy akarta ő is formába kalapálni Zanát, ahogyan Karkarov is egykor. Zana felkapta a fejét erre az élre a hangjában.
- Nem, nincs. Magának talán van? - rezzent meg a szemöldöke.
- Nem emlékszem, hogy én lettem volna Andromeda Black kebelbarátnője.
- Tessék? - képedt el Zana, és most teljesen a férfi felé fordult. - Sohasem beszélgettünk arról, hogy kire tervezünk halálos átkot szórni, bármilyen meglepő is ez magának. Lehet, hogy azokban a körökben, ahol maga mozog, ez a téma, én azonban más vagyok - szúrta oda ingerülten.
Piton fenyegetően felé lépett, burokban nevelt, nyafka hercegnő, mi a fenét tudhat erről. Néha úgy tudta gyűlölni, hogy úgy szájal vele ezekről az évekről és vétkekről, mintha az bármit is jelentene, hogy Karkarov megosztotta vele a fekete történelem egy emészthetőbb szeletét. Mintha ez bármire feljogosította volna. Mintha ettől már igazi szakavatott lett volna. Mocsokkal a körme alatt nem gondolná többé, hogy olyan könnyű kezet mosni.
- Majd maga elmondja, mi a szokás az én köreimben. Biztosan jól megtanulta - vágta hozzá kajánul. Zana úgy kapta oldalra a fejét, mintha arcon csapta volna, a nyaka védtelenül, fedetlenül felfénylett a kandalló lángjában. A férfi hátrálni akart, valahol tudta, hogy azt kellett volna most, a lába mégis előrefelé mozdult. Zana riadtan ütötte fel a fejét, és meredt rá, hogy úgy mégis mit akar a tanári közepén, leállni kiabálni és egymás haját cibálni. Piton kicsit rálépett a lábára, véletlenül, de azért alaposan megnyomta még a cipője kemény, elnyűhetetlen talpával. Mint gyerekek az óvodában, vicsorgott magában gúnyosan, kiábrándultan, és nézte, ahogy Zana fájdalmasan elrántja a lábát. Talán a nyelvét is kiölti majd.
Egyszerre mintha elhalkult volna a duruzsolás is a háttérben, és Piton a dühén át is érzékelte, hogy a kollégái titokban feléjük bámulnak, de nem törődött vele. A kedvenc része következett.
- Ha jól emlékszem, délután megkértem, hogy keresse meg.
- És meg is tettem - sziszegte Zana összeszorított fogakkal, ujjai vaskapocsként markolták a párkányt.
- Valóban? - nézte őt Piton, a fehér, vékony ujjak satuszorítását, és a lábfejét, amin még ott volt a talpa szürke, elmosódott nyoma. - És mit beszéltek?
Zana megütközött, arca egyszeriben gőgössé vált, és Piton tudta, hogy jó úton jár. A dac mindig az utolsó volt a fegyvertárában. Utolsó, vak és hamis. Gondolkodás nélkül vetődött arra, ahonnan a csapások jöttek, és nem vette észre, ha a hátába kerültek.
- A szobájában volt, fáradt volt, pihenni akart - vetette oda félvállról. - Jegyzőkönyvet nem készít? Szeretnék ügyvédet hívni - gúnyolódott. A férfi kajánul megjegyezte, hogy talán szüksége is lesz rá.
Zana konokul hallgatott, arcára ráfagyott az erőltetett közöny. Piton érdeklődve figyelte a repedéseket a maszkján. Csak a körmét kellett beléjük akasztania.
- Nem ment be hozzá - állapította meg hirtelen magabiztosan. - Maga meg nem törte össze magát, hogy bejusson, és beszélhessen vele.
- Mire akar ezzel kilyukadni? Talán csak nem újfent az én hibám lesz ez is? - emelte fel a hangját kissé Zana. Még mindig a vállán lógott a sálja, a hosszú pamutfonalak körbefonták a blúza gombjait. Piton élvezettel nézte, hirtelen úgy érezte, valaki életet lehelt belé, csonttá, vérré és hússá gyúrta, és Zana dühéből táplálkozott, mint egy májat tépő, vissza-visszatérő saskeselyű.
- Nos... - suttogta vontatottan, gyűlöletes mosollyal. - Nyilván nagyon el volt foglalva a titkos levelezgetéssel, igaz? Másra meg nem futotta az idejéből.
Zana arcát elfutotta a pír, és egyszerre fellobbant a tekintete.
- Hogy képzeli ezt? Nem varrhatja az én nyakamba mások hibáit. Sem Harryét, sem Andromedáét, de még csak Igorét sem - fogta halkabbra, de az indulattól elbicsaklott a hangja. - Honnan a fenéből sejthettem volna? Maga talán látta előre, hogy ez lesz?
- Nekem aztán igazán semmi közöm sem volt ahhoz a nőhöz.
- Hát persze, hiszen kihez van egyáltalán? - köpte Zana élesen, pengevékony ajkakkal. Piton álla megfeszült, szögletes árnyékot vetett a nyakára. - Ujjal mutogatni mindig kiválóan tud, irigylésre méltóan.
- Maga meg figyeljen jobban a kis játékszereire, ha már elhitette velük, hogy érdeklik magát - csikorogta a férfi rosszindulatúan.
- Majd maga fog nekem etikai kérdésekben tanácsot adni - csattant fel Zana hitetlenkedve, és a szája erőltetett kacajba torzult.
- Amennyiben rászorul. Elhiszem, hogy nem volt kitől tanulnia.
Kedvtelve nézte, ahogy Zana felfújja magát, mint egy csúf varangy, és tudta, hogy mérget köpködve fog vitázni vele, árnyékba döfni, Karkarovot védeni, és egyszerre kívánta azt, hogy ez örökké tartson, és azt, hogy egyszer s mindenkorra véget érjen köztük. Valami belső, nyughatatlan kényszer arra ösztökélte, hogy leálljon vele vitázni, akkor is, ha igazságtalan volt. Akkor főleg. Zana a kezében volt, olvasta, akár egy térképet, és jó volt így, biztonságos, kihasználható, veszteségek nélkül tolhatta előre a bábuit a bejárt utakon. És mégis, belül néha úgy szerette volna, ha nem ilyen kiszámítható az egész, ha Zana nem változott volna mindig, ugyanarra a gombnyomásra ostoba dackirálynővé, mindig, folytonosan ugyanazokra a szavakra. Tudta magáról, hogy képes lett volna hetekig, hónapokig ugyanazt a játékot játszani, akkor is, ha nem okozott örömet többé, visszatérni ugyanoda, az ezerszer taposott pontra, és továbbfordulni, akár egy szélforgó, és megérkezni megint; mint aki vár valamire, váratlanra, másmilyenre, ami nem jön el. Meg tudta volna mondani előre egy évre, egy életre, Zana hogyan reagál ugyanazokra a szavakra. Most is biztosan tudta. De Zana mindig akkor csalta meg, amikor a legbiztosabb volt önmagában.
- Nem fogok belemenni ebbe, keressen más elfoglaltságot - úgy állt ott a nő, mint aki pislogva ébred a napfényben, és csak akkor veszi észre az útjelző táblákat, hogy erre már járt, körbe-körbe, mindig erre. És ezúttal nem akart továbbmenni. - Egy egész listám van arról, mit gondol rólam vagy Igorról, felesleges minden alkalommal az orrom alá dörgölnie, magamtól is ki tudom egészíteni. Én a teóriáira lettem volna kíváncsi, nem a vádaskodásaira - tette hozzá békülékenyen.
Piton rámeredt, hogy akkor miért nem hagyja faképnél, miért néz rá úgy, mint aki vár valamire, nyíltan és harag nélkül, mintha elfújták volna az előző pillanatot. A fejéhez akarta vágni, hogy sose becsülje alá az ő listáit, de akkor hirtelen McGalagony termett mellettük. Egyikük sem vette észre, mikor jött vissza a tanáriba.
- Ugye nem vitáznak megint? - szegezte nekik rosszallóan. A szemüvege homályos négyzetet vetett az arcára. Nem kapott választ, még csak egy bólintást sem. - Odakint meghalt egy gyerek, maguk meg szinte a holtteste felett egymással marakodnak. Ezzel nem sokat segítenek.
Zana nem szólt semmit, hirtelen nagyon fáradtnak tűnt, nagyon kiábrándultnak, olyan szomorúan nézte a férfit, mintha az a halott fiú a gyengélkedőn a rokona lett volna. Piton mogorván összeszorította a száját, McGalagony csak ne pirítson rá, mintha még mindig elsőéves taknyos kölyök lenne.
- Esetleg hozzam az ásót?
A két nő egy pillanatig szótlanul, döbbenten meredt rá.
- Néha még ennyi év után is meg tud lepni, Piton professzor - jelentette ki végül McGalagony hűvösen, majd egy futó pillantást vetett az ablakon túl a parkra.
Odakint hosszú, sárga fénypászma futott végig a parkon. Egy kisebb csoport közeledett sietve az iskola felé, és az épületből Dumbledore igyekezett feléjük.
- Megérkezett Caramel. És a fiú szülei - mormolta McGalagony gondterhelten, és szó nélkül otthagyta őket, Bimbához lépett, majd csakhamar mindketten távoztak.
Piton jól tudta, mi következik. Smithszel akkor is nehéz volt szót érteni, ha a szokásos elégedetlenkedő hadjáratát folytatta az iskola ellen. Ezúttal fejek fognak hullani, érezte meg. Zana megmoccant mellette, mint aki elindult valahova, de aztán megtorpant. Piton rápillantott, és Zana feszült, tépelődő arca mellett elnézve látta, ahogy egy újabb alak érkezik az iskolához. Rögtön felismerte Nymphadora Tonkst, habár az auror most nem viselt harsány színű, nevetséges frizurát. Kockás, kinyúlt pizsamanadrág volt rajta, a szára a bakancsába tűrve. Piton tekintete visszakúszott Zanára. Tudta, mi zajlik benne. Tisztán látta azt a harcot, ami a nőben kibomlott, és amit évekkel korábban, csak úgy, mint Piton, végérvényesen elvesztett. Talán soha nem is lett volna képes megnyerni. Vigaszt kellett volna nyújtania Tonksnak, de ő Igor Karkarov teremtménye volt, az emberi kapcsolatokat csak úgy ismerte, mintha könyvből tanulta volna, mesterkélten és megjátszva mozdult, hasznosság alapján rendszerezett bugyrokba pakolva az embereket, és éppen olyan idegenül érezte volna magát ebben a helyzetben, amennyire Piton számára is ismeretlen fogalom volt ez.
Tudta róluk, hogy egyébként pedig jóban vannak, amennyire ez Zana szempontjából lehetséges volt, és talán a színházi kellékek és bemagolt, eltanult mozdulatok is többé-kevésbé kivesztek a kettejüket összefonó laza, súlytalan kapcsolathálóból. Tudta Zanáról, hogy imádja a süteményeket, Tonksszal képesek voltak órákra eltűnni Roxmortsban vagy Zana szobájában, és porcukros szájjal előkerülni onnan, mint két szófogadatlan gyerek, akik evés előtt titokban csokoládét majszolnak. Velencéből is egy nagy, díszes dobozt hozott haza az aurornak, tele pisztáciás, mandulás süteménnyel, szalaggal átkötve, ahogy mások a kapzsin csillogó nyakékeket szokták tárolni. Gondolkodás nélkül, melegen ette a kelt tésztát, és nem érdekelte az sem, ha később megfájdult a hasa tőle. Az életben is ilyen volt néha. Belefolyt ügyekbe, vitákba, megvett dolgokat, kimondott szavakat, és megtett olyan lépéseket, amelyeket a pillanat sodort elé, és amiken később órákig rágódott, mert megbánta. Piton sokat figyelte, távolról, felülről szemlélte ezeket a szitakötő vergődéseket; puszta kedvtelésből berepült a szobába, hogy aztán kifelé menet összezúzza magát az ablaküvegen. Sohasem értette ezt meg, sosem értette, miért csak később, utólag képes mérlegelni és tisztán látni, mert ő sosem ismerte, idegen volt tőle az a futó, rebbenő szabadság, amit ezek az ösztönös döntések okoztak. Az ő zúzódásai mindig olyan harcokban keletkeztek, amik elkerülhetetlenek voltak, és amikbe beleremegett a világa is, és képtelen volt egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Képtelen volt azt mondani, hogy bármelyik is megérte volna. Nem is rajta múltak talán.
- Miért tette? - kérdezte Zana hirtelen, szemei makacsul a park egy pontjára szegeződtek. - Miért ezt a fiút? Ki volt ez?
Piton rámeredt, és egy pillanatig mérlegelte, hogy válaszoljon-e egyáltalán.
- Nem őt akarta - mondta végül szárazon. Zana kérdőn felé fordult, és úgy fürkészte az arcát, mintha a vonásai, az árkok és vonalak ismeretlen írást alkottak volna, amit csak meg kell fejteni, mint a halott rúnákat. Piton ujjai megrándultak a felöltő durva varrásán. Zavarta, hogy a nő ilyen nyíltan, hosszan vizslatja. - Draco Malfoyt - bökte inkább ki sietve.
Zana hátrahőkölt egy lépést. Tiltakozni akart, de ez éppúgy benne rekedt, mint az iszonyata. Nem kérdezett semmit. Visszafordult az ablak felé, furcsa, összeesett pózban, mint egy különös, önmaga tokjába zárkózó virág. A szemét is lehunyta egy pillanatra, és Piton végignézte, ahogy a fejében összevetülnek az érvek, hitek és vágyak. Most nagyon sebezhetőnek tűnt, Piton tudta, hogy össze is zúzhatná, tudna szavakat, amik a földbe döngölnék; mégsem tette, és nem nézett magába, nem ismerte el, hogy azért, mert nem képes rá. Abban a pillanatban tisztában volt vele, hogy a hatalmában áll Zanát a mélybe nyomni és kiemelni is onnan, és ettől valahogy gyönyörűnek találta.
Zana hirtelen megfordult, összehúzta a sálját, és anélkül hogy Pitonra nézett volna, kiment a zobából. A férfi szótlanul követte a tekintetével, tudta, hogy Tonks elé megy, ahogyan azt is tudta, hogy máris visszafordulna, de ez is csak egy olyan dolog volt nála, mint süteménnyel degeszre tömni magát, és Piton arra gondolt, hogy Zana néha olyan, mint aki önmaga előtt is ismeretlen, és olykor úgy elrejtőzik, hogy képtelen megtalálni magát.
Néhány perccel később ő is elhagyta a tanárit. Nem volt kedve érdektelen találgatásokba bocsátkozni Flitwickkel, és pláne nem volt szüksége a többi kollégája sopánkodására. Néhány emelettel feljebb Caramel közeledett sietve a folyosó vége felől, mögötte Dumbledore úgy követte, mintha kergetné, és talán nem is álltak olyan messze ettől.
- Mielőtt elviszi az Azkabanba, legalább jöjjön vissza és hallgassa ki, Cornelius - győzködte az igazgató, a szakálla lángolni látszott a fáklyafényben, mint egy ijesztő, pogány istennek. Caramel hessegető mozdulatot tett, és egyszerre próbált sajnálkozó, udvarias és kérlelhetetlenül visszautasító lenni, de ebben a pillanatban leginkább úgy nézett ki, mint egy dacos, türelmetlen óvodás.
- Sajnálom, Dumbledore, az aurorok most tartóztatják le, nincs időm haszontalan és értelmetlen kérdezz-feleleket játszani. Az a nő odabent kész hisztérika.
- Persze, miután három aurorral egyetemben lerohanta - jegyezte meg metszően Dumbledore. Caramel összeráncolta a száját, és dölyfösen szembefordult az idős mágussal.
- Az a nő megölt egy ártatlan gyereket. Nem tudom, mit vár tőlem, Dumbledore - horkant fel utálkozva. - Ja igen, kis híján elfelejtettem! Mielőtt idejöttem, találkoztam a Roxfort felügyelő-bizottságának néhány tagjával, és nagyon úgy tűnik, meg kell fosztanom magát az igazgatói poszttól. Ideiglenesen Minerva veszi át a helyét, amíg el nem döntjük, mi lesz az iskola sorsa. Dumbledore egy pillanatig némaságba burkolózott, mint akinek elvette a hangját a megrökönyödés, de az arcán semmiféle érzelem nem suhant át. Caramel bánatosan ingatta a fejét, de mindannyian túlságosan ismerték ahhoz, hogy elhiggyék.
- Sajnálom, Dumbledore, de az iskolában túl sok aggasztó baleset történt az elmúlt néhány évben, így azt hiszem, érthető a szülők aggodalma.
- Természetesen - értett egyet udvariasan Dumbledore, és hirtelen, mintegy figyelmeztetésként Pitonra villant a tekintete, aki addig csendben, láthatatlanul figyelt a homályból. Talán attól félt, hogy Piton válaszul előrángatja Harry Pottert, de most tévedett. Mindketten kihallották a megkönnyebbült, elégedett hangszínt Caramel szavaiból, ami Dumbledore elmozdításával mindig szorosan összefüggött. - De legalább hadd beszéljek én majd Andromedával.
- Azt tesz, amit akar, Dumbledore. Majd a tárgyaláson nyilatkozhat az eredményről.
Dumbledore felvonta a szemöldökét: - Vádlottként talán?
Caramel úgy tett, mint aki meglepődik a kérdésen, noha érezhetően szándékosan fogalmazott félreérthetően, mint aki magában mulat a fejleményeken.
- Ugyan már, Dumbledore - vakkantotta végül lekicsinylő mosollyal. - Péntekig van ideje elcseverészni vele. Akkorra hívtam össze a Wizengamotot.
- Már péntekre? - hökkent meg az igazgató, és komoran a miniszterre meredt.
- A szülők mielőbbi döntést akarnak majd, nem húzhatjuk el a végtelenségig. Akkor döntünk majd arról is, hogy bezárassuk-e az iskolát.
- Micsoda? - hördült fel a háttérben Piton, és kilépett az árnyékból. Caramel úgy pördült felé, mintha Piton alattomosan hátba lőtte volna valamilyen kellemetlen rontással. - Ha hazaküldik a diákokat, sokkal nagyobb veszélynek teszik ki őket...
Caramel mérgesen a szavába vágott.
- Ez sajnos már nem igaz. Két éven belül ez a második haláleset az iskolában, és kész csoda az is, hogy csak a második. Nincs az a szülő úgysem, aki könnyű szívvel ideengedné a gyerekét - majd fennhéjázó arckifejezéssel Dumbledore felé fordult, és emelt hangon hozzátette: - Jobban meg kéne válogatnia a tanárait, Dumbledore.
Piton keze ökölbe szorult. Tökéletesen értette a célzást: nem kéne halálfaló korcsokat alkalmaznia, Dumbledore. Az igazgató újfent figyelmeztetően Piton felé pillantott, de mielőtt még bármit felelhetett volna, lentről hangos kiabálás törte meg a viszonylagos csendet.
Kezdődik, ismerte fel Piton Smith hangját. Valahogy úgy érezte, ebbe az iskola is bele tudna remegni. És összeomlani. Caramel gondterhelten felsóhajtott, vetett egy utolsó, szemrehányó pillantást Dumbledore-ra, és a márványlépcsőn lefelé indulva csakhamar eltűnt a szemük elől.
- Sajnálom, hogy nem hagyott más utat nekünk - ingatta a fejét Dumbledore letörten. Csak amikor az igazgató is eltűnt Caramel után a lépcsőn, döbbent rá Piton, hogy fogalma sincs, miféle más útról beszélt Dumbledore.
 
*
 
Lucius lemondóan szétterítette az asztalon a levéltáskát, és egy mozdulattal kiemelte belőle a köteg pedánsan összehajtogatott pergamen- és levélhalmot. Felkészült rá, hogy ezzel ki is merült minden pozitívum, amit felhozhatott az ügyintézőjével kapcsolatban. Következő alkalommal hátha ábécé-sorrendbe rendezi téma szerint. Esetleg hosszúság szerint, gondolta gúnyosan. MacDougal igazi teszetosza tökfilkó volt, aki sokszor addig rágódott a problémán, számhalmazon vagy ügyiraton, amíg végül kifutott a határidőből, vagy tárgytalanná vált az egész. Feleannyira sem volt dörzsölt, mint az apja volt egykor, aki viszont addig ment a dörzsöltségben, hogy magának is kapart néhányat a Malfoyok gesztenyéjéből. Ezt azonban elnézték neki, ahogyan Lucius is elnézte a fiatalabb MacDougalnek a pepecselést, mert ez részben az ő érdekeit is szolgálta: kifelé mindig a tökéletes képet mutatták az ügyletei. Hogy a felszín alatt mi volt, az más kérdés. Ugyan nem egyszer felmerült benne, hogy megszabadul az ügyintézőjétől, és keres egy kevésbé kiborítót, de letett róla. A MacDougalek hosszú évtizedek, talán évszázadok óta pucolgatták fényesre és tisztára a Malfoyok ravasz kis stiklijeit; egyek voltak a Malfoyokat ilyen-olyan módon kiszolgáló, nekik hasznot hózó családok közül, és túl sokat tudtak ahhoz, hogy bármelyik oldalnak megérje felrúgni ezt a kapcsolatot. Persze erre olyankor volt a legnehezebb emlékezni, amikor át kellett nézni a soros elszámolásokat.
Eltelt egy óra, talán másfél is, odakint teljesen besötétedett. Feltámadt a szél, és megzörgette az ablak alatt a csupasz bokrokat. Tíz elmúlt, amikor a kúria bejárati ajtaja becsapódott. Lucius sokkal inkább azért ment le a feleségéhez a földszintre, hogy elszakadjon a levelek mellől, és kevésbé azért, mert kiváncsi volt Narcissa beszámolójára. Nyomában hunyorogva keltek életre a gyertyák a falikarjukban.
- Láttad mostanában Ackerleyék télikertjét? Új orchideákat szereztek be - dobta le a kesztyűit az előszobaasztalra Narcissa. A csizmája felborult a padlón, alatta sáros folt úszott szét a kövezeten.
- Már megint? - morogta Lucius, és bement a nappaliba. Narcissa a ruháját porolgatva követte.
- Teleszórtak valamilyen csillámporral. Érzed az illatát? Fullasztó. Gyönyörűek. Hella mindenkinek mutogatja őket.
Lucius levetette magát az egyik karosszékbe, és üres tekintettel a feleségére meredt.
- Érzem - felelte csak úgy, önkéntelenül, és tudta, mi következik.
- Nekünk is kéne egy ilyen pompás télikert, Lucius.
- Van télikertünk - hördült fel a férfi, de Narcissa szinte rögtön letorkolta, mintha már az is bosszantaná, hogy Lucius egyáltalán szóba hozta.
- Az egy zöldségágyás Ackerleyékéhez képest.
- Azt csinálsz, amit akarsz - legyintette le a férje, és elkínzottan megdörzsölte a nyakát. Narcissa félrebillent fejjel, elgondolkodva nézte.
- Csak nem beugrott MacDougal? - kérdezte bujkáló mosollyal. Lucius meglepett arcát látva mosolyogva hozzátette: - Megint itt hagyta a kalapját. Láttam kinn a fogason.
Lucius fújtatott egyet.
- Az egy idióta.
- Egy nagyon hasznos idióta - lépett mögé Narcissa, és a vékony, elkényeztetett ujjak rátaláltak a férje sajgó vállizmaira.
- Erre emlékeztethetnél többször is - nyögte Lucius, és jólesően behunyta a szemét. Narcissa nagyon jó úton járt a hőn áhított télikertje felé. Ha ezt a kényeztetést kapja, a felesége már rendelheti is a nyamvadt csiricsáré orchideáit. Elpuhult fráter, mondta magának puffogva.
Egy koppanás riasztotta fel. Narcissa keze ijedten rándult egyet a vállán. Egy újabb türelmetlen koppanás hallatszott az ablak felől, és valaki mintha kaparászta volna az ablakkeretet. Narcissa megrökönyödésére Lucius tétovázás nélkül két lépéssel az ablaknál termett, feltépte a szárnyakat, és leoldotta a sötét párkányon gubbasztó bagoly lábáról a levelet. Normális esetben mindig a házimanókra bízták ezt, Narcissa ajkán már ott volt a parancsszó, de ez most nem várhatott. Becsapta a madár után az ablakot. A huzat elfújt egy gyertyát az asztalon, és felhajtotta a csipketerítő szegélyét. Lucius a kandallóhoz lépett, és feltörte a formátlan, láthatóan sebtében odafolyatott pecsétet, amibe sem címer, sem más jel nem volt belenyomva. Mögötte Narcissa megigazította a terítőt, és várakozón nézte a férje hátát. Lucius éppen hogy csak belepillantott a levélbe, elolvasta és szárazon elmosolyodva újra összehajtogatta.
- Ez egy roxforti bagoly volt, ugye? - lépett hozzá a felesége, és felvont szemöldökkel a levélre villant a tekintete. - Mi van benne? Ki írta?
Lucius hanyagul odalökte a levelet. Narcissa lassú, kimért mozdulatokkal hajtotta szét újra, arcán bizonytalanul táncoltak a kandalló lángjai. Egyetlen, kapkodva odavetett mondat állt csak ott, Piton érdektelen kézírásával, életek és halálok tömörültek a közönyös betűkben: Andromeda Black tíz perccel ezelőtt megölte Zacharias Smitht.
- Micsoda? Andromeda? Miféle ostobaság ez? - úgy lobogott zörögve Narcissa kezében a levél, mint egy furcsa, merev zsebkendő. Torz, értetlen mosoly ült a szemében, ahogy a férjére nézett. Lucius nem is figyelt, a szeme ide-oda járt, mintha a szőnyeg mintáit követné a tekintetével.
- Ezek után a Minisztériumnak el kell távolítania Dumbledore-t. Ha az iskolájában ilyesmi előfordulhat, egyszerűen nem maradhat. És remélem, ez az egész az örökösödési perben is meghozza az eredményt...
- Tessék? Te ezt elhiszed, Lucius? - rázta meg elképedve a levelet Narcissa, és erőltetetten felnevetett. - Ez nem lehet igaz. Andromeda soha... ő soha, ő nem olyan... Egyáltalán, ki ez a Zacharias Smith?
- Fogalmam sincs, de teljesen lényegtelen - vágta rá nyersen a férfi.
- Mi az, hogy...? - sziszegte Narcissa türelmetlenül. Megakadt a kérdés közepén, arcán a döbbenetet lassan a rémült iszonyat söpörte félre, tágra nyílt, kék szemeiben ijedt tükörképet vetettek a lángok, ahogy belecsimpaszkodott a férje karjába. - Te jó ég, csak nem Dracót akarta? Lucius, mi van, ha Dracót akarta bántani?
Hirtelen megfordult vele a szoba, eldobta a levelet, és elakadó lélegzettel kapott a nyakához. Az nem lehet, nem lehet, dübörögte a szíve.
- Hogy tehette ezt? Az nem lehet, erre nem lehetett képes - nyögte hangosan, mintha nem bírta volna magában tartani a gondolatot. Dörömbölt benne a féltés, és úgy lódult előre, mint egy gőzmozdony, hirtelen, nagy rándulással. - Oda kell mennünk, látnom kell.
Lucius némán figyelte. Sosem látta még ennyire magán kívül, nem is tudta, hogy képes mást is érezni hidegre jegelt, kimért érzelmeken kívül. Csak akkor szólt utána, amikor a felesége az előszoba felé lódult.
- Higgadj le, nem őt akarta. Dracónak semmi baja.
- Ezt honnan veszed? Miről beszélsz? Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - perdült meg vádlón, és úgy meredt a szoba közepéről felé, mint a toporzékoló kisgyerek. A blúza nyaka gyűrödten meredt az égnek. Lassan megértett mindent. Ahogy ott álltak ketten, a férje a kandallónak támaszkodva, tekintetében a minden szöget és buktatót felmért hideg nyugalommal, közönyösen a benne dúló aggodalomra, valahogy a helyére kattantak a réges-régi gépezet fogaskerekei. Újra felütötték az eltemetett, régi könyveket, felolvasták a varázsigéket, melyekre kitárultak a kapuk, az elmúlt időkben jártak megint. - Te voltál? Imperius?
Lucius nem szólt, félig befordult a kandalló felé, mint aki említésre sem tartja érdemesnek a témát.
- Akár Dracóban is kárt tehetett volna - kiabált rá Narcissa, a keze ökölbe szorult, tett a férje felé egy lépést, de nem tudta, miért, mi célból, és kimerülten a karosszékbe roskadt, ahol alig néhány perccel korábban még a férje ült.
- Ugyan már, Narcissa, nem vagyok ostoba - torkolta le Lucius türelmetlenül. - A dolog teljesen veszélytelen volt Dracóra.
Csak a gyertyák lobogtak a szobában, és a tűz pattogása hallatszott a kandallóból. Kint a szél verte az ablakokat hasztalanul. Narcissa nem szólt. Sápadtan ült a fotelben, és a kezeit bámulta. Valami szivárogni kezdett benne legbelül, maró és keserű, aminek ismerte az ízét, csak elfeledte az évek múlásában.
- Gyilkost csináltál belőle - suttogta hirtelen.
- Talán sajnálod? - kérdezte Lucius, de minden vád vagy él nélkül. Fürkészve nézte a nőt, aki csendben ült tovább, mintha a szavaknak túl hosszú utat kellett volna bejárniuk a szájáig.
- Ezt sosem fogja kiheverni, képtelenség - ingatta a fejét elveszve. - Szinte látom Bellát nevetni, hogy a szentéletű Andromeda hova süllyedt - tette hozzá keserűen, és a gondolatra valahogy sírni tudott volna. Felállt a fotelből, és egy pillanatra a kezébe temette az arcát. Nem értette magát. Nem értette, mi zajlik le benne, és miért, de valahogy ennek nem így kellett volna történnie. Semminek nem kellett volna így történnie.
- Meg kellett tennem. Értünk, Narcissa. Túl sokat hibáztunk mostanában. A minisztériumi eset a jósgömbbel, ez a félresikerült tárgyalás, sehogyse jó ez - odalépett a nőhöz, nyugodtan, kimérten, és egy beleégett mozdulattal átölelte, inkább önkéntelenül. Narcissa maga köré fonta a karját.
- Néha úgy elmennék innen. Annyira fáradtnak érzem magam.
- Nem te csinálod ezt végig, hanem én - horkant Lucius, és visszahanyatlott a karja. Narcissa elsötétülő tekintettel kapta fel a fejét, arca sziklakemény maszkká feszült, ahogy vádlón a férjére nézett.
- Így gondolod? Azt hiszed, engem ez nem érint? Amikor megkínoz téged, egyúttal engem is kínoz. Azt hiszed, nem fekszem álmatlanul rád várva, amikor tudom, hogy ott vagy nála? Minden végigkínlódott éjszakád az enyém is. És azt gondolod, nem vagyok minden pillanatban Dracóval is? Mennyire önző vagy!

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!