Sötét volt már, amikor Harry újra magához tért. A roxforti kórteremben feküdt, a nem túl kényelmes vasrácsos ágyon. Egy halovány gyertya fénye pislákolt az ágy végében. Remus, mikor látta, hogy a gyenge fiú kinyitotta a szemeit, letette a szegényes gyertyatartót, majd leült az ágy szélére.

- Jobban érzed már magad? - kérdezte halkan.

Harry megmozdította zsibbadt végtagjait, de csak fáradt ernyedtséget tapasztalt.

- Nem igazán... - felelte végül.

- Harry, ami a vonatban történt... be...

- Mi mindig csak beszélünk, Remus... de valahogy sohasem tudunk tartósan jól kijönni egymással... - fordult az oldalára Harry. - Miért nem lehet minden olyan, mint régen? - mondta halkan. Eszébe jutottak azok a kedves percek, amiket három évvel korábban Lupin jelenléte okozott. A teázás...

- Nézd, Harry - sóhajtott Remus, és az ablakra pillantott, amin keresztül besütött a hold szelíd fénye. - Azt hiszem, már abban a korban vagy, hogy észre vedd: a felnőttek élete sokkal bonyolultabb, mint a gyerekeké... Ami a pályaudvaron történt... Rowena és köztem... Perselus miatt...

- Miért haragszol rá? Hiszen Sirius menyasszonya volt... nem kedvelted korábban sem?

- Semmi bajom nem volt vele, félreértesz - mosolyodott el haloványan a férfi. - Egyszerűen csak... Rowena sohasem szívlelte Perselust, most pedig mégis úgy tűnik, hogy igen jól és közelről ismerik egymást. Ráadásul Sirius is csak nemrég... Szóval azt hiszem, apád meggondolatlansága most rám is átragadt, és azt hittem...

- Azt hitted, hogy ők ketten együtt vannak? - kerekedtek el Harry szemei.

Lupin megrovóan pillantott rá.

- Nem illik így beszélni két tanárodról. Ez az ő magánügyük... Egyébként tényleg azt hittem.

Harry nem szólt semmit. Elfordította a fejét, és hagyta, hogy Remus a kócos hajszálait simogassa.

Hát persze, hogy jól ismerik egymást, gondolta magában. Rowena egyértelműen ismerni látszik Piton professzor múltját... Hiszen vissza akarta tartani a pályaudvaron: azt mondta neki, ne csináljon őrültséget. Talán... töprengett el, talán az őket ért csapások hatására megbékéltek egymással. Hiszen... Rowena elveszítette Siriust, Piton professzor pedig... a családját, amit mindennél jobban szeretett...

- Te haragudnál, ha együtt lennének? - kérdezte végül.

Remus ujjai Harry bekötözött tenyerébe csusszantak, és egész közel hajolt hozzá.

- Még szép, hogy haragudnék - felelte mosolyogva. - De szerencsére nem ez a helyzet...

- Megkérdezted tőlük?

- Beszéltem Rowenaval. Teljesen ki volt akadva, hogy ilyesmit feltételeztem...

- Olyan fura, hogy itt van - motyogta Harry. - Egy majdnem-nagynéni...

Lupin nem szólt, csak zavartan elvigyorodott.

- Tonks is olyan, mint egy majdnem-nagynéni - mondta játékosan a fiú.

Remus mosolyogva eltátotta a száját, majd fenyegetően a föléje tornyosult.

- Harry Potter, szemtelenséged tényleg határtalan...

- Csak nyitva tartom a szemem... nem is mondtad... - pillantott fel virgoncan.

- Éppen te sem mondtad, hogy te és Marie...

- Ezt honnan tudod? - könyökölt fel Harry elpirulva.

- Ó... - dadogott hirtelen Remus, nem tudva, mit feleljen. - Csak úgy... terjednek a hírek...

A fiú befáslizott kezeivel nyögve eltakarta az arcát.

- Ah, Merlinre... - mondta tompán.

- Hé, semmi baj - nyugtatgatta Lupin. - Alig tudja valaki... Egyébként gratulálok - mosolygott rá büszkén és férfiasan. Harry zavartan felpillantott, és áldotta az eget, hogy éjszaka van, és hogy a sötétben Remus nem látja, milyen vörös az orcája.

- Te... Remus... - kezdte egy kicsit szabadkozva - nem mindig szoktam ám cigarettázni...

- Már épp rá akartam térni a dologra - komorodott el a férfi.

- Csak mostanában, amikor ilyen ideges vagyok... Marie is hazament, Voldemort miatt is... Így könnyebb megnyugodnom...

- Nem örülök neki, hogy ilyen módszerekhez folyamodsz...

- Piton professzor is szíjat hasítana a hátamból, ha megtudná, hogy így könnyebb lenyugodnom, mint koncentrálással...

- Nem akarom még egyszer meglátni, hogy dohányzol. Egyszer kapjalak el, és esküszöm, levonok vagy háromszáz pontot a Griffendéltől. Ne röhögj, ezt most komolyan mondom!

- Jól van na...

Kinyílt a kórterem ajtaja, és beszűrődött a folyosón lobogó fáklyák sárgás fénye. Egy bő taláros, nagy szakállú férfi lépett be, és ahogy közelebb ért, Harry felismerte benne az igazgató urat.

- Dumbledore professzor! - könyökölt fel.

Az alak megállt félúton és hátrapillantott. A nyitva hagyott ajtón egy lobogó taláros, magas férfi érkezett, aki futva utolérte, majd felvette annak tempóját.

- Piton professzor... - húzta be a nyakát Harry.

- Látom, magadhoz tértél - kezdte halkan az igazgató. - Lupin professzor és Piton professzor beszámoltak nekem a vonaton történtekről. Azt kell mondanom - fogta meg az ágy végén a vasrácsokat -, hogy nagyon bátran helyt álltál, ifjú Harry. Piton professzor - pillantott oldalra a sötétben álló férfira - biztosan nagyon büszke, hogy ilyen tökéletesen meg tudta tanítani neked az okklumenciát.

Harry vigyorogva oldalra sandított, és a félhomályban Perselus arcát fürkészte. Büszke? Még jó, hogy sötét van...

- Igazgató úr - kezdte a fiú, kissé komolyabban. - Mi lesz, ha Voldemort újra megpróbál... megpróbálja átvenni fölöttem a hatalmat?

- Kétlem, hogy ez így lenne. Legalábbis egy jó ideig biztosan nem fogja megpróbálni. Szembesülnie kellett azzal, hogy már egyedül is képes vagy ellenállni a támadásainak, és hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a véreden keresztül más is be tud kapcsolódni kettőtök elmepárbajába. A dühöd adta ugyan hozzá az erőt, de már arra is képes voltál, hogy visszafordítsd a támadást, és hogy te parancsolj őneki. Tehát minden újabb próbálkozás elvetélt öltet lenne a részéről. Nem, Harry, biztos vagyok benne, hogy majd egészen más módszerekkel fog próbálkozni.

Remus fellélegzett kissé, és megsimogatta a fiú arcát.

- Lupin professzor arról is beszélt nekem, milyen verekedésbe keveredtél az egyik mardekáros fiúval.

Harry nyelt egy nagyot, majd Pitonra pillantott. Az igazgató is a bájitalok mesterére nézett, jelezve, hogy innentől kezdve övé a terep.

- Muszáj volt! - bukott ki a kölyökből a mentegetőzés. - A nyáron... Szörnyű dolgokat művelt velem... Akkor nem tudtam tenni ez ellen semmit, de majd most törlesztem az adósságom!

- Odavagyok az örömtől, hogy ennyire „becsületes” vagy - kezdte megrovóan Perselus -, de ezzel sikerült elérned, hogy Malfoy a fél éjszakát az irodámban siránkozza át. Most írhatom a bocsánatkérő levelet az édesanyjának, amelyben meg kell ígérnem neki, hogy te - mondta nyomatékosan - megkapod a méltó büntetésed.

- Bezzeg Hermione szüleinek nem írt levelet, mikor Malfoy lapátméretűvé növesztette a fogait! - csattant fel Harry. Remus elkuncogta magát, Piton azonban meglepetten pislogott. - Hát Draconak mindent szabad? Meddig tűrik el egyáltalán, hogy ebbe az iskolába járjon? Hiszen főbenjáró átkokat használ és az anyja is a halálfalókkal cimborál!

- Ezt a minisztériumnak is be kell tudnia bizonyítani. Ne feledd, Harry, Draco nem tudja, hogy téged kínzott meg.

- De hát olyan könnyen rájuk lehetne bizonyítani a dolgot! Csak szereznek egy házkutatási parancsot és...

A három professzor halkan felkuncogott.

- Valami hülyeséget mondtam? - kérdezte Harry meglepetten.

- A muglik világában ez lehet, hogy ilyen könnyen megy - mondta derűsen Piton -, de itt, a varázslók közt ennél azért körülményesebb a dolog.

- Mindenkinek van valami rejtegetnivalója otthon. Ezért nem adnak könnyen ilyen parancsot mások házainak átkutatására - tette hozzá Remus.

- Ó.. hát... akkor milyen büntetést fogok kapni?

- Majd McGalagony professzor eldönti - vonta meg a vállát Piton.

- Remélem, azért a kviddicsezéstől nem tilt el - szontyolodott el a fiú. Még mindig gyűlölettel gondolt vissza az előző tanévre, amikor Umbridge verekedés miatt nem engedte őt játszani.

- Nem hinném - mosolygott Lupin. - Hiszen akkor vajmi kevés esélye lenne a Griffendél Háznak megnyerni a kviddicskupát. Egyébként...

Ám az igazgató a vállára tette a kezét.

- Hadd tudja meg a többiektől, Remus - kacsintott rá a félhold alakú szemüveg mögül. Lupin huncutul bólintott.

- Mit mit mit? - harapott rá az információra Harry vigyorogva. - Mit titkolsz előlem, Remus?

- Most, hogy megint az iskolában vagyunk, és a tanárod vagyok, nem szólíthatsz mindenki előtt Remusnak. Csak ha esetleg kettesben vagyunk... vagy a barátaiddal...

- Mit fogsz nekünk tanítani? Még nem árultad el...

Remus az igazgatóra nézett, és az némán bólintott.

- Az igazgató úr mesélte, hogy közel négy éve már egyszer megjelent előtted Griffendél Godrik kardja. Akkor még azt lehetett hinni, hogy a hűséged és az odaadásod miatt részesültél ebben a kegyben. De mivel idén nyáron ugyanúgy felbukkant a kard... Ez már nem lehet véletlen, Harry.

- Úgy tűnik, Griffendél kardja valahogy összekapcsolódik veled, a sorsoddal, a Voldemort elleni küzdelemmel - vette át a szót Dumbledore.

Harry várta, hogy folytassák, de mind a hárman csendben figyelték szemének világító zöld színét.

- Nem... - kezdte kapizsgálni az összefüggéseket - volt valaha... valamilyen komolyabb összetűzés Griffendél Godrik és Mardekár Malazár között? Valami, ami akkora erejű lehetett, hogy Griffendél kardja képes érzékelni Mardekár utódját, és felbukkanni, hogy... hogy az utódot megsemmisítse? Létezhet ekkora varázserő?

A három mágus jelentőségteljes pillantást váltott.

- Bárhogy is legyen: ha már a kard felbukkan, hogy a segítségedre legyen, legalább tudd rendesen használni. Ezért van itt Lupin professzor - biccentett az igazgató.

Harry eltátotta a száját.

- Az elmúlt száz évben csak két embernek adatott meg, hogy Griffendél kardját a kezébe vehesse. Neked és...

- ... és neked, Remus?

A férfi bólintott.

- Akkor... ezek szerint...

- Lupin professzor a vívás művészetét fogja oktatni iskolánk diákjainak - mondta ki helyette Dumbledore. - A régi, nagy múltú családok részéről már úgyis túl nagy volt a nyomás: sok szülő követelte, hogy ilyen ősi művészeteket is oktassanak az iskolában... A Beauxbatons-ban a viselkedést, a táncokat és éneklést is tanítják a megszokott mágusvilági tárgyak mellett kiemelten. Mi a vívást fogjuk bevezetni.

- Szuper! De nem fognak a szülők tiltakozni amiatt, hogy... ?

- Caramel Miniszter úr közbenjárásával kaptam meg az állást, Harry, gondoskodni fog róla, hogy ne álljon semmi a szakkör útjába - kacsintott Remus.

- Nem is tudtam, hogy tudsz vívni... - nézett rá nagy szemekkel a fiú, csodálkozva. - Már alig várom!

- Javaslom, Perselus, Remus, hagyjuk most magára ifjú Harryt, hadd pihenjen - intett az igazgató, majd lassan elindult kifelé. - Hosszú lesz a holnapi nap...

Mikor a három felnőtt elment, Harry vigyorogva az oldalára fordult. Annyira izgatott volt, hogy ha szeretett volna, se tudott volna elaludni. Alig várta a hajnalt...

Mikor a nap első halovány sugarai besütöttek az ablakon, Harry kipattant az ágyból. Madame Pomfrey még nem bukkant fel, de azért lábujjhegyen lopózott ki a kórteremből. Tudta, hogy se késő este, se korán reggel nem szabad a folyosókon kóborolni, így úgy szedte a lábát, ahogy csak ereje bírta. A második emeleti folyosón Hóborc majdnem észrevette, de még idejében sikerült beszökkennie egy szobor mögé, így a kopogószellem gyanútlanul tovalebegett. A portré elé réve azonban rájött, hogy nem tudja az aktuális jelszót. A Kövér Dáma is szunyókált. Harry türelmetlenül toporgott előtte.

- Ilyen korán senki sem fog csak úgy felkelni... - motyogta.

- Ki mászkál ilyenkor a folyosón? - dugta ki a fejét a festményen Sir Nicholas. - Áh, te vagy az, Harry?

- Sir Nicholas! De jó, hogy itt van! Nem tudná megmondani nekem a jelszót? Nem tudok bemenni.

- De, szívesen - köhintett a kísértet. - A jelszó Leo.

- Csak ennyi? Ennyi, hogy Leo?

Sir Nicholas bólintott.

Harry megkopogtatta a Kövér Dáma képkeretét.

- Hahó! Be szeretnék menni!

- Ki merészel ilyen korán, hajnalok hajnalán, mikor még alig pirkad...

- Leo! Bemehetek? - mondta gyorsan Harry, mielőtt a panaszáradat kiszaladhatott volna a Dáma száján. A festmény kelletlenül nyílt ki. - Köszönöm!

Felszaladt az emeletre, közös szobájukba. A másik négy fiú még békésen aludt. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy Dean szétvetett lábakkal, a párnát ölelgetve és nyálát csorgatva aludt, Neville-nek pedig oldalt lelógtak a lábai az ágyról. Seamus bokájára egy vékony madzag volt kötve, amely bonyolult csigarendszeren keresztül egy, a feje fölött lebegő, vízzel teli kondérhoz volt erősítve. Ha a srác nagyot mozdítana a lábán, a kondér azonnal kiborulna, jól eláztatva őt. Nem tudta, ki volt az az elvetemült, aki kitalálta e tréfát, de gyanította, hogy a másik három fiú a ludas. Vigyorogva megrázta a fejét, megkereste a holmiját. Az ágy mellett volt a bőröndje, abból szépen kipakolt mindent a szekrényébe. Kikészítette az aznapra tervezett egyenruháját és talárját. Az ágya melletti kis éjjeliszekrényre állított egy kis tükröt, kivette a lencséit, hogy, ha egy rövid ideig is, de pihentesse szemeit. Újra feltette a szemüvegét, és folytatta a pakolást. Egy kis, keretezett fényképet tett még a szekrénykére, melyen ő volt, és Marie. Egy pillanatig szerelmesen nézte a lány fotóját, majd előkészítette a könyveit. Pennát és pergament tett a táskájába, majd az ágy végébe hajította. Féltve őrzött seprűjét és láthatatlanná tevő köpönyegét gondosan eltette szem elől, majd sóhajtva elterült az ágyon.

Ron forgolódott még egy keveset nyöszörögve a beszűrődő világosság miatt, de nem kelt fel, Harry pedig halk bagolyhuhogásra lett figyelmes. Odalépett az ablak beszögelléséhez, kinyitotta az egyik szárnyat, és meglátta, hogy Hedvig odaszállt a rácsra.

- Szia Hedvig! - köszönt neki halkan.

A madár kedvesen megcsipkedte az ujjait, majd tollászkodni kezdett. Harry elnézett mellette, és lepillantott a tóra. Egy fehér taláros alakot látott kibontakozni a ködből. Hunyorogva közelebb hajolt a rácshoz. Olyan volt, mintha valaki egy lepedőbe burkolózva mászkált volna a szabadban. A friss, reggeli szellő azonban hátravetette a talár csuklyáját, és előbukkant a korán kelő hosszú, szőkésbarna haja.

- Dareling professzor! - gúvadtak ki Harry szemei. - Mit... mit csinál ez ilyenkor odalenn?

A nő kioldotta talárja csatját, így a finom esésű ruhadarab a földre hullott. Rowena hófehér, könnyű anyagból szőtt pántos ruhát viselt, melynek szoknyás részét meg-meglibbentette a szél, kivillantva szép, barnult lábait. Kifűzte lapos talpú, csillogó kövekkel díszített pántos saruját, majd mezítláb a víz partja felé lépett.

- Úristen, le ne vetkőzzön! Le ne vetkőzzön! - takarta el a szemeit Harry.

- Hülye vagy?! - guggolt oda mellé Ron. - Remélem, ledobja magáról azt a könnyű kis ruhát!

- Te... ébren vagy?

- A kéjes szuszogásodra még a holtak is felébrednének - vigyorgott barátja. - Na, engedj, hadd lássak én is valamit!

- Dehogy engedlek! A professzor Sirius menyasszonya volt! Megnyúzna mindkettőnket, ha tudná, hogy a kedvesét néztük, amint meztelenkedik! - suttogta Harry.

- Hogyan? Sirius menyasszonya? - pislogott meglepetten Ron. - Valahogy nem is csodálkozom, hallod... extraklasszis ez a nő... - motyogta elmélázva, kitartóan a tanárnőt figyelve.

- Az hát... - értett vele egyet Harry. - Na, mit csinál?

- Ö...

- Mivan?

- Szerintem ezt látnod kell...

- Figyelj, ő a tanárunk, nem szabad, hogy mezt...

Ám Rowena nem volt meztelen, mindössze... Mindössze a tó tükörsima vize fölött lépkedett, anélkül, hogy összevizezte volna magát.

- Na ezt most magyarázd meg nekem, jó, Ron? A mugliknál az ilyesmiért már szentté is avatnák az embert! - tátotta el a száját Harry.

- Táncol a víz tükrén... - motyogta a vörös hajú. - Te, én ilyet még nem láttam. Mikor Percy a RAVASZ-ra tanult, mintha említett volna valami hasonlót, de...

- Milyen szép...!

A nő ujjai óvatosan szántották a vizet minden fordulatnál és perdülésnél. A vízcseppek csillogó gyémántként hullottak újra vissza az alattuk elterülő sötét masszába. A nap sugarai megcsillantak rajtuk, és ezernyi színnel verődtek vissza. A levegő szivárványszínű pompába burkolózott Rowena körül.

- Te, nem lehet, hogy félig véla, vagy valami?

- Áh, te is láthattad, hogy olyan bódító hatása, mint a véláknak, nincs, annak ellenére, hogy ilyen szép...

- Piton professzor azt mondta, hollóhátas volt, szóval tuti nagyon okos...

- Ja, biztos tanulta valahol... ez marhajó...

- Az....

- Szerinted minden reggel ezt szokta csinálni?

- Nem tudom, de ha így van, azt hiszem, tele lesz a suli korán kelő srácokkal - kacsintott rá Harry.

Pár percig még nézték a nő táncát, majd Rowena kecses léptekkel a part felé ballagott.

- Aw.... - nyüszített fel egyszerre a két fiú csalódottan, jelezvén, hogy még szívesen nézték volna a műsort.

- Hát, bement... - vánszorogtak vissza Harry ágyához mindketten. - Még meg sem kérdeztem: hogy érzed magad?

- Jól, már sokkal jobban vagyok! Jaj, Ron! - ugrott a fiú nyakába Harry. - Vívni fogunk tanulni! És Remus itt lesz velünk! Ez csúcs, nem?

- Van még egy hírem, amitől egészen biztosan eldobod majd az agyad! A kviddics-csapat tagjai egyhangú szavazással megválasztottak csapatkapitánynak!

- M-m-mi? - csillantak fel Harry szemei. - Ez most komoly? - kiáltott fel.

Seamus felriadt a ricsajra, oldalra lendítette a lábát, és ezzel magára rántotta a vizes kondér tartalmát. Elborzadva kiáltott fel és kipattant az ágyból, de addigra már mindene csupa víz volt. Harry befogta a száját, érezvén, hogy kicsit hibás a dologban, Ron azonban harsányan felkacagott.

- Hogy az a... - káromkodta el magát Seamus.

Harry azonban hajthatatlan volt. Boldogan ölelte át Ront, de olyan hevességgel, hogy mindketten lepottyantak az ágy túloldalán.

- El se hiszem! - motyogta maga elé hitetlenkedve.

- Délután, az órák után lesz az első hivatalos gyűlés, ahol megbeszéljük a csapat új összetételét. Tudod, Ginny is más pozíciót akar, kell még egy terelő...

- Már alig várom!  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés