II. rész

- A fia?! – ejtette el Remus majdnem a csészéjét. – Perselusnak van egy fia? – kérdezte újra döbbenten.

- Ott voltunk, hallottuk! – járkált fel-alá Sirius, közben hevesen gesztikulálva.

- Ezt… nem is tudtam… Sose tudtam, hogy van családja… - motyogta James.

- Nem biztos, hogy „van” – nyomta meg a szót Lily. – Lehet, hogy már… nem élnek… Ez megmagyarázná, miért volt ennyire mérges…

- Akkor is… te jó ég! – sóhajtott Lupin. – Ez hihetetlen…

- És Harry tud róla! – fakadt ki Sirius. - És simogatta az arcát, meg ölelgette, meg minden! Miután lehordott minket James-szel a sárga földig! Mintha semmi sem történt volna! Harry még sírt is, úgy megbántotta őt, de mégsem haragudott rá.

- Hihetetlen… - meredt maga elé Remus. Felrémlettek előtte az elmúlt nyár azon pillanatai, melyeket Perselus társaságában töltött; minden szó, melynek akkor nem tulajdonított jelentőséget… dolgok, melyek teljesen furcsának és idegennek hangzottak egy érzelemmentesnek és magányosnak hitt férfi szájából… Sok dolog most új értelmet nyert számára…

- Szóval ez a helyzet – fejezte be Harry. – El kell kapnunk jövő hétfőn azt a baglyot, amely levelet próbál kézbesíteni Piton professzornak. Malfoy is segíteni fog elvileg, de vele majd beszélnek a tanárok, vagy akik akarnak, mert én hányok tőle. A lényeg, hogy a madár sértetlen maradjon, és eljusson Dumbledore professzorhoz.

- És miért nem küldenek fel egyszerűen egy Immobilus-bűbájt a levegőbe? Azzal mozdulatlanná dermedne az összes állat – mondta kicsit bosszúsan Cho.

- Postabaglyokra nem hat az Immobilus-bűbáj, Chang – vetette oda Stebbins. – Különben mindenki könnyűszerrel levadászhatná a madarakat az égről, hogy ellophassa a kézbesítésre váró leveleket.

Harry némán nézte a lányt.

- Cho, ha nem akarod csinálni, inkább most szólj, és beszervezünk pár hajtót, vagy mittudomén…

- Nem mondtam, hogy nem vagyok benne – csillant meg a lány szeme elszántan.

- Remélem, Malfoy nem fogja magánszámnak vélni a dolgot – sóhajtott Stebbins. – Semmi kedvem a baglyokon kívül még vele is bíbelődni – mondta fintorogva, mintha valami magas lóról beszélne. – Azért remélem, ti se nagyon fogtok majd akadályozni – tette hozzá, olyan pökhendi fintor kíséretében, hogy azt lehetett hinni, valaki megátkozta egy ilyen kinézettel. – Chang, te az előző tanévben se teljesítettél valami… kiemelkedően… Potter – vigyorodott el kényszeredetten -, te meg ugye kihagytad szinte az egész évadot. Gondolom, kell egy kis idő, míg újra belerázódsz… a dolgokba. Ha lehet, hát kapja el az, aki a legjobb közülünk… Nos… akkor hétfőn – intett feléjük, majd lebegő talárral visszament az épületbe.

Harry és Cho egy darabig döbbenten nézték a tó mellől, ahol eddig tanácskoztak, majd a fiú elfintorodott.

- Mekkora egy hólyag!

Cho nevetésben tört ki, és Harry se tudta megállni mosolygás nélkül.

- Az hát.

Egy rövidke percre találkozott a pillantásuk, majd zavartan elfordultak.

- Akkor… szerintem menjünk is vissza…

- Végre! Vívás! – dörzsölte össze a tenyerét Harry, az öltözőben, míg a többiek begombolták magukon a fehér védőruhát. Az egész hatodikos évfolyam jelen volt, kivételesen. Nagy volt ugyan az érdeklődés, de a nagytermet nem lehetett minden alkalommal átrendezni és felforgatni, ha egy csoportnak vívás-órája lett volna. Emellett az átöltözködés és a bemelegítés is sok időt elvett az órából. Így minden évfolyamon együtt gyakoroltak a különböző házak diákjai, gyakran akár egymás ellen is.

- Helyes, látom, készen vagytok – mosolygott Remus a lányokra, akik hamarabb végeztek az öltözködéssel. – Padma, Mandy, szeretném, ha ti vezetnétek a bemelegítést, a megbeszélt szabályok szerint, amíg én Harrynek és Hermionenak megmutatom azokat az alapműveleteket, amiket ti már megtanultatok.

- Áh, jönnek már a fiúk is! – vigyorgott Parvati. – Mi tartott ilyen sokáig, kislányok? Mi sokkal hamarabb készen voltunk!

- Nagyon vicces, Miss. Griffendél – fintorgott Terry Boot, a minden csínyben benne levő hollóhátas fiú. – Gondolom, a nagy sietségben nem is vettétek észre, hogy végignéztük az öltözködéseteket. Csupán emiatt késtünk – riposztolt a fiú elégedett vigyorral.

A lányok persze rögtön hápogni kezdtek a felháborodástól, és mind Remust nyaggatták, hogy büntesse meg a fiúkat.

- Ugyan, Susan, biztos vagyok benne, hogy csak vicceltek – nyugtatgatta őket a professzor. – Gyerünk, gyerekek, kezdjétek a bemelegítést, hogy több időnk maradjon az új mozdulatokra. Ez magára is vonatkozik, Mr. Malfoy! – mondta erősebben, mivel Draco épp heves párbajt vívott Nott-tal.

Harry döbbenten nézte, milyen ügyesen bánik Malfoy a pengével. A mozdulatairól látni lehetett, hogy évek óta ismeri és gyakorolja őket, csiszolja, hogy még tökéletesebbek legyenek. Messze az évfolyam fölött állt a képességeit látván, Remus azonban nem hagyta, hogy kibújjon a közös tanulás alól. A fiú vicsorogva, de engedelmeskedett a felszólításnak, de még volt ideje küldeni egy kevély pillantást Harrynek. A diadalittas mosoly ott csücsült ajkain, élvezve, hogy ebben a tárgyban vitathatatlanul ő a jobb, és nem Potter.

Amíg Harry igyekezte olyan könnyedséggel utánozni Remus mozdulatait, mint ahogy a férfi tette, addig Hermione kicsit nehezebb esetnek bizonyult. Gyakran szinte görcsösen próbált ragaszkodni minden apró mozzanathoz, ami megnehezítette a haladást. Hiába koncentrált, a maximalizmusa most ellene dolgozott. Minél összetettebb volt egy lépés, annál idegesebben fogott neki, és nem ritkán még a saját lábában is elbotlott a nagy igyekvésben.

- Mi van, Granger? Csak nem bosszant, hogy ebből a tárgyból is olyan hülye vagy, mint jóslástanból? – kuncogott Pansy Parkinson.

- A mugliknak nincs ehhez érzékük… - sóhajtott Millicent.

- Ne is törődj velük, Hermione – vigasztalta a lányt a hollóhátas Sarah Fawcett. – Neked még ez az első órád, érthető, hogy nem tudsz annyit, amennyit ők…

Remus „egy-kettő-szúr!-ja közben néhány tanár az ajtó rejtekéből és a boltívek mögül leste a diákokat. McGalagony professzor a büszkeségtől dülledő mellkassal nézte a házának Patil-lányát, aki ikertestvérével együtt kifejezetten ügyesnek bizonyult. Mosolyogva mutogatta a többieket is Félig Fej Nélküli Nicknek, aki hümmögve bólogatott. A Véres Báró is megtisztelte jelenlétével a gyülekezetet, ami azt jelentette, hogy Hóborc szerencsésen távol maradt az óráról, megkímélve mindenkit a tréfáitól. Frics úr a macskáját simogatva állt az ajtóban, és kissé hunyorgó szemekkel nézte, mekkora a nyüzsgés és felfordulás a teremben. Hol itt a rend, amely a békés étkezésekkor uralkodni szokott? Az asztalok félretologatva álltak a falnál, helyüket kiterített gyakorlófelület foglalta el, a padlót védőburkolat fedte. Pástok is álltak, egymás mellett, noha a diákok még nem voltak azon a szinten, hogy egymás ellen küzdjenek.

Susogást hallott maga mellett. Oldalra lesett, és látta, hogy az igazgató is megérkezett. Dumbledore gyorsan végigszemlélte a csődületet a teremben, nem titkoltan Harryre pillantott, majd mosolyogva tovasétált.

Rowena azon a helyen állt, ahol a tanári asztal szokott lenni. Felült annak szélére, majd Pitonra mosolygott.

- Ügyesek, nem?

A férfi néma sóhajtással válaszolt.

- Nálatok nem kellett ilyesmit tanulni?

- Az apám nem foglalkozott ilyesmivel – pillantott vissza Perselus.

- Már nálunk sem volt hagyománya, pedig az apám még tudott vívni fiatalkorában. A kardja még most is ott lóg a kandalló felett, otthon…

Rowena most sokkal lezserebben volt felöltözve, mint általában. Szűk mugli farmernadrág volt rajta, és egy vörös, spagettipántos top. Dekoltázsa igencsak kihívó volt, melltartójának pántja is elővillant néha. A látvány a tradicionális, varázslócsaládban felnövő diákok körében nem kis megbotránkozást váltott ki, a mugli-ivadékok azonban díjazták a nő változékony külsejét.

- Harry ügyes, nem gondolod?

- Ez az első órája. Még túl mereven csinálja.

- De tudod milyen: ha valami nem megy, úgyis fogja gyakorolni…

Perselus csak sóhajtott egyet.

- Mi a baj?

- Nagyon összejött most minden…

- Még mindig a mumus miatt szomorkodsz?

- A levelek jobban aggasztanak.

- Még mindig nem reménykedsz?

- Nem szabad ilyesmibe kapaszkodnom. Sokkal inkább tartok attól, hogy a halálfalók állnak a dolog mögött.

- Azt hiszed, zsarolni akarnak?

- Attól félek, hogy van mivel zsarolniuk…

- Hogy náluk van a fiad? – sápadt el Rowena. – Vagy náluk volt?

- De miért? Miért vártak volna ennyi ideig? – ölelte át magát Perselus.

- Hétfőn reméljük, minden kiderül – simogatta meg a karját a nő.

- Mit beszéltél Choval? – kérdezte Ron, miközben vasárnap délelőtt Roxmorts utcáin sétálgattak. Ő és Hermione fogták egymás kezét, úgy kerülgették a szembe jövőket.

- Semmi különöset. De végig éreztem rajta, hogy azt szeretné, ha megfognám a kezét.

- Már semmit nem érzel iránta, ugye? – puhatolózott Hermione.

- Áh, dehogy. Semmit. Olyan furcsa mindig, ha találkozunk. Hiszen több, mint két évig bele voltam zúgva, meg minden… Még ebbe a kávézóba is eljöttünk – sóhajtott, és benézett a fiatalokkal telezsúfolt helyiségbe.

- Ö… Harry…

- Az a helyzet, hogy…

- Szeretnénk bemenni Ronnal ide…

- Kettesben – tette hozzá barátja.

Harry egy pillanatig bambán pislogott.

- Ö, persze, menjetek csak – legyintett lemondóan, és elindult a másik irányba.

Mindenkinek volt valaki társa, akivel mászkálhatott. Az összes barátja és ismerőse csoportba vagy párba verődve rótta az utcákat, ki az egyik üzletből, be a másikba. Csak ő volt egyedül, és ez borzasztóan nyomasztó volt számára.

- Harry – kopogtatta meg a jobb vállát valaki hátulról.

Arrafelé fordult, de nem látott senkit.

- Helló – kacsintott bal oldalán Fred.

- Fred!

- Halló!

- George! - bukkant fel a másik iker a másik oldalon. – Ti meg hogy kerültök ide? – ölelte meg őket boldogan.

- Számba vesszek a konkurenciát – intett az egyikük Zonkó Csodabazárja felé.

- Konkurencia? Hiszen ezen nőttetek fel, míg idejártatok!

- Tulajdonképpen üzletet akarunk nekik ajánlani. Van egy pár spéci új találmányunk, amiket szeretnénk, hogy ők is forgalmazzanak.

- Értem… - mosolyodott el Harry. Örült, hogy viszont látta a Weasley-ikreket.

- És te? Hogyhogy egyedül?

- A kis galambok megint turbékolnak, én meg mehetek a dolgomra… - sóhajtott barátjuk. – Mindegy, legalább veszek Ginnynek valami finomságot a Mézesfalásban. Most otthon pihen. Edzés közben kicsit meghúzódott a karja.

- Tényleg, hogy játszik az új csapat?

- Végülis egész jók… csak szokatlan velük lenni. Amíg veletek, a régi csapattal játszottunk, teljesen más volt minden.

- Meg kell szoknod őket. Utána már minden menni fog.

- Bizony, magától.

Fred körbekémlelt.

- Keresel valakit?

- Igen – mondta az elnyújtva.

- Tudod, nem egyedül jöttünk.

- Nocsak, kivel? – csillant fel Harry szeme. – Csak nem… csajokkal?

- Egy csajjal! – pontosított George.

- Nézd, ott is van, Zonkó előtt – mutatott egy irányba Fred.

Harry egy magas, soványka lányt pillantott meg. Hosszú, ébenfekete haja volt, és közel hajolva tanulmányozta a csodabazár kirakatát. Farmernadrág volt rajta, és egy világos színű top, de vállait fekete talár fedte. Kortyolt egyet a nála lévő üdítős üvegből, majd visszacsavarta a kupakot.

- Szemrevaló… - hunyorgott Harry. – Csak… kicsit… hogy is mondjam… lapos. Gondolom, értitek… - mondta zavartan vigyorogva.

- Rá se ránts – legyintett Fred.

- Melyikőtök jár vele?

- Tudod, Harry – ölelte át huncutul George a nyakát – mi, mint jó testvérek, megosztozunk mindenen.

- Micsoda? – hördült fel Harry. – Ti… mindketten… ? – mutatott hol az egyikre, hol a másikra.

A két fiú komoly arccal bólintott – Harry rosszat sejtett, hiszen ha ők így néztek, amögött mindig rejtőzött valami turpisság.

- Nem túl bizarr ez így egy kicsit?

- Nem bánjuk.

- Hiszen tudod, hogy életünkben nem voltunk normálisak!

- És ő… mit szól hozzá?

- Nagyon élvezi a dolgot!

Harry érezte, hogy elpirul.

- Gondoljuk, érted… - kacsintottak az ikrek.

- Őrület…

A lány vigyorogva bólintott, majd feléjük kezdett el szaladni.

- Úgy néz ki – mondta -, nekik még nincs a vámpírfog-növesztőből. Jó pénzért el lehet majd ad… Ó, helló – vette észre végül Harryt is.

- Chloe, ő itt Harry Potter. Tudod, már sokat meséltünk róla.

A lány kezet nyújtott, és hunyorogva méregette az előtte álló fiút.

- Szia. Örülök, hogy megismerhetlek.

Harryt szinte elvarázsolták a hatalmas, zafírkéken csillogó szemek. Olyan szép arca volt ennek a lánynak! Talán egy kicsit vad, olyan atlétikus alkata, de kifejezetten szép arca.

- Sz-szia – nyögte kis idő múlva.

- A fiúk tényleg sokat beszéltek rólad. Hogy irigyeltem őket, hogy veled együtt járhattak iskolába! Végre találkozhatunk személyesen! – lelkendezett. – Menjünk és igyunk meg egy vajsört! Na?

Már szaladt is előre a Három Seprű felé.

- Először van Roxmortsban…

- Nézd el neki…

- Basszus, ez a csaj iszonyat aranyos! – vigyorodott el Harry. – Figyeljetek, nem akartok a testvéretekké fogadni?

Odabent szépen leültek egy négyszemélyes asztalhoz. Madame Rosmerta hozott is nekik rögtön nyolc üveg sört, amit hamar benyakaltak. Harry véleménye egész idő alatt nem változott a lányról. Életrevalónak és vidámnak tűnt, pont olyannak, amilyen az ikrek mellé kell. Nem volt kimondottan nőies a teste, de volt valami vonzó az egész lényében, amit Harry nem tudott megmagyarázni. Talán a szép szemei, gondolta…

- És képzeld, Harry, rajtam próbálták ki ezt a vámpírfog-növesztő cukrot – mondta nevetve. – Képzelheted, hogy féltem, hogy végleg tönkrevágja a fogaimat.

- Hogy működik ez a cukor?

- Tessék, így néz ki – tolt elé Fred egy szimpla, fehér, puha cukorkát.

- Mindegy, ha rágod vagy szopogatod. A hatása ugyanaz.

- Amint elfogyott, a fogaidban bizsergést lehet érezni. Mintha lehúznák bennünk a vécét, azt hiszem.

- Uh…

- És a szemfogaid megnőnek.

- Már dolgozunk a bővített változaton…

- Amolyan extra-kiadványon…

- Annak az lenne a lényege, hogy a fogakat véressé is tegye…

- Állati brutálisan nézne ki!

- Azzal lehetne csak igazán ijesztgetni a népet!

- Rémesek vagytok! – vigyorgott Harry. – A múltkori cukrotoktól is az orromon lógott ki a nyelvem!

- Ja, az!

- Az egy nagyon édes kis találmány…

- Szép emlékek fűződnek hozzá… - kacsintott George.

Madame Rosmerta hozott még egy környi sört.

- Most nem hozunk semmit ajándékba…

- Ugyan, semmi baj. Mindig csak édességet zabálunk, még a végén meg fogjuk unni. Csak Ginnynek akarok venni valami szépet. Kár, hogy ott kellett maradnia egyedül…

- Na és mondd csak, Harry – bökdöste meg Fred a könyökével -, mi van közted és Ginny közt?

- Jaj, srácok, ne kezdjétek el ti is, mert kiakadok! Ron is folyton ezzel jön! Semmi nincs köztünk, mi barátok vagyunk.

Szépen elmesélte az összes félreértést, ami nem olyan rég megtörtént vele. Az ikrek majd megszakadtak a röhögéstől, Chloe azonban csendben itta a szavait. Harry sokszor zavarba jött és elpirult, valahányszor megérezte magán a lány tekintetét. Ilyenkor mindig mosolyogva folytatta mondókáját.

-… pedig csak egy kígyót próbáltak meg kiszedni a szekrény alól. Hogy az égbe’ jutott eszembe ilyesmi? – forgatta meg a szemeit, majd kortyolt egyet a sörből.

- Nem tudom, hallod, de esküszöm, nem lennék a helyedben – veregette meg a vállát George.

Kinyílt a Három Seprű ajtaja, és egy csapat mardekáros lépett be rajta, élükön a két prefektussal, Dracoval és Pansyvel.

- Nézzenek oda – szólalt meg a fiú fennhangon. – Két Weasley-patkány! Mit kerestek ti itt? Azt hittem, már kirepültetek Roxfortból!

- Kirepültek, ez jó! – vihogott Monstro az olcsó poénon.

Chloe kezei ökölbe szorultak.

- Hagyd! – suttogta Fred, megszorítva a lány csuklóját.

- Inkább menjünk – ajánlotta George. – Semmi kedvem egy ilyen lepra társasággal egy levegőt szívni – tette hozzá fennhangon.

- Hogy merészeled, te mocskos…

- Mocskos micsoda? Engem akarsz te le-sárvérűzni? Te, szánalmas halálfaló-ivadék? Tágulj a szemem elől! – vetette oda Fred undorodva.

Harry közben fizetett, és vett még egy üveggel Ginnynek is a vajsörből.

- Potter, hozzád illő a társaság! – kiáltotta utána Malfoy dühöngve, de a négyes már csak foszlányokat hallott ebből, mert becsapták maguk mögött az ajtót.

- Ez a rohadt csótány még mindig itt van? – füstölgött George.

- Sajnos… Ne is foglalkozzatok vele, ne hagyjuk, hogy elrontsa a napunkat. Menjünk a Zonkóba, hogy le tudjátok bonyolítani a bizniszt.

Az édességbolt szokás szerint zsúfolásig telve volt roxfortos diákokkal, alig fértek be az ajtón. A bolt tulajdonosával az ikrek elkezdtek alkudozni, Harry pedig Chloe segítségét kérve összeválogatott Ginnynek egy tasaknyi finomságot. Miután végeztek, szomorúan, de búcsút vettek egymástól.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés