II. rész

Kinyitotta a szemeit, de csak homályos foltokat látott, és a hangok is nagyon távolinak tűntek. Az egyik ideges tónusban felismerte Madame Pomfrey hangját.

- Mit keresett Potter a kviddicspályán?! – csattant fel a nő. – Csoda, hogy eddig seprűn bírt maradni!

- Mi a baj, Poppy? – kérdezte aggódva Rowena.

- Hát nem látják? Teljesen ki van merülve, a végtagjai erőtlenül lötyögnek, és minden érintésre fájdalmas nyögéssel reagál. Olyan izomláza van, amilyen évek óta nem láttam! Teljesen legyengült a szervezete, ezért is ájult ma el edzés közben! – hadarta a nő, miközben letisztította a Ginny homlokán keletkezett horzsolást. – Előfordult ez már korábban is? – fordult a csapat többi tagjához, de azok mind rázták a fejüket. – Átesett mostanában nagy fizikai megterhelésen? Ennyire megerőltetően szoktatok játszani? – pillantott szigorúan a játékosokra, akik még mindig sápadtak voltak a döbbenettől.

Remus is elfehéredett.

- Tegnap… vívás közben… azt mondta, fáj mindene…

- El kellene döntenie, melyiket űzi, mert ha így halad, rövid úton tönkre fog menni a szervezete – mondta felháborodva a javasasszony.

Perselus lélekszakadva érkezett a gyengélkedőre.

- Megint…? – tette fel a kérdést, de nem akarta a gyerekeket feleslegesen riogatni.

Rowena megrázta a fejét, de sokat sejtető pillantást váltott vele.

Piton hunyorogva nézte a sápadt és néhol még koszos fiút.

- De hát… Harry nem is olyan rossz fizikumú… - próbálkozott Ron. – Azt mondta, dolgozott a nyáron… Meg volt már edzésünk. Nem egy gyenge valaki.

- Tudjuk, Ron – tette a tanárnő a fiú vállára a kezét. – De Harry a nyáron nagyon beteg volt, hosszú ideig volt magas láza. Lehet, hogy attól legyengült a szervezete valamennyire.

- De… - nyüszített egyet Hermione is, de Madame Pomfrey felemelte a kezét.

- Kifelé. A betegnek pihenésre van szüksége. Az lenne a legjobb, ha legalább egy hétig itt tarthatnám. Akkor legalább nyugodtan kialudh…

- Nem lehet… - szólalt meg Harry erőtlenül. – Holnap… holnap lesz a vizsgánk…

- Majd leteszed máskor – fintorgott a nő. – Az egészséged fontosabb.

- De ez egy fontos vizsga – nyöszörgött Harry kitartóan, szánalmas kifejezést csalva a körülötte állók arcára.

Perselus azonban elmosolyodott.

- Addigra rendbe… jövök, ugye?

- De Harry, hogy fogsz készülni, ha végig itt…

- Már tanultam, Ron… Ha alszok ma éjjel… mostantól egészen a vizsgáig, rendbe jövök, ugye?

Mindenki a gyógyítóra pillantott.

- Én megígérem, hogy most elalszok, de csak ha holnap még idejében felkelt, hogy el tudjak menni a vizsgára… kérem…

- Tanár úr! Ez felháborító! Potter megint kibújt egy vizsga alól! Sokkal több felkészülési ideje van, mint nekünk! – csattant fel a vizsga napján, a bájitaltan tanteremben Pansy Parkinson bosszús hangja.

- Először is, Miss Parkinson, nem emlékszem, hogy Potter valaha is kibújt volna egy vizsga alól. Emellett azt hiszem, sajnos nem jogos a felháborodása, hiszen Potter… már itt is van – pillantott az ajtó felé, ahol Harry, még mindig sápadtan, de besántikált.

A mardekárosok a megszokott utálattal néztek rá, többi osztálytársa azonban vagy csodálkozva, vagy mosolyogva. Ron és Hermione egy cseppet aggódó arcot vágtak. Harry nem tudta eldönteni, vajon örülnek-e, hogy jól van, vagy még mindig haragszanak rá, de ez ebben a pillanatban nem különösebben érdekelte.

Úgy érezte, az aznapi vizsga nem sikerülhet rosszul. A hosszú alvási idő alatt gyönyörű dolgokat álmodott. Látta magát a szüleivel játszani, még kisbabaként. Mindkét felnőtt rettentően boldognak és büszkének tűnt, ölelgették és csókolgatták, ahol csak érték. Naphosszat csak játszottak vele, és szinte érezte, hogy ennél boldogabb még sohasem volt. Ezt követően a kedvesével álmodott. A lány, Marie újra ott volt mellette, mintha ébredését várta volna. Az álom mámorában hosszan csókolóztak és szerelmeskedtek, és ez Harryt rég nem érzett nosztalgiával töltötte el. Sajnálta kicsit, hogy ez az álom is véget ért, de az ezt követő még örvendetesebb volt. Nyárt volt, nem túl meleg, de roppant kellemes. Az Odúban volt, és a Weasley család valamilyen okból, de ünnepelt. Mindenki boldog volt, mindenki jelen volt – még Percy is. Ginny virágkoszorúval a fején táncolt, magával rántva a többieket, és mind valamilyen szép varázsló-mondókát dudorásztak…

Harry felpillantott Neville-re, aki kaján vigyorral várta. A fiú a szemeivel előre intett: az előttük lévő pad üres volt. Parvati és Lavender, tiltakozásuk jeléül átültek valahova máshová. Így a két fiú, ha nem is az első padokban ültek, mégis ott voltak közvetlenül Piton orra előtt. A tanár rájuk nézett, egy pillanatig elidőzött Harryn, majd halványan elmosolyodott. Az asztalához lépett és felmarkolta a kötegnyi pergament.

- Ez lesz a mai feladat – mutatta fel a kupacot. – Semmilyen segédeszközt nem használhattok, a hozzávalókat pedig megtalálhatjátok a polcokon és a szertárban.

Egyesek, mikor meglátták a feladatot, elsápadtak. Hermione azonban elégedetten vigyorogva kihúzta magát. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy tökéletesen tudja a receptet.

- Aki már így is hozzám került, mivel kiválót kapott az RBF-jére, az tekintse a feladatot gyakorlásnak. Hasonló nehézségű főzeteket fogunk készíteni a kurzusokon is. Lássanak hozzá!

- Nos, Ron? – kérdezte Hermione. – Hogy sikerült?

- Katasztrofálisan… Hogy lehet, hogy még Neville is jobb nálam? – zsörtölődött a fiú.

- Biztos, mert Harry mellett ül – jegyezte meg epésen Lavender, miközben elvonult a barátnőivel.

Ron és Hermione összemosolyogtak. Lavender még mindig haragszik a két fiúra…

Harry lelassult mozdulatokkal átvetette a vállán táskáját, ahogy Seamusékkal kifelé jött a teremből.

- Én tuti nem megyek át – mondta a szőke fiú. – De nem is baj…

- Nektek hogy sikerült? – faggatózott Neville.

- Szerintem meglesz – mosolygott szerénykedve Harry, és titkon remélte, hogy Neville is bekerül majd Pitonhoz. Hiszen mostanában olyan ügyesen teljesített…

- Nagyon helyes – bólintott a fiú, majd suttogóra vette a hangját. – Láttam, Malfoy üstje felett zöld helyett citromsárga köd lebegett, szóval szerintem őt ki is húzhatjuk a listáról…

- Jó is lenne… Legalább az ő ökörködéseivel nem kellene foglalkozni…

A fiúk lassan odaértek a két prefektus mellé. Harry szomorkásan elfordította a fejét, és már indult is a nagyterem felé.

- Hová mész, Harry? – kérdezte gyorsan Hermione.

- Eszek valamit… - felelte az lassan, vissza se fordulva. - Nagyon éhes vagyok…

- Biztos ne kísérje…

De Harry már meg se hallotta a szavait, olyan távol járt.

A nagyteremben elég sokan tartózkodtak ezidőtájt. Sokan itt tanultak délutánonként, ha házuk klubhelyiségében nagy volt a hangzavar, mások uzsonnáztak vagy teáztak éppen. Harry is lehuppant a Griffendél asztalához, majd erőtlenül az egyik gyümölcsöstál felé nyúlt. Miközben egy tiszta kendővel a kivett almát törölgette, a tanári asztal felé pillantott, ahol megakadt a szeme a fájdalmas képű Remuson. A férfi őt nézte, szemeiből pedig mintha bűntudat sugárzott volna. Harry elfordult, és inkább beleharapott a gyümölcsbe.

Szülei és Sirius ott ültek mellette. Lily a kócos haját simogatta éppen, míg a két férfi azt figyelte, vajon erőre kapott-e már valamennyire.

- Szia Harry – köszönt rá egy lány hátulról.

- Szia Cho – mosolygott erőtlenül a fiú.

- Hallottam, hogy… szóval hogy rosszul lettél edzés közben.

- Nagyon kimerült voltam…

- Áh… értem… De… azért hétfőn már együtt fogjuk kergetni azt a baglyot, ugye?

- Persze.

- Már nagyon várom! – kiáltott vissza a lány futtában, kifelé menet a teremből.

Perselus a tanáriban üldögélt, az egyik falnak tolt íróasztalnál dolgozott. Két külön rekesznyi apró bájitalos fiola pihent előtte. Az egyiken „gyakorlás” felirat volt olvasható, a másikon „szintfelmérő”. A férfi épp mintát vett az utolsó üvegcséből, egy rózsasziromra cseppentette, mire az elfeketedett, és finom fehér porrá omlott. Meghökkent az eredményen, beírta az előtte heverő összegző pergamenre az érdemjegyet, majd lustán elnyúlt az asztalon.

- Nyomottnak nézel ki – jegyezte meg Rowena és egy szép csészét tett le elé, benne gőzölgő teával, melynek finom aromája már betöltötte az egész helyiséget. – Ez majd helyrehoz.

- Nyomott is vagyok – válaszolt erőtlenül Perselus. - Felmondok! – nyögte. – Longbottom Kiválóra vizsgázott…!

A jelenlevő tanárkollegák mosollyal nyugtázták a hallottakat. Perselus azonban beletúrt az egyre hosszabb hajába, nagyokat sóhajtva.

- Elegem van mindenből… - kezdte panaszosan, tőle teljesen szokatlanul. – Elegem van a baglyokból, a rajzokból, a zaklatásból… A diákok szabotálják az óráimat… Potter felgyújtja az egyik osztálytársát, a harmadikos griffendélesek pedig mind sugárban hányni kezdtek, mikor megkóstoltattam velük a bájitalt, amit készítettünk…Longbottom Kiválóra teljesít nekem, és még a pálcám is eltörik… - borult az asztalra keservesen.

A legtöbben megmosolyogták szokatlan monológját, majd újat hörpintettek teájukból. McGalagony azonban odalépett mögé.

- Ne aggódjon, Perselus, minden hullámvölgyből ki lehet lábalni. A fiatal tanárkollegák gyakran átélnek ilyen kríziseket. Én is hasonlókat tapasztaltam, mikor magukat tanítottam – pillantott Remusra, aki zavartan elmosolyodott.

Piton reménykedve felpillantott, kissé felbátorodva a vigasztaló szavakon. Rowena ott állt mellette, és kedvesen rámosolyodott.

- Minden vagyok én, csak nem fiatal tanárkolléga… - sóhajtott szomorkásan a férfi.

- Hozzám képest – emelte fel mutatóujját Flitwick professzor – még mindig szemtelenül fiatalok mind. Még előtted az élet, Perselus. Annyi lehetőség áll az orrod előtt! – lendült bele lelkesen. – Utazz! Kalandozz! – pillantott a mennyezetre távolba révedő szemekkel. Rowena és Piton összemosolyogtak. – Alapíts családot!

Erre azonban mindkettejük arcáról lefagyott a mosoly. Perselus hirtelen elsápadt, szemeinek játékos fénye kihunyt. Vonásai megkeményedtek, és szokatlanul meggyötört, szomorú ábrázatot öltött. Rowena hasonlóképpen festett, szánakozva a férfi vállára tette kezeit, ajkaival pedig némán formálta a szavakat: „Nem baj… ne törődj vele… nem tudhatja…”

- Bizony, emlékszem én még az én szent Millymre, hajjaj, micsoda szerelem volt az! Így megnőtt az összes gyermekünk! – mutatott egy saját magától alig magasabb mércét, de a látvány úgy tűnt, büszkeséggel tölti el.

Még McGalagony professzor is idegesen pillantott hol az áradozó piciny tanárra, hogy az egyre szürkülő Pitonra. Összepréselte az ajkait, annyira kínos volt a helyzet.

Remus számára azonban ott kínálkozott az alkalom, hogy végre valami többet is megtudjon Piton múltjáról. Miközben fél füllel Flitwick beszédét fülelte, végig Perselust figyelte, és gyanúsan méregette a férfi fájdalmas reakcióit. Vajon igaz lenne, amit Siriusék mondtak? Vajon tényleg van vagy volt Perselusnak családja…?

Harry, Madame Pomfreynak tett ígérete szerint a hétvégét ágyban töltötte. A Griffendél-toronybeli hálószobában ücsörgött, félig betakarózva, körülötte pedig mindenféle tankönyv és pergamen hevert. Mikor Seamus kifelé ment a szobából, borzongva megjegyezte, hogy rossz ránézni, amiért még ilyen szép időben is bent csücsül és tanulgat. Harry azonban be akarta fejezni a házi feladatait, a különböző fogalmazásokat, a rajzokat és elemzéseket Hagrid órájára, no és persze a büntetőfeladatot Pitonnak. Sokszor azonban egyszerűen elnyomta az álom, annyira fáradtnak és gyengének érezte magát. Ron és Hermione továbbra sem beszéltek vele, bár, amikor elmentek egymás mellett, Harry látta az arcukon, hogy legszívesebben változtatnának ezen. Elhatározta azonban, hogy ő nem fog kezdeményezni, hiszen nem érezte magát felelősnek a kialakult viszályban.

A két prefektus egyszer, halkan be is nyitott a szobába, ahol tanult, de épp szundikálva találták barátjukat. Hermione arcán szánalom keltette bűntudat jelent meg, látva a sok-sok tanulnivalót a fiú körül. Kicsit érezte, igazságtalan volt vele, amiért lehordta, és úgy tűnt, Harry valóban nem kevés időt tölt tanulással. Mikor azonban meglátta, melyik könyv olvasása közben aludt el régi barátja, végképp eloszlott minden dühe és sértettsége. Harry a „Vívásról kezdőknek” című könyv egyik példányát szorongatta gyenge ujjai közt.

A hétfő reggel ugyanolyan bágyadtan és csalódottan érte a diákokat, mint minden alkalommal. Az új hét első napja sosem örvendett különös közkedveltségnek, de a kissé kómás arcok nyomban felderültek, amint meglátták, hogy a négy ház négy fogója megint kiddics-talárban érkezik meg a nagyterembe. Sokan mosolyogva összesúgtak, mások izgatottan fészkelődni kezdtek. De igazából nem sokan tudták, vajon miért parádézik a négy játékos minden hétfő reggel a színes talárban. Azok leültek a többiek közé. Draco pökhendi arcot vágva magára vonzott minden tekintetet a Mardekár asztalánál, Harry azonban csak sejtelmesen mosolygott.

- Baglyok! – rikkantotta egy másodikos a Hollóhát asztalánál. Minden tekintet egyszerre fordult a plafon felé, a befelé özönlő madárseregre.

Harry megmarkolta Tűzvillámját, felállt, és fél lábát a padra tette, hogy ha kell, jó erősen ellökhesse magát. Stebbins is kilövésre készen ácsorgott a két asztal közt, Cho pedig egyenesen a Piton professzor felett keringő állatokat figyelte. Draco egy kihívó pillantást küldött Harry felé.

- Ahogy akarod, Malfoy! – határozta el magában az.

Egy gyöngybagoly meredeken Piton felé ereszkedett.

- Harry! – kiáltotta Cho.

- Most!

A négy fogó egyszerre lendült fel a levegőbe, a látványra pedig a terem egy emberként hördült fel. Beleszáguldottak a madarak sűrűjébe, akik heves suhogással és kapálózással tiltakoztak repülésük megzavarása ellen. Mind a négyen afelé a szerencsétlen példány felé röppentek, amely Piton elé éppen lepottyantotta küldeményét. A férfi állva elkapta a barna borítékot, és azt figyelte, van-e a madáron valamilyen ismertetőjel. Látott egy nagy, fehér foltot a hasán, melynek a közepén egy barna paca éktelenkedett. Igyekezte az emlékezetébe vésni a képet, majd vágyakozva nézte a négy repülő fiatalt.

Cho, vékony alkatát és kis súlyát kihasználva könnyedén kerülgette a zavarodott „postásokat”, míg Stebbins belefutott egy halom felháborodott nőstény madárba, akik össze-vissza csipkedték a fülét és karjait. Draco fentről igyekezett lecsapni a megrémült madárra, Harry pedig alulról próbálta elzárni a menekülési útját. Cho kinyújtotta a jobb kezét, ujjai pedig már a madár tollait érintették, mikor a lény feleszmélt az alattomos támadásra. Ijedtében félre akart röppenni, de ezzel pont a lány hasának rohant. Cho rögtön rákulcsolta kezeit, és félre próbált állni, elkerülve a megkergült forgalmat. Draco azonban meglökte a seprűjét, és, mintha csak a cikeszért versengene, folyamatosan nekiütközött. Bal kezével átnyúlt a két seprű fölött, szárnyon ragadva a rikoltozó madarat, és kitépte a lány karjaiból. Cho sikítva nekirepült az egyik lelógó zászlónak, jól belegabalyodott, és lesodródott a seprűjéről. Szerencséjére nem zuhant magasról, mert ráesett a még mindig esetlenül kapálózó Stebbinsre, és együtt értek földet – a Hugrabug asztalának közepén.

- Malfoy! – kiáltotta dühösen Harry.

A fiú diadalittasan kacagott, feltartva a szárnyainál fogva a baglyot, mint valami csirkét, és már repült is a tanári asztal felé. De a madár végre önállósította magát, és lábának hegyes karmaival mély sebeket ejtett a fiú arcán, nyakán és kezein. Draco üvöltött, mert a karmolások mentén vér buggyant ki a sebeiből. Meglazult a szorítása, a madár pedig kiszökött ujjai közül. Megszorongatott szárnyaival ugyan csak esetlenül tudott csapkodni, de elillant a Malfoy-fiú elől. Harry azonban gondolkodás nélkül utána eredt, és még mielőtt a bagoly kirepülhetett volna a fenti ablakok egyikén, eléje vágott. Lekanyarította a válláról a köpenyt és azzal fogta fel a madarat, mint valami zsákkal. A tehetetlen postás vergődött még párat kétségbeesésében, majd megadta magát, és nem is próbálkozott többé.

A négy fogó és Piton professzor újfent Dumbledore professzor irodájában kötött ki. A múlt heti látogatástól csak az különböztette meg a mostanit, hogy a négy diák igencsak viharvert állapotban járult az igazgató elé. Mind tele voltak kisebb-nagyobb karmolásokkal (Draco esetében inkább nagyobbakkal), madártollakkal és bagolypotyadékokkal, hajuk is kócos volt. Piton professzor többé-kevésbé mosolyogva nézte őket. Az igazgató előtt az asztalon ott remegett az elfogott madár, megtépázva és megszorongatva. Szerencsétlen pára félénken pillantott a jelenlevőkre és moccanni sem mert.

- Meg kell, hogy dicsérjelek titeket – kezdte az igazgató. – Sikeresen teljesítettétek az általam kért feladatot. Öt-öt ponttal jutalmazom mindegyik házat…

- Cs-csak öt ponttal? – háborodott fel Draco. – Hiszen mind a testi épségünket kockáztatva rep…

- Majd ha úgy látom, hogy a házak közt sikeresebb együttműködés jön létre, talán megtoldom a pontokat, Draco. Most pedig… mehettek.

Malfoy fújtatva kivonult, köszönés nélkül, Cho pedig a kissé szégyenkező Stebbinst követte. Harry utánuk nézett, de nem ment ki velük.

- Tekintve – sóhajtott hamiskásan mosolyogva -, hogy… ismerem a helyzet részleteit… és hogy én voltam az első gyanúsított – tette hozzá gyorsan, még több hitelt adva szavainak – maradhatok… esetleg? 

- Maradhatsz, Harry… Ha Piton professzornak nincs ellene kifogása.

- Nincs.

- Megkérdezhetem… mi érkezett a mai borítékban?

- Még nem bontottam fel – motyogta a bájitaltan professzor, még mindig a kezében szorongatva a küldeményt.

Szorongva feltépte a hátulján a pecsétet, de ezúttal hiába keresett benne pergament. Egy piros masnival átkötött, körülbelül húsz centi hosszú fekete hajtincs hullott az asztalra…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés