Sea of Sin
Sea of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
SepticFlesh (ENG)
 
Behemoth (ENG)
 
Adam Lambert (ENG)
 
Teen Wolf / Sterek (ENG)
 
Marvel Cinematic Universe (ENG)
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Brigi - The boy with the piercing blue eyes
Brigi - The boy with the piercing blue eyes : 32. fejezet - A vallomás

32. fejezet - A vallomás

Brigichan  2005.12.23. 02:34

(II. rész)

II. rész

 

A gyalázkodó szavakra már a legtöbben elhallgattak.

- Kérlek, hagyjátok abba – könyörgött nekik Lamerin fájdalmas arccal. – Én… nem akarom, hogy miattam összevesszetek… Igazságtalan, ahogy viselkedtek, de… ha rajtam múlik, inkább elmegyek, minthogy még több bajt okozzak… - indult meg az ajtó felé.

Egyesek arcán diadalittas öröm csillant. Harry szemei azonban vészjóslóan megvillantak.

- Nem mész sehova! – rántotta vissza barátját a karjánál fogva. Az majdnem hasra esett. Harry hátának ütközött, és megilletődötten nézett hol az egyik, hol a másik táborra. 

Harry undorodva nézett némelyik DS-es szemébe.

- Szép kis társaság! És én már azt hittem, minden rendben. Ezek szerint lent, az asztaloknál mindenki színlelt volna? – emelte fel a hangját, és a kör közepére állt. – Színleltétek a kedvességet, csak mert Piton professzor is látott minket?

Olyan csend volt, mint talán még soha.

- Szóval így állunk – húzta ki magát. – Csak színjáték volt az egész… Hányok tőletek – sziszegte. – Kifelé! – parancsolt rájuk. – Azt mondtam, KIFELÉ! – üvöltötte.

Többen is összerezzentek hangjának hallatán.

- Takarodjatok! Tűnjetek el, ha nem akartok egy mardekárossal egy levegőt szívni! Mert ő – szorította meg Lamerin karját – itt marad.

Nem tudta, kire nézzen. Egyszerűen nem hitte el, hogy ilyesmivel kell majd szembesülnie. Legszívesebben Cho képébe ordította volna az egészet, minden keserűségét. Vagy Michael Cornerébe, akire tavaly év végén csak úgy lecserélte.

- Azt hiszitek, csak ti szenvedtetek? Azt hiszitek, egy mardekárost nem bánthat senki? És a diákverések? Ezt a fiút félholtan szedték össze a sikátorban a Weasley-ikrek! Félholtan, mert egy halálfaló nem válogat! Kárt tesz mindenben és mindenkiben, aki ellene szegül! Takarodjatok innen, de akkor se gyertek vissza, ha Malfoy épp rajtatok próbálta ki valamelyik főbenjáró átkot!

- Hülyeségeket beszélsz! – csattant fel Corner. – Malfoy nem is tudja…

- NEM TUDJA? Tényleg úgy gondolod? Hát hadd mondjak el neked valamit! A nyáron Draco Malfoy napokig rajtam gyakorolta a Crutiatus-átkot!

A bűbáj nevének hallatán a lányok elfojtott sikoltást hallattak.

- M-miket beszélsz? – nézett rá Cho úgy, mintha nem lenne teljesen eszénél.

- A nyáron elkaptak a halálfalók – enyhült meg Harry hangja, és inkább szánalmat tükrözött a hitetlenkedők iránt. – Elkaptak, és napokig kínoztak.

Felhúzta a derekán az inget.

- Ez elegendő bizonyíték?

A forradás még mindig ott éktelenkedett a csípőjén. Többen is elsápadtak a látványtól, Neville azonban egyre komorabb lett.

- Ott voltam – lépett mellé Ginny is. Pár pillanatra minden szempár csak őt nézte. – A szüleim ápolták. Ne akarjátok tudni, hogy aggódtunk.

- Helyette raboltak el – mutatott Harry Lamerinre. – Őt keresték…

- De mi dolguk volt vele?

- Köztük nevelkedtem – vallotta be Lamerin szomorúan. Szemeinek fénye elhalványult. – Kisbaba voltam, amikor elraboltak. Megölték az édesanyámat.

Az újabb és újabb szörnyűségek hallatán Hannah és Susan egyre sápadtabb lettek. Azt lehetett volna hinni, hogy lassan átlátszóvá válnak.

- Ez… iszonyú – nyögte Ernie rekedten.

- Köztük nőtt fel! Jobban ismeri őket, mint bárki közülünk! – folytatta a meggyőzést Harry. – Hát nem értitek? Muszáj, hogy…

- A szüleim miattuk rokkantak meg… - szólalt meg Neville szívszaggató hangon. Először mindenki értetlenül nézett rá. – A halálfalók… megkínozták a szüleimet… - hajtotta le a fejét. – Addig kínozták őket a Crutiatus-átokkal, míg az eszüket vesztették…

Harry fájdalmasan, mégis büszkén pillantott Neville-re. A fiú talán még sosem nézett rá ennyire őszintén. Végre elmondta a titkot, melyet éveken át rejtegetett iskolatársai elől.

- Most… a Szent Mungóban élnek… már ha ezt életnek lehet nevezni…

- Akkor…

- Akkor ezért élsz a nagymamáddal – sóhajtottak néhányan.

- Jaj, Neville! – tárta ki a karjait Padma Patil pityeregve. – Miért nem mondtad ezt soha? – ölelte át a fiú nyakát.

Neville szaggatottan viszonozta a kedves ölelést, de végig Harryt figyelte.

- Én hiszek neked. Biztos emiatt vagy mostanában ennyire lökött… - tette hozzá, félig mosolyogva, félig előtörő könnyeivel küszködve.

Mindenki megmosolyogta keserű szavait, mellyel oldani próbálta a levegőben vibráló feszültséget. Többen is szipogtak, és bíztatást keresve egymásra pillantgattak.

- Hinnetek kell nekem – kérlelte őket Harry, most már sokkal nyugodtabb hangon. – Malfoy ért a kínzó átokhoz, és csak idő kérdése, milyen szörnyűséget tanul meg legközelebb. Össze kell fognunk, és ki kell tartanunk. Egyszerűen nincs más esélyünk…

 

Úgy tűnt, a DS-edzésen kialakult veszekedés végleg rányomta a bélyegét a társaság hangulatára, ám ennek köszönhetően sokak viselkedésében komoly változás állt be. Rengeteg tag immár megértő mosollyal ült be a bájitaltan órákra. Óra végén sokan bizakodva kérdezgettek a professzortól mindenfélét a tananyaggal kapcsolatban. Pitont olyan mértékben meglepte ez, hogy szabályosan félt belépni a tanterembe. Amikor a diákok kedves tekintetét kellett magán éreznie, mindig az a sanda gyanúja támadt, hogy valami nincs rendben az ábrázatával. Újra meg újra félrepillantott a fal melletti vitrinre, melynek üvegében megnézte magát: nem áll-e kócosan a haja, nem ette-e le magát ebédnél, vagy hogy minden gombja a helyén van-e. Olyan jelenség volt ez, mellyel eddigi pedagógusi pályáján még egyszer sem találkozott.

Meg is osztotta az észrevételeit a sötét varázslatok kivédése tanárnővel, aki azonban csak mosolygott rajta. Rowena még az órájára menet is a férfi szavain töprengett. A teremben találta az osztály minden tagját, így elégedetten csukta be maga mögött az ajtót.

- Üdvözlök mindenkit – köszöntötte őket. Óvatosan kerülgette a padlón a sáros latyakot. – Hogy vagytok? – kérdezte, miközben lepakolt az íróasztalra.

Fáradt nyögéseket és susmust kapott válaszul: egyesek panaszkodtak a sok házi feladat miatt, mások azonban lelkesen újságolták, milyen jót hancúroztak az udvaron.

- Remélem, azért a frissen leesett hó nem fog titeket nagyon elvonni a tanulástól – mosolygott rájuk.

Pálcájával a sarokban álló vödörre és felmosórongyra bökött. Azok mintha életre keltek volna, a padsorok közé döcögtek, és elkezdték feltakarítani a gyerekek cipőiről olvadó havat.

- Olyan karácsonyi hangulatom van – motyogta Harry, miközben az ablak előtt szállingózó hópelyheket bámulta.

- Nekem is – fintorgott Ron. – Kíváncsi vagyok, most anya milyen színű pulóvert fog küldeni…

- Ron, anyukád azért köt neked mindig, mert szeret. Így legalább nem fázol – dorgálta Hermione.

- Köszi szépen…

- Kijavítottam a múlt heti dolgozatokat – mutatott fel a tanárnő egy adag pergament.

Jó páran felszisszentek a látványtól. A dolgozatok mágikusan a gazdáik felé repültek. Ron izgatottan kapott a sajátja felé. „V”-t kapott rá, így kissé irigykedve leste Hermione és Harry „Kiváló”-ját.

- Hermionetól már megszokhattuk, hogy mindig hibátlant ír, de Harry, hogyhogy mostanában te is csupa K-kat kapsz? – kérdezte bosszankodva.

- De Ron, ez most nem is volt nehéz!

A fiú vetett egy rosszalló pillantást párjára, majd újra barátjához fordult.

- Tényleg nem volt nehéz – vonta meg a vállait Harry. – Nem értem, miért csak V-t kaptál. Hiszen erre is együtt tanultunk…

- Azért kaptál V-t, Ron, mert itt az aethonan-os kérdésnél nem írtad oda, hogy…

- Hermione, leszállnál a dogámról?

- Ne veszekedjetek már! – próbálta csitítani őket Harry vigyorogva.

- Ron, kérlek – pillantott feléjük Rowena. – Haladnunk kell az anyaggal, de ehhez szükségem van a figyelmetekre.

A három barát meghúzta magát.

- Végre elkezdjük a hatodikos anyagot? – lehetett hallani Pansy Parkinson gúnyos kérdését.

Dareling professzor kínosan elmosolyodott.

- Nos…

- Végre vesszük a főbenjáró átkokat?

A nő nekidőlt az egyik asztal szélének, és karba tett kézzel, őszinte hangon szólalt meg.

- Nem igazán világos számomra, miért lelkesedtek ennyire ez iránt az anyag iránt. Hiszen ezek… borzasztó átkok. Olyanok, melyeket sohasem szabad használni.

Hermione hunyorogva pillantott Dracora, az pedig legalább olyan utálatosan nézett vissza rá, és a griffendélesek legtöbbjére.

- De azért még ismernünk kell őket.

- Hogy védekezhessünk ellenük – jegyezte meg Dean sötéten.

Nott szemei érdekesen villantak a szavaira.

- Valóban ezzel az anyaggal szerettem volna folytatni a munkánkat – adta meg magát Rowena.

- A tanárnő alkalmazta már őket? Bármelyiket.

- Természetesen… nem – lepte meg a kérdés a nőt. – Mint tudjátok, ezek használatát a törvény tiltja.

- Sajnos nem mindenki kerül börtönbe, aki alkalmazza - jegyezte meg Harry.

- Emberen történő alkalmazása életfogytig tartó szabadságvesztéssel jár, melyet a bűnösök az Azkabanban töltenek le. Eddig állatokon lehetett demonstrálni a hatásukat. De januártól a Mágusok Nemzetközi Szövetsége ezt is tiltani fogja. És lényegében igazuk is van – ballagott vissza a katedrára a professzor.

- De hát akkor a tanárnő fogja demonstrálni az erejüket?

- Úgy tudom, Draco, nincs szükség bemutatnom a hatásukat, hiszen…

Harry már várta a gonosz csattanót, de az elmaradt.

- … hiszen Mordon professzor pókokkal már megtette ezt. Arra gondolom, mindenki emlékszik – pillantott körbe, megerősítést várva.

A diákok kelletlenül bólogattak.

- Az is világos mindenki számára, melyik három átokról van szó. Rendben. A mai órán az eredetükről fogunk beszélni, illetve, hogy a történelem során hogyan alakult a tiltásuk, illetve engedélyezésük. Kérem, nyissátok ki a tankönyveket a kétszázharmadik oldalon.

Kissé száraz, jegyzetelős óra következett, de Harry szinte érezte a mardekárosokból áradó örömöt. Alig várta, hogy elérjenek az önvédelmi bűbájokhoz, és jól megmutathassa nekik, hogy nem fogja hagyni, hogy egykönnyen legyőzzék. Meg akarta mutatni, mennyit tanultak másfél év alatt a titkos szakkörön. Büszke volt arra, amit elértek…

 

Este a griffendéles klubhelyiség csak úgy nyüzsgött a diákoktól. A vacsora után mindenki ide vonult vissza, ki beszélgetni, ki tanulni. Harry, Ron és Hermione is tornyokban álló könyvek közt ücsörgött. Ron bosszúsan meredt az egyik gyógynövénytanos könyvre, hiszen szobatársai, Dean és Seamus folyton viccelődtek vele.

- Most mit izgulsz? Add oda Neville-nek, majd ő megírja neked…

- Szégyellhetnétek magatokat! – csattant fel Hermione. – Csak nem Neville-lel íratjátok meg a leckét?

- Most mi a bajod? Szívesen segít!

- Neville! – fordult a lány a csendben jegyzetelő Longbottomhoz. – Soha többé ne írd meg helyettük a házi dolgozatokat! Csak kihasználnak!

- Hermione!

- Talán büntetőmunkát akartok? – sandított rájuk a prefektus nagyon gonoszan. Erre már mindkét fiú elnémult.

- Ron, szólj már rá! – nyögte végül Seamus.

Az azonban hirtelen csillogó szemekkel felült, feltűrte ingének ujjait a könyökéig, és maga elé húzta a tanulnivalót.

- Tanuljunk, tanuljunk! Különben nem kapunk jó munkát a minisztériumban! – szónokolta tettetett komolysággal.

A többiek harsányan kacagni kezdtek körülötte, kiérdemelve a negyedikes lányok rosszalló pillantását.

- Hát ez jó! De én – huppant le az egyik fotelbe Dean – úgyse akarok a minisztériumban dolgozni. Fényképész leszek, ez már biztos! Az év eleji bohóckodás megerősítette bennem, hogy ez életem pályája.

- Fényképész?

- Valamelyik újságnál? – harapott bele Hermione egy kondéros kekszbe, és félbehagyta a „Rúnák szerepe a gyógyításban” c. fogalmazását.

- Talán… - töprengett a néger fiú. – Bár jobb’ szeretnék szabadúszó lenni…

- Hát, Luna biztos be tud majd juttatni az apja magazinjához. Így talán nem maradsz kenyér nélkül – ugratta Colin.

- Csak azt ne! – fogta a fejét Dean. – Bárhol dolgoznék, csak annál a lapnál nem! De ezt ne mondjátok meg Lunának…

- Azért ne feledd, hogy ők közölték le Harry interjúját. Nélkülük senki sem tudta volna meg az igazságot.

Harry egy pillanatra felnézett, majd folytatta a sötét varázslatok kivédése órára írt házi feladatát.

- Ez is igaz.

- Na és mondtad ezt már a mugliismeret-tanárunknak? – tért vissza Hermione az eredeti témához.

- Persze, tegnap beszéltem vele. Azt mondta, ha jól sikerülnek a RAVASZ-vizsgáim, beajánl gyakornoknak pár helyre.

- Ez remek!

- Bár az én jövőm is ennyire tiszta lenne már! – sóhajtott Ron. – Már mindenkinek konkrét elképzelései vannak, csak nekem nem… A végén majd itt maradok munka nélkül…

- Beszélj újra McGalagony professzorral, biztos segít – mondta Ginny. – Én is tegnap voltam nála, és rengeteget beszélgettünk.

- Neked mit ajánlott? – kérdezte Lavender.

- Hát, azt mondta, a jegyeim alapján az aurorszakmát ajánlaná.

- Na igen, az a denevéres varázslatod nem gyenge – jegyezte meg Neville vigyorogva.

- Gyere te is aurornak, bátyus! – nyafogta a lány gyerekesen.

- Kész! – vetette oda az utolsó pontot is Harry a pergamenre. Nyögve dőlt el a kanapén. – nem bírom!

- Harry kidőlt… - jegyezte meg Ron vigyorogva. – Tényleg abba kellene már hagynunk a tanulást…

- De még van…!

Ám párja pillantása elnémította Hermione tiltakozását.

- Nekünk még úgyis kell menni járőrözni! Nem pihenhetnénk egy kicsit?

- Ne már, azt hittem, ma Anthonyék jönnek!

- Rosszul tudod…

- Rendben, akkor megadom magam…

Harry az egyik díszpárnába fúrta a fejét, és jól kinyújtózott. De egész testében összerándult, mikor Ginny megbökte a fenekét egy pennával.

- Aú!

- Ne terpeszkedj így el! Én is le akarok ülni!

- Jól van na… - dörzsölgette a hátsóját Harry.

Egy rövid időre mindenki némán nézte a kandallóban pattogó tüzet.

- Tényleg, ki mit csinál a karácsonyi szünetben? – kérdezte Neville.

- Hermionen kívül, akiről tudjuk, hogy jól végigtanulja az egészet – zengte a kis csapat kórusban.

- Nem is igaz – próbált tiltakozni a lány, de maga is tudta, hogy felesleges.

- Ki marad benn?

- Mi síelni megyünk anyáékkal – mondta Dean. – Úgyhogy rám ne számítsatok.

- Nekem is haza kell mennem – vonta meg a vállait Seamus. – Anya azt írta, hogy legalább a szünidőben látni szeretne… Nem t’om miért…

- Én azt hiszem, maradok. A legtöbb prefektus haza akar menni, így jó, ha legalább mi maradunk Hermioneval. Harry is marad, Ginny is…

- Um, nem, én megyek haza.

- Hogyhogy? Anya nem is írta…

- Már rég megbeszéltük… biztos csak elfelejtette – felelte húga, és vetett egy hamiskás pillantást Harry felé.

- És te, Neville? – érdeklődött Hermione.

- Én se leszek itt – sóhajtott a fiú, a lángokat bámulva. – Nagyival meglátogatjuk a szüleimet… mint mindig…

A többiek először nem igazán tudták, erre mit feleljenek.

- Jobban… jobban vannak már? – kérdezte Seamus rekedten. – Úgy értem…

- Seamus biztos azt kérdezi – sietett Hermione a segítségére -, hogy tapasztalható-e esetleg valami javulás a szüleid állapotában…

- Semmi… - felelte Neville rezignáltan. – Azt mondják, már sohasem fognak felépülni…

 

- Siess már, Hermione! – kiáltott hátra Harry.

Vívásról jövet nem sikerült valami hamar átöltözniük, így futás közben kapták magukra pulóvereiket, és talárjaikat.

- Jövök már! – bajlódott a lány bozontos hajával, mely folyton beleakadt valamibe.

- Tudod jól, hogy ma kell leadnunk Pitonnak a bájitalokat! Ha elkésünk, bevési a „T”-t!

- Dehogy ad „T”-t! Kedvel téged, biztos nem fogja leharapni a fejed, ha egy-két percet késünk!

Ron már fél folyosóval előttük járt.

- Hol maradtok? – kiáltott hátra. Ahogy barátai utolérték, hozzájuk igazította a tempóját.

- Hermione csigalassú…

- Harry!

- Tényleg, Harry, Marie mikor érkezik?

- Kevesebb, mint két hét múlva! – kacsintott rá a fiú boldogan. – Csütörtökön dél körül érkezik meg a gépe. De hogy a vonathoz hogy fog eljutni, az még előttem is rejtély.

- Csütörtökön?

- Igen. Tudod, az előtt, hogy mindenki hazamenne a szünidőre.

- Értem…

- A levélben azt írta, hogy sikerült előcsalogatnia azt a két varázslót, aki vigyáz rá. Ők fogják kísérni. Már alig várom, hogy itt legyen!

Befordultak a sarkon, és majdnem mind Lamerinbe ütköztek.

- Hú, az anyját! Ha ez most összetört volna… - kapkodta a levegőt Ron, sértetlen palackját vizsgálgatva.

- Apához mentek? – kérdezte az kíváncsian.

- Aha. Az irodájában van még?

- Igen, de kár sietnetek. Épp Honeybourne-nal egyeztetik a jegyeket. Szerintem eltart még egy ideig…

- Látjátok, én megmondtam, hogy felesleges szaladni – húzta ki magát Hermione, és végre rendbe szedte ruházatát, hogy az egy prefektushoz illő külsőt kölcsönözzön neki.

- Mi az? – faggatta őket Lamerin, a bájitalos flaskákat nézve.

- Csak az egyik házi feladatunk, amit le kell adnunk édesapádnak.

Leültek a sötét, zöld fáklyákkal megvilágított folyosón. Kísérteties fényük volt, azt a kevés színt, ami a gangon megjelent, teljesen más árnyalatúvá változtatták. A fiatalok bőre is inkább fakózöldes narancssárga volt, mint egészséges színű. Csak szemük fehérje világított.

Harry nem szerette a Mardekár folyosóit. Ablaktalansága, nyirkos levegője, és penészedő szaga saját bezártságára emlékeztette. Gyerekkorának nagy részét egy embertelenül kicsi gardróbszekrényben élte le, ablakok és szép kilátás nélkül. A sok koránkelés miatt sosem láthatta a napfelkeltét, hiszen mindig a reggelivel kellett foglalkoznia. A naplementék látványa is csak ritkán adatott meg neki. El nem tudta képzelni, hogy élhetnek itt lenn, a pincében emberek anélkül, hogy ne éreznék bezárva magukat. Hogy nem igényli valaki a napsütést? Hát itt mindenki vámpírnak készül, vagy mi? Megőrült volna, ha nem ülhetett volna ki néha griffendéles hálószobájuk ablakába… ha nem gyönyörködhetett volna a tájban.

Egy rövid várakozás után végre kinyílt az iroda ajtaja, és kilépett rajta Honeybourne, a pergamenjeit szorongatva.

- Jó napot, professzor – köszöntek a diákok, Ron hangosabban, mint a többiek.

- Áh, Weasley – biccentett feléje a férfi. – Ne aggódj, téged nem szándékozunk megbuktatni – jegyezte meg viccelődve.

- Remek – fintorgott Ron.

- És az ifjú Piton – mérte végig pökhendi tekintetével Lamerint. – Kész férfi ez a gyermek – borzolta össze a fiú haját. Lamerin úgy nézett, mint aki legszívesebben átharapná a férfi alkarját.

Harry letaglózva bámulta az idétlen tanárt. Az, úgy tűnt, felfigyelt rá.

- Potter – hunyorgott kimérten. Amióta az iskolába jött, még nem találkozott vagy beszélt a fiúval. – A kis híresség…

Harry nagy, zöld szemeinek fényét csak felerősítette a sok fáklya. Olyan átható volt a tekintete, hogy Honeybourne rendesen megborzongott. Piton épp ekkor lépett ki az ajtón.

- Harry – köszönt rájuk meglepetten.

- Jó napot, professzor – köszönt Hermione elsőként. – Szeretnénk leadni a házi feladatként elkészített bájitalunkat…

- Értem… - vette át a lánytól a kis fadobozkát, melybe Ron is beletette az üvegét. Mindenki Harryre várt, de az kitartóan szemezett a minisztériumi oktatóval. – Khöm, Harry – köhintett a professzor.

A fiú arcán érdekes mosoly jelent meg, majd szó nélkül engedelmeskedett.

- Akkor… viszlát – köszönt el Honeybourne.

Piton bezárta az üvegeket az irodába, és a gyerekekre nézett.

- Iszunk egy teát a tanáriban? – kérdezte Lamerin, mikor látta a gondterhelt vonásokat apja arcán. Az még mindig Harry különös viselkedésén morfondírozott.

- Meg, persze.

- Ugye ők is jöhetnek?

A két prefektus nem ellenkezett: ők, teendőik miatt elég sokszor megfordultak a tanári szobában.

- Aha – sóhajtott végül Piton, és megigazgatta fia összeborzolt hajszálait.

- Mi van veled? – bökdöste meg Ron barátját halkan, ahogy elindultak. Harry azonban csak megrázta a fejét, és azt suttogta, hogy majd elmeséli.

- Na, hányan buktak meg? – próbált Lamerin beszélgetést kezdeményezni.

- Nála senki. Alig követel valamit – szusszant egyet apja.

- Azért mi se a lábunkat lógatjuk – morogta Ron, de a kongó folyosó felerősíthette a hangját, mert mindenki meghallotta.

- Professzor – kezdte Hermione -, azt szeretném kérdezni, hogy megírjuk-e a szünet előtt azt a komolyabb dolgozatot, most, hogy ilyen gyorsan haladunk az anyaggal…

- Valószínűleg… - felelte Piton immár mosolyogva. Bár még mindig bizarrnak érezte, hogy azzal a három diákkal mászkál és készül teázni, kiket öt év alatt talán a legtöbbször büntetett meg.

- Ó, hát… köszönöm…

Hermione kissé elsápadt. Mugliismeretből és rúnatanból is készülnie kellett egy nagyobb lélegzetű feleletre, így meglehetősen kellemetlenül érintette a hír.

Harry némán baktatott mellettük, és már alig várta, hogy kiérjenek a fényre. Az átriumra kiérve szinte vakított a délutáni, szürkés napsütés, mégis mindegyiküknek jót tett. Már épp ráfordultak a tanárihoz vezető folyosóra, mikor látták, hogy az ajtó előtt jó néhány tanár álldogál, és egy-két szülővel beszélgetnek. Egy sárga-fekete taláros, negyvenes éveiben járó, barna hajú férfi épp Bimba professzorral beszélgetett. Piton sóhajtott egyet, és csak remélni tudta, hogy azon a délutánon őt senki sem fogja zargatni.

Hirtelen azonban egy görcsösen markolászó kéz ragadta meg talárját, mely szinte fogódzót keresett karjában.

Lamerin sápadt, verejtékező arccal, kidülledő szemekkel próbálta visszatartani, illetve… elbújni mögötte. Úgy megrémisztette apját, hogy az mindent kiejtett a hóna alól. Lassan pördült meg, talárja csak úgy lobogott mögötte. A falhoz guggoló, reszkető fia elé térdelt, és aggódva figyelte minden reakcióját.

- Mi a baj? Rosszul vagy? – kérdezte elhalóan.

A fiú azonban idegesen markolászta saját fejét, mintha meg akarná védeni magát valakitől vagy valamitől.

Hermione megkövülten állt mögöttük, és a szájára tapasztotta a kezeit ijedtében. Ron azonban, a tébolyult Lamerin láttán rögtön cselekedni akart.

- Piton professzor! Szóljunk Madame Pomfreynak vagy a tanároknak?

- Ne! – kiáltotta apja helyett Lamerin, folyton az elegáns férfire pillantva, aki a tanári előtt állt.

- Mi van veled?

- Apa, védj meg! – kérlelte az suttogva. – Kérlek, takarj el! Ne hagyd, hogy meglásson!

- Kicsoda?

- Az! Az a férfi! – mutatott fia a folyosó túlsó végébe.

Piton megfogta a fiú kezeit.

- Miért? Ki ő?

- Az egyik nevelőm volt! Nem akarok visszamenni hozzá! Kérlek, apa, ne hagyd, hogy meglásson!

- Jézusom – suttogta Hermione.

A professzor szemei azonban gyilkosan villantak egyet. Elemelkedett fiától, és fújtatva a férfire meredt. Harry még sohasem látta ilyennek. Ahogy pálcát rántott, ahogy szemei világítottak a méregtől…

Igen, Piton szemeiből mindig is hiányzott a fény, ez volt most talán a legkülönösebb. Ugyanolyan fekete, bogárszerű íriszei voltak, mint Hagridnak, de sosem csillogtak, sosem tündökölt bennünk az a barátságos, játékos fény, mint a vadőrében. Most sem úgy ragyogtak… inkább ritka ékszerként… Harry nem is értette pontosan, mit lát. De rögtön elkapta a férfi kezét, mikor az futásnak eredt volna. Ron a másik oldalon próbálta meg visszatartani.

- Ne!

- Professzor! Ne!

- Nem teheti! – sikoltozta Hermione toporzékolva.

- Hagyja! Ha most…

Ám Harry nem tudta befejezni, mert Piton hatalmasat taszított rajta is, és barátján is. Mindketten nyögve terültek el a földön. Ron sajgó könyökét tapogatta fájdalmas képpel, ő pedig szinte értetlenül bámulta professzorát. Az halovány kék szemekkel pillantott esdeklő fiára, aki szintén könyörgött neki, hogy ne bántsa a férfit.

- Mi a…? Mi folyik itt?

- Apa, kérlek, ne! Ne tedd! Az mindent elrontana!

- De hát miért ne? Az az ember bántott téged… megérdemli, hogy…

- Jobban félek attól, mi lesz velünk az után, hogy megteszed, mint attól, ami most van… - mondta a fiú, és előtörtek könnyei.

Piton lassan lenyugodott, és leült a földre, fiához. Az hálásan, de még mindig reszketve átölelte. Pislogott egyet, és szemei már újra feketék és fénytelenek voltak. A földön heverő tanítványaira, majd a falat támasztó Hermionera pillantott. Felsegítette csemetéjét, és visszaindultak a Mardekár folyosóinak homályába.

- Mi a fene volt ez? – kérdezte végül Ron.

- Ti is láttátok, ugye? – cincogta Hermione.

- Mit?

- Láttátok! A szemét!

- Igen, de…

- Gyertek velem!

- Hermione, mi a fe-…

- GYERTEK MÁR!

A lány fogta magát, és meg sem állt a könyvtárig. A két fiú loholva követte.

- Mi van?

- Maradjatok csendben! – suttogta a lány, ahogy a könyvespolcok között vágtattak.

Harry ráismert azokra a könyvekre, melyeket sötét varázslatok kivédésén szoktak használni.

- Hermione, mit…?

A lány lekapott az egyik polcról egy fekete, poros könyvet.

- Hogy mi van? – mondta szinte hisztérikusan. – Hát ez van! – csapta eléjük az egyik fejezetet.

- Na jó, most már tényleg nem értelek! „Vámpírok felismerése és vérvonal-kutatás”?

- Hát még mindig nem érted, Ron?! Piton professzor tényleg…

- … vámpír… - fejezte be mondatát Harry döbbenten.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
Depeche Mode (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal