II. rész

- Nem találok szavakat - vallotta be Gilles mosolyogva. Oldalra pillantott, és látta, hogy bátyja tátott szájjal bámulja az építményt. Ujjaival óvatosan megérintette az állát, mire az magához tért, és újra értelmes arcot vágott. De egy hálás mosolyra volt ideje.

- Sohasem láttam még ehhez foghatót - mondta Marie meghatódva.

- Tehát látod? - kérdezte Harry izgatottan.

- Aha. De miért?

- Hát mert… a muglik szeme elől el van rejtve.

- Akkor… én miért látom? Nem hinném, hogy bármiben is különb lennék a többi embertől…

- Talán Dumbledore professzor tudja a választ erre a kérdésre - próbálta sürgetni őket Remus.

Az udvaron a gyerekek hangos zsivaja fogadta őket. Ahogy telt az idő, egyre többen szabadultak az utolsó órákról, és mielőtt hazautaztak volna, szerettek volna még egy jót hemperegni a hóban társaikkal. Harry a szemeivel barátait kereste. Látta, hogy Rowena egy csinos kis hóembert épített Ginnyvel és Hermioneval, de Lavender és a Patil-ikrek is besegítettek. A hatodikos fiúk vegyes csapatokat alkotva hócsatáztak a derékmagasságú barikádok mögül. Mikor meglátták Harryéket, hevesen integetni kezdtek, majd folytatták a játékot.

Piton a lépcső szélén várakozott, és szemmel láthatóan fázott. Egyre csak Rowenat leste, aki elbúcsúzott a lányoktól, és feléje indult.

Marie, amint meglátta, elébe szaladt.

- Piton professzor úr… hát maga is?

A bájitalok mestere meglepetten üdvözölte a lányt, majd megvonta a vállát.

- Nagyon sajnálom, hogy színlelnünk kellett - vallotta be, noha csak a mosolya tűnt bűnbánónak.

Kezet fogott a két vendéggel, de észrevette Harry arcán a dacos sértődöttséget, ahogy Jules-hez ért.

- Mi van? - kérdezte tőle halkan.

A fiú a szemeivel intett az idősebbik La Berre felé, és folytatta a duzzogást. Piton megrázta a fejét, majd hagyta, hogy beljebb lépjenek a kastélyba.

Az előcsarnokban mind lerázták magukról a sok havat, és míg Remus megbeszélte a részleteket a testvérpárral, Harry és Marie az egyik fáklyánál melengették kezeiket.

- Harry - lépett oda hozzájuk a professzor. - Az igazgató úr azt kérte, hogy kísérjük fel a vendégeinket hozzá, de csak velük óhajt beszélni. Odakint kell majd várakoznod.

A fiú bólintott, de kicsit elszontyolodott a hír hallatán.

- És csak úgy lazán elkezdett szemétkedni velem! - fejezte be Harry az élménybeszámolót.

A három vendég még mindig az igazgató irodájában tartózkodott, ő pedig a huzatos folyosón mesélte barátainak, mik történtek, hogyan is érkezett meg Marie.

- Ilyen apróság miatt kezdtétek el marni egymást? - fintorgott Hermione. - Harry, azt hiszem, neked komoly bajod van…

- Bántották Remust!

- Dehogy bántották - legyintett a lány. - Ez az általános reakció a varázslók világában, ha valaki vérfarkassal találkozik. Mindenki fél, még akkor is, ha emberi alakban látják az illetőt. Ez beléjük van ivódva, és csak nehezen lehet rajta változtatni. Fogadd el! Mi tudjuk, hogy Lupin professzor tisztességes és kedves ember. A többiek nem számítanak.

Lamerin megvonta a vállait.

- Szerintem próbálj meg jól kijönni velük. Elvégre mégiscsak ők vigyáznak a barátnődre…

- Ja - helyeselt Ron. - Ha megsérted őket, még a végén lelépnek, és senki se fogja megvédeni Marie-t.

Harry keserűen motyogott valamit.

- Miért kell, hogy nektek mindig igazatok legyen?

Ron mosolyogva már nyitotta is a száját, mikor odafent kinyílt az igazgató irodájának ajtaja. Hallani lehetett, hogy a három jövevény elbúcsúzik, és megindul lefelé a lépcsőn.

- Na! - csillogott Harry szeme izgatottan.

Marie ért le elsőként. Meglepetten nézett végig a három fiatalon.

- Sziasztok - köszönt rájuk vidáman.

- Marie! Hadd mutassam be neked a legjobb barátaimat! Ő Ron, ő Hermione, ő pedig Piton professzor fia, Lamerin.

A lány szemei meglepődöttségről árulkodtak.

- Piton professzor az apukád? Nahát! Örülök, hogy megismerhetlek titeket!

- Hol szállásoltak el titeket? - kérdezte Hermione.

- A… - pillantott Gilles egy pergamenre - a harmadik emeleten. De nem igazán tudom, hogyan fogunk odatalálni… Hatalmas ez a kastély…

- Majd mi mutatjuk az utat - kacsintott Ron. - Lassan már úgy ismerjük az egészet, mint a tenyerünket - kacsintott párjára és Harryre. Érdekes kifejezés ült az arcukon: a sokéves szabályszegés és csintalanság fénye.

- Ron és én egyébként prefektusok griffendéles prefektusok vagyunk. Hozzánk bármikor fordulhatnak segítségért.

- Ezeknél a lépcsőknél majd legyenek óvatosak! - figyelmeztette őket Ron, ahogy elértek az állandóan változó lépcsőkhöz.

- Ez hihetetlen… - követte őket Marie. - A festmények! - sikkantotta, mikor feltűnt neki, hogy azokon mozognak az emberek. - Boszorkányság…

Harry halkan nevetni kezdett.

- Szerinted mi hogy reagáltunk, mikor először idekerültünk?

- Össze-vissza kóboroltunk - vágta rá Ron.

- Dehogyis! Ron! Természetesen csak akkor tértünk ki a szabályok elől, amikor már nem volt más választásunk.

- Ez nagyon diplomatikus volt, Hermione - kuncogott Lamerin.

- Szabályok ide vagy oda, minden évben akadt valami dolgunk… - jegyezte meg Harry.

- A tanuláson kívül? - csipkelődött Marie.

- Végre valaki, aki egyetért velem abban, milyen fontos is a tanulás! - lelkendezett Hermione.

Jules azonban hamar megunta a gyerekek csivitelését. Ha nem a lába elé meredt, a kastély szépségét csodálta.

Mikor elérkeztek az ő szobájukhoz, ők elbúcsúztak.

- Egy szobában alszanak? - furcsállta Harry.

- Aha - jegyezte meg Marie szórakozottan. - Testvérek, nem?

- De, végülis…

- A pergamen szerint ez a te szobád.

Kissé félénken nyitottak be, ám a szoba aranyosabb volt, mint hitték. Hatalmas ablakait vastag, vörös függönyök sötétítették be kellőképpen. Beléptükkor a kandallóban azonnal lobogni kezdett a tűz, megvilágítva a kis vendégszoba egyéb berendezését. A hatalmas, baldachinos ágy láttán Harry - barátai szemei elől rejtve - összetette a kezeit, és egy néma „Köszönöm”-öt rebegett az égiek felé. 

- Nagyon szép - jegyezte meg Marie, ahogy letette az egyik karosszékbe a kabátját. Meglepődött, mikor észrevette, hogy az ágy mellett ott állt a bőröndje. - Nahát…

Hermione az órájára pillantott.

- Mit szólnátok ahhoz, ha vacsora előtt elmennénk fürdeni?

- Ó, az remek lenne! - helyeselt Marie hálásan. - Egész nap utaztam, és úgy érzem, a fülem mögött is kosz van…

- Rendben, akkor… Harry! Amint Marie összeszedte a cuccait, gyertek a klubhelyiségbe, és onnan majd együtt megyünk. Majd én megmutatom neked a mosdókat, és kivételesen én is a többiekkel fürdök.

- Javaslom, menjünk - ajánlotta Lamerin, mikor látta, hogy Harry egyre mohóbban méregeti az ágy függönykéit. Megcsóválta a fejét, és mosolyogva kiballagott a két prefektussal.

Marie csábosan kedvesére pillantott, miközben kapargatni kezdte a bőröndjére ragasztott CDG-s matricát. A félhomályban mindketten démoninak tűntek egymásnak. Harry leoldotta a talárját, és az ágy végébe hajította. Odasétált hozzá, és átölelte a derekát.

- Harry - mosolyodott el a lány. - Nincs most erre időnk… - jegyezte meg játékosan. - A barátaid várnak ránk…

- Kell egy kis idő, míg ők is összeszedik magukat… - csókolta meg Harry követelőzően.

- Legalább várj, míg megfürdünk - próbálta csillapítani a lány. - Büdös vagyok… és koszos…

- Én is - puszilgatta az immár a nyakát.

- Nem mondom, roppant gusztusos… - sóhajtott Marie tettetett undorral. - Így fázok… - suttogta, mikor a fiú kigombolta a blúzát.

- Akkor engedd, hogy felmelegítselek…

Hermione rosszallóan dobolt a lábával a Kövér Dáma előtt, mikor Harry és Marie zilálva megérkezett.

- Lehoztam a cuccod! - nyújtott át egy kisebb csomagot Ron barátjának, melyben új ruhák, tisztálkodó szerek, és törölközők lapultak.

- Bocsi! - szabadkozott Harry. Majd mikor a lányok megindultak előttünk, kajánul Ronra vigyorgott. Az nem igazán akart hinni a szemének, és zavarát hümmögéssel próbálta elűzni.

Nagyon sok diák járkált ekkortájt a folyosókon, és sokan hasonló indíttatással: a karácsonyi szünet előtti lakoma mindig különösen finom szokott lenni, így mindenki meg akart fürdeni előtte. A lányok mosdója előtt már kisebb sor kígyózott.

- Ó, ez el fog tartani egy ideig… - jegyezte meg Hermione csalódottan. - Remélem, gyorsan halad a sor…

Harry megállt mellettük, ahogy sorakoztak.

- Na mi van? - cukkolta Marie. - Te is jössz velünk?

- Naná.

- Örülni fognak neked - kuncogtak a lányok.

Újra meg újra megcsókolták egymást, így Hermione igyekezett másfelé nézni, hogy ne tűnjön udvariatlannak. Meglátta, hogy Cho és Marietta ott állnak kettővel előttük, és a szemük majd kiesik a helyéről, úgy bámulják Harryt és az új lányt.

- Na, ebből még baj lesz - motyogta az orra alatt.

A körülöttük állók is egyre-másra odapillantottak. Ugyan nem volt ritka dolog csókolózó párokat látni a Roxfort folyosóin, de ha Harry Potter csinált ilyesmit, az mégis szenzációnak számított. Az előző évben a fél iskola a Choval való kapcsolatán csámcsogott; érthető volt tehát, hogy meglepte őket jelenlegi, fesztelen viselkedése.

- Na eredj! - küldte volna útjára Marie a fiút. - Mindenki minket néz…

- Ha azt mondanám, hogy már megszoktam, nagyképűen hangzana?

- Értem. Szóval mindenkinek ilyen látványosan csapod a szelet?

- Azt nem - vigyorgott Harry. - Idejövünk, ha kész leszünk - mondta Hermionenak.

- Rendben…

A két lány mosolyogva nézte, ahogy a fiúk eltűnnek a folyosó végén.

- Máskor nem ilyen ám - jegyezte meg Hermione. - Sokkal visszahúzódóbb. Olyan magának való. Még szerencse, hogy a barátai sose hagyják békén.

- Nagyon szomorú fiú ő - mondta Marie maga elé meredve. - Ha ti nem lennétek neki, talán semmi öröm nem lenne az életében… Biztos nem ismerem annyira, mint ti, de… Azért nekem is nagyon sokat mesélt magáról… a gyerekkoráról… Az árvák meg amúgy is jobban megértik egymást - vonta meg a vállait.

Hermione nem igazán tudta, mit válaszoljon, így inkább az ajtó felé biccentett, amin végre ők is bepasszírozódhattak.

Hatalmas gőz fogadta őket odabenn. Szinte mindegyik zuhanykabin előtt sündörgött valaki. Két egymás melletti azonban éppen felszabadult, így odaaraszoltak. Egy-egy székre letették csomagjaikat, majd vetkőzni kezdtek. Hermione közben Chot kereste a szemeivel. Kíváncsi volt, bejutottak-e ők is. Nem is kellett sokáig kutatnia. A szemben lévő oldalon Cho már fehérneműre vetkőzve állt, és levetett ruháit hajtogatta. Végig Marie-t nézte, és nagyon dühösnek tűnt.

- Hermione, segítesz feltűzni a hajam, hogy ne legyen vizes?

- Hogy? Ja, igen, persze! - felelte gyorsan, és már fogta is a csatokat, és Marie mögé lépett. Most vette csak észre, hogy az legalább egy fél fejjel magasabb, mint ő.

- Hány éves lehet? - töprengett el először a kérdésen, miközben összefogta a kunkori hajszálakat.

- Köszi szépen. Te boldogulsz egyedül?

- Aha…

Miközben zuhanyoztak, Hermione látta, hogy többen is összesúgnak, és feléjük mutogatnak. Kezdte kellemetlenül érezni magát a sok pletykás lány láttán.

- Potter barátnője…

- Kicsoda, az?

- Igen, az a szőke!

- Inkább szőkésbarna…

- … láttam, hogy megcsókolta!

- Be akart jönni vele zuhanyozni…! Most képzeld el!

- Én mondom, biztos a felnőttek dolgát csinálják!

- Fúj!

Hermione megforgatta a szemeit.

- Micsoda prűd egy banda…

Cho újra meg újra elejtette a szappanját, olyan mérgesen mosakodott. Sokan róla is csevegtek, így neki is kínos volt az egész jelenet.

- Nézd, milyen hosszú lábai vannak! Látszik rajta, hogy mugli!

- Úgy látszik, Harrynek az idősebb lányok a gyengéi…

- Szerintem Cho csinosabb.

- Ugyan! Fel se veheti a versenyt egy ilyennel!

- Miért? Sokkal soványabb!

- Én úgy hallottam Anthony Goldsteintől, hogy olasz!

- Miért, külföldi?

- Atyaég - rázta meg a fejét Hermione.

- Na mi van, csajok? - köszöntek a Patil-ikrek vidáman. - Megint megy a pletykálkodás?

Sokan elhallgattak, és inkább újra visszahúzódtak a fülkéikbe.

- Köszi, lányok - sóhajtott Hermione megkönnyebbülten. - Épp időben jöttetek. Nincs helyetek?

Padma megrázta a fejét.

- Majd jövünk utánatok.

- Ó, ikrek vagytok! - mosolyodott el Marie.

- Bizony. Parvati és Padma - kacsintottak a lányok. - Te meg, ha minden igaz, Harry barátnője vagy. Mindenki rólad beszél.

- Ha nekik így jó…

Marie, megelőzve Hermionet, hamar végzett a törölközéssel. Táskájából előszedte friss ruháit.

- Nem baj, hogy nekem ilyen… hétköznapi cuccaim vannak? Igyekeztem úgy válogatni, hogy ne üssenek el nagyon a ti egyenruhátoktól, de… - mutatta fel fekete szoknyáját és blúzát.

- Semmi gond - legyintettek a többiek. - A szünetben úgyis mindenki mugli ruhákban mászkál…

- De csinos! - nyüszítette Parvati Marie fehérneműje láttán. - Ti, franciák értitek a módját, hogyan csavarjátok el valaki fejét egy ilyennel…

- Valami kell, ami mellettem tartja ezt a fiút - kuncogott Marie.

- Kész vagy?

- Igen, mehetünk - tette el a fésűjét Marie.

Ám az ajtóban Cho eléjük vágtatott, és hátra se nézve kiviharzott a fürdőből. Marietta csak kapkodva tudta követni.

- De bunkó! - csattant fel Hermione.

- Hagyd, biztos sietett… - legyintett Marie, aki odakint a szemeivel párját kereste.

Hermione nem igazán tudta, elmondja-e e neki, hogy a sértődött lány Harry előző szerelme volt. Fogalma sem volt arról, Harry miket írt meg a lánynak, és mennyire volt hozzá őszinte. Végül úgy vélte, jobb, ha ezt nem tőle hallja először.

- Mielőtt hozzákezdenénk a szünidő előtti utolsó lakomához, szeretnék pár szót szólni. Először is hadd köszöntsem meleg szívvel a vendégeinket, akiknek az ünnepek alatt a kastély ad otthont - kezdte ünnepi beszédét Dumbledore.

Marie elpirult, Ron pedig - sok osztálytársával együtt - azt leste, vajon a három francián kívül van-e más jövevény.

- Ott van Tonks! - suttogta Ginny, és a Remus mellett ülő, most szokatlanul szelíd külsejű boszorkányra mutatott.

- Akkor Remusnak is szép karácsonya lesz - vigyorgott Harry magában.

- Végezetül pedig: tudom, hogy a karácsony az önfeledt ünneplésről szól - folytatta az igazgató. - De kérek mindenkit, legyen mégis körültekintőbb, mint máskor. Veszélyes idők járnak… Ám ne engedjük, hogy e szürke viharfelhők beárnyékolják a mai estét. Jó étvágyat kívánok mindenkinek!

- Ne ijedj meg, jó? - fogta meg Harry Marie karját.

- Mitől?

Ekkor azonban az egész terem megtelt a diákok elégedett morajlásával.

- Te jó ég! - sikkantotta a lány sápadtan. - Csak úgy előtűnt a kaja!

- Mondtam, hogy ne ijedj meg - vigyorgott párja.

- És ez rendes… étel? Meg lehet enni? - piszkálta az ujja hegyével az egyik húst.

Válasz helyett Harry inkább lágyan az asztal túlsó oldalára mutatott, ahol a Creevey fivérek vígan lakmároztak.

- Jó étvágyat, édes - csókolta meg, majd ő is hozzálátott.

Marie nagyot sóhajtva nyúlt az első csirkecombért.

- Mennyei! - nyüszítette a szomszéd asztalnál Ernie.

- Esküszöm, most csordultig eszem magam! - fogadkozott Justin. - Otthon feleennyire nem jó a kaja!

Két harapás közt többen megmosolyogták az ilyen elégedett kommentárokat.

Viháncoló kísértetek rontottak be az egyik színes ablakon.

- Tőlük se ijedj meg!

- Miért? - pillantott körbe Marie.

- Kísértetek!

- Tényleg? - csillogtak a lány szemei. - Fú, de király! Nálunk is van egy! Mindig huhog a gondnok raktárában!

Harry majdnem félrenyelte az éppen rágott falatot, olyan jól mulatott…

- Kissé rossz a színed, Sirius barátom - jegyezte meg Remus csipkelődve.

Black azonban egyre nehezebben viselte egykori barátja bizarr humorát.

- Nagyon könnyű egy halott emberrel viccelődni - mondta sértődötten. - Egyébként meg Harry miatt vagyok ilyen gondterhelt.

- És miért? - készített elő egy palack bort és két poharat Remus.

- Láttuk, ahogy aludni ment - vonta meg a vállait James.

- Beteges kukkolók vagyok - fintorgott Lupin. - Remélem, tudjátok. De akkor ezért van Lily így elszállva… - pillantott az ablak előtt lebegő, boldog női kísértetre.

- Zavarba ejtő volt látni, amit csináltak! - fakadt ki Sirius.

- Miért? - ereszkedett le a kanapéra barátjuk. - Mit csináltak?

- Ölelkeztek, csókolóztak… Összeborultak… Tudod, miről beszélek.

- De mi ebben a kínos számodra?

- Hát hogy…

Siriusnak egy pillanatra elakadt a szava. Töprengő arcot vágott, majd folytatta.

- Hát hogy már ezt csinálja. Olyan… kisfiú még! Tavaly… tavaly még arról se mert beszélni, hogy megkapta élete első csókját!

- Hagytad, hogy elmondja? Te voltál a legsutább nagybácsi, akivel valaha találkoztam. Fiús tréfák, lázadás! Még mit nem. Harrynek érzelmileg volt rád szüksége. Hogy tanácsokat adj. Tőled meg csak egy esetlen ölelésre futotta.

- Szóval jól elbaltáztam, mi? - kérdezte Tapmancs letörten.

- Finoman fogalmazva - helyeselt Remus kelletlenül.

Sirius lerogyott az asztal szélére, és magába roskadva bámulta a szőnyeget.

- Hozd helyre! - hajolt hozzá egészen közel Lupin.

- Mi? De hát… hogyan?

Holdsáp hunyorogva méregette.

- Tudod, hogy még sohasem kérdeztem. De… mennyire vagy biztos benne, hogy halott vagy?

- Mire véljem ezt a kérdést?

- Akkor másképp: miért van az, hogy te le tudsz ülni az asztalra, míg Lily és James nem?

A három kísértet meghökkent az egyszerű, ám lényeges kérdésen.

James, hogy hitelt adjon gyanakvásának, megpróbált ugyanúgy helyet foglalni, de csak elterült a padlón.

- Hoa…! Mi a…! - pattant fel Sirius.

- Hihetetlen!

- Vajon mennyire lehetek halott?

- Tapmancs, ne légy már ilyen sötét! Itt nincsenek fokozatok! - torkolta le James.

Remus elfojtott egy kuncogást.

- Mit érzel? - próbálkozott Lily.

- Semmit…

- Akkor mit éreztél, mikor… tudod, meghaltál?

Sirius lehajtotta a fejét.

- Szörnyű volt… Mintha egy jeges kéz kitépte volna lelkemet a testemből. Beestem a függöny mögé, de… már nem éreztem, ahogy földet érek… Mi történhetett velem?

- Létezhet bűbáj, mely elszakítja a testet a lélektől? - kérdezte Lily óvatosan.

- Egészen biztos, hogy veled valami más történt, mint velünk… - lépett hitvese mellé James. - Amikor… Voldemort legyőzött minket, számunkra megszűnt a szenvedés. Te mégis érezted, hogy fáj… fáj, ami veled történik.

Remus és Sirius összenézett.

- Lehetségesnek tartjátok… hogy visszatérjek az élők sorába? - kérdezte Tapmancs reménykedve.

- Ha igen… ha még van mód megmenteni az életedet… meg kell tenned mindent, amire csak képes vagy - felelte Lily komolyan. - Hogy újra együtt lehessetek… Tedd Harryért!

Harryt egy gyertya makacs lángja ébresztette fel.

A vendégszoba függönyei teljesen össze voltak húzva, de alul, a kövön lehetett látni, hogy odakinn már világosodik.

A fiú felült, nekidőlt az ágy támlájának és megtörölte a szemeit. Kedvese ott feküdt mellette, meztelen háta kilátszott a takaró alól. Harry sokáig némán nézte, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.

Nagyon jót tett a lelkének ez a szerelmes éjszaka. Úgy érezte magát, mintha feltöltődött volna energiával.

Ron persze, mikor meghallotta, hogy nem alszik a fiúk szobájában, rögtön kiakadt, és lányos zavarában azt se tudta, mit mondjon. Seamus és Dean már lazábban fogadták a hírt, ám volt valami gyanús a vigyorukban. Harry csak remélni tudta, hogy nem eszelnek ki valamit ellene. Sejtette ugyan, hogy másnap reggelre a fél iskola tudni fog mindenről, hiszen mégis csak a Roxfortról van szó… De semmi kedve sem volt még emiatt is a pletykálkodás tárgya lenni.

Marie óráját kereste a szemeivel. Az éjjeliszekrényen meg is csillant a kis, ékszerszerű kütyü: azt mutatta, hogy már körülbelül reggeli-idő van.

Odabújt hát kedveséhez, és megcsókolta a nyakát. A lány kéjesen kuncogni kezdett, és lassan, ahogy felébredt, feléje fordult. A nyaka köré fonta hófehér karjait, és úgy akart tovább lustálkodni. Harry viszonozta a kellemes ölelést.

- Gyönyörű vagy… - mondogatta neki.

Csókjaik szenvedélyes vágyakozásba csaptak át, öleléseik előbb simogatásokká, majd egy forró, reggeli szeretkezés részéveivé.

- Szeretem, amikor így fölém hajolsz… - suttogta Marie mosolyogva, mert kedvese szuszogása csiklandozta a nyakát.

- Szeretek… hozzád… bújni…

- Boszorkányság, amit velem művelsz… - bukott hátra a lány feje a gyönyörtől.

- Ha veled vagyok, minden… olyan egyszerűnek tűnik… könnyűnek és szépnek… varázs-… latosnak - nyögte mosolyogva, izzadtan.

- Legszívesebben sikítanék… - sóhajtotta Marie.

- Akkor sikítsunk együtt…

Kis idővel később kézen fogva, teljesen muglis öltözékben ballagtak a nagyterem felé.

- És mondd, ti nem féltek ezektől a kísértetektől?

- Nem kell tőlük félni. A legtöbbjük igen barátságos.

- Szokatlan lehet azért… hogy csak így köztetek mászkálnak… - pillantott a folyosó végén álldogáló három kísértetre.

Lily fülig érő mosollyal, James büszkén, Sirius pedig kicsit zavartan nézte a közeledő párocskát.

- Azok ott például tökre… furcsák… - jegyezte meg Marie.

Harry összevonta a szemöldökét, majd észrevétlenül széjjelnézett. Nem értette, miről beszél a lány.

- Kik?

- Hát ők ott - mutatott nem túl feltűnően kedvese a három leskelődő irányába.

Ha Marie lett volna boszorkány, és ő a teljesen mugli, Harry talán akkor nézett volna ennyire bután.

- Miről beszélsz, édesem?

- Hát te nem látod őket?

- Kiket?

- Ott áll két férfi, meg egy fiatal nő a sarkon - mutatott előre Marie türelmetlenül.

- Szentséges szalamandra! - csattant fel James. - Ez a lány lát minket!

- Persze, hogy látlak titeket! - rivallt rá Marie. - Nem vagyok bolond!

Harry szemei lassan kigúvadtak az értetlenségtől.

- Hé, kislány! Shhht! - integetett Sirius is hevesen. - Fogd be a szád!

- Hogy beszélsz te velem?!

- Bekussolnál végre?! - fogyott el Black türelme végleg. - Ne áruld már el neki, hogy látsz minket!

Marie arca rózsaszín lett a méregtől.

- Micsoda faragatlan alak! Bunkó brit kísértet! Gyere, Harry, hagyjuk is őket!

Azzal fogta párját, és a karjánál húzva elráncigálta az emeletről.

- Tudod, néha megrémítesz… - vallotta be a fiú.

- Ebből is látszik, hogy a kísértetek és az emberek nem egy helyre valók! - füstölgött Marie még mindig. - Ne is beszéljünk erről…

Nem vettek részt a többiek fejvesztett rohanásában. Sokan ugyanis már most a koffereiket cipelték. A nagyterem bejáratánál már egy egész halomnyi torlaszolta el a kijáratot. Frics úr, a gondnok a maradék haját tépve veszekedett a gyerekekkel - nem sok sikerrel -, és rájuk parancsolt, hogy tegyék szabaddá az ajtót.

- Most mennek haza?

- Ühüm… Érzed ezt a finom pirítós-illatot?

- Jaj, siessünk! - nyafogta a lány, mert mindketten farkaséhesek voltak.

- Itt aztán nagy a felfordulás - hümmögött Harry az össze-vissza futkározó diákok láttán. - Gyere, keressünk magunknak valami helye…

- Á, Potter és az ő kis mugli barátnője! - zengett fel tőlük nem messze Draco sajátos hangja.

Harry lehunyta a szemét, és vett egy nagy levegőt. Sejtette, hogy Malfoy nem fogja elszalasztani az alkalmat, hogy beléjük kössön, de semmi kedve sem volt most veszekedni vele.

- Neked is jó reggelt, Draco - sziszegte kényszeredetten. - Gyere, M…

- Ne rabold el, mind látni akarjuk! - nevetett a mardekáros fiú előzékenyen.

Marie távolságtartó pillantást vetett a szőke fiúra.

- Egészen bájos egy muglinak… De hadd gratuláljak, illik hozzád - csóválta meg a fejét fölényesen. A körülötte álló mardekárosok gúnyosan kacagtak.

- Mi a bajod velem? - kérdezte vissza a lány határozottan. - Az bánt, hogy nem vagyok boszorkány?

- Igen, kedves, még a végén megfertőzöd az iskola levegőjét.

- Hogy merészeled?! - kapta elő Harry a pálcáját.

- Ne! - sikkantotta ijedten párja. Rémülten próbálta visszatartani.

- Hát ez mulatságos! - kacagott Pansy Parkinson. - Egy béna kis mugli visszatartja a nagy Harry Pottert!

Crak és Monstro malacröfögéshez hasonló hangot adtak ki. Értelmesebbre nem futotta, hiszen teli volt a szájuk.

- Nem kell őt védened, te szánalmas kis béna - váltott undorodó hangnemre Draco. - Félre az útból! - kiáltotta és megragadta a lány karját.

- Aú! - nyögte az, hiszen a fiú erős ujjai fájdalmasan szorították.

- Most számolunk, Pot…

De nem tudta befejezni a mondatot, mert felüvöltött a fájdalomtól. A tenyerén a bőr mintha meg akart volna gyulladni. Félrelökte Marie-t, akit az éppen belépő Piton professzor kapott el, mert különben elesett volna.

Draco szépséges bőrkesztyűje hamukét pergett le a kézfejéről. Harry rögtön felismerte, amit látott.

- Mit… Mit csináltál velem, te mocskos mugli?! - kapott Malfoy újra a lány felé.

Harry azonban rögtön ott termett mellette, megfogta a majdnem sérült kezet, és visszatartotta a mardekárost.

- Ne nyúlj hozzá! Különben még jobban megsérülsz! - hadarta.

Pansy, Nott, illetve a két gorilla óvatosan megbökték a lányt az ujjaikkal, de mind megégették magukat, és panaszosan nyivákolni kezdtek. 

Draco még azt is elfelejtette, hogy Harry a csuklóját szorongatja. Mindketten a lány szemeibe meredtek, melyben az érdekes, sárga pöttyök mintha felragyogtak volna.

- Mi… folyik itt? - dadogta Ginny.

Harry azonban most felemelte Malfoy kezét. Remegve nyúlt a kesztyű elszenesedett darabkáiért.

- Ugyanaz történt… - motyogta sápadtan. - Ugyanaz, mint Mógussal… Bűbáj védi ellened - fordult Dracohoz, aki alig akarta elhinni, amit mondd. - Bűbáj a fekete mágia használói ellen - futott végig a szeme a megégett ujjú mardekárosokon.

Malfoy hitetlenkedő pillantást vetett a Marie-ra, és elborzadt, mikor látta, hogy Pitonnak semmi baja sincs a lánytól…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés