Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Brigi - Emerald Destiny
Brigi - Emerald Destiny : 7. fejezet - Holtak harapása

7. fejezet - Holtak harapása

  2005.12.25. 20:10

(I./I.)

Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 16 éven aluliaknak nem ajánlott

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

 

 

 

 

 

Emerald Destiny

7. fejezet - Holtak harapása

 

 

Titokzatos köd és rejtélyes hideg fogadta Perselust, ahogy kinyitotta a szemeit. Egy halkan csobogó szökőkút peremén feküdt, bal keze pedig csuklóig beleért a jéghideg vízbe. Zsibbadó ujjai és a zsigereiben folyamatosan terjedő, metsző hidegség volt az, ami miatt magához tért.

Halkan hörögve próbált feltápászkodni, de a víztől síkos keze megcsúszott a márványperemen, és visszahanyatlott. Megütötte az állát, fogai összekoccantak, így összeszorította a szemeit a fájdalomtól. Ahogy a zúgás a füleiben alábbhagyott, újra fel merte nyitni a pilláit. Homályosan látta, hogy megbarnult falevelek úszkálnak mellette, a szökőkútban. A víz megsárgult és kissé elvörösödött a vértől, ami megharapott kezéből belecsöpögött.

Perselus végre ráeszmélt az ájulása előtti utolsó pillanatokra. Veszélyérzete azonnal megsúgta neki, hogy nem maradhat itt, menekülnie kell, felkelni…

Felemelte a fejét, és hunyorogva körbenézett. Ahogy letette a lábát. Cipője alatt megcsikordult a kavics. Egy megszürkült falú, lépcsős bejáratú, ködbe burkolózó, többemeletes ház állt előtte, mely több volt, mint ismerős…

Fájdalom hasított minden sejtjébe, mikor felismerte saját, szülői házát. Annyi szenvedés, kínzás és megaláztatás helyszínét… annyi keserűség otthonát… a helyet, ahonnan menekült, amikor végre megtehette…

- Mit keresek itt? - kérdezte magától.

Meglehetősen kábán feltápászkodott, és dülöngélve megállt a sötét árnyékot vető családi fészek előtt. Az egykori Piton-kúria, ami az enyém lehetett volna, gondolta. Ha hagyom, hogy…

Ökölbe szorult a keze, és érezte, hogy újra vér fakad a harapásból.

Végül tényleg elérted, amit akartál, morogta keserűen.

Megrendülten és kissé akadozva emelte kezét a szájához, hogy kitapintsa bizsergő szemfogait. Nem akarom…

- Fiam… végre… - szólalt meg valaki a lépcsőről.

Perselus egész testében összerezzent. A hang… olyan ismerős…

- Nem örültem annak, hogy ennyi időre magamra hagytál… - folytatta a férfi, lassan lefelé lépdelve a lépcsőn.

Perselus azonban nem csak az ő lépteinek kopogását hallotta. Nincs egyedül, futott át az agyán.

- Mégis… a Sötét Nagyúr oly magasztosan beszélt rólad, hogy nem tudok mást érezni… mint mérhetetlen büszkeségét.

Leért a kavicsos udvarra, és kezdett körvonalazódni az alakja. Egy másik, homályos alak lépkedett mellette.

- Fiam! - tárta ki a karjait. - Légy üdvözölve itthon!

- Bolond vénember - mordult Perselus. - nekünk semmi közünk többé egymáshoz! Úgy nem, hogy Voldemort kutyáinak sorába léptél! Szégyenfolt az életemen az az időszak, amikor hagytam magam elcsábítani. De soha többé! Miért hoztál ide?!

A férfi azonban nem felelt, csupán arca torzult el a dühtől. Magához rántotta a mellette álló, sovány fiatalembert. Az üres tekintetű fiú, úgy tűnt, képtelen tiltakozni.

- Lamerin! - kiáltotta Perselus rémülten.

Apja álnokul elvigyorodott.

- Úgy látszik, mégis találtam valamit, amivel itt marasztalhatlak - mondta.

Perselus meglódult feléjük, ám mielőtt elérhette volna őket, apja kegyetlenül belemélyesztette a fogait Lamerin nyakába. Perselus iszonyodva hívogatta a fiút, a nevét kiabálta, és a könnye is kicsordult, amikor meglátta, hogy a fiú sebéből ömleni kezd a vér. Gyermeke összeesett a lépcsőn, és magatehetetlenül rángatózni kezdett a kíntól.

Reszketve vette a karjaiba, noha alig merte megfogni, mintha minden apró érintés csak rontana az állapotán.

Könyörögve és kétségbeesetten nézett fel apjára, aki harsányan kacagni kezdett. Fájdalommal teli kiáltása volt az, ami végül megszabadította a képektől.

 

Remegve tért magához.

Egy nyirkos alagsor homályos körvonalai kezdtek kibontakozni Perselus szemei előtt. Pupillái remegtek, úgy tűnt hát, látása érzékeny a fényre - noha a sötét helyiség nem bővelkedett fényforrásokban. Az éghajlathoz képest igencsak hűvös és nedves padlójú terem, állapította meg, kétségkívül használaton kívül lehet az év nagy részében, csupán most, alkalmi vendéglátás céljából áshatták elő kulcsait. Nem volt szüksége a szemeire ahhoz, hogy ezt észrevegye. Sóhajtott egy nagyot.

Testének nem volt olyan pontja, ami ne fájt volna, így egy pillanatra átvillant az agyán, hogy, ha meg is sérült, legalább nem bénult le végérvényesen. Hiszen, ha érzi a fájdalmat…

Először az ujjak és a lábujjak, gondolta. Mozdítsuk meg ezeket. És ha ide elérnek az elme parancsai, akkor bizony a végtagok is használhatóak még. Aztán pedig…

Menekülés.

Noha csak haloványan emlékezett ébrenlétének utolsó mozzanataira, a zsigereiben mégis érezte, hogy az első dolog, amit tennie kellene, az a szökés lenne. Mégis… ilyen állapotban…

Fájdalmas horkantás szakadt fel a mellkasából, ahogy megpróbált elemelkedni a hideg kőfaltól, melynek a hátát vetette. A mozdulat fájdalom-üzenetet küldött összes sérült vagy lappangó, sajgó pontjába, ami miatt visszahanyatlott eredeti testhelyzetébe. És bár pillái még mindig zárva voltak, egyvalamire hasznos volt a kísérlet: megcsörrentek a kezét és bokáit összekötő bilincsek. Így tudatosult benne, hogy fogoly volt.

Mintha a mozdulattal együtt az élet is újra áramlani kezdett volna benne. Ezzel pedig az emlékek is visszatértek.

A bál. A pánik. A vámpírok. Apa

Odabenn megremegett a lelke.

Megharapták. Többször, több helyen. Holtak harapása…

Vége az életének. Vége a szerelemnek, a boldogságnak… végig kell néznie fia megöregedését… halálát…

De akkor… mi volt ez? Mi volt ez a kép a családi birtokról?

Azonnal a szenvedő Lamerin képe villant fel előtte, és ordítani tudott volna a kétségbeeséstől.

- Idővel… - szólalt meg egy bársonyos, mégis ridegen trillázó hang - talán elkezdhetne gondolkozni azon, miként mondja el nekem, ki is maga valójában.

Perselus először megriadt a hangtól, hiszen érzékeit minden bántotta ebben a pillanatban, ami váratlan volt. Mivel vakon azonban kiszolgáltatnak érezte magát, felnyitotta a szemeit.

Azt kívánta bár ne tette volna.

A tér előtte több tükörképre omolva himbálózott, és a homályos, látható rétegek hol egymásnak ütköztek, hol egymásba siklottak - élesítve a fogoly-perspektíván. Eleinte nehezére esett elválasztania egymástól a falakat, a mennyezetet és a padlót. Idővel azonban a kavargó képek egy pontba rendeződtek; középre, mint a lefolyóban örvénylő víz.

A földön egy sötét, szőke alak ült: súlypontja bal lábának bokájára nehezedett - feltehetőleg, hogy ne fázzon fel -, jobb térdén kezei és álla nyugodtak. Bőrét vágások és váraláfutások borították, és friss hajszálai közt is ott csillogott egy-két üvegszilánk, mégsem keltette az ápolatlanság látszatát.

- R-rabenstein - nyögte volna Perselus, ám ekkor ráeszmélt, hogy nincsenek ajkai, amiken keresztül a hangok távozhattak volna. Ahogy ő is rájött, mi történt, fogvatartójának megvillant a szeme.

- Be kell vallanom, nagyon leleményes… és botorság egyben - állt fel a férfi, egy közeli, használaton kívüli hordóhoz sétálva, és leülve arra. - Inkább a halál, minthogy vámpír legyek! - sóhajtott színpadiasan. - Hány bolond utolsó kiáltása volt ez már.

Egyik kezével Perselus balja felé intett.

- Nélkülem maga se nagyon ronthatná itt többet a levegőt.

A bájitalok mestere kínlódva oldalra billentette a fejét, és lenézett a testére.

Cafatokban lógott a ruha mindenén, bal karján azonban mindez rendezettebbnek tűnt többi testrészéhez képest. Ingje szét volt szakítva, és szinte válláig fel lett tűrve; felkarján pedig egy borzasztóan erős kötés feszített. Lejjebb pillantva meglátta magán a rémisztő Sötét Jegyet, alatta pedig a már szinte bordó gyolcsréteget, megy éppen ott fedte csuklóját, ahol apja…

- Elszorítottam az eret - kommentálta a látványt Rabenstein, ahogy látta, hogy fogja apránként rájön mindenre. - Majd bekötöttem a sebet. Persze, nem erősen - tette hozzá gonosz vigyorral, ahogy a kéz körüli vértócsára pillantott.

Perselus észrevette, hogy lábait is több helyen ilyen kötés borítja. Újra a szőkére emelte tekintetét.

- Meg kell mondjam - araszolt az közelebb -, még sohasem láttam ehhez foghatót - suttogta, mintha izgatott lenne. - Hogy valaki eltüntesse az egész szájnyílását… Elmés! Határozottan elmés! Hiszen így még erőszakkal sem érintheti vér az ajkait! Orron át persze lehet próbálkozni, hátha átfolyik a kellő mennyiség a szájüregbe… De ha a delikvens közben megfullad, mit sem ér az igyekezet, ugyebár…

Perselus, ha tehette volna, dölyfösen rávigyorgott volna.

- Egyikük sem tudta az ellenátkot - folytatta Rabenstein. - Egyik vámpír sem. Ezért alkut ajánlottam számukra. Mivel nekem úgyis szükségem van egy névre, megkaptam tőlük a maga testét egy időre… Míg ki nem derítjük, ki is volt a contesse valójában!

Perselus hirtelen éberebb lett, ahogy a monológ elhalt. Kiderült hát, hogy álcázták magukat. Hogy más bőrébe bújva jelentek meg. Vajon mást is sikerült elkapniuk? Összeszorult a gyomra a gondolatra.

Fiam…

A szemei szinte tőrként fúródtak Larichs von Rabenstein tekintetébe, az igazságot fürkészve. A férfi nem szakította meg a szemkontaktust, nem is sejtve, milyen információkat árul el magáról kitartó bámulásával.

Piton aztán rájött, hogy legillemencia nélkül is ismeri a választ. Rabenstein nem kötött volna alkut a vámpírokkal, ha lenne más fogoly is, akit faggathatna…

- Wie ich sehe - kezdte zavaró németséggel, egyre közelebb araszolva - sind sie heute nicht gerade gesprächig… Mr. Donahue.

A bájitalok mestere összerezzent, és lábaival vergődve mintha hátrálni akart volna… csak éppen nem volt hova. Hamiskás mosoly ült ki Larichs arcára ennek láttán, és immár kinyújtott kézzel közeledett feléje. Letérdelt elé, és tenyerével befogta az orrát.

Piton rúgkapált a lábával és próbált karmolni épnek mondható jobb kezével, de a bal erőtlenül lógott az oldalán.

- Érzi, ahogy feszít, ugye? - kérdezte szinte suttogó, fagyos hangon Larichs. - Ahogy a levegő hiánya szinte tűvel döfködi a tüdejét…

A férfi vonaglása, úgy tűnt, semmilyen együttérzést nem váltott ki belőle. Ridegen nézte, ahogy a sérült tehetetlenségében egyre jobban sápad… ahogy szinte könyörög a levegőért…

- Gyerünk, Mr. Donahue! - kiáltotta immár türelmetlenül. - Hacsak nem tervezi, hogy kopoltyúkat növeszt, NYISSA KI VÉGRE A SZÁJÁT!

Fájdalmas hörgés következtében újra megjelentek Perselus ajkai, melyeken kétségbeesetten szürcsölte be a pince dohos levegőjét.

Rabenstein elégedetten engedte el az arcát, és hátrált újra a hordóig, melyre aztán letelepedett.

- Látom, végre észhez tért, Mr. Donahue. Noha biztos vagyok benne, hogy ez nem az ön valódi neve.

Perselus hallgatott. Halálfalóként megedzett ösztönei nem engedték meg neki, hogy társait bemártva mentse saját bőrét.

- Halljam, ki játszotta a contesse szerepét, és kik vettek még részt ebben az őrült komédiában? - tette fel újra a kérdést Larichs, szigorúbban.

Mikor látta, hogy semmilyen feleletre nem számíthat, felsóhajtott.

- Nekem így is jó. Megvannak a módszereim ahhoz, hogy kicsikarjam magából a választ.

Ha igazságszérumot hoz, vége mindennek, gondolta Perselus. Akkor inkább megfulladok

Rabenstein azonban csak feltűrte a karján az inget, levette kesztyűjét, majd előkapott egy tükörcserepet a zsebéből. Újra felszaggatta azokat a sebeket bőrén, melyeket még a bálteremben szerzett.

A kibuggyanó vércseppek látványa egyszerre töltötte el Pitont halálos rémülettel, és végzetes vágyakozással. Az összes harapás felizzott a testén, bizseregve, kívánva a friss, meleg, emberi vért, hogy aztán megszabadíthassa őt a halandó léttől. Küzdött a belül egymásnak feszülő, elemi ösztönökkel, hiszen tudta, mi lenne az, ami helyes, annak ellenére, mennyire akarta a másikat. Nem érintheti vér a számat…

Larichs újra közeledett feléje, vérben úszó tenyere pedig fenyegetően meredt előre. Perselus nyögve tiltakozott; ráharapott ajkaira, beszippantva őket, hogy még erőszakkal se juthasson be egy kósza vércsepp sem. Az öt kecses ujj megállapodott arcán, a véres bőrfelület, pedig szája elé került. Most még hevesebben vonaglott, hogy szabaduljon a marok szorításából; sőt, szinte élettelen bal kezét is megpróbálta megemelni kétségbeesésében.

- Ki volt az a lány?! - sziszegte Larichs ingerülten, ahogy birkózott vele.

Érezte, ahogy tenyerén az eleven sebeket csípi a kosz, mely Perselus arcát borította, de nem törődött vele.

- Azonnal hagyja abba! - szólt egy sötét hang a háta mögül, a félhomályból.

Nyugodtnak tűnt, bár hangszálainak remegéséből érezhető volt az ingerület.

Rabenstein olyan sebesen pattant fel, mintha átok elől akart volna félreugrani.

- Ki az? Mutassa magát!

Két alak mozdult meg, kik eddig egyek voltak a sötétséggel. Az egyik erősen húzta a lábát, kezét derekához szorítva; a másik előreszegezett pálcával araszolt. Ahogy egyre világosodott testük körvonala, láthatóvá vált megtépázott, elegáns ruházatuk, mely itt-ott fűzöld lett, és barna a kosztól, szürke és kormos egy valamikori tűztől, és pecsétes a vértől. Úgy néztek ki, mint két ápolatlan hajléktalan.

- Hogy merészelnek így betörni a kast-…!

- Fogja be a száját… - sziszegte a pálcát tartó, kócos, ébenhajú fiatalember.

Piton nyikkant egyet meglepetésében. Felismerte benne Harryt.

A fiú előresietett, hátrálásra kényszerítve a ház szőke urát. Gyorsan végigmérte a megtépázott professzort, elidőzve annak átható, halványkék szemein. Milyen ijesztőek

- Jól van, Mr. Donahue?

- Még hogy Mr. Donahue! - csattant fel Larichs. - Ez az ember nem az, akinek mutatja magát! A vámpírok ismerték…!

- Nem megmondtam, hogy hallgasson? - üvöltött rá Harry, és megvillantak szép zöld szemei.

- Hogy merészel ilyen hangot megütni velem?! - kelt ki magából Rabenstein levegőért kapkodva.

- Elég lesz már! - sürgette őt a másik, bicegő alak. Perselus szemei ismét elkerekedtek, hiszen egy újabb tanítványt ismert fel. Draco volt az, házának diákja, a Mardekár egykori prefektusa. - Mi az ördögöt kerestek ti itt? - villant a tekintetében a szörnyű kérdés, amit Harry felé küldött.

- Maga…

- Tűnjünk el innen - csoszogott oda hozzá a szőke, és eléje nyújtotta a kezét. Ugyanolyan sérültnek tűnt, mint ő maga, állapította meg a bájitalok mestere. A tenyerét szinte görcsösen tapasztotta hatalmas sebére. Vajszínű, szakadt ingét már szinte teljesen vörösre festette a vér.

- Maga kísérte a contesse-t! - hápogta Rabenstein Harry láttán.

Látszott, hogy a két ifjút nem igazán tette boldoggá, hogy ellenfelük rájött erre.

Piton felemelte a jobb kezét, hogy letörölje arcáról az odakent vért, de a lánc megfeszült, megcsörrent, és nem engedte.

- Oldozza el - mondta Harry kurtán.

- Miért tennék ilyet? - kérdezte Larichs halkan, ugyanolyan bájos tekintettel nézve, mint Marie.

- Mert nem akar fájdalmas véget érni - bökött feléje a fiú.

- Kötve hiszem, hogy meg merné tenni, Mr. d’Izard - sustorogta Rabenstein vészjóslóan.  

- Azt hiszem, vajmi keveset tudhat arról, mire vagyok képes valójában… - felelte Harry csendesen, iszonyú tekintettel.

Szörnyű volt a felismerés, hogy kedvesének igaza volt: Larichs szemei ugyanolyanok voltak, mint az övéi.

- De hát… hogy lehetséges ez? - kérdezte magától elborzadva.

Emlékezett Piton szavaira, hogy mily vehemenciával keresik a salemi vérvonal képviselőit… Lehetetlen, hogy erre a Rabensteinra sosem figyeltek fel… Hiszen olyan ismert… Vajon a másiknak is ilyen szemei voltak? Nem tudta volna megmondani. A sárga íriszben örvénylő pontok teljesen megfosztották józan ítélőképességétől. Larichs szemei valóban újradefiniálták Harryben az „igéző tekintet” fogalmát…

- Mindketten ugyanazt akarjuk - próbálta alattomosan Larichs. - Én többet tudni a lányról, te pedig…

Hümmögve elmosolyodott, ami csak jobban tüzelte Harry dühét.

- Undorító kéjenc… - suttogta borzongva, miközben Malfoy a professzornak nyújtotta a kezét. Egy pálcapöccintéssel eltüntette a láncokat, amin még Piton is meglepődött. - Hányni tudnék magától…

A feltápászkodó sebesült láttán Larichsot kicsit elfogta a pánik. Ha a férfi most megszökik, elúszik annak a lehetősége is, hogy többet megtudjon a titokzatos szépségről.

- Félreérted! - mondta immár egészen más hangon. - Kérlek, csak egy nevet!

Ám az esdeklő tónus inkább váltott ki megvetést Harryből, mint szánalmat. Aki még megalázkodni is képes a beteges vágyai kedvéért…

- De hiszen már tudja a nevét - mondta kicsit fölényesen. - Evony de Marcot-…

- De szórakozz velem, te taknyos! - förmedt rá a férfi. - Ha akartam volna, már rég riaszthattam volna a házbelieket, ennek ellenére még mindig itt álltok, sértetlenül! Hallani akarom a lány rendes nevét! Tudom, hogy nem a contesse volt! Egy név, és nem is láttalak titeket! Kik voltak a szülei? Salemi, igaz?

Harryt mellbe vágta a kérdés, de Piton is rácsodálkozott a férfi leleményességére.

- Vedd már észre, hogy ugyanolyan szeme van, mint nekem! - tajtékzott Larichs továbbra is. - Lehet, hogy rokonok vagyunk!

Draco megforgatta a szemeit. Már olyan fájdalmai voltak, hogy remegett mindkét térde, és alig bírt állni velük. Azt viszont tudta, hogy Harry rá fog harapni egy ilyen információmorzsára.

- Még hogy rokonok! - sziszegte Harry. - Soha! Előbb ölné meg magát, minthogy ilyen sötét alakokhoz köze legyen! Hogy merészel ilyet állítani?!

- Elvakult kis dög… - morogta Rabenstein.

- Előbb nézzen szét a már meglevő rokonai közt, aztán kacsintgasson másfelé…

- Mit akar ez jelenteni? - vonta fel a szemöldökét a szőke, unott fintort követően.

- Nem tud megtéveszteni. Hiába tagadja, milyen illusztris vendége volt a kastélynak ma este… - vetette oda Harry undorodva.

- Valóban, elég sokan eljöttek a brit varázsl-…

- Örült! Tudja, hogy Voldemortról beszélünk!

Larichs azonban nem mosolyodott el elégedetten. Szemeiben mintha félelem csillant volna.

- Hogyan? Te ki mered ejteni a nevét…? - vacogta megmagyarázhatatlan rémülettel.

- Elég a színjátékból…! Ha a Minisztériumban értesülnek arról, kikkel cimborálnak… márpedig fognak, ne aggódjon, gondom lesz rá… akkor aztán viheti magával a kölyköt, meg ezt az egész kastélyt, minden pompájával… jobb, ha most szedi a sátorfáját… Messzebbre jut… 

- Mi nem…! - fakadt ki Larichs.

Draco unottan nyelt egyet, és Pitonra pillantott, aki igyekezett minél többet felfogni a beszélgetésből.

- Kit akar átverni? - kérdezte Harry halkan. - Mindenki, aki ott volt a bálon, tudta, milyen alávaló gazember maga is, akárcsak a bátyja… Azt azonban csak kevesen gondolták volna, hogy azonnal halálfalóvá is avatják magu-…

- MICSODA? - hördült fel Larichs. - Miről beszélsz, te bolond?!

- A saját szememmel láttam, ahogy a bátyját beavatták - jelentette ki a fiú. - Mit gondol, mi váltotta ki az egész felfordulást? Észrevették, hogy lebuktak…

Ám elhallgatott, mert furcsa torzulást tapasztalt Rabenstein arcán. Az mintha teljesen összezavarodott volna. Félrefordult, és magában motyogni kezdett.

- Lehetetlen… hiszen pont azért jöttünk el… nem akartunk… többé nem…

Harry kérdőn Pitonra pillantott, aki furcsállva ráncolta a szemeit. Úgy tűnt, nem világos számára, hogy a szőke férfi csak színlel-e, vagy tényleg komoly dilemmán töpreng.

Ugyanakkor észrevette, hogy Draco ujjai megremegtek a derekán. Úgy tartották egymást, hogy kétségkívül mindketten eldőltek volna, ha nincs ott a másik.

- Mennünk kell… - morogta kimerülten.

Harry újra felemelte a pálcáját, rászegezve Rabensteinra, hogy fedezni tudja az útjukat. A két sebesült lassan csoszogni kezdett a lépcső felé.

- Várjanak! - fordult meg Larichs hirtelen.

Harry összerezzent. Az érzekei kezdtek ellaposodni most, hogy ilyen hosszú ideig nem evett és ivott. Kissé megszédült Rabenstein heveskedése láttán, de azért kitartóan szorongatta a pálcáját.

Larichs nem nézett rájuk. Beeső vállakkal motyogta a szavakat.

- Rejtsék el a lányt… Ne hagyják, hogy…

Elcsuklott a hangja.

- A keleti szárny ajtaján keresztül menjenek…

 

Próbálva nem tudomást venni a három szökevényről, Larichs von Rabenstein átvágtatott a romhalmazzá vált báltermen, és két kezével belökte az egyik kisebb szalon ajtaját.

- Aldemar!

A sötét helyiségben csupán a kandalló égett, annál egy fekete hajú, beesett arcú férfi állt, aki megfordult, ahogy meghallotta a nevét. Megpillantotta öccse dühöngő arcát, majd kivonta pálcáját, és szemrebbenés nélkül átkot bocsátott rá…

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto    *****    Te mit tennél, hogy a legnagyobb titkod, titok is maradjon?