Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU, erőszak, angst

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: mostantól egyre ritkábban várhatóak új fejezetek - alaphangon is havonkénti frissüléssel. Sajnos roppantmód megszaporodtak a teendőim, melyek sokkal fontosabbak az írásnál. Nem hagyom abba, még akkor se, ha hosszú hallgatásom ennek tűnhet.  

Emerald Destiny

14. fejezet - Magányos szív üreset dobban

- Potter, azonnal tegye le a pálcáját! - rivallt rá McGalagony.

Harrynek azonban esze ágában sem volt leereszteni fegyverét. Szinte ösztönösen a nyakához kapott. Nyakkendőjének iménti szorítása vastag, bordó véraláfutást hagyott a bőrén. Égett a nyaka a karmolástól és a dörzsöléstől, a tüdeje pedig még mindig szúrt a fojtogatástól. Érzékei kezdtek ugyan kitisztulni, de…

- Ginny! - szólította fel a lányt. - Most azonnal add ide nekem a pálcádat! Dobd el!

- Potter! Mi ez a színjáték?!

- DOBD EL!

Harry támadóállást vett fel, hiszen a lány egy eszelős látványát keltette benne. Elméje zavartnak tűnt, mert ok nélkül, a legváratlanabb pillanatokban kacagta el magát, hol rá, hol pedig tanárukra nézve. Mintha csak egy humoros beszélgetés fültanúja lenne. Ide-oda hintázott a sarkán, akár egy gyermek, aki nem tud magával mit kezdeni. Mint egy gyermek, akire ráparancsoltak, hogy maradjon egy helyben, pedig legszívesebben ezernyi dolgot csinálna, gondolta Harry elborzadva. Köztük megölne mondjuk engem…

Újra végigsimított a fájdalmas véraláfutáson, mire Ginny csak megvonta a vállát, és ég rusnyábban elvigyorodott… Nem is sajnálja, amit tett, nyelt nagyot Harry. Ahogy vonogatta a vállát, mintha csak azt bánná, hogy nem tudta befejezni. Ilyen az élet, Harry, hallotta az elméjében a lány normális, dallamosan csengő hangját. Majd legközelebb… Máskor sikerül… Nem adom fel… Hiszen ismersz!

Az egykori szép, copfos Ginny homályos alakja jelent meg lelki szemei előtt; integetve, réten sétálgatva, egyszerűen csak mosolyodva…

Szinte észre sem vette, hogy a valós lány arcáról eltűnt a kényszeredett mosoly; átadva helyét a vicsorgásnak és fröcsögő szidalmazásnak. Szemei megint szörnyen sötétek és táskásak lettek, akárcsak a griffendéles fiúszobában. Iszony és düh áradt vonásaiból. Harry körül azonban mintha lelassult volna a külvilág. Csak bambult erőtlenül maga elé, fel sem figyelve arra, hogy immár McGalagony is rájött: a lánnyal nem stimmel valami.

A professzor - heves gesztusaiból ítélve - üvöltözhetett tanítványával, aki azonban ügyet sem vetett rá. Végig csak Harryhez beszélt, torz arckifejezése pedig kitörni készülő haragot sugárzott. A kezeit is meg-megemelte beszéd közben, Harry mégsem tett semmit: csak összerezzent minden hirtelen mozdulatára.

Lassan a homlokára kúszott a keze. Ujjával kitapintotta a villám alakú sebhelyet, beletúrt a hajába, és érezte, ahogy lassan eluralkodik rajta a pánik.

Ginny szemei fenyegetően megvillantak, és meglendítette pálcáját. Mielőtt azonban a zöld szikrák elhagyhatták volna a pálcájának végét, telibe találta őt egy erős, hófehér átok. A könyvespolcnak csapódott, és leborítva jó pár kötetet, eszméletlenül terült el a padlón.

McGalagony most már Harry felé fordult, és rémülten ordítozott vele, ő azonban képtelen volt elkapni a szavakat. Elejtette a pálcáját, és borzalmában saját fejét tapogatta. Mellkasa zilálni kezdett.

A professzor odarohant hozzá, és jó erősen megrázta a vállainál fogva.

- Az ég szerelmére, Potter! Térjen magához!

Harry azonban úgy érezte, valóban mindennek vége. Mi történt a világgal hirtelen? Hát már Ginnyben sem bízhat? Az iskolatársai, közelebbi és távolabbi barátai ellene fordultak, új vezetőt választottak, őt kirekesztették…

Ginny meg akart engem ölni…

„Igen? Hát lehet, hogy már nem vagy jó vezető!”

- Nem vagyok jó vezető… - motyogta kábán. - Rossz vagyok…

Hogyan bízhatna ezek után bárkiben? Ha nem fordíthat hátat már az olyanoknak sem, mint Ginny, ki az, akinek a hűségére még támaszkodhat?

- Rossz vagyok…

McGalagony jókora pofont adott neki, és az elméje valahol mélyen érezte, hogy arca fáj és kipirosodik. Mégsem tudott rá reagálni.

A nő türelmetlenül mordult egyet, majd otthagyta őt, és kirontott az irodából.

- Azonnal értesítsék a Minisztérium átoktörőit és a Szent Mungó gyógyítóit! Az egyik diákunk az Imperius-bűbáj alatt áll, és megpróbálta megölni Pottert!

A tanárok csészét-alátétet elejtve felkiáltottak, és már rohantak is, hogy eleget tegyenek a parancsnak. Bimba professzor és Flitwick a kandalló elé térdeltek, míg Sephia professzor, a mugliismeret-tanárnő megkérte az egyik portrét, hogy továbbítsa a segélykérést az Ispotálynak.

- Azonnal értesítem az igazgató ura-…

- Harry! - sikkantotta Rowena, félbeszakítva Remust.

Mindketten felkiáltottak, mikor meglátták a zavart tekintetű, holtsápadt fiút. Harry homlokán gyöngyözött a veríték. Még rémesebbnek tűnt a fojtogatás nyoma a nyakán: olyan volt, mint akit most vágtak le az akasztófáról. Észre sem véve őket és aggódó szavaikat, az ajtó felé tántorgott. Kábán és félve méregette őket. Minden gesztusuk, arcizmaik minden rándulása mintha taszította volna. Akármennyire is szerette némelyiküket, az álnokság és kétszínűség most mintha ott bujkált volna mindegyikük vonásai mögött.

Csendes őrületében Harry úgy érezte, megint fojtogatják. A tétova kezek, melyek aggódva közeledtek feléje, karmos, csontos markoknak tűntek, melyek, mint keselyű a döghúsra, le akarnak csapni… Tátogva hátrálni kezdett, felemelve kezeit, mintha védeni akarná velük arcát.

Kibotladozott a folyosóra, ahol a diákok ugyancsak furcsán néztek rá. Sokan a klubjaikba igyekeztek, míg mások a könyvtárba. De voltak, akik uzsonnázni szerettek volna a nagyteremben, vagy levegőzni odakinn… Harry úgy érezte, agyonnyomja a tömeg. Hangosnak és félelmetesnek tűnt minden.

Rossz vagyok…

Kiben bízhatna?

Nem volt arc, ami ne lett volna ismerős. Annyi DS-es elment mellette. Neville szemei megint különösen villantak… Mint a pályaudvaron…

Hirtelen mindenki tekintete olyan szürkés és fátyolos lett, mint Ginnyé. Kiben bízhatok? Hát nincs egy ember se…?

Luna ment el éppen mellette, és hosszú, szőke haja meglibbent, ahogy visszafordult hozzá.

- Harry, jól vagy?

„La Luna”… Pont a Holdban bízzak, amely minden éjjel másik arcát mutatja a Földnek?

Padma, és kisvártatva Parvati is eloldalazott mellette, távolságtartó pillantással. Egymás kezét fogták, hogy ne veszítsék el a másikat a tömegben.

Két test, egy arc… egy test, több arc… mi ez, ha nem a kétszínűség maga?

Harry agya zengett a kétségbeeséstől. Elkapta a hányinger, mert olyan erősen szédült, hogy majdnem elesett.

Mint valami mámoros holdkóros, az udvar felé kezdett botorkálni, kinyújtott kézzel. Nyomasztotta, szorította a kastély. Ki akart jutni a szabad levegőre. Menekülni…

- Rossz vagyok, és ezért mindenki gyűlöl… - motyogta szinte kivehetetlenül egy belső hang. - Legszívesebben megfojtanának… megölnének… nincs senki…

A harmatos pázsiton, ahogy a tó felé botorkált, már szinte automatikusan félreugrottak előle - nem utolsó sorban azért, mert látták, hogy a fél tanári kar utána lohol, Dumbledore-ral az élen.

Az igazgató ingerülten kiabált a gyerekekkel, hogy azonnal álljanak félre, ne tartóztassák fel őket. Mégis, ahogy elhaladtak, rengeteg diák a nyomukba eredt. Megrémítette őket tanáraik viselkedése, és Harry…

A fiú arra sem eszmélt fel, hogy bokáig a Fekete tóban gázol. A hideg víz csontig hatolt ugyan, ő azonban masírozott előre, mintha üldöznék. Egyszer-egyszer hátrafordult, és látta, hogy Dumbledore is követi őt a vízbe: hogy mind derékig elmerültek már.

Ron és Hermione lélekszakadva törtek utat a tömegben. Luna vezette őket: azonnal szólt nekik, mikor meglátta Harry arcát.

- Maradjatok itt! - utasította őket Ron, miközben kibújt a talárjából és lerúgta cipőit.

Látta, hogy tanáraikat mennyire hátráltatja a sok nehéz köpeny. Ő így könnyen barátja után tudott vetődni, és gyors csapásokkal beérte.

A parton Hermione megfogta Luna kezét, majd átölelte a lány vállát. Mindenki döbbenten, lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Pár gúnyolódó DS-es és mardekáros eleinte kacagott Harry gyengeelméjűségén; de amikor megpillantották a vízbe gázoló tanárokat, elnémultak meglepetésükben.

- Harry! Állj meg! - kiáltotta Remus, aki elszántan küzdött a mellkasáig érő vízzel.

- Perselus, álljon készen! - utasította Pitont Dumbledore. Maga is előreszegezte a pálcáját.

- Vajon most is… megszállta az elméjét Voldemort? - vacogta Luna rémülten, mire egykori DS-es barátaik ijedten összepillantottak.

Mielőtt azonban a két mágus legillemenciát alkalmazhatott volna, Harry hirtelen eltűnt a víz alatt.

- Túl gyorsan mélyül a part! - kiáltotta Ron, majd vett egy mély levegőt, és ő is lebukott, követve Lupint.

A parton állók sikoltozni kezdtek rémületükben. Dumbledore és Perselus dermedten várta a felbukkanásukat. Eltelt azonban fél perc, és a buborékok is eltűntek a víz színéről.

- Igazgató úr!

Dumbledore megemelte a pálcáját, melynek végén egy halovány, kék gömb pislogott. Mielőtt azonban hozzáérinthette volna a víz tükréhez, Ron felrántotta a felszínre az eszméletlen Harryt, és megkerült Lupin is.

Négyen fogták a fiút, és partra evickéltek vele. Madame Pomfrey és Rowena már szaladtak is feléjük a vastag, meleg takarókkal. Hermione és Luna segítettek kirángatni a homokra Harryt.

- Nem lélegzik - suttogta Hermione rekedten.

Dumbledore azonban suhintott egyet a pálcájával, mire Harry magához tért, és elkezdte felköhögni a tüdejében lévő vizet.

- Legillemens! - kiáltotta Piton, ahogy kimászott a vízből, és dideregve lábra állt. Sötéten magaslott a fiú fölé, és mindenki reszketve figyelte.

- Mit csinál? - suttogták a diákok.

- Sose hallottam még ilyesmiről…

- Meghalt?

- Mi történt vele?

- Semmi - eresztette el az elméjét a bájitalok mestere értetlenkedve. - Nem Voldemort az. Nyoma sincs…

- De hát akkor…? - kérdezte volna Remus, de McGalagony közbevágott.

- Igazgató úr, lehet, hogy egyfajta sokk, ami azután érte, hogy Weasley kisasszony megpróbálta megölni őt!

- HOGYAN? - kiáltotta Ron hitetlenkedve.

Luna és Hermione gyorsan odatérdeltek Harry mellé.

- Weasley kisasszony az Imperius-bűbáj hatása alatt állt, és megpróbált végezni Potterrel! - magyarázta az igazgatóhelyettes. - Nézzék!

Ujjaival megérintette azt a vérvörös csíkot, melyet még a nyakkendő okozott.

- Mikor rájuk találtam, éppen a nyakát szorította… Először azt hittem, egészen más… De amikor Weasley kisasszony az irodámban kiabálni kezdett…! Szörnyű dolgokat, Albus! Szinte az volt az érzésem, valami igézet…! Potter azóta ilyen! Nem használt semmi! Se szó, se pofon!

Ron kábultan esett össze: egyszerűen nem akart hinni a fülének.

- Ez biztos valami tévedés…

- Ron, ne kezd te is! - lökte meg a vállát Luna. - Elég volt Harryt ilyen arccal látni!

- Vigyük a gyengélkedőre! - utasította őket Dumbledore, akit kezdett zavarni a nagy tömeg körülöttük. Lebegő hordágyat varázsolt a fiú alá, majd utat tört magának.

A terebélyes irodában ücsörgő férfi unottan megvakarta az orrát. Fitymálva forgatta a kezében lévő papírlapot, melyre a megszokott fekete tinta helyett kék színű golyóstollal írták az adatokat. Csúnyán idegennek tűnt a firkálmány; ennek tudatában méregette az íróasztal túloldalán álldogáló fiatal hölgyet, aki az unalomtól néha már a sarkán hintázott. Mikor észrevette, hogy a férfi feléje néz, abbahagyta azonban, és úgy mosolygott vissza, mintha semmi sem történt volt.

A kövér aktakukac förtelmeset szippantott jobb orrlyukán keresztül, és felmordult. Az alattuk lévő emeletről már sokadszorra hallatszott fel dulakodás zaja. Tisztán kivehető volt asztalok borulása, székek csikordulása; az emberek pedig kétségbeesetten jajveszékeltek.

A lány eleinte összerezzent ezek hallatán, és szörnyen kellemetlenül is érezte magát, látva, milyen bosszús emiatt a férfi. Idővel az kurtán megjegyezte.

- Egy hippogriff esetének újratárgyalása folyik. Úgy tűnik, nehéz megfékezni… Remélem, egy fejjel szegényebb lesz az a bestia…

A lány felvonta a szemöldökét, de nem szólt.

A férfi még egyszer, utoljára végigfutotta a csinos betűkkel teleírt lapot.

- Salboux kisasszony, nézze, nem értem, miért is ragaszkodik ahhoz, hogy a Minisztériumban dolgozzon… - csóválta meg a fejét.

- Ha szabadna, uram - húzta ki magát Marie. - Hálás vagyok, amiért az Ügyosztály ilyen hamar elintézte a brit állampolgárságomat. Mivel azonban a gyökereim szerint valamennyire még mindig külföldinek számítok, úgy látom, képességeimet a legjobban olyan helyen kamatoztathatom, mely nemzetközi kapcsolattartást igényel. Kiválóan beszélek angolul, az anyanyelvem francia, megvannak a szükséges, középfokú végzettséget igazoló mugli papírjaim… Úgy hiszem, a Nemzetközi Máguskapcsolatok Ügyosztálya hasznomat látná külföldi ügyek intézésekor.

- Mugli papírok, igen, kedvesem - lobogtatta meg a teasárga papírmappát a férfi kissé ingerülten -, de ezekkel a varázslók világában semmire sem megy!

Marie meglepetten pislogott a kirohanás láttán, és már-már azon volt, hogy élesen visszavág. Rájött azonban, hogy ezzel csak az esélyeit rontaná.

- Uram… Valóban nincs tapasztalatom a varázslók világában, különösen itt, brit felségterületen, de…

Látta, hogy a férfi mérgesen szuszog, ezért gyorsan folytatta.

- … de számtani vizsgáimat kiváló eredménnyel zártam! Birtokában vagyok a szükséges, földrajzi ismereteknek, melyeket e terület megkívánhat! Gyorsan tanulok! Biztosíthatom, uram, bármilyen munkát el tudok végezni, amit csak rám oszt!

- Kisasszony, úgy látom, még mindig nem érti - legyintett a férfi. - Híján van bizonyos képességeknek, melyek megnehezítik a dolgot…

Marie hunyorogva nézett le rá.

- Azért nem akar alkalmazni, uram, mert nem rendelkezek a varázslás képességével?

A férfi elhúzta a száját, és biccentett.

- Ha megengedi, uram, megjegyezném: kötve hiszem, hogy egy irodai munka olyan követelményeket állítana, melyek varázspálca nélkül teljesíthetetlenek lennének. Van kezem, tudok írni. Van lábam, azokon járva el tudom vinni az iratokat az egyik irodából a másikba - pillantott ki az iroda átlátszó falán, mikor épp elrepült egy tekercs odakinn.

Borzasztó lustaságnak tartotta, ami a folyosón zajlott. A dolgozók az egymásnak szánt üzeneteiket nem személyesen, hanem reptetve juttatták el a címzetthez.

- Úgy hittem, az ajánlásaim megfelelőek lesznek majd - folytatta hidegen, mintha már nem is érdeklődne az állás iránt.

A hangnem célba is talált. A férfi idegesen lapozott a referenciákhoz. Terjedelmes lista bontakozott ki a szemei előtt, az élén Albus Dumbledore nevével; de Arthur Weasley mögött felsorakozott jó pár megbecsült auror és roxfortos tanár szignója is. Kelletlenül elvicsorodott, és megdörzsölte az állát.

- Mint láthatja, makulátlan a múltam. Kérem, ne becsülje le az érdemeimet. De ha… ez akadály… nos… Biztos vagyok benne, hogy könnyen találnak majd valaki mást… valakit, aki jobban illik Eustace Crowder helyére…

A férfi arca megnyúlt, és elsápadt. Elejtette a papírt, és felpattant a székből.

- Honnan…? - kérdezte fenyegetően. A hangja remegett a dühtől. - Honnan tud maga erről? - sziszegte. - Ez szigorúan bizalmas!

- Mind mondottam, uram… - köhintett Marie könnyedén, mintha csak egy délutáni tea közben cseverésznének. - Értem a dolgom, és diszkréten végzem a munkám.

Pár másodpercig némán párbajoztak szemeik. A lány szokatlanul szép íriszei kihívóan megvillantak, látva a férfi bizonytalanságát.

Váratlanul kopogás zaja törte meg a csendet.

- Tessék! - csattant a férfi hangja.

- Elnézést a késésért, Clive, feltartottak… - szabadkozott az érkező alak. - Á, Marie - szorongatta meg a lány kecses kacsóját.

- Arthur - kínálta hellyel kollégáját az ideges férfi.

- Üdv, Mr. Weasley - mosolyodott el Marie.

- Nos? - kérdezte Arthur kíváncsian. - Sikerült már megállapodni? Biztosíthatlak, Clive, Miss. Salboux remek munkaerő lesz!

- Nos… - kezdte volna Marie újságolni a keserű visszautasítást, ám Clive félbeszakította.

- Azt hiszem, igazad van, Arthur - morogta. - Üdvözöljük a Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok Ügyosztályán, Miss. Salboux!

Kezet nyújtott neki, mire Marie nyájasan elmosolyodott.

Késő éjszaka volt már, mikor Harry újra kinyitotta a szemeit.

Egy világos zöld taláros, fiatal nő hajolt föléje, megnyugtató mosollyal. Ruháján egy pálca és egy emberi lábszárcsont volt keresztbe téve: a Szent Mungó gyógyítói közé tartozott. Megsimogatta a homlokát, majd félrepillantott.

- Azt hiszem, magához tért - mondta halk, álmosító hangon. - Rám már nincs is itt szükség.

Harry hunyorogva próbálta kivenni a körvonalait. Rá kellett jönnie, hogy egyik kontaktlencséje hiányzik. Elhagyhatta a tóban.

- Harry? - ült le az ágya szélére Dumbledore. - Megismersz?

- Dumbledore professzor… - nyögte a fiú, ahogy megpróbált felkönyökölni.

- Ne-ne, maradj csak fekve - sóhajtotta a mágus megkönnyebbülten.

- Emlékszel, mi történt? - kérdezte Remus aggódva, ahogy leguggolt az éjjeli szekrény mellé.

Harry tovább dörzsölte a szemeit, mintha nem akarna beszélni a történtekről.

- Nem látok valami jól - jegyezte meg kicsit kancsítva. Ám ez elég is volt ahhoz, hogy a körülötte állók ismét pánikba essenek. - A kontaktlencsém… Az egyiket elhagytam valahol…

Azzal beletúrt a bal szemébe, és kivette onnan a megárvult lencsét.

- Hogy fogok így órán jegyzetelni?

Perselus összepillantott Rowenaval. Mindketten értették, hogy a fiú szándékosan próbálja másra terelni a szót.

- Majd küldünk egy baglyot Siriusnak, aki postafordultával küld neked egy teljesen új párat - sürgette Remus.

- Addig is - pöccintett Dumbledore a pálcájával - megteszi ez is.

A Harry ujjbegyén nyugvó lencse lassú transzformációba kezdett, és átalakult egy szemüveggé: olyanná, amilyet korábban mindig is hordott.

- És most…

- Potter - tette a vállára a kezét McGalagony. - El kell mondania mindent, amire emlékszik.

Harry könyörögve nézett rá.

- Szedje össze magát! - rivallt rá a nő, ügyet sem vetve az igazgató rosszallására. Megszorította Harry vállát. - Nem hagyhatja cserben a barátait!

Az utolsó mondat különösen kegyetlen volt számára. Hiszen pont ő az, akit mindenki magára hagyott…

- Mrs. Weasley, de az egész Weasley-család teljesen összetört a hír hallatán! A legkisebb gyermekük főbenjáró átkot készült maga ellen végrehajtani! Tudja, mit jelent ez, Potter? - lett egyre izgatottabb McGalagony. - Az egész csalód jó híre odalesz, örökre, ha maga nem szólal meg! Arról nem is beszélve, mi fog történni Weasley kisasszonnyal! Az ég szerelmére, hát az Azkabanba akarja küldetni azt a szerencsétlen lányt?!

- Minerva!

Harry egyre sápadtabb lett.

- Beszéljen, Potter! Hol az a legendás bátorsága, ami miatt a Griffendélbe került?!

- Elég! - fogta be a fülét a fiú.

- Harry, jól vagy? - kérdezte Rowena aggódva.

- Nem, nem vagyok jól! Elegem van abból, hogy mindenki miattam idegeskedik! Az összes barátom ellenem fordult emiatt! Egyedül akarok lenni, mint régen!

- Miről beszélsz? - simogatta meg az arcát Lupin gondoskodón. Ám Harry félreütötte a kezét.

- Nem maradt egy társam sem Roxfortban! Mind meggyűlöltek, mert közöm van a Rendhez! Inkább Neville-t választották, mert nem voltam hajlandó elárulni, mit csináltunk a nyáron, a bálon! Hát nem érted! Nincs már senkim…!

- Hiszen ott van Granger kisasszony, és Mr. Weasley… - szólt Piton.

- … és Weasley kisasszony, aki egy nap leforgása alatt kétszer is megpróbált meggyilkolni? - kiáltotta Harry elkeseredetten. - Hogy bízhatnék meg ezek után bárkiben?! Valaki megbűvöli az összes barátomat Roxfortban; hogy maradhatnék nyugodt?!

- Harry… - simított végig az arcán Dumbledore, szörnyen büszkén. - Hallgass meg, kérlek, utána folytathatod a dühöngést.

A fiú nem szólt semmit, csak megtörölte nedves arcát.

- Míg aludtál, Granger kisasszony és Mr. Weasley meggyónták nekem bánatukat, mi is történt tegnap este azután, hogy elhagytátok McGalagony professzor irodáját.

A nő arca meglepetésről árulkodott, de Dumbledore leintette.

- Roppant sajnálatos társaitok bizalmatlansága, de idővel, Harry, rá fogsz jönni, hogy a hűség sokszor veszteségekkel és magánnyal jár együtt. Kitartásotok és őszinteségetek a Rend irányába azonban olyan szilárd, és bevallom, lehengerlő, hogy példaértékű lehet minden tagunk előtt. Bocsáss meg, kérlek - váltott atyaibb tónusra -, hogy az előző évben még aggályaim voltak elhivatottságoddal kapcsolatban. Szánom magam, amiért akkor olyan elutasító voltam veled… Az, hogy képes voltál értünk ilyen nagy áldozatra, csak megerősítette bennem, hogy mindhárman… - tartott egy kis szünetet - megérdemlitek ezeket - nyitotta ki tenyerét, melyben ott ragyogott a Főnix Rendjének medálja: egy ugyanolyan, amilyet annakidején Pitontól kapott, csak összetört.

Remegő kezekkel nyúlt érte, és megsimogatta az aranymedál fejét. Dumbledore a nyakába akasztotta a láncot.

- Meg fogjuk próbálni visszanyerni a társaid bizalmát, fiam, de előbb tudnunk kell, mi történhetett Ginevra Weasleyvel.

Harry érezte és tudta, hogy ez a legtöbb, amit Dumbledore-tól hallhat. Az igazgatónak nem állt szándékában könyörögni.

- Nem vagyok biztos benne, hogy minden részletét el tudom majd mondani, tekintve, hogy…

Elpirult.

- Ilyen dolgokról csak Siriusszal szoktam beszélni…

- Megnyugtatlak, minden köztünk marad - intett Dumbledore.

- Ha szeretnéd, mi elmehetünk - ajánlotta megértően Rowena, mert látta, hogy kedvese is zavarba jött.

- Ne! Vagyis…

Harry nagyot sóhajtott.

- Hermionenak tűnt fel az egész… Azt mondta, látta Ginnyt sírni a mosdóban… és a hasát fogta… és… Csodálkoztam is, hogy neki nem jutott eszébe… Ron túl mamlasz, nem gondolna ilyesmire, de… amióta csak ismerem őket, olyan, mintha Ginny egy kicsit az én húgom is lenne… így megijedtem… hogy baj van…

Nyelt egyet, hiszen nem tudta, hogyan fogalmazhatta volna meg aggodalmát. Dumbledore és McGalagony, koruknál fogva, más korban és erkölcsi normák közt nevelkedtek, így különösen kínos volt számára a testiség témája. A három ifjabb tanárral már könnyebben meg tudta volna találni a megfelelő hangot…

Segélykérően nézett Remusra.

- Hogy… gyermeket vár? - nyögte a férfi. - De hát… kitől?

- Van egy mugli barátja… vagyis, úgy néz ki, csak volt…

- Tudok róla - sürgette Dumbledore, hogy folytassa. - Molly Weasley tudatta velem, hol töltötte Weasley kisasszony a vakációt.

Harry megkönnyebbülten sóhajtott.

- Szóval… azt hittem, gyermeket vár… Ezért elkezdtem keresni. És megtaláltam Myrtle vécéjében. Amikor rákérdeztem, Myrtle félreérthetett valamit…

- Igen, azonnal szét is kürtölte a kísértetek közt, akik rögtön riadóztattak engem, amint lehetett - intett McGalagony elvörösödve.

- A Griffendél egyik fiúszobájában voltunk, mikor Ginny elkezdett furcsán viselkedni - vallotta be Harry. - Olyan hisztérikusan, értik? Mint valami tébolyult…

Dumbledore hümmögött egyet.

- Ebből is következtetett McGalagony professzor az Imperius-bűbájra, nagyon helyesen - pillantott az igazgatóhelyettes felé elismerően. - E zavartság annak a jele, hogy Ginny Weasley küzdött a rá bocsátott, alattomos átok ellen. Figyelemre méltó…

Hátrafordult Rowenahoz.

- Nos, igen… - jegyezte meg a nő. - Ha egyéb módon nem, ezzel biztosan fel tudja hívni a környezete figyelmét arra, hogy valami nem stimmel.

- De nagyon szörnyű volt! - térdelt fel Harry. - Mint aki rettenetesen szenved!

- Igyekezett kitörni a bűvölet alól - mondta Piton keserűen. - Ez nagyon fájdalmas is tud lenni. Sokszor láttam ilyet annakidején…

Elhallgatott, és leszegte a fejét. Mind tudták, hogy azokról az időkről beszélt, mikor még maga is halálfalóként szolgálta a nagyurat.

Harry jobbnak látta folytatni.

- És rám vetette magát. Először… először azt hittem, meg akar… erőszakolni… - mondta, és nagyon zavarba jött.

Remus elvigyorodott, és összepillantott Perselusszal. Rowena azonban mintha kicsit elvörösödött volna.

- Megcsókolt… de… aztán elkezdett fojtogatni…

A nyakához kapott: bőrén lüktetett a vörös csík a fájdalomtól. Alig bírta megérinteni.

- Ha McGalagony professzor nem érkezik időben… - pillantott házvezető tanárára.

Remus fellélegzett, és bíztatásképpen megsimogatta Harry fejét. Leült egy székre, mert elgémberedtek végtagjai a térdepeléstől.

- És ami az irodámban történt?

- Abból - vallotta be a fiú összeszoruló szívvel - alig emlékszem valamire. Nem tudom, mi lehetett velem… - dörzsölte meg a halántékát. - Szörnyű dolgok jártak a fejemben…

- Valóban szörnyűek lehettek, ha arra késztettek, hogy vízbe öld magad - jegyezte meg Piton. - Igazgató úr, nem lehet, hogy valami igézet volt? Valami, ami megbénította Harry elméjét a külvilág felé?

- Bevallom, Perselus, először magam is ilyesmire gyanakodtam - töprengett Dumbledore.

- Uram - kérdezte Harry óvatosan. - Mi lett Ginnyvel?

A felnőttek összenéztek.

- Amint megérkeztek a Minisztérium átoktörői, lekerült róla az átok - felelte az igazgató. - Ez persze bizonyíték az ártatlanságára, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tanúskodnod is kell majd mellette… Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy mindezt most elmondd, Harry.

- De ugye nem fogják tényleg az Azkabanba küldeni? - pillantott a fiú McGalagonyra.

- Ne aggódjon, Potter, azt sosem hagynánk - mosolyodott el határozottan a nő.

- Most viszont ideje lepihenned - nyomta őt vissza az ágyra Dumbledore.

- Ne! Itt akarnak hagyni? - kérdezte Harry kétségbeesetten, mikor meglátta, hogy mind menni készülődnek.

El is szégyellte magát nyomban. Szégyellte félelmét…

- Ha szeretnéd, aludhatsz a vendégszobámban - ajánlotta Lupin.

- Szabad? Hadd menjek! - kelt fel Harry nyomban.

A betegek hálóingje volt rajta, minden más holmiját eltávolították. Talpa cuppogott a hideg kövön.

- Látom, nincs helye ellenkezésnek - mosolyodott el Dumbledore.

Megindultak az ajtó felé. Egy lámpással a kezében Madame Pomfrey sietett elő.

- Hová megy, fiatalúr? Mars vissza az ágyba!

- Minden rendben, drága Poppy - nyugtatta meg az idős mágus.  - Viszont, ha kérhetnék némi orvosságot a betegünk számára…

És lopva a nő csokoládés szekrénye felé pillantott.

Másodpercekkel később Harry hat tábla csokoládéval megpakolva masírozott a folyosón, Remus társaságában.

- Nem foglak zavarni?

- Dehogyis - mosolygott a férfi atyaian, amikor beengedte őt a szobájába.

Harry azonban megtorpant, és összébb húzta magán a plédet, amibe burkolózott.

- Hol a pálcám, Remus? - kérdezte aggódva. Kimondhatatlanul sérülékenynek érezte magát nélküle.

Lupin egy ideig hunyorogva méregette, majd megszólalt.

- McGalagony irodájában, azt hiszem. Nem hozhatta el onnan senki. Most pedig… tegyük el magunkat holnapra… Jó éjt, Harry - indult meg saját szobája felé.

A fiú nézte, hogy csukja be maga mögött az ajtót. Utolsó pillantásától, ahogy visszafordult, mégis megremegett.

Borzongva vonult be a vendégszobába. Letette a plédet a karosszékbe, majd… Megragadta a széket, és az ajtónak támasztotta, egyfajta torlaszként. Pár lépést hátrált, majd elöntötte a rémséges bűntudat. Hogyan is feltételezhetné Remusról, hogy rátámadna? Az életét rábízná…

Rájött azonban, hogy pont ez az, amit akarnak tőle…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.