Sea of Sin
Sea Of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
Adam Lambert
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Thor (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Brigi - Emerald Destiny
Brigi - Emerald Destiny : 17. fejezet - Melankólia

17. fejezet - Melankólia

  2006.03.09. 14:08

(I./I.)

Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU

Megjegyzés: mivel az elkövetkezendő időszakban hatalmas hajsza előtt állok a szakdolgozataim miatt, kénytelen vagyok teljesen bizonytalan időre elnapolni a folytatást. Nem tudom, mikorra várható, kérek mindenkit, ne is kérdezze, még puszta kíváncsiságból se. Annál kellemesebb lesz majd a meglepetés, ha mégis sikerül valamit felpakolnom. Megint szeretném leszögezni (ahogy már egyszer korábban), hogy semmiképpen nem hagyom abba az írást, még akkor se, ha hosszú időre eltűnök. Köszönöm mindenki megértését.

Ajánlás: pár elkövetkezendő fejezetet egykori, általános iskolai évfolyamtársamnak, Szabó Petrának ajánlok, aki a napokban csodálatos angliai fotóival örvendeztetett meg. Sok tekintetben megihlettek.

Felkerült: 2006. március 8.

 

 

Emerald Destiny

17. fejezet - Melankólia

 

 

Miután a madárra aggatta leveleit, Harry szomorúan követte szemeivel a távolba vesző Hedviget. Még a reggeli előtt felsietett a bagolyházba, hogy elküldhesse szeretteinek a leveleket, melyekben megértésre és türelemre inti őket. De vajon…

Harry azon töprengett, vajon megértés költözhet-e két olyan makacs lélek természetébe, mint amilyen Sirius és Marie.

Nagybátyja már ifjúkorában is nagy kötekedő hírében állt, és most, érett fejjel is ugyanúgy képes volt méltatlankodásával bajt okozni. Marie szintén előrébb lépett valamennyit az önállóság létráján azzal, hogy elvégezte iskoláit, és gyökereinek búcsút intve Angliába költözött. Vajon képesek lesznek megtűrni egymást, legalább addig, míg ő, Harry, nem beszélhet a fejükkel?

A fiú sóhajtott és sarkon fordult. Ideje volt visszaindulnia a nagyterembe, mielőtt barátai keresni kezdenék.

 

- Jack, mi van? Félrehúz a kezed?! Ne felém üsd már azt a gurkót, ba-…!

Harry Ron káromkodására tért magához. Mind a heten a kastély melletti kviddicspálya felett lebegtek, két csoportra bomolva. Ron egyedül védte a három gólkarikát mindannyiuk ellen, de terelőik hozták év eleji, szeleburdi jó szokásukat, és gyengébben teljesítettek, mint általában. Ügyetlen ütéseikkel minduntalan Ront akadályozták, aki ocsmány szavakkal és obszcén kézmozdulatokkal fejezte ki nemtetszését.

- Jack, Andrew, mi a fenét csináltok?! - rivallt rájuk Harry. - Öt kör a pálya körül, ütővel a jobb kézben, és öt bal kézzel! Nyomás!

A két terelő kelletlenül emelkedett feléjük, hogy elvégezze a büntetőfeladatot.

- Harry! - rikkantotta a másodéves Mark, aki Ginny megüresedett helyét foglalta el, és akivel Harry volt párba állítva.

A kapitány feleszmélt, és elkapta a feléje röppenő kvaffot, még mielőtt Veronica megkaparinthatta volna azt. Hozzásimult seprűjének nyeléhez, hogy gyorsabban szelje a levegőt. A szél csak úgy süvített a fülei mellett: meglobogtatta rakoncátlan, ébenfekete hajszálait.

Már-már azt lehetett volna hinni, átrepül valamelyik karikán, vagy hogy beléjük rohan, de ekkor váratlanul jobbra siklott, és megfordult a tengelye körül: úgy kívánta megtéveszteni a terpeszkedő Ront, hogy fejjel lefelé kanalazta be a gólt.

Barátjának ujjai súrolták a kvaffot, amitől a labda gellert kapott, ám nekiszaladt a karikának, és becsorgott annak széléről.

A kicsi Mark ujjongva tapsolt, amiért ilyen szép gólpasszt tudott adni, Veronica pedig elismerően füttyentett.

- Ez szép volt, kapitány. Hol tanultad?

Ron döbbent tekintetében hasonló kérdés bújt meg.

- Nem tudom - vallotta be Harry kelletlenül, és úgy érezte, túlértékelik teljesítményét. Hiszen gondolataiban valahol egészen máshol járt…

- Nem gond, ha megpróbáljuk megtanulni? - lelkendezett Will.

Harry sóhajtott, és elmosolyodott.

- Dehogyis. Csak nyugodtan. Aki fáradt, pihenhet egy kicsit. Jack, Andrew, elég lesz! - emelte fel a hangját, hogy terelői is hallják.

A két fiú fájdalmasan lengette mindkét kezét. Úgy látszott, megviselte izmaikat az első edzés.

- Mi a gond, Harry? - röppent el a karikáktól Ron, otthagyva a három lelkes hajtót. - Látszik, hogy valami nem oké…

- Csak… Ginnyn jár az agyam, amikor csak meglátom Markot…

Barátja elszontyolodott egy kicsit.

- Semmi bajom vele - mentegetőzött Harry. - Hiszen ügyesen játszik. Mégis…

- Mégis jobban szeretnéd, hogy újra Ginny üljön azon a seprűn - fejezte be Ron helyette. - Akárcsak én…

- A szüleid még mindig nem mondtak vagy írtak semmit?

- Apa azt írta a legutolsó levelében, hogy kezd magához térni… egyre éberebb… és hogy pont emiatt újra nagyobb erőkkel folytatják a nyomozást… tudod, vallomás, meg minden… Azt remélik, meg tudja majd nevezni az igazi tettest… - pillantott le Ron a kviddicspályán folytatott tevékenységet felügyelő, két minisztériumi alakra. - Azért vigyáznak rád megint… jobban. Nehogy… történjen valami, mielőtt Ginny kimondaná a bűnösök nevét…

- Szemét helyzet - sóhajtotta Harry.

- Kommandósok?

- Nem figyeltem - felelte barátja hanyagul és letörten félrepillantott.

Ron inkább csak az orra alá motyogta:

- Vajon a két hülye mit csinálhat…?

 

- Össze kell szednetek magatokat - dorgálta meg a fiúkat Hermione. - Az évad első mérkőzését a Mardekár ellen fogjátok megvívni. Ilyen hozzáállással…

- Semmi esélyünk a győzelemre, ezt akartad mondani? - mordult fel Harry. - Hermione! A hét év alatt már annyiszor mondtuk neked, hogy bármennyire is erőlködsz, semmi érzéked a kviddicshez!

- … vagy úgy egyáltalán a varázslósportokhoz… - tette hozzá Ron halkabban, aki sötéten rágcsált egy kemény kekszet. Sose szívlelte, ha a lány barbarizmusnak titulálta a varázsló-sakkbeli képességeit.

- A kviddicsben nagyon fontos, hol van az ember itt - mutatott a fejére - és itt - tette a kezét a szívére. - Ha valami az egyikkel nincs rendben, nem is megy a játék.

Hermione, úgy tűnt, kinőtt abból a korból, hogy a szívére vegye az ilyen kioktatásokat.

- Nahát, milyen költői vagy. Csupán emlékeztetni szeretnélek, hogy kviddicskapitányként és iskolaelsőként bizonyos kötelezettségeid vannak, melyeket nemhogy nem teljesítesz, de…

- Kötelességek? - hördült fel Harry.

- Szorgalom… példamutatás… Odafigyelés… Te pedig valahol nagyon messze jársz mostanában… Gyertek, induljunk közben McGalagonyra - nyalábolta fel őket a Griffendél asztalától. - Szóval… ne hagyd, hogy az iskolán kívüli gondok lefoglaljanak…

- Szeretem, mikor úgy beszélsz, mintha levegő lennék - jegyezte meg Ron zsörtölődve.

- Jaj, tudod, hogy semmi sértő szándék nem vezérelt!

- Képzelem. De nekem is vannak érzéseim!

- De Ron… rád ez annyira nem vonatkozik! Te nem vagy se kviddicskapitány, se iskolaelső.

- Milyen előzékeny vagy, hogy megjegyzed… - masírozott el mellettük a fiú.

- Ennek most… mi baja…? - töprengett hangosan a lány.

Harry felvonta a szemöldökét: nem akadt még egy alkalom se, hogy Hermione előtt lelki kérdések homályosak maradtak volna.

- Elkéstek! - csattant McGalagony hangja, ahogy betették a lábukat a tanterembe. - Potter, tegye el azt a kekszet! Legközelebb egy egész tál levessel fog beállítani az órámra?

Harry gyorsan talárja zsebébe gyömöszölte a zacskónyi édességet, attól azonban úgy nézett ki, mintha menyétet bújtatott volna beléje. Az ormótlan púp egész óra alatt ott éktelenkedett az ölében, kiérdemelve egy-két igencsak gunyoros pillantást.

A könyökére támaszkodva hallgatta McGalagony szavait, amiért Hermione ismételten megrótta: azt képet sugallta így magáról, hogy rémesen unatkozik. Házvezető tanáruk azonban nem volt hajlandó semmilyen tekintetben sem kivételezni velük, még akkor sem, ha mindketten megszerezték a Griffendélnek az iskolaelsőséggel járó dicsőséget.

Órai teljesítménye alapján Harry néha kezdte úgy érezni, hogy a kitüntetést félrepostázták. Barátja messze a legtehetségesebbnek bizonyult átváltozástanból; és bár Hermione szóról szóra bemagolt minden olvasmányt, Ron ösztönösen mégis jobban bizonyított. A professzor szerint született tehetséggel bírt az animágia terén, és folyton csak dicsérte a gyors előrehaladás miatt. A fiú néha feléjük villantott egy-két elégedett pillantást, amit Harry a maga részéről nem érzett sportszerűnek: ha valaki letolást érdemelt, akkor az szerinte is Hermione volt.

- Nagyszerű, Mr. Weasley! Tizenöt pont a Griffendélnek! Potter, lássam, maga mire jutott!

Harry, köszönhetően előző nyári igyekezetének, még mindig könnyedén alkalmazta a külsejét változtató bűbájokat, felállt a padban, és olyan ocsmány, lányos külsőt varázsolt magára, hogy a professzor ajkai megremegtek.

Haja megnőtt, és olyan szőke lett, mint Dracoé - ami miatt a mardekáros fel is vonta a szemöldökét, hogy kifejezze rosszallását. Talárja megfakult, csipkés-fodros ruhává módosult, melyből azonban kikandikáltak szőrös lábai. Tekintve, hogy nem merült el korábban a női ruházkodás rejtelmeiben, a cipője meglehetősen elütött a ruhától, zoknijai pedig színben passzoltak ugyan, mégis elég rendetlenül álltak. Megnyúlt, unott lóarcával úgy festett, mint Petunia nénikéje - fiatalkorában.

- Igazán bájos, Potter - fintorgott McGalagony, aki egy lépést hátrált az otromba „lány” láttán. - Kíváncsi vagyok, ki volt a modell… vagy hogy a maga agyszüleménye-e… utóbbi esetben, nos… Bizarr, de kreatív érzékre vall. Az összképen azonban még dolgozzon egy kicsit. Figyelem! - mondta hirtelen, a többiek felé fordulva. - Mindenki őrizze meg a transzformációval elért formáját! Thomas az óra végén fotót készít mindenkiről. Ehhez mérjük majd előremenetelüket az év folyamán.

- Én is, professzor? - nyújtotta fel szőrös róka-mancsait Ron kínosan.

- Nos… Mr. Weasley… ha túl kényelmetlen…

- Végül is… kibírom… - vonta meg csökevényesedő vállait a fiú.

Unottan kezdte kapargatni az asztal lapját, míg a tanárnő a többiek munkáját osztályozta. Dean eközben - aki lisztfehérré fakította arcának bőrét - felállította a katedra mellett fényképezőgépét egy háromlábú állványra.

Harry tekintete visszakalandozott Ronra, aki mutatóujjának hegyes karmával egy kissé olvashatatlan MIO-t karcolt az asztallapba. Harry elmosolyodott, és közelebb csusszant hozzá a padban.

- Ne haragudj rám… meg rá se… - seperte le a forgácsot a felületről. - Biztos nem úgy értette…

- Szívtelen dög… - motyogta a fiú rezignáltan. - Észre se veszi, hogy…

Fogta, és inkább elfordult, semhogy kimutassa szomorúságát vagy gyengeségét.

- Te szamár - könyökölt fel az asztalra Harry, hogy lássa az arcát.  

Addig-addig fészkelődött, hogy felhúzódott a szoknyája, és kilógott alóla az alsónadrágja. Hermione, mikor ezt meglátta, elpirult, és pisszegni kezdett. Mivel a fiúk elmerültek egymás vigasztalásában, a lány is inkább közelebb csusszant, és elkezdte bökdösni Harry lábát. Az a zoknin keresztül nem igazán érezte a piszkálást, így Hermione, hogy csillapítsa osztálytársaik kuncogását, elkezdte igazgatni Harry szoknyáját.

- Na de Miss. Granger! - nyögte McGalagony hüledezve. - Mit keres a keze Potter szoknyája alatt?

A két fiú felkapta a fejét, így végre Harry is ráeszmélt, hogy kilóg a feneke. Gyorsan a székre huppant, és a térdéig lehúzta magán a szoknyát zavarában. Ron azonban vigyorogni kezdett két barátja láttán.

- Büntetőmunka! Óra után itt maradnak!

 

A serlegfényezés tipikusan olyan munka volt, amit Harry szörnyen unalmasnak talált. Ronnak nem kellett kivennie a részét a feladatból, csak ott volt velük, két barátja azonban letörten törölgette a díjakat a koszos kendőkkel.

- Évek óta nem kaptam büntetőfeladatot - méltatlankodott Hermione. - Ez is csak a szétszórtságod miatt van, Harry!

- Bocs, hogy élek, Hermione - felelte a fiú sóhajtva. - De amíg nem tudom biztosan, mi van az otthoniakkal, attól tartok, ilyen leszek. El kell viselnetek…

- Hát jobb lenne, ha legalább kicsit magadhoz térnél, hiszen elég sűrű hétvégénk lesz. Péntek délután hoppanálási vizsga, szombaton kvi-…

- Micsoda? Most pénteken? - hördült fel Ron.

- Nem értem, miért vagy meglepve. Az elmúlt napokban folyamatosan ezt szajkózom nektek…

- Hát ez csodás. Már csak ez hiányzott…

Harry nem szólt; elmélázva nézegette az előtte álló vitrint, és a benne kiállított érmeket, kupákat, serlegeket. Az elmúlt évek nyereményei néztek vissza rá szomorúan, homályosan a portól, mely finoman belepte mindet. Kinyitotta a vitrin üvegajtóit, és némán nézte őket.

Hermione abbahagyta a szomszéd tároló díszeinek pucolását, és aggódva Ronra pillantott.

Harry lassan megemelte a kezét, és ujjaival óvatosan megérintette a trimágus kupát. Barátai lélegzetvisszafojtva figyelték, mintha attól rettegnének, hogy az még mindig meg van bűvölve: még mindig egy alattomos zsupszkulcs, mely felkapja, és messzire repíti a sokat szenvedett árvát.

Minden bámészkodó, aki gúnyos kíváncsiságból akarta figyelemmel követni a két iskolaelső büntetőmunkáját, eltátotta a száját. Az idősebbek rögtön tudták, hogy a két és fél ével korábbi, tragikus eseményeken mereng; ők halkan suttogva mesélték el a kisebbeknek, mi is történt a legendás bajnokságon.

Hermione és maga Ron is szánakozva nézte Harryt, akinek arca végtelenül öregnek tűnt a délutáni, rásütő napfényben.

- Minden akkor kezdődött… - szólalt meg egy belső hang elméjében. - Aznap, amikor… Cedric meghalt…

Ránézett a kupa mellé kiállított, közepes méretű fotóra, melynek sarkát fekete selyemszalag takarta el. Cedric Diggory még mindig elképesztően jóképűnek és vidámnak tűnt, időtlennek a fotón, mely örökre megőrizni látszott rövid életének emlékét. Harry sose ment a kupa közelébe azóta, hogy a miniszter annakidején hitetlenkedve a kezébe nyomta. Nem érezte sajátjának sem a győzelmet, sem a dicsőséget - amiben azóta ugyan nem igazán fürödhetett, de ennek szívből örült.

Még ott élt az emlékeiben az a magasztos monológ, melyet az igazgató intézett hallgatóságához: az örök hírnévről, arról, miként kerül be a bajnokok neve a történelembe azzal, hogy kiválasztottá váltak… És Harry hirtelen rádöbbent, hogy a másik két túlélővel tulajdonképpen alig foglalkozott a sajtó és a varázslótársadalom zöme. Mind Fleur, mind a hihetetlen ügyességgel és képességekkel rendelkező Victor neve elfelejtődött, mintha a tusa sose létezett volna… Mintha nem pont Anglia, és vele együtt a Roxfort adott volna otthont ennek a ritka, rangos eseménynek…

Vele azonban, öntötte el a keserűség, vele mindennél többet foglalkoztak… Túl sokat ahhoz, hogy azt ép ésszel és teljes szívvel fel tudja dolgozni.

Tekintete a trimágus kupa mellett álló huszonegy kitüntetésre vándorolt. Nyomban eszébe jutottak az előző tanév végi összecsapások, és az az együttes vélemény, amit akkor képviseltek.

- Akkor még működött minden… - töprengett. - Most valahogy szétesni látszik minden…

- Mielőtt végleg elmerülne az önsajnálatban, Potter…! - emelte fel a hangját egy goromba alak közvetlenül mellette.

Harry úgy megriadt, hogy elejtette a kendőt, amivel törölgetett.

- Magán tartom a szemem, úgyhogy ne is reménykedjen abban, hogy elsumákolhatja a büntetőfeladatot! - rivallt rá Frics.

Harry homlokán ráncok jelentek meg. A gondnok rusnyább volt, mint korábban bármikor, zsíros haján pedig olyan masszív porcicák kapaszkodtak meg, amiktől olyannnak tűnt, mint aki épp a kinti hóesésből lépett be a csarnokba. A bőre koszos volt és csak úgy csillogott az izzadtságtól. A legrémesebb azonban förtelmes lehelete volt, mely felért volna egy troll testszagával is.

Remélte, hogy az undor nem ül ki túlságosan az arcára, mert tudta, hogy szemtelensége miatt csak újabb kioktatásban részesülne… abból pedig éppen elege volt arra a napra.

- Nem akarom elsumákolni - jelentette ki. - Csak gondolkoztam.

Frics nagyot szippantott az orrával, amitől Hermione hátán végigfutott a hideg.

- Valami baj van, Frics úr? - kérdezte egy kedves hang a hátuk mögül.

Ron megpördült, és egy sápadtan mosolygó Lupint pillantott meg.

- Potter megint el akarja lógni a büntetőmunkáját, professzor úr - sziszegte a gondnok.

- Dehogy akarom ellógni! - csattant fel Harry immár ingerülten. - Maga tart fel engem!

- Hogy mondtad, Potter? - húzta ki magát Frics, mellyel igencsak nevetséges látványt nyújtott. Tartásától idegen volt a kiegyenesedés.

Hermione rémülten integetett a férfi háta mögött: nem akarta, hogy Harry újabb bajt hozzon a saját fejére.

- Majd én felügyelem, hogy rendesen végzi-e a munkáját - ajánlotta Lupin, és elhessegette a gondnokot, aki kelletlenül morogva hagyta ott őket.

Harry semleges arccal nézett fel szeretett professzorára. A férfi őszbe hajló hajszálai egy kimerült arcot kereteztek. Annyiszor kérdezte magától, miért nem képes többé úgy megbízni Remusban, mint korábban. Talán az a szemvillanás volt, melyet gyanakvó pillanatában fenyegetésként értelmezett, talán Sirius rejtélyes titkolózása a tükörben…

- Minden rendben? Ezúttal minek köszönhetitek ezt a megtisztelő feladatot? - kérdezte Lupin szívélyesen.

- Nem viselkedtünk valami… illendően… - vallotta be Hermione szégyenkezve.

- És valóban el akartátok bliccelni a munkát? A trófeák fényezése igazán nemes feladat…

- Nem akartuk. Frics ólálkodott itt körülöttünk… - morogta Harry.

- Azt várta, mikor kaphatja mulasztáson őket - helyeselt Ron.

- Hiszen tudod, hogy utál minket. Fogadok, hogy legszívesebben már az első napon kalodába zárt volna…

- Biztos vagyok benne, hogy a lelke mélyén Argus nem rossz ember… - sóhajtott Remus derülten. - Vagy legalábbis nem annyira… Csak a diákok javát akarja.

- Nekem mindig úgy tűnik, hogy inkább valamelyik belső szervemre utazik - jegyezte meg Harry flegmán, ahogy durva mozdulatokkal törölgetni kezdte egyik saját kitüntetését. - Vesém… májam… finom pépet tudna belőlem darálni…

Hermione kissé keserű arccal jelezte, hogy még a gondolattól is felfordult a gyomra. Ron azonban vigyorgott a szemei előtt megjelenő képen.

Lupin észrevette Harry arcának szürkeségét, így hunyorogva méregette a ténykedő fiút. Tanítványa a szeme sarkából figyelte csak, és kezdte egyre égetőbbnek érezni a tekintetét.

- Szeretnélek meghívni titeket egy délutáni teára, amint ezt befejeztétek - ajánlotta Remus. - Kellemes felüdülés lesz, azt hiszem.

A két prefektus hálásan összepillantott, Harry azonban csak mélyebbre merült gyanakvásában.

 

Az egyik irodából valami század eleji zenei anyagot tartalmazó lemez hangja szólt. Ahogy a szőkésbarna hajú lány, a kanna forró vízzel a kezében megállt az ajtóban, megpillantotta a helyiség gazdájának koszos bocskorát: a kopott talpú cipők viselője hanyagul feldobta a lábait az íróasztalra. Mivel mélyen hátradőlt a székben, fejét és egész felsőtestét eltakarta a sok doboz és írnivaló, mely körülvette. Egy ujja kandikált ki csupán: ezt úgy mozgatta, mintha egy egész fúvószenekarnak diktálta volna az ütemet vele.

Marie nem tudta, sajnálja-e főnökét, vagy megbotránkozzon rajta. A férfi minden lehetséges munkát a nyakába sózott, hogy próbára tegye, vagy hogy bebizonyítsa, mennyire nincs helye a varázsolni tudók között. Minden reggel tartott számára egy kisebb előadást az aznap elvégzendő feladatokról, azok fontosságáról, továbbá személyes kételkedéséről, hogy be tudja őket fejezni. A lány az első napon még hálás is volt neki, bőszen lekörmölve minden utasítást és nevet; ám ahogy szert tett némi gyakorlatra, elég volt, ha képes volt közömbös arccal végighallgatni a férfit.

A sorozatosan lekezelő hangnem, melyben részesült, hamar eltántorította volna, ha nem edzik meg az elmúlt hetek szomorú eseményei. Harry távollétében igencsak nehéz volt elviselnie őket; és mivel Siriusszal folyamatos súrlódással teltek napjaik, valahogy magára maradt a gondjaival.

Amikor az elhunyt mugli hercegnő testét visszahozták Angliába, és megszervezték a temetését, egyedül ment ki az utcai megemlékezésre. Vitt virágot a nő közeli, kensingtoni palotájának kapuja elé is. Megrendítette a varázstalanok szomorúsága, gyásza, így egy rövid időre saját problémáiról is megfeledkezett.

Szomorúan állt a tömegben, mikor a herceg és két kisfia végigkísérte a koporsót utolsó útján. Mindkét gyermek szörnyen szomorúnak tűnt, és Marie mélységesen együtt érzett velük: mint árva, nagyon is jól tudta, miként keményedik meg a szív egy szülő elvesztésekor.

Amikor hazafelé bandukolt a megemlékezésről, a felszakadozó tömegben a Weasley-ikerpárra és Lamerinre lett figyelmes. Megkönnyebbülten ugrott a nyakukba, noha azok nem kis megrovásban részesítették, amiért nekik nem szólt, hova megy.

A három fiatalember nem tartózkodhatott mindig mellette, hiszen napközben kiképzésük folyt: elméleti és gyakorlati tanfolyamaik sápadttá és kimerültté tették őket estére, de olykor-olykor jutott egy kevés az idejükből egy fagyizásra vagy városnézésre. Egyikük sem volt ismerős London mugli városnegyedeiben, így minden újabb bevásárló utca vagy kávézó felfedezése felért egy sikerélménnyel. Minden alkalommal egyre bátrabban és bizakodóbban vágtak neki a világvárosnak, és egyre jobban összekovácsolódtak.

A minisztériumban is összefutottak párszor: a fiúknak tartottak elméleti órákat az épületben. Ilyenkor, ebédszünetekben, szinte felüdülésként hatottak beszélgetéseik.

Noha Marie-nak az első időkben korántsem voltak ilyen boldog percei. Munkája sokszor ostoba okirat-másolásra korlátozódott. Egy varázspálca és némi mágia segítségével bárki könnyedén el tudta volna végezni a feladatot. E „bárki” hangsúlyozására a főnök mindig odafigyelt. A lány azonban vért izzadva igyekezte bebizonyítani, hogy megfelel az elvárásoknak. Már bütyök nőtt az ujjára a sok körmölés és másolás miatt, mikor megtalálta magában a megoldást.

Varázsereje a szomszédos, mugli fénymásoló üzletben bujkált eddig, arra várva, hogy felfedezzék. Egyik kezében a lemásolandó papírral, másikban a nagy halom üres pergamennel osont ki minden ebédszünetben, hogy kicselezzen mindenkit. Eleinte persze kissé furcsán néztek rá a muglik, és nem kevésbé gyanakvóan fénymásolnivalójára. Idővel azonban, miután törzsvásárlóvá avanzsált a sok másolás miatt, szinte barátságosan kezelték.

Sikerült is főnökének meglepetést szereznie gyorsaságával. A férfi előbb bután, majd teljesen értetlenül meredt rá minden alkalommal, amikor átnyújtotta a kész kötegeket.

Kollégái is elégedettek voltak vele és figyelmességével, így kedvesen bántak vele. Maga Arthur Weasley is bemutatta néhány ismerősének.

Aznapi ebédszünete nyugalmasabbnak bizonyult; nem kellett a szomszédba sompolyognia. Teázni szeretett volna, így megkért egy nyugdíjas korú, kedves boszorkányt, hogy melegítse fel neki a kancsóban lévő vizet. Épp visszafelé igyekezett aprócska fülkéje felé, amikor főnöke bizarr zenehallgatására felfigyelt.

Lemondóan megcsóválta a fejét, és folytatta útját. Ám már messziről észrevette a szokatlan tülekedést munkaasztala előtt. Különösnek találta, hiszen ügyfelei, már ha akadtak, mindig időpontra jöttek.

- De hogy négy-öt egyszerre…? - állt lábujjhegyre, hogy megszámolja őket.

Letette a vizes kancsót, és odalopakodott, mikor ismerős hangokat és akcentust hallott.

- Uralkodj magadon! Ne feledd, hogy ezentúl ez az új munkahelyünk…

- Tisztában vagyok vele… - sziszegte a másik, a magasabbik. - De hol van már? Azt mondták, ez az ő helye… Szerinted kiment valahova ebédelni?

- Gilles…? - suttogta a lány reménykedve.

A név tulajdonosa elnézett fivére mellett. Arcára széles vigyor ült ki.

- Marie!

Jules is megpördült.

- Bonjour, kicsi lány! - rikkantotta sugárzóan boldogan, kitárva a karjait.

Marie átölelte a nyakát, és hagyta, hogy jól megszorongassák.

- Szervusz, drága Gilles - nyomott csókot a férfi arcára. - Te jó ég…! - kapott a fejéhez. - Mi az ördögöt kerestek ti itt?

- Emigráltunk - kacsintott Jules. - Ezentúl Angliában fogunk dolgozni, aurorként.

- Hozzád irányítottak, mert azt mondták, hogy itt, a Nemzetközi Máguskapcsolatok Ügyosztályán végzik a külföldi állampolgárok ügyintézését…

- Persze! - dobogott a lány szíve egyre hevesebben. - Persze! Gyertek be! Úgyis ebédszü-…

- No de kérem! - csattant fel egy mérges hang a két francia auror mögött, germán akcentussal. - Mi voltunk itt előbb!

Marie félreintette egykori testőreit, hogy lássa a hang forrását. Megremegett azonban, és kétségbeesetten markolt bele Jules ingujjába, amikor rájött: a felháborodás Aldemar von Rabenstein részéről érkezett.

A hollófekete hajú férfi felemelkedett a székről, melyen eddig ülve várakozott, és szemei fenyegetően megvillantak. A lány nyomban elsápadt, és elmúlt kezdeti lelkesedése.

- Bocsásson meg, uram… - dadogta. - Jelenleg ebédszünet van a Minisztériumban. Ilyenkor szünetel az ügyfélfogadás. Ön érkezett tizenkettő harmincra?

Tudta, hogy nem, mégis beszaladt az irodájába, hogy kihozza határidőnaplóját.

- Nem, az azt hiszem, én leszek - lépett elő egy ötödik férfi, a kalapját szorongatva. Ritkuló, őszes hajáról a vállaira hullott a korpa. - Edland.

Aldemar becsmérlően végigmérte, majd olyan dölyfösen fordult vissza a lányhoz, amennyire csak tehette.

- Nem informáltak minket, hogy újabban ez a szokás. Azok után, hogy a maguk szétszórtsága miatt elvesztek a korábbi irataink, és most újra be kellett, hogy fáradjunk, az a legkevesebb, hogy soron kívül kiszolgál minket!

Marie szíve most már olyan keservesen vert, mint ami ki akar ugrani a helyéről. Megpillantotta az eddig unottan sétálgató Larichs von Rabensteint, aki minden jel szerint elkísérte bátyját. Ahogy a férfi felismerte őt, megremegett a keze. Másodpercekig gyönyörködött benne, de nem szólt semmit.

- P-Persze - motyogta a lány. - Természetesen… Kérem, fáradjanak be… - terelte őket az ajtó felé. - Mélységesen sajnálom, Mr. Edland! - kért elnézést a fél egyes ügyféltől. - Nem tart sokáig, biztosíthatom…

A két auror szúrós pillantással követte a két németet.

- Várjatok meg! Később beszélünk! - súgta oda nekik a lány, mire azok bólintottak. - Kérem, foglaljanak helyet - csukta be az ajtót maga mögött.

Larichs még mindig a találkozás rabja volt - ellentétben bátyjával. Aldemar a sétapálcáját és vékony kesztyűjét szorongatta, tekintete pedig a kicsi helyiség falait pásztázta.

Marie irodája kétségkívül eklektikus rumli és bizarr ízlésvilág jeleit érzékeltették. A falak szabad pontjain mesés, színes tájképek, fotók lógtak, kellemes karamellszínű keretbe foglalva: mindegyik képen egy-egy kisebb, vidéki templom volt látható. A szelíd, fehér harangtornyok mindig sejtelmesen zöld fákkal voltak körülvéve, magasztos titokzatosságot, elrejtettséget sugározva. Másrészt viszont…

A varázsló megborzongott a keresztek láttán. Úgy tűnt, nem szívlelte a mugli egyházakat.

Marie kínosan összevonta a szemöldökét, ahogy Aldemar tekintete tovább vándorolt a Tonkstól megörökölt Walpurgis Lányai plakátra, mely aztán legalább annyira illett egy komoly munkahelyre, mint a kenyérpirító Arthur Weasley íróasztalára. Összepillantott Larichsszal, de nyomban azt kívánta, bár ne tette volna. A szőke férfi szépséges arcán egyfajta különös, meghitt mosoly ült. Amikor észrevette a lány dekoráció miatti zavarát, vidáman körbenézett, és úgy tűnt, kedvét leli a fotográfiákban. A szeme elidőzött egy iskolaudvaron készült csoportképen, melyen hat-hét egyenruhás lány pózolt nevetgélve. Mind Marie-korabelinek tűntek, ám meglepetésére a fotó állókép volt.

A lány gondterhelten a szekrénye felé kapta a pillantását, és még jobban elsápadt. Félt, hogy rengeteg mindent megtudnak vagy kitalálnak róla a fényképek láttán.

- Kérem, foglaljon helyet - szólt Aldemarra, aki oly kitartóan bámészkodott, hogy az kezdett nevetségessé válni. - Mr. … Ne haragudjon, attól tartok, elfelejtett bemutatkozni.

A német erre már feléje fordult, oly ártatlan arcot vágva, mint akit épp ekkor térített magához egy pohárnyi, arcába locsolt hideg víz.

- Valóban. Aldemar von Rabenstein. Ő pedig az öcsém, Larichs von Rabenstein.

Marie kényszeredetten elmosolyodott.

- Nagyon örvendek - rebegte. - Az én nevem Marie Salboux.

- Nyilvánvaló - jegyezte meg a férfi, lepillantva a lány névtáblájára.

Larichs arcán szélesedett a vigyor, és Marie nem tudta megmagyarázni magának, miért.

Kedvese figyelmeztetése még mindig ott csengett a fülében. És ismerve Larichs iránta érzett vonzalmát, nyomban zavarba ejtő képek és jelentek meg lelki szemei előtt…

Hogy elűzze őket, sebesen, és talán kicsit gyorsan az iratos szekrényhez lépett. Majdnem nekiütközött.

- Ön is külföldi, kedves kisasszony? - kérdezte Larichs csevegő hangon, ahogy kényelmesen hátradőlt székében.

Méltóságteljes elhelyezkedését látva Aldemar egészen elcsodálkozott, és inkább gyorsan leült. Bamba képével olyannak tűnt, mint aki eltévedt egy vidámparkban. Nem értette, hogyan válthatott öccse ilyen kedélyeskedő hangnemre, mikor korábban mindig inkább hallgatott.

Marie csak félszegen válaszolt.

- Igen, uram…

- A nevéből ítélve francia… ha jól sejtem.

- Így van.

Larichs elhallgatott, és tovább mustrálgatta. Bátyja lassan kezdett rájönni, miért is vizslatja oly feltűnően a fiatal nőt, és felvonta a szemöldökét.

Eddig nem sok figyelmet szentelt a lány külsejének, arcának vagy frizurájának, de most, hogy alaposan végigmérte, öccsére pillantott, és tekintetében benne volt az elismerés: „elragadó”.

Marie szörnyen érezte magát szemeik kereszttüzében, és azt kívánta, bár a földig érne finom anyagú szoknyája, és nem csak a térdéig.

- Különös… - jegyezte meg hangosan elmélkedve. - Az „R” betűnél nem találom az önök kartonját. Hátha az elődöm a „V”-hez sorolta be magukat…

Azzal leguggolt, és egy másik fiókban kezdett el turkálni.

- Miért nem használja a pálcáját, kérem? - kérdezte Aldemar furcsállva.

- Ó, attól tartok, ez lehetetlen - mosolygott fel rá Marie meggondolatlanul. - Kvibli vagyok.

A két férfi rácsodálkozott a kijelentésre.

- Bizonyára fájdalmas hír lehetett ez a kedves szülei számára - mérte végig Aldemar újra, csalódottan.

- Először is, Mr. Rabenstein, kötve hiszem, hogy a varázserő megléte vagy hiánya összefüggésben lenne a szülői szeretettel - felelte a lány csípősen. Megtalálta a dossziét. Kiemelte, a fiókot pedig visszalökte a helyére. - Másodsorban pedig… kétlem, hogy a szüleimnek sok ideje lett volna emiatt búslakodni, tekintve, hogy a születésem után nem sokkal elhaláloztak.

Leült a székébe, előkereste legjobb pennáját, és felnyitotta tintásüvegének tetejét.

- Úgy vélem azonban, hogy ez már végképp nem tartozik mai beszélgetésünkhöz. Javasolnám, hogy szorítkozzunk inkább az önök családjára.

- Nahát, milyen kis szemtelen - olvasta le Larichs bátyja arcáról.

A lány meg is rótta magát, amiért így elkotyogott pár részletet életéből, de már olyannyira bosszantotta a két férfi tolakodó viselkedése, hogy alig tudott uralkodni magán. Végre Aldemarra szegezte igéző tekintetét, aki most, hogy először nézhetett szemeibe, elsápadt.

Azonnal talpra ugrott, és heveskedésének köszönhetően felborította maga mögött a széket.

- Verdammte Eila! - sziszegte, és előkapta a pálcáját.

- Aldemar! - rikkantotta Larichs rémülten.

Marie felsikoltott a kivont pálca láttán, ijedtében behunyta a szemeit, és az arca elé emelte a kezeit, hogy védje magát. Váratlan dolog történt azonban.

Porcelánfehér bőrét sárga, pulzáló ragyogás vette körül, egyre hevesebben, elvakítva mindhármukat. Larichs rémülten hátrált a falig, leverve onnan pár képet, Aldemarnak azonban szinte földbe gyökerezett a lába. Fokozódó félelemmel nézte a szemei előtt kibontakozó jelenséget, így szinte váratlanul érte a lány aurájából kilövellő fénycsóva, mely akkora erővel vágta falhoz, hogy szinte görcsbe rándult a teste a fájdalomtól.

Amint a fény csillapodott, és elmúlt, kivágódott az iroda ajtaja, és több homályos alak rontott be.

- Kicsi lány! - rikkantotta az egyik.

- Marie! - lökte félre mindegyiket Sirius, aki holtsápadtan kereste őket mindenütt repkedő iratok között.

- Sirius! - vacogta a lány zokogva, valahonnan az íróasztal mögül.

- Marie! Válaszolj! Merre vagy?

- Itt lenn… - motyogta az összegömbölyödve.

- Azonnal engedje el! - szegezte előre a pálcáját a férfi.

A sarokban Larichs két kezével szorosan átölelve tartotta a rémült teremtést. Fejét vállára hajtotta, és kezeivel védte mindentől, ami nekicsapódhatott volna. Marie reszketve bújt hozzá. Amikor a férfi rájött, hogy a felszólítás neki szólt, levette a lányról remegő kezeit.

- Gyere, GYERE! - sürgette Sirius, megfogva Marie kezeit.

Elhúzta a férfi mellől, majd ölbe kapta és kisietett vele az előtérbe. Mindenhonnan odaszaladtak hozzá, sokan azonban alig mertek előbújni az irodáikból, és csak a fejüket dugták ki az ajtókon.

Sirius leültette a lányt egy távolabbi székre, két kezébe fogta az arcát, és igyekezte magánál tartani: nem akarta, hogy elájuljon. Hátrakiáltott a két franciának.

- Ne hagyják megszökni őket! - mutatott a Rabensteinokra.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Slipknot (HUN)
 
Adam Lambert (HUN)
 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
DM Fanfictions (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!