21. Fejezet

Előkészületek

Eugene ismét megállapíthatta azt az örök igazságot, hogy amit a legkevésbé sem várunk, nagyon hamar elérkezik. Ezt az érzést az is elősegítette, hogy a Találkozó előtti néhány napot igencsak zsúfolttá tették.

Korán reggel kelt, hogy a rendes napi teendőit ellássa, esténként meg különböző felkészítő kurzusokon kellett részt vennie, arról nem is beszélve, hogy a vendégek szobáit is neki kellett berendeznie a gondnokkal. Ez nem is lett volna annyira fárasztó, ha azok nem a kastély különböző pontjaiban lettek volna. Így viszont nagyon fáradságosnak bizonyult ez a munka, Eugene egyre többször kért apjától vagy Madam Pomfreytől gyógyírt fájó izmaira.

De a hét mélypontjának mégsem azokat a perceket tekintette, amikor izomláztól sajgó testtel felvonszolta magát a fiúhálóba, hanem az aznapi ruhapróbával egybekötött kozmetikai és fodrászati ’tanácsadás’.

Fáradtan motyogta el a dámának a jelszót, és elcsigázva belépett a klubhelyiségbe. Odament szokásos helyére, és ledobta magát Hermione mellé a pamlagra. A három jó barát néhány percig csak döbbenten figyelte a jövevényt.

- Eugene? – nézett csodálkozó szemekkel Hermione, amikor megismerte a mellette ülő személyt.

- Én lennék – morogta sötéten a fiú.

- Mi történt veled? – nyögte döbbenten Harry.

- Voltam fodrásznál. Meg kozmetikusnál – válaszolta tömören, mire Ron nem bírta tovább, prüszkölve felnevetett.

- És mit tettek veled? – faggatózott Hermione, aki szintén csuklott a visszafojtott nevetéstől.

- Nem látszik? – kérdezte Eugene duzzogva.

Valóban, elég furcsán festett  a három órán át tartó átalakítás után.. Most egy igencsak elegáns fekete dísztalár volt rajta, a szíve fölött Roxfort jelvényével, amit egy viszonylag magas sarkú csizma egészített ki. Haját hátrafogták, és valami fényes, citromillatú anyaggal bekenték, hogy úgy maradjon. Bőre erősen barna lett, így ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy csak smink miatt, vagy tényleg megváltoztatták a bőrszínét. Szempillája viszont láthatóan ki volt festve, és az arcán is volt kevés púder.

- De látszik... Mégis, miért... – Harry nem tudta befejezni a mondatod, mert belőle is kitört a röhögés.

- Miért csináltak belőlem majmot? – kérdezte Eugene nyűgösen.

- Én inkább bohócot mondtam volna, de így is jó! – válaszolta Harry kétrét görnyedve.

- Hogy a nagybecsű vendégeinknek tetszek.

- Nagyon... nagyon odalesznek érted! – Ron alig tudott megmaradni a fotelben, annyira nevetett.

- Gondolom – morogta sötéten Eugene.

- Mit csináltak veled, egész pontosan? – kérdezte Hermione, aki elég nehezen, de még bírta tartani magát.

- Most azért kérded, mert érdekel, vagy csak kárörvendezni akarsz rajtam? – kérdezett vissza sértődötten a fiú.

- Dehogy akarlak én kinevetni... csak érdekel...

- Jó. Elmondom. De ha egyikőtök is kiröhög, megyek aludni! – jelentette ki szigorú tekintettel, ami félelmetes is lehetett volna, ha nem szépen kifestett, göndör szempillák alól érkezik a pillantás. Harryék inkább visszafogták derültségüket, hiszen kíváncsiak voltak Eugene aznapi kalandjára.

- Szóval ebéd után Fricsnek segítettem pakolni, épp a japán igazgatónő szobáját rendeztük be, amikor McGalagony professzor szólt nekem, hogy fontos dolgom lenne. Gondoltam, hogy előbbre hozzák a mai felkészítő kurzust, vagy egy másik termet kell majd berendezni... de nem.

- Gondolom ahogy felmentél ott várt rád a fodrász meg a kozmetikus... – szólt közbe Harry, aki szerencsére már higgadt tudott maradni.

- Nem egészen. Először az igazgatóhoz mentünk, aki azzal fogadott, hogy egy nagy ember szeretne velem beszélni – itt hatásszünetet tartott, közben végignézett a többiek érdeklődő arcán.

- Ki volt az a nagy ember? – kérdezett közbe Ron türelmetlenül.

- Cornelius Caramel – erre mindhárom diákból kitört a nevetés, mert tudták jól, milyen ’nagy’ ember a Mágiaügyi Miniszter.

- Te jó ég! Mit akart tőled? – nyögte Hermione a könnyeit törölgetve.

- Kiselőadást tartott, hogy milyen elvárásaik lesznek a vendégeknek, ha megérkeznek. Végülis szerencsére Hagrid is fog segíteni, mert én nem nagyon tudom a nehéz csomagokat cipelni...

- Hagridot is átalakították? – Harry szinte sírt már a nevetéstől.

- Nem. Szerencséjére. Ő csak a csomagokat fogja cipelni, nem találkozik a látogatókkal.

- És milyen elvárásaik lesznek veled szemben? – érdeklődött Ron.

- Udvariasnak, okosnak, műveltnek... és legfőképp szépnek kell lennem – már ő maga is vigyorgott, ahogy kimondta ezeket a szavakat.

- És most szép vagy? – kérdezte Ron.

- Szebb... legalábbis a kozmetikus szerint... Képzeljétek, az orrom meg akarták változtatni, hogy kisebb legyen! – panaszkodott.

- Miért nem hagytad? – csodálkozott Ron.

- Mert akkor nekem is olyan átlagos fejem lenne, mint egyeseknek...

- Kösz! – morogta a vörös fiú. Nem csodálkozott Eugene megnyilvánulásán, mert azt már tapasztalhatta, hogy az orra sértegetését nem nagyon szereti – Szóval Caramel kiokosított, utána jöttek téged átalakítani...

- Nem egészen... a miniszterrel hopp-porral mentünk az Abszol útra, és a legnevesebb szalonba küldött be.

- Gondolom örültél neki... – vetette közbe Harry.

- Nagyon... De a szegény kozmetikus kislányok még jobban... Rendesen belesápadtak, amikor megláttak engem.

- Jujj... és Caramel mit mondott nekik? – érdeklődött Hermione.

- Azt, hogy csináljanak belőlem herceget...

- Nem semmi... – Harry eddig tudta csak a jókedvét visszafojtani.

- Szóval először kezdték a bőrömmel. Abban mindannyian megegyeztek, hogy túl sápadt vagyok, és így a vendégek azt fogják rólam hinni, hogy a betegágyból keltem fel... Ron, ne röhögj! Szóval kellett egy kis ’szolárium’...

- Szolárium? Az meg mi? – nézett nagyot Ron.

- Gondolom a ’Bronzeo Assolato’ bűbájjal barnították a bőröd – jegyezte meg okosan Hermione.

- Mit tudom én, valami olyasmi volt... Lényeg az, hogy bevittek egy sötét szobába, le kellett vetkőznöm meztelenre...

- Meztelenre? – méltatlankodott Hermione.

- Igen, sajnos. Mondtam nekik, hogy elég lesz napoztatni a felsőtestem, sőt egy pólóban is elég lenne, ha barnítanának, mert úgyse fogok pucéran szaladgálni a vendégek előtt...

- Remélem is! – morogta fenyegetően Hermione.

- Szegények haza is menekülnének... – csóválta meg a fejét Eugene – Szóval beállítottak abba a terembe, és kimondták a varázsigét... nem tartott tovább néhány másodpercnél...

- És ilyen hatást ért el? Ez igen! – bólintott elismerően Harry.

- Igen, de azt mondták, csak néhány hétig tart a hatása, sőt már három nap múlva sokat fog fakulni.

- És a smink? - kérdezte Harry széles vigyorral az arcán.

- Igen... a smink. Raktak rám néhány réteg vakolatot, mint látod...

- És a szempillád? – kuncogott Hermione.

- Ezt nem akartam engedni, de azt mondták, hogy vagy ez, vagy levágják a hajam.

- És te egyértelműen a szempillaspirált választottad. Jaj Eugene, szörnyű vagy! – nevetett a lány.

- Tudom... Apropó! Ugye segítesz megszabadítani ettől az izétől? Már rendesen könnyezik tőle a szemem...

***

Hermione már egy fél órája mosta Eugene arcát Piton szobájában, de még mindig maradt rajta egy kis púder.

- Mivel kentek be téged? Már az összes általam ismert bűbájt kipróbáltam, de nem sikerült teljesen leszedni rólad a sminket...

- Nem tudom... Hagyd inkább, majd lekopik – előbb vagy utóbb...

- Szerintem utóbb...

Ekkor hangos kopogás szakította meg beszélgetésüket.

- Gyere be! – kiáltott ki Eugene az apjának.

Piton belépett a szobába, és gúnyosan elmosolyodott, amikor meglátta a pirosra dörzsölt, de még mindig púderes arcú fiút.

- Miss Granger, próbálja ezzel – mondta, és a lány kezébe nyomott valami zöld folyadékot tartalmazó fiolát.

- Mi ez? – kérdezte Eugene viszolyogva. Nem tetszett neki az ötlet, hogy megint rákennek az arcára valamit. Úgy érezte, egy életre elege van a varázs-kenceficékből.

- Csak varázskosz-eltávolító egy kicsit felhígítva.

- Nem lesz tőle bajom? – nézte a gyanús folyadékot Eugene.

- Nem. Legalább el fog tűnni rólad ez a... Remélem nem szoksz rá a sminkre, mert olyan leszel a végén, mint Lockhart volt!

- Ki az a Lockhart? A kozmetikus lányok is emlegették ezt a nevet, de olyan áhítattal beszéltek róla, hogy nem mertem rákérdezni.

- Jobb, ha nem tudod – morogta Piton. A régi Sötét Varázslatok Kivédése tanár kellemetlen emlékeket idézett benne..

- Hermione, ki az a Lockhart? – kérdezte Eugene most a lánytól, mivel látta, hogy apjából nem szed ki semmi információt.

- A tanárunk volt... – mondta Hermione teljesen elvörösödve, persze ez a reakció koránt sem tetszett a fiúnak.

- Próbáljuk ki ezt a vackot, hátha tényleg segít... – vetette oda mérgesen a lánynak. Hermione már nem tudta komolyan venni Eugene hirtelen sértődéseit, nevetgélve próbálta ismét megszabadítani kedvesét a nem kívánt festéktől.

- Most veszem észre, hogy a szakállkád is befestették!

- Be. Pedig fekete az magától is – morogta a fiú.

- Már kész is – állapította meg elégedetten a lány – Szép.

Eugene erre elégedetten elmosolyodott, és átölelte a lányt.

***

Eljött a diákok által várva várt este, amikor is a külföldi tanárok megérkeznek a Roxfortba. Mindenki izgatottan készülődött.  Mivel tudták, hogy a Beauxbatons és a Durmstrang igazgatói hogy fognak érkezni, sejtették, hogy a többi tanár is valami izgalmas módját választja az utazásnak.

Eugene-ből megpróbáltak minél több információt kicsikarni más házakból is, de a legizgalmasabb kérdésekre nem akart, vagy nem tudott válaszolni.

Délelőtt megint szépítkezni vitték, majd a taláron végezték el az utolsó simításokat. Eugene nagyjából elégedett volt a ruhadarabbal, hiszen valóban előnyösen mutatott rajta. Viszont akadt vele egy kis gond...

Akármilyen elegánsra is szabták, csak akkor mutatott igazán jól a fiún, ha nem vett alá semmit, viszont a Reggeli Próféta előrejelzései szerint aznapra volt várható az év egyik leghidegebb éjszakája.

Eugene apja kérésére felvett egy jégeralsót, amitől már ránézésre viszolygott, de végül felülkerekedett hiúságán józan esze, és elfogadta az amúgy elég komikus ruhadarabot. Neville a Griffendél színeiben pompázó sálát ajánlotta fel neki, de ezt sajnos nem fogadhatta el, hiszen a miniszter külön kérése volt, hogy amikor fogadják a vendégeket, azok ne érezzék úgy, hogy az egyik ház ki van emelve a többi közül.

Hagrid olyan izgatott volt, amilyennek Eugene soha sem látta. Nem nagyon értette, hogy miért érdeklődik annyira az óriás a francia küldöttség érkezése felől. Sajnos ki kellett, hogy ábrándítsa szegényt, mivel Madame Maxime csak legutoljára érkezik majd meg.

Éjfélre járt az idő, amikor Eugene úgy gondolta ideje menni az iskola elé, várni a vendégeket.

Elbúcsúzott a többiektől, akik megvárták indulását, és sietett a kapu felé.

Épphogy kiért a nagy tölgyfaajtón, hatalmas vihar kerekedett. Vissza akart menni, de a kapu becsapódott, és a fiú sehogy sem tudta kinyitni.

Hirtelen hatalmas égzengés rázta meg az iskola falait, és egy villám vakította el Eugene-t aki rettegve szorult a kapuhoz.

A fekete felhő alján kék és sárga villámok cikáztak végig, a szél szinte üvöltött. Eugene a csontjaiban érezte a metsző hideget, a természet nyers erejét.

Amikor sikerült kinyitnia résnyire a szemét, ha lehet még jobban megrettent. A felhőből hosszú tornádó-tölcsér ereszkedett le. Eugene pislogott egyet, mert először azt hitte, csak az érzékei játszanak vele: a tölcsérben mintha két emberi alak sziluettjét vélte volna felfedezni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés