28. fejezet

Meggondolatlan döntés

Eugene döbbenten olvasta a rövid levelet.

"Ha szeretnéd megkímélni a családod még élő tagjait, elhozod a fekete ládát a Fehér Lepel Csarnokába ma éjfélig."

Ez a néhány sor teljesen kétségbe ejtette a fiút. Egyszerűen nem értette, hogy hogyan kerülhetett a ruhái közé ez a levél. Azt a lehetőséget, hogy valaki esetleg csak ugratja, eleve kizárta. Ilyenből ki akarna tréfát űzni? Viszont... Az iskolában nem lehetnek halálfalók – elvileg.

Amikor megfordította a papírt, még jobban megijedt. A hátoldalára instrukciókat írtak, hogyan tud eljutni a Csarnokba - a Piton kúria pincéjéből.

Gyorsan előkotort egy tollat a gitártok zsebéből, és az útvonalat leírta a kézfejére, mivel félt, hogy a papírt félúton elveszíti. Sajnos azt már megtapasztalta, hogy a halálfalók nem csak üresen fenyegetőznek.

Azonnal felkapta a fekete ládát, ami megdöbbentően könnyűnek bizonyult méretéhez képest, és sietve elindult a Tiltott Rengeteg felé...

***

Harry jóllakottan és egy kicsit fáradtan ment a hálóterembe Neville-el és Ronnal együtt.

Furcsállta, hogy Eugene nem ment le vacsorázni. Remélte, hogy nem azért maradt távol az étkezéstől, mert ismét összeveszett az apjával.

Ráadásul most nagyon szeretett volna beszélni vele, mert aggasztotta az újabb álma.

- Nocsak, Eugene leszokott a rendmániájáról? - kérdezte vigyorogva Ron, amikor meglátta a fiú nyitott bőröndjét, aminek a tartalmát kuszán egymásra hányták, és az ágy is tele volt szórva mindenféle ruhaneművel.

- Úgy látszik... Vagy csak sürgős dolga akadt... - vonta meg a vállát Harry, viszont a mosolyát ő sem tudta elfojtani.

- Nem kellene legalább a földről felszedegetni a cuccokat? - vetette fel óvatosan Neville - Csak hogy ne lépjünk rá... Biztos mérges lenne érte... - tette hozzá, amikor látta, hogy Harryék csak a fejüket csóválják.

- Na jó - sóhajtott a szemüveges fiú - Legalább a legközelebbi hisztijénél lesz mit az orra alá dörgölni.

Lehajolt, és először a saját ágya alól szedte elő Eugene néhány odakeveredett holmiját, amikor egy papírlap akadt a kezébe.

Nem akarta elolvasni a nyilvánvalóan nem neki íródott levelet, de a pecsét felkeltette a figyelmét. Eszébe jutott, egyszer Hermione mesélt neki olyat, hogy a fiúra az apja is gyanakodott valami átok miatt... Lehetséges az, hogy esetleg mégsem olyan tehetetlen kis kvibli, hanem van valami köze Voldemorthoz? Hátra pillantott, és amikor látta, hogy a két fiú mással van elfoglalva, elolvasta az írást. Egy pár másodpercig döbbenten nézte a papírt, majd gondolkodás nélkül kiviharzott a hálóteremből.

Még a másik két fiú utána szólt, de nem is figyelt rájuk. Csak az járt az eszében, hogy egy évvel ezelőtt őt is pont így csalták tőrbe - ami miatt sajnos igencsak súlyos árat kellett fizetnie.

Ahogy rohant a folyosón, újra eszébe jutottak a fájó emlékek Sirius haláláról. Nem kívánta, hogy bárki is megtapasztalja ezeket.

A lába már fájt, és a levegőt is kapkodta, de nem lassított. Szerencsére így vacsora után nem sokan járkáltak a folyosókon, így legalább nem kellett arra figyelnie, kit sodor el.

A Tiltott Rengeteg szélénél észrevette a fekete taláros alakot, aki minél észrevétlenebbül, és lehetőleg halkan próbált elhaladni a vadőrlak mellett.

- Eugene!!! - ordította Harry, hátha odafigyel rá, de a másik erre megszaporázta lépteit - Állj meg, nem hallod? Ne menj oda egyedül!

Sejtette, hogy nem igazán fog hallgatni rá, ezért utána eredt az erdő közepe felé.

Mivel már rég besötétedett akkorra, szinte azonnal szem elől vesztette a fiút. Inkább nem mert kiabálni, mert félt hogy az erdőben lakó lények észreveszik őt. Annak nem látta értelmét, hogy ő is bemenjen a sűrűbe, így szorongva indult vissza az iskolába. Útközben egy hatalmas, madárszerű árnyat látott elsuhanni az égen, ettől még jobban ideges lett.

- Potter! - hallatszott Frics kellemetlen hangja már a kapunál - Hová siettél ennyire? - arckifejezése semmi jót nem ígért a fiúnak.

- Mr Frics! Beszélnem kell az igazgatóval - mondta idegesen - Eugene-ről van szó - vetette be az aduászt, mivel tudta igencsak jó viszonyban van a fiú a gondnokkal.

- Harry! Harry! Hová rohantál? - kiabálta Hermione Ronnal és Neville-l a nyomában, majd megtorpantak, amikor észrevették, kivel is beszélget barátjuk.

- Eugene? Mi van vele? - kérdezte az öreg gondnok.

- Dumbledore professzornak szeretném először elmondani - nézett rá dacosan Harry.

- Eugene... - sápadt le Hermione - Hol van most Harry?

- Majd elmondom. Az igazgató előtt - kötötte az ebet a karóhoz a fiú.

- Remélem nyomós okod van vele beszélni... - morogta Frics, majd elindult a lépcsől felfelé, a folyosó írányába, ahol az igazgatói irodát rejtő kőszobor található.

- Mi folyik itt? Mit műveltetek már megint? - kérdezte Piton, aki épp a pincéből jött fölfelé.

Szemmel láthatóan örült, hogy 'kedvenc' tanítványát jól meg fogják büntetni.

- Piton professzor - csillant fel Harry szeme - Ezt Eugene holmija között találtam! - nyomta a megdöbbent tanár kezébe a levelet.

Piton egy pár pillanat alatt átfutotta. Nem látszott rajta, hogy felkavarta volna a dolog, csak az arca lett még a szokásosnál is sápadtabb.

- Frics, átveszem őket. Mondja meg az igazgatónak, hogy néhány perc, és ott vagyok. Sürgős dolgot kell megbeszélnem vele. Ti négyen meg gyertek utánam - intett a megszeppent fiataloknak, és gyors léptekkel elindult a pince felé.

Harry soha nem szeretett volna ennyire beszélni gyűlölt tanárával. Tudta, most nincs oka megbüntetni őt, viszont Eugene miatt igencsak aggódott. Néha nagyon tudott haragudni a fiúra, de nem szerette volna, ha komolyabb baja esik. Egy kvibli hogyan állhat ki a halálfalók ellen? Hiszen Ronnak mondhatta, hogy pálca nélkül küzdjenek, de a halálfalók ellen egy ilyen érv nem igazán hatásos...

Amikor beértek Piton irodájába, a négy diák mögött az ajtó döngve becsapódott.

- Halljam Potter, hogy került hozzád ez a levél? - kérdezte szigorúan, egészen közel hajolva a fiúhoz. Harry nyugodtan, a férfi szemébe nézve válaszolt, meg sem próbálta megakadályozni, hogy a férfi esetleg olvasson a gondolataiban.

- És miért mentél utána? - faggatózott tovább a tanár. Hermione, falfehéren állt az asztal mellett. Nem hitte a vőlegényéről, hogy ennyire meggondolatlan.

- Meg akartam állítani, de szem elől tévesztettem a Rengetegben - felelte nyugodtan a fiú.

- A Tiltott Rengetegben van még? - Piton szeme dühös villámokat szórt.

- Nem... Nem hiszem... Szerintem elrepülhetett a hipogriffjével.

- Láttad is, vagy csak találgatsz? - förmedt rá Piton.

- Láttam valamit... Sötét volt, de annyit kivettem, hogy egy hatalmas szárnyas lény repült el fölöttem...

- Rendben, Potter. Akkor most itt maradtok - mondta egy kicsit higgadtabban a tanár, és egy pálcamozdulattal magukra zárta az ajtót - Addig nem jöhettek ki, amíg vége nem lesz ennek a cirkusznak - odament a kandallóhoz, és beleszórt egy adag hopp-port - Dumbledore-hoz! -kiáltotta a tűzbe, és a következő pillanatban már el is tűnt a lángok között.

- Mi lesz most vele? - kérdezte Hermione inkább csak magától.

- Nem tudom! Fogalmam sincs!  - mondta Harry ingerülten - Remélem a Rend megtalálja, mielőtt odaér abba a Csarnokba...

- Milyen csarnokba? Mondd már el, mi állt pontosan abban a levélben! - kiabálta kétségbeesetten Hermione. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy a körülbelül egy órája elcsattant csókuk esetleg az utolsó volt.

- Valami olyan helyre hívták... – próbált visszaemlékezni Harry az olvasottakra.

- Mi a pontos neve annak a helynek? És minek kellett, hogy odamenjen? - kérdezte Hermione aggódva.

- Azt a ládát akarják. Természetesen nem írták le, minek az nekik. Már eszembe jutott annak a helynek a neve: Fehér Lepel Csarnoka.

- Ez nem mond nekem semmit - rázta meg a fejét Hermione csalódottan.

- Semmit nem hallottál róla? Vagy talán olvastad valahol? - próbálta faggatni a lányt Ron.

- Akkor legalábbis rémlene... - rázta meg a fejét Hermione - De Eugene honnan tudhat erről a helyről?

- Le volt írva a levélben. A Piton-kúria pincéjéből is el lehet jutni oda - magyarázta Harry - De ez nem jelent semmit. Lehet, hogy oda helyeztek el neki egy zsupszkulcsot... Vagy a további instrukciókat.

- Igaz... Ez végülis logikus lenne - bólintott Hermione - De olyan szörnyű ez a tehetetlenség! - kezeit tördelve idegesen járkálni kezdett a szobában,.

- Ha már nem jártam volna meg párszor, azt mondanám, menjünk mi is oda... - sóhajtotta Harry. Beismerte magának, hogy igenis megmentési kényszere van, és ha nem lennének bezárva, valószínűleg egy thesztrálon repülne Eugene kiszabadítására.

- Mit tudnánk mi segíteni? - kérdezte panaszos hangon Hermione - Csak hátráltatnánk a Rendet!

- Ez nem olyan biztos... Lehet, hogy ez a Rendnek is csapda! Gondoljatok bele: ha annyira titokban akarnák tartani, hová csalták Eugene-t, akkor nem maradt volna meg az a papír! - érvelt Harry.

- Honnan veszed, hogy ők erre nem gondolnak? Lehet, hogy előbb ott lesznek abban a csarnokban, mielőtt Eugene odaérne!

- Szerintem sem kellene ebbe belefolynunk... - szólalt meg halkan Neville - Különben is, Piton megtiltotta, hogy elmenjünk innen. Egyáltalán: nem is tudunk innen menni sehová!

- Hermione, te nem is aggódsz a vőlegényedért? - kérdezte Harry igencsak idegesen. A késztetés, hogy mindenképpen részt vegyen ebben az ütközetben is, nem hagyta nyugodni.

- De igen! Viszont lehet, hogy csak ártanánk neki... Harry, fogd már föl, hogy nem tudunk odamenni! Ha akarnánk se tudnánk! - kiabálta Hermione.

- Dehogynem... Hopp-porral elmegyünk a Piton-kúriába, és onnan megtaláljuk... - jutott az eszébe Harrynek.

- Igen, de ahhoz kellene a pontos címet tudnod... - sóhajtotta a lány lemondóan.

Már elég jól ismerte barátját ahhoz, hogy tudja: nem fogják ezt az évet sem megúszni életveszélyes kaland nélkül.

- De ti tudjátok! - mondta lelkesen Harry.

- Harry! Nem emlékszel, tavaly is mi történt? Hagyd abba ezt a hősködést, és várjunk türelmesen! - csattant fel Hermione. Már tényleg nagyon dühös volt. Ráadásul nehezen tudta eldönteni, hogy közbelépésükkel segítenének, vagy ártanának Eugene-nak.

- De igen... Csak most van pár különbség a két eset között. Itt biztos, hogy nem csak át akarnak verni minket! Eugene tényleg veszélyben van! És nem hiszem, hogy most rám vadásznak, hiszen egyszerűbb módot is választhattak volna, hogy csapdát állítsanak. Ráadásul most nem csak vaktában megyünk oda, hanem eltervezünk mindent! - sorolta feltüzelve a fiú.

- Igen? - kapta fel a fejét Ron.

- Na akkor figyeljetek - húzódott közelebb hozzájuk Harry, és elmondta, mire gondolt.

- Igen... De van egy kis gond: ha akarnánk, sem tudnánk észrevétlenül odajutni! Nincs nálad a láthatatlanná tévő köpeny - próbálta mégiscsak lebeszélni Harryt Hermione - Az iskolán belül meg nem hopp-porozhatunk, mert azonnal észrevesznek!

- Nem kell a köpeny. Na indulunk? - nézett végig a kis csapaton Harry.

- Van más választásunk? - sóhajtotta a lány. Nem vallotta volna be, de bizony annyira mégsem volt ellenére a dolog.

Hamarosan üresen maradt a kicsi pinceszoba ...

***

A négy fiatal egymás után érkezett meg a fekete-fehér márványpadlóra.

- Hol vagyunk? - csodálkozott Harry a hatalmas hallt látva.

- Pedig biztos, hogy jó címet mondtam... - tápászkodott fel Ron a földről, és tanácstalanul nézegetett körbe.

- Hát ti hogyhogy itt vagytok? - kérdezte egy meglepett női hang a hátuk mögül. Megpördültek, és ijedten néztek szembe a vörös hajú nővel.

- Emily - mondta meglepődve Hermione, majd elmosolyodott - Mondja, Eugene nem járt itt még?

- Nem... Miért, itt kellene, hogy legyen? Viszont Piton professzor most érkezett...

- Merre ment? - kérdezte Ron köszönés nélkül, izgalomtól remegő hangon.

- Arra, a pincébe - mutatott az ajtó felé Emily.

- Köszönjük szépen - kiáltotta még vissza Hermione, aki elsőre szaladt oda a lejárathoz.

Viszont amikor leértek a lépcsőkön, megtorpantak.

- Harry... Nem emlékszel, innen hová kell menni? - kérdezte félénken Neville, hiszen egy hosszú folyosóra jutottak elágazásokkal, és rengeteg sok ajtóval.

- Ez rosszabb, mint a Mágiaügyi Minisztérium - állapította meg Harry.

- Most mi legyen? - nézett körbe tanácstalanul Ron.

- Hermione, ötlet? - fordult a szemüveges fiú a lány felé.

- Nézzük meg egyenként az ajtókat, vagy a folyosókon sétáljunk végig először? - vetette fel az ötletet - Mire emlékszel még a leírásból, Harry?

- Nem sok mindenre... Vagy mégis... valami gömbre emlékszem a szövegből...

- Ez biztos? - vonta fel a szemöldökét a lány.

- Nem... Sajnos nem teljesen... - nézte zavartan a földet a fiú.

- Ez nagyszerű... Na mindegy, benézünk minden egyes ajtón, és ha látunk egy gömbölyű tárgyat, megvizsgáljuk - sóhajtotta lemondóan a lány.

Ez igencsak elhamarkodott kijelentésnek bizonyult, hiszen az ajtókból nyíló kis cellák mindegyikében találtak gömbölyű tárgyat - egyszerű, sima gömb alakú lápmák biztosították a fényt, de mivel ez volt az egyetlen támpontjuk a csarnok keresésében, más lehetőség híján mindegyiket közelebbről megnézték, de azon kívül, hogy a lámpaburák igencsak porosak voltak, mást nem tapasztaltak.

A sokadik ajtó mögött viszont találtak valamit...

Egy lomtár-szerűségbe jutottak. Minden tárgyat letakarták egy lepedővel, hogy ne porosodjanak.

- Ez lenne a Fehér Lepel Csarnoka? - húzta el a száját Ron.

- Nem hinném - mosolyodott el Hermione a feltételezésen - Viszont itt jobb lenne körbenézni...

Óvatosan, hogy ne tegyenek kárt semmiben, megemelgették a már szürkére színeződött anyagokat, de semmi érdekeset nem találtak, csak használaton kívüli régi bútorokat, kopott tárgyakat.

- Azt hiszem... Lehet, hogy ez lesz az... - mondta kissé bátortalanul Neville, egy félgömb alakú tükörre mutatva.

A fényes, ezüstös felület bizarr formában mutatta a fiatalok arcát.

- Mit tegyünk vele? - kérdezte Ron.

- Fogalmam sincs... Lehet, hogy elég csak hozzáérni, mint egy zsupsz-kulcshoz... - találgatott Hermione.

- Akkor mire várunk? - türelmetlenkedett Harry.

- Jó... Próbáljuk meg! - nyelt egyet Hermione - Remélem emlékeztek Harry tervére.

A többiek csak sápadtan bólintottak.

- Akkor háromra - emelte oda a tükörhöz a kezét Harry - Egy... Kettő... Három! - azzal mind a négyen hozzáértek a félgömbhöz, és várták a rántást a köldöküknél...

De arra várhattak.

- Mégsem jött be - mondta kissé szégyenkezve a lány.

- Egyéb ötlet? - kérdezte Harry kicsit ingerülten, de a rémület a torkára fagyasztotta a szót.

Ahogy mind a négyen elengedték a tükröt, a fehér lepedők közül néhány mintha életre kelt volna, körbecsavarta a fiút, ahogy a másik három diákot is.

Mivel szorosan köréjük tekeredett a fehér anyag, csak a fejüket tudták mozdítani...

Harry már levegőt is alig kapott, amikor ijesztő dolgot látott...

Először Neville, majd Ron vált köddé, és a fehér lepedő hangtalanul és üresen a földre esett.

Kiáltani akart, amikor úgy érezte, megszűnik a szorítás, és elkezdett zuhanni mélyre - valami világos hely felé...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés