Fekete csendes szoba. Az ágyon fekvő csupasz szőke férfi fázva ölelte hideg rázta testét, szorosan, mintha megvédhetné karjaival magát a hűs éjszakától. Félálomban nézett körül. Nem szokta a hideget és az érzés pár percre megbénította érzékszerveit. Előbb látása tért magához, felfogva a sötétséget, a szoba halvány kontúrjait a beszűrődő enyhe fényben. Oda pillantott. Az ablakon át fátyolfelhők közé bújt telihold nézett be hideg fényével. Néhány másodperc után a magányos éji vándor megunta a kukkolást, és felhői takaróját magára húzta.
Takaró!!! Ismét végig futott rajta a lúdbőr. Még mindig megbénította a fázás. Takaró!!! Felszisszenve szívta be a levegőt az újabb hidegrázástól. Mintha elfújt gyertyát szagolna... Tompa szuszogást is hallott a háta mögül. Élesen ébresztette fel a gyanú. Hátra fordulva sejtése be is bizonyosodott.
Fél karnyira tőle, szorosan a takaróba tekeredve szerelme hortyogott halkan, összegömbölyödve oldalán. Mint valami kis csomag, melyből finom édes illatú melegség áradt. Egy enyhén nyáladzó, mélyen alvó, gyönyörű kis csomag. Egykor izzadt haja apró kunkori tincsekbe száradva keretezte kisimult homlokát. Békés arcán elfolyt kissé a fekete szemceruza, félig elnyílt ajkai sarkára álma édes nedűjeként száradt rá kissé nyála.
Martin szemében, Dave látványa ragyogott. Mint a legfényesebb sötét csillag olvasztotta fel őt lelke legmélyén. Ahogy figyelte, mintha az éjszaka kifényesedett volna szeretője szent békességének sugaraitól. Helyére kerültek az emlékek, már biztosan tudta. Neki ragyogott lelke minden melegével és sötétségével az alvilág eme csodás csillaga.
Szeretők lettek, most már igazából, összetartozva. Ilyen szülinapi ajándékkal kit is érdekel az öregedés?! Martin mosolygott. Lágyan, boldogan olvadt szét bárgyú, álmodozó mosolya kisimuló arcán. Biztos volt benne, ha most lefotóznák a világ, de még ő maga is kiröhögné arckifejezését. De mindez nem számított, mert megmelegedhetett éltető tűzének forrásánál.
Hirtelen ötlettől hajtva ült fel, körbenézve. Az ágy végéről magára vette az egyik köntöst. Kivonult a konyha felé óvatosan, összeszedve pár illatos gyertyát a kisszekrényről.
Az ajtó csukódása nem sikerült elég halkra. David szeme kinyílt az üres szobában maradva. Nagyot nyelve próbálta kiszáradt torka sajgását enyhíteni, kábultan még a hirtelen feleszméléstől. Egyedül volt a hatalmas ágyban. Egyedül??? Képzelete ismét becsapta volna?! Rémülete kiűzte azonnal az álom utolsó szikráit belőle. Igen, egyedül volt, tekintett végig az elé táruló szobarészleten. Mellette, hosszan csak a vörös selyem lepedő gyűrődött, az egész takaró az ő testét fonta körül. Már megint csak képzelődött? Azonban az ajtó óvatosan kinyílt, és belépett, rajta akit keresett, épp mielőtt magával ragadta volna a kétségbeesés.
- Édesem! - sietett hozzá Mart, félre értve elgyötört arckifejezését. - Sajnálom - feküdt azonnal szorosan mögé, védelmezően fonva köré karját. Dave felsóhajtva hunyta le szemeit, ahogy társa ölelésébe bújt, magába szívva melegét, illatát. Mégsem őrült meg még teljesen. Mart a fejét cirógatta, apró puszikkal vigasztalva őt.
- Sajnálom édes, megígérem, hogy mindjárt jobb lesz - aggódott a zenész.
- Már minden sokkal jobb - simított végig őt ölelő karján, hátra fordulva, hogy a világos szemébe nézhessen. Lelkük megnyílt tükrén keresztül vallottak egymásnak némán. És ebben a tükörben egymás képét látták, mélyen beleégve még a felszín alá is.
Szinkronban indultak egymás felé, ahogy Dave testével is szerelme felé fordult a gyöngéd csókba feledkezve. Végigrázkódott minden porcikáján a szőke férfiből áramló gyöngéd szeretet. Szemeik után, most ajkukkal vallottak egymásnak örök fogadalmat, elvarázsolódva egymás ízétől. Remegő sóhajjal engedte el az énekes, homlokát az övének támasztva. Hosszú ujjai élvezettel mélyültek a szőke fürtökbe, az erős szeretetlöket végighullámzott elbódult elméjén. Társa is engedte magát elveszni a pillanatban, tenyerében fogva a szép arcot, hüvelykjével járva végig vonásait.
A barna férfi rátekintett, huncut fénnyel szája szegletében.
- Nagyon édes vagy így - jegyezte meg a butuska mosoly láttán.
- Muszáj önmagad adni, igaz? - dorgálta a rossz kamaszt - Elrontani a pillanatot.
A szidott felkuncogott, majd komolyan szólalt meg.
- Azt hittem megint csak álmodtam - mozdultak ujjai finoman Martin fején - Azt hittem nem is voltál itt.
- Veled voltam, és sosem engedlek el.
- Tudom drága, már tudom.
- Nagyon fáj? - húzódott el, hogy arcát vizsgálhassa.
- Nem, bár még fekszem...
- Nem bántad meg? - szaladt ki végül félelme száján. Túl hosszú ideje ívódott belé a kétség.
- Szeretlek Martin - zárta le a számára értelmetlen beszélgetést David - Igazán szeretlek, mindig is szerettelek - lehelte ajkára egy apró puszival.
- Gyere, készítettem neked valamit - súgta elcsukló hangján a szőke. Végigfuttatva kezét a széles vállon, majd karon, kézen fogva kedvesét.
Dave felült, és fel is szisszent az éles fájdalomtól. Meggyötört záróizma élesen nyilallt a hirtelen mozdulattól.
- Gyere, jobb lesz - nyúlt társa másik kezével segítve neki felállni. Zöld szemei aggódón fénylettek az énekes óvatos mozdulatait figyelve.
Szeretőjét lassan a fürdőbe vezette, óvatosan leültette az illatos gyertyákkal körbe rakott kád szélére. Megnyitotta a csapokat, fél kézzel az ülő alakot ölelve.
- Milyen kis romantikus vagy - bújt hozzá a kandúr - imádom ezt a habfürdőt - szívta be az édes mandula illatot.
- Nekem adtad magad, és én gondoskodom rólad - jelentette ki határozottan Mart.
- Még a végén a fejembe száll.
- Nem baj - vette le köntösét, miután elkészült a fürdő, és beült a kád végébe.
Dave lassan beleereszkedett a forró vízbe. Lélegzetvisszafojtva, ahogy érzékeny részeit, friss sérüléseit elérte a nedvesség. Szorosan zárt szemekkel dőlt Martin mellkasára, tarkóját vállánál támasztva. Azonnal szerető karok fonódtak köré.
- Még fel sem köszöntöttél - szólalt meg az első meghitt percek után a zenész. A sötét szemek kipattantak. Komolyan vette.
- Mart én... - kezdte volna, hátra pillantva, de kinevették. A gyertyák fényében egy vörösboros pohár került orra elé.
- Nos? - nevette még mindig.
- Boldog születésnapot drága - koccantotta össze poharát társáéval, egy forró csók kíséretében. - Ez finom - fészkelődött vissza a szerető karokba, szinte dorombolt, ahogy szerelme és az illatos habok lágyan cirógatták. - Végre, most már otthon vagyok veled - dörgölődzött nyakába.
- Ennyire elvettem a maradék kis eszed? - nevetett fel a zenész.
- Hé! Ne bántsd a kis eszem, jó? - pajkoskodott vele vigyorogva - Szerencse, hogy ennyi is maradt.
- Én már az Ultra előtt otthon voltam veled, emlékszel? Majdnem minden shown elénekelem neked.
- Ti nem akartátok most az én dalaimat - szopogatta borát tetetett durcival - Na, jó azért tudok mit elő adni neked.
- Igen a Hole to feed, és a Miles away is igazi szerelmi vallomás!
- Mindig nem kaphatsz szerelmes dalokat. És te is beolvastál nekem jó párszor, de azt nekem kellett el énekelni.
- Nagyon kicsinyes voltam, ugye? - komorult el a zöld tekintet, hangja is elhalkult.
Az énekes felé fordult, poharát a kád melletti kis asztalra rakva, két kezébe fogta a szomorkás arcot, homlokát ismét neki támasztva, lassan simogatva őt.
- Megérdemeltem. Tudom. Most már csak az számít, amit most adunk egymásnak. - Kissé hátrálva figyelte a gyertyák lángjainak fényét táncolni a komor vonásokon. Gyönyörködött egy ideig a telt ajkakban, és a lángnyelvecskék szikráinak csillogásában Martin tekintetében. Rajta volt a bárgyú mosoly sora.
- Együtt vagyunk, és soha többé nem foglak bántani, ígérem.
- Szeretlek - szólt Martin, lecsapva felindultan szájára, hogy éreztethesse testével is a kimondott szót.
Szenvedélyes nyelv játékuk beszélt helyettük, ízlelve egymás ajkán az édes bort, nyelvük a másikét cirógatta, éhesen mesélve belső tüzük hevétől.
A zenész úgy kapaszkodott belé mintha örökre magába akarná szippantani, hogy a varázs sose múljon el. Az érzés, amit kapott Dave-től, a szeretete, a vad tüze, ahogy megégette őt, vigasztaló keze, ahogy szorította. Itta az érzéseket, amiket oly régóta szomjazott. Hitt neki. Bízott benne minden idegszálával, talán sosem tárta fel magát még ennyire az énekesnek. Végre annyi év után lecsupaszítva olvadt annak sötét lángjaiba merülve. Védelmének, jégpáncéljának cseppjei is tovapárologtak.
- Sosem hagylak el - dörmögte fülébe a macska - Már az enyém vagy te perverz öregember!
- Naaa! Te meg mindig a kis hülye maradsz - vette fel a vidámabb fonalat Mart, kissé megnyugodva.
- Igaz! - röhögött fel, a poharakért nyúlva, majd koccintott vele válaszképp. - Már lehetek én a szex rabszolgád, te sötét angyal - simított végig mellkasán.
Martin végigmérte szerelmét, nyugodtságot árasztott felé a másik látványa, játékosan szikrázó íriszeiben várt rá a biztonság.
- A rabszolgákat nem szeretik, legyél a kiskutyám.
- Hiszen rég az vagyok - vágott aranyos arcot, elkerekített szemekkel Dave, fejével kicsit megbökdösve őt.
A szőke férfi felnevetett végre felszabadultan, megdörzsölte a fekete kobakot - Jól van! Jó fiú vagy!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó