14. fejezet

Majdnem három nap telt el azóta a délután óta és Dave forgolódott az ágyában, majd felsóhajtott és kinyitotta a szemeit, hogy a fehér plafonra meredjen. Nem tudott aludni. Elméje újra meg újra lejátszotta azt a délutánt miután Martin álmodozó arckifejezéssel kisétált a szobája ajtaján.
Az utóbbi két napban nem találkoztak, mivel korábban megegyeztek, hogy külön ötletekkel próbálnak majd előállni mielőtt összeülnének ötletelni, plusz meg kellett várniuk, hogy Kessy találjon nekik egy megfelelő kisebb stúdiót, ahol addig dolgozhatnak, amíg szükséges. Szóval miközben próbált a munkára koncentrálni, Dave azon vette észre magát, hogy a semmibe bámulva elveszett a gondolataiban. Karjait a feje alá téve felsóhajtott. Még mindig össze volt zavarodva, mivel nagyon régen élvezhette egy férfi szerelmét és még mindig sokkolta, hogy mennyire természetesnek tűntek a dolgok, amiket Martinnal csináltak azon a mocskos kis délutánon.
Emlékezett rá, hogy mennyire élvezte, mikor végül Martin a szájával kényeztette és utána saját magát érezte Martin ajkain és nyelvén. Imádta, ahogy az alacsonyabb férfi nyögött és zihált alatta, ahogy újra szinte eszméletlenre dugta sós bőrét nyalva és harapva… Lehunyta a szemeit az emléktől és érezte, hogy férfiassága éledezni kezd a takaró alatt, úgyhogy megpróbált valami másra gondolni. Fáradt volt, de régi barátja az álmatlanság megint meglátogatta.
Eszébe jutott, hogy milyen boldognak érezte magát Martinnal az alatt a pár óra alatt – sokkal boldogabbnak, mint otthon… Lehetséges volt, hogy végül ez az oldala erősebbnek bizonyul? Vagy csak most erősebb, mert mindig megpróbálta elnyomni mióta csak eljött Angliából és mert most kielégítheti ezen vágyait? Te jó ég, azok a sürgető és égető vágyak! Mélyet lélegzett, mikor egy másik kép is bevillant, ahogy Martint az asztalon dugja, szeretője lábaival a nyakában…
- Bassza meg, de szexi volt… - nyögött szobája csendjébe.
Miféle varázslattal igézte meg Martin? Egyszerűen megőrült tőle, ha a közelében volt. Oké, az nem volt meglepő, hogy nyulak módjára dugtak az első alkalommal, de ez valahogy más volt Dave számára. Egyetlen pillanatra sem akart megállni csak egyre többet és többet akart. Úgy érezte, hogy akár egy hétig is megállás nélkül tudná dugni. Ez normális volt? Na meg az, hogy nincs kedve hazarepülni a családjához majd ha eljön az ideje? Nagyon is lelkesen fogadta el ezt a munkát, mert tökéletes kiutat látott benne abból a képmutatásból, amiben otthon élt.
Azon mélázott, hogy… milyen lenne, ha abbahagyná önmaga büntetését és összeköltözne Göndivel itt Londonban. Megborzongott a gondolattól, mert tudta, hogy több lenne, mint fantasztikus. Egy élet hazugságok nélkül – vagy legalábbis egymással őszinték lehetnének. Egy élet, amiben nem kell tettetnie, hogy minden rendben van… Lehetséges lenne? Elég bátor lenne, hogy megtegye ezt a lépést? De mi van, ha Martin nem akarná? Mi van, ha titokban akarná tartani és a családjával akarna maradni? Mi van, ha nem akarná, hogy bárki is megtudja, hogy meleg kapcsolatban él? Mit mondanának a barátai? És a családja? Dave nem volt biztos benne és kételkedni kezdett önmagában. Mi van, ha ez az egész csak szórakozás Martin számára?
- Jézus isten! – kiáltott fel – Úgy viselkedek, mint valami szerelmes kis iskolás lány az első randi után az álompasival! Csak egy nyomorult napot töltöttünk együtt és én máris az esküvőt tervezgetem! Teljesen megőrültem! – ült fel, majd egy szivarkáért és a gyújtójáért nyúlt. – Ez a te varázsod lenne, Martin? – suttogta a sötétségbe – Vagy ez én vagyok? A másik oldalam?

---

Másnap reggel egy halom szerencsétlenségnek érezte magát és se a hideg zuhany, se három nagy csésze kávé nem tudott segíteni rajta. Talán fél órája aludhatott mikor John hívása felébresztette. Megadta neki az új stúdió címét, amit talált nekik, úgyhogy valahogy össze kellett szednie magát és eljutni oda.
- Szóval, ez lenne az. Szerintem megteszi – sietett be Kessy miután kinyitotta az ajtót.
Mart és Dave kínosan érezte magát, ahogy tekintetük találkozott és mindketten kicsit elpirultak. A forró órák után, amiket együtt töltöttek, nem tudták, hogy hogyan viselkedjenek egymás közelében. Dave előre engedte Göndit, de úgy tűnt, ez nem volt valami jó ötlet, mert tekintete az előtte mozgó kerek fenékre esett, s fel kellett szisszennie az emlékképtől, ami bevillant neki. Nagyon gyorsan beszélniük kell a dolgok állásáról! „Ez így nagyon nem jó…” – gondolta Dave és kényszerítette magát, hogy körbenézzen.
- Mit gondoltok? – kérdezte Jonathan.
- Nagyon helyes… - mélázott Dave felmérve a berendezést. Noha ez kisebb stúdió volt, mint az, amiben New Yorkban dolgoztak, minden megvolt benne, amire a munkához szükség volt.
- Egyetértek – biccentett Martin is.
- Remek. Mindent leírtam, amit tudnotok kell róla: kulcsok, kódok, a rendelkezésetekre álló idő, stb. Tessék – adott át egy papírt a szőke férfinak, miközben mobilja máris a fülénél volt. – Gondolom, feltaláljátok magatokat, nekem most… Oh igen, itt Jonathan Kessler beszél… - és máris a folyosón sietett tova.
- Kessy már csak ilyen… Mindig rohanásban van… - kuncogott Dave zavartan a szoba másik felében állva.
- Mint te? – kérdezte felmérve a távolságot köztük és Dave-hez sétált, aki minden mozdulatát követte. Martin közel akart lenni hozzá és gondolkodás nélkül mozdult meg.
- Uhm… öö… azt tenném? – nézett le rá Dave.
- Nekem úgy tűnt. Én is zavarban vagyok, ha ez segít – fogta kezébe Dave-ét.
- Abban vagy, mi? – mosolyodott el.
- Ja. Az érzéseim pokolian felkavarodtak mióta te… nos, tudod jól… De ez már előfordult korábban, nem? És mindketten élveztük, igaz?
- Igen.
- Akkor nem látom a problémát – mosolygott fel a sötéthajú férfira.
- Úgy érted, hogy ha megtörténik, akkor megtörténik?
- Valami olyasmi, igen. Vagy te másképp látod?
- Nem… nem, egyetértek veled – bólintott gyorsan és hagyta, hogy Mart ajkait a sajátjához nyomja.
- Akkor ezt megbeszéltük. Örülök, hogy ezt is tisztáztuk…
- Mint ahogy a hasadat is tisztára nyaltam… - csúszott ki Dave száján mielőtt megakadályozhatta volna.
Martin felkuncogott és megsimogatta a férfi arcát – Igen, pont úgy. De… - fordult meg és visszasétált az asztalon hagyott papírhoz – nézzük Kessy instrukcióit, aztán el is kezdhetnénk a munkát. Mit gondolsz?
- Persze – biccentett Dave és hallgatta, ahogy Mart felolvasta a mondatokat. Elképesztette, hogy a férfi mennyire nyugodtan kezeli a helyzetet. Ez ugyanaz a Martin volt, akivel New Yorkban találkozott? Nem, egyértelműen nem. Valahogy más volt – sokkal magabiztosabb és jobban fókuszált. Egy kicsit furcsának találta, de tetszett neki. Talán felé is kicsit jobban megnyílt.

- Szóval… mit szólsz ehhez? – kérdezte Martin pár órányi ötletelés és a német banda zenéjének hallgatása után. – Szerintem valami mocskos vagy legalábbis szuggesztív szöveget kéne ehhez a dalhoz írnunk. A női rajongóiknak is kell valamit adni, amire nyáladzhatnak… - kuncogott fel.
- Én is szeretnék valamire nyáladzani – vigyorodott el Dave.
- Oh igen? – emelte meg egyik szemöldökét Mart – Micsoda meglepetés…
- Amúgy igen, jó kis dugós ritmusa van, úgyhogy valóban abba az irányba kéne elmennünk.
- Igen. Valami sötétre és szexire gondoltam… - folytatta és Dave csak figyelte őt, nem is igazán hallva, amit mond. Gondolatai nem hagytak neki nyugtot, de valahogy sikerült válaszolnia és tovább dolgoznia a szeretőjével. „A szeretőm… a férfi szeretőm… Milyen jól hangzik!” – gondolkodott el és észre sem vette, hogy már órák teltek el azóta, hogy idejöttek. Az idő csak úgy repült, ha ezzel az érdekes pasival volt együtt, aki úgy tűnt, hogy tele van ötletekkel. Alig értette a felét is annak, amiről beszélt. Olyan szavak, mint „isten”, „vágy”, „kozmosz”, „energiák”, „hit”, „szerelem”, „szex”, „fájdalom” és „szenvedés” ütötték meg a fülét. Eléggé nyilvánvalóvá vált számára, ahogy Martin valamit lázasan írt a jegyzetfüzetébe, hogy ha dalszövegírásról van szó, abban Göndi zseni. És Dave csak csöndesen csodálta őt.
- Hé… Dave! Föld hívja Dave-et! Követed, amiről magyarázok?
- Mi? Ja… bocsi, csak elgondolkodtam. Mi az?
- Be tudnád tenni a hetes számot? A másik CD-n van.
Dave kuncogni kezdett, ahogy felállt kicserélni a CD-t – Szóval szeretnéd, ha betenném?
- Rossz vagy, David Gahan! – vigyorgott fel rá Mart, noha a szeme csillogása sokatmondó volt, de mielőtt még elsüthettek volna pár további mocskos viccet, a szőkeség telefonja csörögni kezdett és aznapra be is kellett fejezniük, mert a felesége akart valamit, ami nem várhatott. – Az utóbbi időben az idegeimre megy… - sóhajtott fel összepakolva a cuccait – Akkor holnap látlak… - mondta Mart máris az ajtó felé sietve, még mindig elgondolkodva, de három hosszú lépéssel Dave utolérte és magához rántotta egy szenvedélyes csókra. Nem bírta tovább, hogy csak nézze, és ne ízlelhesse. Nyelvét Martin szájába dugta és elmélyítette a követelőző csókot, s képtelen volt megállítani a kezeit, amik megmarkolták a kerek hátsót.
- Jah, biztos, hogy látlak még… - vigyorgott gonoszul az enyhén elpirult és megszédült férfira.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés